A Borrajongó

Badacsonyi nyárelő I. - Fata Pince és Istvándy Birtok

2021. június 02. 06:00 - furmintfan

Hosszú kihagyás után az idei év első bortúrája a Badacsonyi borvidékre vezetett, ahol élményekben és borokban gazdag három napot töltöttem el. Május utolsó hete sok napsütéssel, az időnként megerősödő széltől eltekintve összességében ideális kirándulóidővel ajándékozott meg és mivel a túra ideje hétköznapokra esett, tömeggel sem kellett számolnom.

badacsony1.jpg
Az időmbe három birtoklátogatás, valamint két további pincénél tett villámlátogatás fért bele, ez utóbbiakat foglalnám össze a több részes beszámoló sorozat első felvonásában.

fatapince1.jpg

Fata Pince
A Fata Pincéről kevés szó esett eddig a blogon, hozzájuk első nap látogattam el, hogy kicsit jobban képbe kerüljek. Fata István kéményseprő mester beleszeretett a balatonfelvidéki tájba és 1927-ben megalapította a családi pincészetet. Új szőlőt telepített a pince köré, az azóta eltelt közel 100 évben családi hagyománnyá vált borászkodást az unokák, dédunokák viszik tovább. Kilenc és fél hektárt művelnek a Gulács, a Tóti-hegy és a Badacsony lejtőin. Az ültetvényeink jelentős részén fehér szőlő található, melyen elsősorban kézi művelést alkalmaznak. A birtok 2008-ban újult meg és az alapító dédnagyapa tiszteletére kapta a Fata Pince nevet. A család működteti a Borbarátok Panziót és a hozzá tartozó éttermet is, a borozót és egy kis pincét az étterem mellett találjuk. A hagyományos borok mellett bodza-bort és ürmös bort is készítenek, én most előbbiekre koncentráltam.

fatapince2.jpg

Fata Pince Ottonel Muskotály 2019
Visszafogott muskotályos karakter, szőlővel, virágokkal, egy kevés citrussal. Jó savakkal operál a bor, könnyed, de a vártnál egy fokkal talán tartalmasabb. A szőlős, citrusos jegyeket egy kevés citrushéj és némi szőlőhéjas fanyarság, fenolosság egészíti ki. 4p+

Fata Pince Szürkebarát 2019
Édes gyümölcsök és egy kevés fűszer érezhető illatában, van benne egy kis tutti-fruttis karakter is. Könnyű, de a muskotállyal ellentétben ez kicsit híg és laza. Ízében fehér húsú gyümölcsök - alma és körte -, enyhe édességérzet mellett. 4p

Fata Pince Olaszrizling Hegybor 2019
Kezdetben kissé fülledt, majd kissé fedett az illat, tökmag mellett minimális zöldalma és citrus óvakodik elő a pohárból. Közepesnél könnyebb, de a kereteit jól kitölti, az előző két bornál tartalmasabb anyag, egy kissé tapadós textúrával. Fehér húsú gyümölcsök, zöldalma, minimális sárgabarack, enyhe kesernye. 5p-

fatapince3.jpg

Fata Pince Kéknyelű 2017
Érlelt-érett illat, érett alma, calvadosos jegyek. Vastag, öblös bor, olajos, krémes konzisztencia, egyszerre széles és magas savval operál, a végén kicsit szárító is a korty. Érett alma, enyhe sósság, a háttérben és főleg a lecsengésben a hordó fűszereivel. 5p+

Fata Pince Zweigelt Rosé 2019
Nagyon halvány szín és illat köszön vissza a pohárból. Elég neutrális és tompa, ízben sem különösebben intenzív vagy zamatos, kevéske piros gyümölcs színezi, cserébe nem híg, nem is édes vagy művi. 4p-

Fata Pince Cabernet Sauvignon 2018
A fajtához képest aránylag világos és fiatalos szín és az érett piros gyümölcsös, enyhén édesfűszeres illat is egy könnyedebb, kevésbé tanninhangsúlyos, gyümölcsös bort sejtet. Valóban, közepesnél karcsúbb testű, lazább felépítésű bor, jó savakkal, sok érett piros gyümölccsel, meggyel, cseresznyével, málnával, finom édesfűszeres, vaníliás aláfestéssel. 5p

 

istvandy1.jpg

Istvándy Birtok
Az Istvándy család története 200 évre, az 1800-as évek kezdetére vezethető vissza, és azóta a szőlő- és bortermelés jelentette a legfontosabb megélhetési lehetőséget. Az 1960-80-as években a szövetkezeti munka mellett szőlőműveléssel és borkészítéssel is foglalkoztak a saját családi szőlőbirtokon és a Tóti-hegyi pincében. Eleinte csak néhány vendéglőnek és ismerősnek szállítottak kimérve bort, majd az akkor frissen diplomázott Istvándy Gergő vezérletével úgy döntöttek, hogy a minőségi borkészítés felé veszik az irányt. A szőlőültetvényeken terméskorlátozást vezettek be, saját készítésű boraikat kizárólag a legjobb fekvésű területek terméséből, palackozva kezdték értékesíteni, nagy hangsúlyt fektetve a borvidék jellemző fajtáira, a kéknyelőre, az olaszrizlingre és a szürkebarátra.  Az Istvándy Birtok központja a Tóti-hegyen található, itt van a pince és a család étterme is, de Badacsonytomajban több helyen is lehet velük találkozni, a Borműhelyen kívül Badizson néven egy borkimérést is működtetnek. A hazaút előtt a Badacsonytomaj központjára letekintő Borműhely teraszán kóstoltam végig egy öt tételes sort, majd egy késői szüretelésű édes borral koronáztam meg a kirándulás utolsó felvonását.

istvandy2.jpg

Istvándy Laza Cuvée 2019
Chardonnay és sauvignon blanc alap, valamint a borvidékre jellemző fajták házasítása. Aránylag visszafogott fehér húsú gyümölcsös, zöldalmás illat, a háttérben moderált sauvignon-os zöldes villanásokkal. Karcsú, könnyű, tényleg kellemesen laza, a savak kellően élénkek, de nem pörögnek túl. Zöldalma, fehér húsú gyümölcsök, némi citrus és halvány zöldes villanások érkeznek szájban is, fanyar lecsengéssel. 5p-

Istvándy Olaszrizling Hegybor 2018
Illatában érett fehér húsú gyümölcsök, alma, egy kevés virág és méz, pici mandula. Szájban kellemesen gömbölyded, arányos, inkább széles savakkal megtámogatva. Fehér húsú gyümölcsök, alma, pici zöldfűszer, cseppnyi méz és finom mandulás fanyarság. 5p+

Istvándy Rajnai Rizling 2018
Sötétebb szín, aranyos reflexekkel, az illatban későbbi szüretre, egy kevés botrytis jelenlétére utaló villanások. Sárgabarack, sárga húsú őszibarack, pici gomba, némi méz és vadvirágok. A korty széles, jól kitöltött, nem lomha, nem is különösebben lendületes, kissé olajos textúrája jól passzol az aromatikához. Érett barackfélék uralják ízét, egy kevés szárított zöldfűszer, virágpor és gomba a háttérben. 6p-

istvandy3.jpg

Istvándy Kéknyelű 2017
Frissebb, fiatalosabb illat: fehér húsú őszibarack, fehér virágok. A karcsú, kisportolt testet fürge, lendületes savak repítik, jó egyensúlya és intenzitása is van a bornak, szép hosszan is tart. Ízvilága is friss, fiatalos, sok fehér húsú gyümölcs, elsősorban őszibarack és alma díszíti, egy kevés körte, enyhe sósság és finom fűszeresség kíséretében. 6p

Istvándy Cabernet Sauvignon Rosé 2019
Édeskés piros gyümölcsös illata leginkább érett epret idéz, és ízben is erre rímel. A korty kellemesen puha, lágy savak és egy kevéske maradékcukor összjátékára épül. Az érettség éppen csak megérintette, már nem kicsattanóan fiatalos, de nem is kopott meg nagyon a frissessége. 4p+

Istvándy Mennykő 2018
Késői szüretelésű zeusz. Csupa édes gyümölcs: mangó, ananász, papaya, sárga húsú őszibarack, sárgadinnye és töppedt szőlő, ráadásként egy kevés keleti fűszer. A korty kerek, a savak finom tapintásúak, besimulnak a borba, de nem hagyják túlcsordulni az édességet. Zamatos, jó intenzitással és sav-cukor egyensúllyal, sima textúrával kényeztető örömbor. 6p

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr8316576096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása