A Borrajongó

Bukolyi Marcell - 2018-as borok a nappaliban

2021. március 01. 06:00 - furmintfan

Közel egy éve írtam Bukolyi Marcell Pinot Noir-járól és a Bukolyi Családi Birtok újjászületéséről. Röviddel a cikk megjelenése után online csevegtünk is egy kicsit Bukolyi Marcival, a legközelebbi budapesti útja során pedig vásároltam is tőle 1-1 palackot az akkor már forgalomban lévő borokból. Természetesen elhangzott az, ami a frissen piacra kerülő tételek esetében gyakran elhangzik a borász szájából, nevezetesen, hogy még fiatalok a borok, úgyhogy a palackjaimat szépen eltettem későbbre. Időközben megjelent a 2018-as évjáratból még két bor, ezekből is beszereztem 1-1 üveggel és lassan elérkezettnek láttam az időt, hogy - ha már személyesen még nem is láthattam a birtokot - a nappali melegében az öt palack tartalmából próbáljak meg átfogó képet kapni a családi pincészet jelenéről.

bukolyimarcell202102.jpg

A borászat rövid bemutatásához Bukolyi Marcell saját szavait hívom segítségül, ő így ír a családi birtokról:
"Igazi családi borászat vagyunk. Feleségem Lilla, gyermekeink Bernát és Bíborka.
15 éve foglalkozunk borral. Régi álmunk volt egy csodás kisbirtok a Nagy-Eged-hegy lábánál, amit 2016 óta lépésről lépésre sikerült valóra váltanunk. Ma már kizárólag innen, 14 hektáros saját ültetvényünkről szüretelünk, amely az Egri Borvidék egyetlen 100%-ban organikus szőlőbirtoka. Mi magunk gondozzuk szőlőültetvényeinket és készítjük borainkat, annak minden szellemi és fizikai munkafázisát beleértve.
A családi birtokunk adottságai különlegesek, elhelyezkedése egyedi. A borvidék első számú termőhelyén, a Nagy-Eged-hegy déli szoknyáján élünk és gazdálkodunk. Pincénket az ültetvények origójában, a hegy lábánál építettük, családi léptékű, szerethető környezetben. Kíméletes, tiszta borkészítést képviselünk, érett, egészséges szőlőből, adalékanyagok nélkül."

Másnap ungert is beszállt a kóstolásba az utolsó kortyok erejéig, így négykezes beszámoló következik. 

Bukolyi Marcell Riesling 2018
furmintfan: Saját telepítésű ökológiai szőlőskert első rajnai rizling termése. Kézi szüret, kíméletes feldolgozás, tartályos erjesztés és érlelés.
Almafélék, citrusok, fehér húsú gyümölcsök határozzák meg az illatot. Első nap van egy enyhe ausztrál riesling-ekre jellemző friss teniszlabdás bukéja, ami másnapra inkább kezdődő petrolosságra változik. Jó savak vezetik, a korty eleje lendületesebb, egy kis CO2 szó szerint hoz egy kis pezsgést a savérzetbe (a bor nem pezseg, még mielőtt...). Citrusok, narancs, alma, leheletnyi narancshéj és só, enyhe fanyarság a végén. A két fehér közül ezt szerettem jobban. 5p+ (3150 Ft)
ungert: Az orrpróba füstös, petrolos belépője nem sok jót vetít előre. Tovább küzdve a gyümölcsökért kipörgethető belőle citrusos, érett almás karakter, de illatát közel sem a gyümölcs dominálja. Szájban aztán kompenzál: feszes bor élénkebb savakkal, rendezett, de szikárabb karakterrel, jó arányokkal és közepesen hosszú utóízzel. Érdekes anyag, de a felkészületlenek már az elején könnyen kiábrándulhatnak belőle. 5 pont.

Bukolyi Marcell Hárs-Furmint 2018
furmintfan: Saját ültetésű szőlőtőkék szűztermése, 60% hárslevelű, 40% furmint. Kézi szüret, kíméletes feldolgozás, tartályos erjesztés és érlelés.
Nem tudom, mi lehet ennek az oka, de orrban leginkább egy gumimatracot idéz az illat és sajnos másnapra is csak kicsit javult a helyzet. Kóstolva arányos, kerek bort kapunk, nem túl lendületes, de széles savai pont jól megtartják. A fehér és sárga húsú gyümölcsös, diszkréten fűszeres aromákat sajnos részben szájban is fedi az illatból ismerős gumis karakter. 4p (3650 Ft)
ungert: Sajnos fokozza a rizling fülledtségét, ami kiszellőztethetetlennek tűnő füstös, gumis karakterben nyilvánul meg. Orrban közel sem vonzó, pedig szájban ez is arányos, rendezett és feszes bor képét mutatja. Nem tudom, mi okozhatja ezt a fajta  aromatorzulást, de a hatpontos villanásokat négypontos összképpé süllyeszti. Kár érte.

