Amikor jó fél évvel ezelőtt némiképp hosszabb kihagyás után elém került egy SAP juhfark nem is sejtettem milyen jól sült el, hogy hibásnak bizonyult. Az írás nem kerülte el a szemfüles gazda figyelmét, korrekt módon cserepalackot ajánlott fel, amivel egyidejűleg rendeltem egyebeket is, hogy ne árválkodjon szegény butélia a hatos kartonban. Ezek közé került címszereplőnk első példánya is, mely tetszett annyira, hogy további rendelésekbe is belekerüljön többedmagával. Most több palack elfogyasztása után erről a borról emlékeznék meg, de ha lehet még tippeket adni, akkor meleg szívvel javaslom a 18-as évjáratból a juhfarkot (a cserepalack nagyon jó formában volt) a furmintot, a hárslevelű főbort, a 19-esek közül pedig a fenti boron kívül kifejezetten ízlett a nemrég letöltött sárfehér is. Vissza kicsit a címszereplőhöz. A szülőhelye két kis déli fekvésű terasz közvetlenül a pince mellett 2002-es  telepítésű tőkékkel, melyek több évjáratban is adtak kései, aszúsodott alapanyagot, de most először próbálták ki külön tételként. Remélem hagyomány lesz belőle.

Jó érett cucc sárgabarackkal, sütőtökkel, sok mézzel és masszív sóssággal. Vastag korty, jól érezhető maradékcukorral, talán többnek is tűnik az analitika szerinti 9 grammnál. Savban nincs nagy tűzijáték meg sistergés, de azért van benne elég a maga komótosan drabális stílusához. Tetszik egyébként, hogy az ízvilágára jellemző  kései jelleg ellenére hús-vér markáns somlói, mi több annak esszenciája. Akik nem tudnak mit kezdeni a határmezsgyén elhelyezkedő stílussal, miszerint se nem száraz, se nem desszert bor azoknak nem ajánlom. Azoknak sem, akik nem bírják elviselni, ha netalán botritiszes anyag is kerül valamibe, ami nem tokaji aszú. Mindenki másnak viszont igen. 7p. Pincétől szereztem be, ugyanannyiba kerül, azaz 5 ezer Ft-ba, mint a “szabvány” juhfark.

Borbély Roland, a Gallay Pince tulajdonosa és borásza először pinot blanc-ból és zenitből készült boraival követelt magának figyelmet a borvilágban, kékszőlőként először a zweigelt vetette meg a lábán a birtokon. Roland a családi birtok elindítása előtt a Tokaji borvidéken és az Egri borvidéken egyaránt dolgozott neves borászatoknál,és mindkét borvidéken beleszeretett egy-egy fajtába, amelyekkel természetesen a Gallay Pincénél is szeretett volna dolgozni. A saját telepítések termőre fordulásáig ez eleinte csak vásárolt szőlőből valósulhatott meg, így az első Gallay Kékfrankos még egri termésből készült. Most viszont itt van a pince bükki alapanyagból erjesztett kékfrankosa, amelyik egész más arcát mutatja a fajtának, mint az egri szőlőből készített előd.

Borbély Gyula és Gabriella 1981-ben telepítették el első közös ültetvényüket egy nászajándékba kapott régi családi területen, Badacsonytomajon. Ma már 23 hektár tartozik a családi birtokhoz, szőlőik a Badacsony, a Gulács, a Csobánc, a Bács és a Tóti hegyek lankáin terülnek el. Évek óta fiuk, Borbély Tamás irányítja a birtokot, az a Borbély Tamás, aki 2020-ban elnyerte az Év Bortermelője címet, amihez ezúton gratulálunk (Szepsy István a Magyar Bor Akadémia életműdíját kapta). Borbély Tamás fiatal kora ellenére - valószínűleg sokak meglepetésére - már kilencedik alkalommal került a jelöltek közé, de eddig üres kézzel kellett távoznia, így várható volt, hogy előbb-utóbb neki ítélik óta a díjat.
Rszabi a múlt héten felvetette, hogy a vírushelyzetre tekintettel összehozhatnánk egy online borozást is, amihez közös nevezőt kerestünk. Akkor még a díjkiosztó előtt felmerült az ötlet, hogy a megválasztásra kerülő Év Bortermelőjétől is megnézhetnénk egy bort virtuális kóstolószobánkban, de végül más döntés született. Én viszont egy Auchan-látogatás alkalmával éppen belefutottam egy akciós Borbély borba, úgyhogy be is emeltem egy palackot a kosárba.

Szeretem, amikor egy spontán elhatározásból és kíváncsiságból választott bor végül elismerő bólogatást vagy önfeledt mosolyt vált ki. Ez a mai bor ilyen. Elvárások teljesítéséről vagy túlszárnyalásáról azért nem lehet szó, mert fogalmam sem volt, hogy mit várjak ettől a bortól. Életemben talán háromszor kóstoltam ezt megelőzően generosát, ezek közül kettő egy könnyű, tartályos erjesztésű, érlelésű ropogós borocska volt, a harmadik meg egy feltehetően későn szüretelt alapanyagból készült - tudatosan vagy szerencsésen, mindenesetre jól eltalált - chardonnay-epigon. Szóval nem igazán tudtam, hogy mire számíthatok ettől a Frittmann bortól, de tettem vele egy próbát.