A Borrajongó

Villányi franc - Öt lovas hatosfogat 2016-ból

2021. május 24. 06:00 - furmintfan

Villányi franc-okat hoztam hétfőre, a 2016-os évjáratból. Villány zászlóshajójával meglehetősen keveset foglalkozunk a blogon, most igyekszem kicsit pótolni a hiányt. Hat bort válogattam össze, jó nevű termelőktől, de a borvidék hírnevét megalapozó villányi legendák ezúttal kimaradtak a szórásból. Sajnos a hatosfogat egyik tagja a TCA-nak "köszönhetően" kidőlt, így a csapat ötösfogattá szűkült, de ezt leszámítva kiegyensúlyozott színvonalon teljesítő sort kóstoltam.

villanyicabernetfranc2016_1.jpg

Abc-sorrendben következnek a borok. Egyes tételek esetében néhol már a 2017-es évjárat fut, de úgy láttam, hogy a feltüntetett helyeken még elérhetőek a 2016-os kiadások.

villanyicabernetfranc2016_2.jpgGünzer Családi Birtok Cabernet Franc 2016
Meleg hangulatot árasztó illat, érett szilvával, meggyel, kevés fűszerrel és pörkölési aromával. Aránylag karcsú, éppen közepes testű bor, jó savakkal, moderált alkohollal. A sor legkönnyedebb tagja, nem tör nagyboros babérokra, a hordó is itt a legvisszafogottabb, cserébe nagyon jól iható a bor. Az érett, a túlérettséggel csak kacérkodó gyümölcsök mellé egy kevés fűszer és minimális medvecukor társul. 6p- (2950 Ft- Bortársaság)

villanyicabernetfranc2016_3.jpgKiss Gábor Code Villányi Franc 2016
Sajnos penetránsan dugós volt és a kereskedésben már nem tudtak 2016-os cserepalackot adni, cserébe így valamikor a 2017-es kiadásról tudok majd beszámolni. A vicc kedvéért megkóstoltam azért a bort (ez utólag hülye ötletnek bizonyult, nem volt könnyű a kartonízt eltüntetni a számból). Amennyire sikerült a kartonpapírhegyek mögé látni, a szerkezet arányosnak tűnt, finom tapintású savakkal, érett tanninnal, nem túlzó alkohollal. (6950 Ft - Bortársaság, kifutott)

villanyicabernetfranc2016_4.jpgLelovits Villányi Franc 2016
Túlérett és aszalt gyümölcsök, enyhe likőrösség, pici negró, kávé, étcsoki, cseppnyi balzsamecet és egy kis földesség színezi az illatot. Testes, vaskos bor, a savak aránylag lágyabbak, a korty sűrű, krémes, érett tannin és kissé emelkedett alkohol keretezi, így súlyosabb, szétterül és lassú ritmusban mozog. Ízben enyhén édeskés, visszatérnek a túlérett gyümölcsök, aszalt szilva, fekete bogyósok, főtt eper, édesfűszerek, pici ánizs és negró. Nem annyira az én stílusom, de aki szereti ezt a műfajt, annak tetszeni fog. 6p (6000 Ft - Pannon Borbolt)

villanyicabernetfranc2016_5.jpgRiczu Tamás Villányi Franc 2016
Gazdag egzotikus fűszeresség, meggy, málna, pici capuccino és vanília, füstölő aromái köszönnek vissza a pohárból. A közepes testhez jól illeszkedik a sav, a tannin finoman fogós, de nem reszel, a korty kerek, sima, arányos. Az érett meggy és málna mellé ízben is sok keleti fűszer csatlakozik, egy kevés szederrel, némi capuccino-s hordójelenléttel. Idővel talán még szebb lehet, nekem most is tetszett. 6p+ (10000 Ft - Pannon Borbolt)

villanyicabernetfranc2016_6.jpgRuppert Villányi Franc 2016
Az illata meglepően visszafogott, pici édesfűszer és érett gyümölcs óvakodik elő a pohárból. Kóstolva sokkal intenzívebb, érett piros bogyós és erdei gyümölcsök, fekete cseresznye, finom fűszeresség adják az aromákat. A korty telt, jó koncentrációt mutat, finoman ölelő, de nem nehézkes. A közepesnél nagyobb testet kellően élénk savak és határozott tannin támogatja. 6p (5950 Ft - Ab Ovo)

villanyicabernetfranc2016_7.jpgVylyan Villányi Franc 2016
Animális jegyekkel kezd, jön egy kis csatornás fuvallat is, utána azért érezni gyümölcsöket és enyhe virágos jegyeket is, majd jön egy kis tejcsoki és kávé. Közepes test, bársonyos, de a korty végén kissé szárító tannin, jó savak, moderált alkohol jellemzik szájban. Eleinte itt érezni a legkevesebb gyümölcsöt, harmadnapra nyílnak meg inkább a meggyes, erdei gyümölcsös jegyek, amelyeket egy kis étcsoki és érintésnyi bőr kísér. 6p- (3400-4200 Ft - Borfalu, Bor és Más, Pannon Borbolt, Veritas)

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr8316566160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karcsai · http://www.garammenti.net 2021.05.24. 08:58:42

Mi értelme van a pontozásnak, ha minden bor 6 pontos? Az eggyel korábbi bejegyzésben (Sauvignonok) is csak egy 7-est látok, a többi mind 6-os...

karcsai · http://www.garammenti.net 2021.05.24. 11:40:50

Ez így van, csak kicsit egyhangú volt... Mondjuk a 100 pontosban is szinte minden bor 8-assal kezdődik :)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2021.05.24. 12:05:39

@karcsai: Írtam is az elején, hogy ez most - szerintem - eléggé kiegyensúlyozott sor volt, annyira nem lógott ki egyik bor se.
süti beállítások módosítása