Bukolyi Marcell Pinot Noir 2018
furmintfan: Az organikusan művelt családi ültetvény szűztermése. Kézi szüret, kíméletes feldolgozás, kis kádas erjesztés, érlelés magyar tölgyfában.
Piros bogyós gyümölcsök vezetik az illatot, csipkebogyó, piros ribizli a főszerepben, lassan belép egy diszkrét fűszeres vonal is. Kóstolva könnyű, filigrán, finom sav, minimális tannin keretezi a karcsú testet, a korty sima, lédús. Ízben is visszatérnek a piros gyümölcsös aromák és a halvány fűszeresség. Fajtajelleges, kellemes pinot noir. 5p+ (4150 Ft)
ungert: Karcsú, de nem vékony, fajtajelleges, de nem közhelyes pinot. Ribizlis aromák, savhangsúlyos szerkezet, sima, arányos és üdítő korty. Nem kifejezetten komplex, de veszélyesen jól iható anyag lett, szerettem. 5 pont.

Bukolyi Marcell Kisfiam Egri Bikavér 2018
furmintfan: Kékfrankos, syrah és pinot noir, az Egri Borvidék egyetlen organikus Egri Bikavére. Kézi szüret, kíméletes feldolgozás, kis kádas erjesztés, érlelés magyar tölgyfában.
Az illatban eleinte van egy kis bizonytalanság, majd animalitás, előbbi eltűnik, utóbbi jelzésértékkel megmarad. A prímet azért a gyümölcsök viszik, kellemes fűszeres kísérettel, némi alacsony kénes "hangulattal". Közepesnél valamivel könnyedebb, mégis tartalmas, friss savak és selymes tannin kísérik a húsos kortyot. Erdei gyümölcsök, ribizli- és áfonyafélék, meggy, cseresznye, finom szegfűszeges-szegfűborsos-fahéjas fűszeresség, leheletnyi animalitás, halvány sósság, enyhe narancshéjas fanyarság érezhető ízben. Ez a bor változik a legtöbbet a pohárban, a kezdeti "vadsága" szelídül, és egy kifejezetten szerethető és izgalmas bikavérré vedlik át. 6p (2950 Ft)
ungert: Klasszikus borvidéki házasítás az alkotó szőlőfajták egyedi karakterének megjelenítése nélkül. Orrban ez is fülledt, de némi türelemmel és kézimunkával kiszellőzik, így lehetősége nyílik megmutatni a vonzóbb, pirosgyümölcsös arcát. Szájban szikár, de a szó legjobb értelmében: kissé sós is, fanyar is, de végig az élénk, természetazonos gyümölcsök vezetik szép, integrált tannin mellett. Foglalkozni kell vele, de meghálálja. Erősebb 5 pont.

Bukolyi Marcell Nagy-Eged Kékfrankos 2018
furmintfan: Kézi szüret, kíméletes feldolgozás, kis kádas erjesztés, érlelés magyar tölgyfában.
Sötétebb, sűrűbb anyag fogad a pohárban és az illat is mélyebb, komolyabb bort ígér. Tömény gyümölcsösség, szuperérett áfonya, ribizli, szeder, málna, meggy elegye árad a pohárból, élmény már szagolgatni is. A gyümölcsözön folytatódik ízben is, lédús, zamatos korty, sima tapintás, szép egyensúly és jó intenzitás jellemzi a bort. Koncentrált, gazdag, mégis erőlködés nélkül siklik a szájban, selymes, gazdag, letisztult és elegáns bor. 7p (5450 Ft)
ungert: Masszív anyag sűrű, sötét színnel. Az illat igazi gyümölcsbomba: intenzíven málnás és meggyes, amit egy érintésnyi fa tesz kerekebbé, komplexebbé. Szájban egyensúlyos, arányos és nagyon finom. Jól egyensúlyoz a komolyság és a direkt gyümölcsösség között. Egy jól iható, mégis szálazható, komplex egri vörösbor. 7 pont.

A boroknál a pince saját webshopjának árait tüntettem fel, bizonyos borok egyébként a Radovin, DiVino, Ab Ovo kereskedések webshopjain is elérhetőek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4416425130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása