A Borrajongó

A gyümölcs leve – Alex & Maria Koppitsch Zweigelt Reserve 2015

2021. június 24. 06:00 - ungert

Nyitott, de kissé szkeptikus fogyasztóként felülni a természetes borok hullámvasútjára egyszerre költséges és kockázatos élménybefektetésnek számít. A január óta szerzett és kevésbé jó tapasztalatok alapján én sem éreztem legyőzhetetlen motivációt arra, hogy tovább próbálkozzak a félvagyonnál valamivel olcsóbb műfajreprezentánsokkal.

Ki lehet pedig fogni egyszerre érdekes és szerhethető borokat is: a Fertő tó határon túli részén tevékenykedő Koppitschék először narancsban, most pedig zweigeltben szállítottak olyan bort, amely még a fanyalgó szájakban is képes csodát művelni.

buda5435.JPEG

Szerethetőségének és tehetségének lényege abban áll, hogy a természetközeli borászideológia ezúttal nem írja felül a borfogyasztás alaptételét, amely szerint a fogyasztók többsége az alkohol jótékony hatásán túl az ízélményért vásárolja ezeket az italokat.

Ez a zweigelt pedig éppen az, aminek látszik: a homokos, köves talajról szüretelt alapanyag feldolgozás után huszonhárom hónapig tartózkodott használt hordóban. A hordózásból és a korából felépíthető prekoncepciók ellenére Koppitschék egy élénk, frissítő és gyümölcsös vörösbort készítettek, amely erőltetett belemagyarázások nélkül is termőhelyazonos, mégis friss és rendkívül jól iható is.

A friss, de mégis mély, sötétlilás színéhez ibolyás, fűszeres és szilvás illatok társulnak. Szájban élénk, a korára rácáfolóan friss savak vezetik, gyümölcsei túlzástól mentesen érettek. A lecsengésben megjelenik egy árnyalatnyi sós, bőrös karakter is, ami nem zavaró, de nem is emel túl sokat az alacsony komplexitási szintjén.

Letisztult, élénk és szerethető vörösbor született, amely abszolút mércével mérve is tisztesen helyt tud állni a műfajt és a borvidéket kedvelők poharában. Erős 5 pont(15,30 €, naturalwinedealers.com)

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr5716600992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoli 2021.06.24. 10:32:23

Nehezen értelmezhető ez az írás, miután semmilyen érdemi infót nem találunk arról, hogy mit takar esetünkben a "természetes" kitétel, így eleve feleslegesnek érzem ezt a szálat bevonni a bor érzékszervi kiértékelésén túl. Mindez látványosan rámutat a műfaj gyermekbetegségére, nincs elfogadott, általános érvényű szabályozása, így a termelő saját döntése és belátása szerint tesz (vagy kommunikál) azt a szőlőben és a pincében, amit jónak, etikusnak, célra vezetőnek tart. Amit a fogyasztó vagy elhisz vagy nem. Ebből meg az következik, hogy a (vak)hit az egyedüli fogodzó és befolyásoló tényező vásárláskor, miután külön előírás, szabályozás, laborvizsgálat, ellenőrzés, miegymás nem használható a tárgyalt kitételre.

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2021.06.24. 10:49:51

@zoli: Nem akartam erre külön kitérni, de a saját oldalunkon, illetve a webshopban is van néhány infó arról, hogy hogyan dolgoznak, ezeket ajánlom a figyelmedbe.

www.naturalwinedealers.com/wine-producers/austria-wine-producers/koppitsch/

weingut-koppitsch.at/en/aboutus/

A szálat bevonni fontosnak tartom, már csak azért is, mert mert fontos ideológiai kérdéssé vált a dolog az elmúlt években, így nehéz eltekinteni tőle. (Persze ettől függetlenül a bor önmagában, a background sztori ismerete nélkül is értékelhető.)

Az egységesség hiányának problémájával egyébként egyetértek, de szerintem ebben nem is várható előrelépés. Szélesebb értelemben fogyasztói igény sincsen rá.

zoli 2021.06.24. 11:48:48

@ungert: külön e borra nézvést nem találtam semmit, ilyen bort már nem is készítenek a honlapjuk szerint, így azért elég nehéz kontextusba helyezve foglalkozni vele. Írják továbbá, hogy mesterséges adalékanyagot nem használnak, de némi ként azért igen. Ez nem önellentmondás? Ha vmi/vki nem szabályozott (pedig adott a lehetőség egy csomó certifikációt elfogadtatni, részt venni benne), az illető mégis előszeretettel operál divatos piaci hívószavakkal, az számomra inkább visszás.

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2021.06.24. 17:45:08

@zoli: Én megértem a fenntartásaidat, de azt azért véleményem szerint látni kell, hogy ezen borok törzsfogyasztóinak bőségesen elég a szabályozatlan ideológiai önmeghatározás.

Ettől függetlenül mondjuk ez a zweielt tényleg tök jó, a negyednapos maradékot éppen most iszom.
süti beállítások módosítása