A Borrajongó

Rejtőzködő borvidékek: Sümeg - Egly Szőlőbirtok

2021. január 22. 06:00 - furmintfan

Magyar tájegység boraival kezdődik idén a Rejtőzködő borvidékek sorozat, a Balatonfelvidéki borvidék egyik - szó szerint - kiemelkedő területén, Sümegen. Az egykor püspöki lakhelyül is szolgáló település fontos borászati múlttal rendelkezik és ma is akad itt figyelemre méltó pince. Ma a sümegi Egly Szőlőbirtokkal ismerkedünk meg.

egly1.jpg

Sümeg
A Balatonfelvidéki borvidék több, egymással földrajzilag nem összefüggő területből áll, a keleti része a Káli-medence északi részét foglalja magába, a nyugati része lényegében a Keszthelyi-hegység és Sümeg tágabb környéke. Mi most a legutóbbi egységre koncentrálunk.
Sümeg, amellett, hogy egy a közelmúltban felújított várnak és a veszprémi püspök 18. században épített is palotájának is helyt ad, és így fontos turisztikai célpont, számos nevezetes borászati szakemberrel is büszkélkedhet történelme során. A legkorábbi ismert hazai pezsgőgyártási kísérletek Sümeghez fűződnek. Barkóczi Rosty Lajos kapitány Champagne-ban tanulmányozta a pezsgőkészítést, majd az 1800-as évek legelején Sümegen folytatta ezirányú kísérleteit. Entz Ferenc, a Borászati Füzetek és a ma is működő, Villányi úti Kertészeti Egyetem (és Vincellér Iskola) alapítója Sümegen született és tevékenykedett. A szintén a településen született és ott is élő Ramassetter Vince a 19. század egyik  legsikeresebb magyar borkereskedője volt, aki külföldön is nagy sikerrel árulta a magyar borokat saját készítésű palackjaiban, emellett több száz hektár Balaton-környéki szőlő tulajdonosa is volt. A sümegi általános iskola ma az ő nevét viseli.
Sümeg a középkorban sokáig a templomos lovagrend birtoka volt, 1210 körül ők építettek a hegyre fellegvárat, majd tőlük a veszprémi püspökhöz került a település. A Vároldal-dűlő első hivatalos említése 1572-re tehető. A Várhegy 270 méter magas, meredek tömbjének alapkőzete mészkő és márga, amelyet minimális termőréteg takar.

egly2.jpg

(A fotót a pince facebook oldaláról kölcsönöztem)


Egly Szőlőbirtok és Borászat
Egly Márk több, mint 20 éve kezdte el a borászkodást a sümegi Püspöki Palota alatt húzódó ötszáz éves pincerendszerben, amelynek alapjait ifj. Vitéz János veszprémi püspök rakta le 1499-ben. Maga a borászat is sokáig Palota Pince néven működött, mielőtt az alapító borász saját nevét kezdte használni. A családi birtok ma összesen 3,5 hektárnyi ültetvénnyel rendelkezik, ebbe beletartoznak a Várhegy és a Baglyas-hegy ültetvényei. 2020-tól elindult a birtokon a biodinamikus gazdálkodás. A kóstolópince Sümeg legszebb terén, a Szent István téren, a Püspöki Palota 500 éves pincéjében található, ahol a vendégek értékes gyűjteményt is megtekinthetnek az elmúlt évszázadok szőlészeti-borászati történelméről.
A birtoképítés első lépéseként egy nemzetközi örökségvédelmi program keretében kiirtásra került a sümegi vár oldalát benövő bozótos, majd Egly Márk bakművelésű tőkékkel telepítette be a domboldalt. A 2005-ben megkezdett munka 2008-ban ért véget, az első borok a 2011-es évjáratból születtek. Kékfrankos, olaszrizling, furmint, sárgamuskotály terem a meredek Vároldal-dűlőn. Ugyanitt egy fél hektáros kísérleti ültetvényre olyan régi magyar fajtákat telepített a borász, amelyekből a 16. században készítették a sümegi borokat. Így kapott itt helyet például gohér, kék bajor, sárfehér, lisztes fehér, csókaszőlő, bakator és rakszőlő. Ezekből tradicionális eljárással pezsgő készül. A Sümeghez tartozó Baglyas-hegyen olaszrizling, petit verdot, merlot terem. A római kori szőlő majorságok a termőhelyre utaló névként használták a Villa Rustica szóösszetételt. A Baglyas-hegy üledékes kőzetein termő szőlők egy része kerül a Villa Rustica borcsalád tételeibe, amelyek inkább a mindennapi borozás kellékei. 90-100 éves olaszrizling tőkékről készül a Vesperas névre hallgató bor, a pince nagy vörös házasítása az Arridens, míg a Vároldal-dűlőről származó furmint-olaszrizling a Castle Hill nevet kapta. Különlegességként narancsbor és amfórás rosé is készült a pincénél.

sumeg.jpg
Januárban a két 2017-es évjáratú Villa Rustica bort kóstoltam meg a pincétől.

Egly Szőlőbirtok és Borászat Villa Rustica Olaszrizling 2017
Először nagyon érett gyümölcsök - alma, birs, őszibarack -, mellette pici marcipán és mandula, majd másnap egyre több gyógynövény határozza meg az illatot. Szájban kerek, aránylag lágy bort kapunk, a korty végén egy kis krémességgel. Érett alma- és barackfélék, pici birs, gyógynövények, enyhe sósság, a korty végén egy kevés mandula és méz érezhető. 5p

Egly Szőlőbirtok és Borászat Villa Rustica Merlot-Kékfrankos 2017
Kezdetben nehezen szálazható az illat, piros gyümölcsök keverednek gyógynövényekkel, borssal, és bevillan pici körömlakk is. Idővel nyíltabbá válik, érett meggy, szilva, málna, egy kis cukorka, balzsamecet, enyhe földesség érezhető. A test közepesnél karcsúbb, mennyiségre nem túl sok, csak kicsikét tapadós tannin és pont jó sav támasztja alá, az alkohol alacsony. Másnap simábbnak hat, érett, meggy, málna, kevés gyógynövény és provence-i fűszeresség színezi a bort. 5p+


A borok kaphatóak a Borfalu és a Veritas borkereskedésekben.


Irodalom:

Mészáros Gabriella, Rohály Gábor, Nagymarosy András: Bortankönyv II. A Kárpát-medence borai

Bányai Gábor Botond, Ercsey Dániel, Mészáros Gabriella, Tompa Imre: Nagy Magyar Boratlasz

https://palotapince.hu/

https://www.facebook.com/eglyboraszat/?tn-str=k*F

https://www.boraszportal.hu/hirszuret/xv-szazadi-szolofajtak-borat-palackozzak-sumegen-3267

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7816374902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása