A Borrajongó

Rejtőzködő borvidékek: Az elfeledett Dunakanyar - Heininger Pince és Borgarázs Manufaktúra

2020. december 12. 06:00 - furmintfan

Az elmúlt években a véletlenül úgy hozta, hogy a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban akarva-akaratlanul magyar vonatkozású termőhely szerepelt az évzáró részben. Idén sem lesz ez másként, megint egy hazai régióból hoztam borokat, amely azonban nem egy hivatalosan bejegyzett borvidék.
Idén a külföldi utazási lehetőségek beszűkülésével kézenfekvőnek tűnt hazánk tájegységeinek (újra)felfedezése, így tettem én is és látogattam el több alkalommal a festői Dunakanyar különböző településeire. Bort ugyan nem ittam, de több nagymarosi vendéglátóhelyen is szemet szúrtak környékbeli borászok borai, így az egyik ilyen kirándulás végén bedobtam néhány palackot a hátizsákba. Két borászat öt palackja várta, hogy megkóstoljam, amire az ősz folyamán sor is került.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Dunakanyarban tevékenykedő borászatok nagy része a Mátrai borvidékhez tartozó területeken termeszti és szüreteli a szőlőt. Ugyanakkor látni már ígéretes kezdeményezéseket arra is, hogy ténylegesen a Dunakanyar települései felett magasodó lankákon telepítsenek új tőkéket, így talán pár év múlva már lesz innen is készül értelmezhető mennyiségű bor.

dunakanyar.jpg

A Dunakanyar
A Dunakanyarban már a 16. században is szőlőültetvényekről számoltak be, de egyesek az itt állomásozó rómaiaktól számítják a szőlőkultúra megjelenését. Régen a Duna mindkét oldalán végig szőlők borították a dombokat, a 18. században betelepített svábok tovább erősítették a helyi borkultúrát, amelynek a 19. század végén pusztító filoxérajárvány vetett véget.
A nagymarosi német telepesek telepítettek szőlőt a Visegráddal átellenben lévő hegyoldalba. A leírások alapján a 19. század közepén Nagymaroson jó minőségű fehér borokat és mellette gyümölcsöt termeltek. 1893-ban nyílt meg a településen a Duna partján, a vasútállomás szomszédságában, a szőlőhegy lankáján gyönyörű parkban dr. Ludwig Willibald pezsgőgyára, amely ekkor az ország nagyobb pezsgőüzemei közé tartozott. A településen ekkoriban a hegyoldalba szőlőültetvények, pavilonok, pincék sorakoztak, a pezsgőgyár is számított a helyi termésre. A filoxéravész természetesen itt is jelentős károkat okozott, a hangsúly egyre inkább más gyümölcsök termesztésére helyeződött át, majd az egyre kedveltebb üdülőtelepülésen a hobbikertek is elfoglalták a korábbi szőlőültetvények helyét.
A Dunakanyar települései között a sorozatban már korábban bemutatott Szentendre mellett Vác is komoly borászati múlttal rendelkezik. Már a középkortól vannak emlékek a helyi szőlőtermesztésről és borkészítésről, a a 17. századtól a 19. századig folyamatosan nőtt a szőlőültetvények területe. Az 1860-as években a váci borok jó hírnévnek örvendtek, lengyel és osztrák kereskedők is rendszeresen vásárolták. A filoxéravész  néhány év alatt kipusztította szőlők jó részét és megkezdődött Vác iparosítása. Az 1930-as években már ismét jelentősebb területen termett szőlő, a Püspöki Uradalmi Borpince borai bel- és külföldön is ismertek voltak. A kommunizmus és a szövetkezeti rendszer a 20. század második felében sajnos véget vetett a váci szőlőművelésnek és borkészítésnek.
Dunabogdány szintén hosszabb időre visszanyúló szőlőtermesztési és borkészítési hagyományokkal rendelkezik, a régi falusi sváb házak alatt boltíves borospincék sokasága rejtőzik, amelyek a filoxéra előtti időkben csordulásig voltak borral. A településnek egy saját szőlőfajtája is van a bogdányi dinka (török dinka). A nagy filoxérajárvány lényegében itt is elpusztította a helyi szőlőkultúrát, de már bontogatja szárnyait egy borászat, amely ennek felélesztésén is munkálkodik.

Egy nagymarosi és egy dunabodányi pince borai kóstoltam meg.

 heininger.jpgHeininger Pince
A Heininger Pince ősi nagymarosi sváb dinasztia borászata, korábban Heininger Károly, ma már Heininger Ádám nevéhez fűződnek a borok. A családnak korábban kiterjedt szőlőterületei voltak és az 1945-ös államosításig a Dézsma utcában várták a vendégeket boraikkal, de a rendszerváltást követően is folytatták a borkészítést. Heiniger Ádám édesapja révén került kapcsolatba a szőlészettel, borászattal, gyerekkora óta segített a család kisnémediben lévő szőlőjében.

Heininger Irsai Olivér 2018
A fajta boraihoz képest teltebb, olajosabb textúrát villant. Illatban moderáltabb intenzitású (talán a kor miatt), de fajtajelleges, így viszont nem tolakodó, szépen hozza a szőlős, szőlővirágos jegyeket. Közepesnél könnyebb, de távolról sem híg, a vártnál tartalmasabb is. Szőlő, citrusok, citrushéj, citromfű, enyhe virágos karakter tér vissza szájban. Az átlagnál kicsit kimértebb és teltebb, de szerethető irsai. 4p

Heininger Chardonnay 2018
Az illatban megjelenik a kezdődő oxidáció, reszelt alma formájában, mellette pici túlérett banán, enyhe nugátos jegyek. Szájban a friss savak még kondiban tartják, a citrusos jegyeknek köszönhetően frissebbnek is tűnik kicsivel, de itt megjelenik már a túlérett banán és nyomokban a reszelt alma is. Egy éve biztosan jobb formában volt, most viszont már a kapun kopogtat az oxidáció. 4p-

Heininger Néró 2018
Meleg, likőrös illat, már orrban is érezhető a magas alkohol, valamelyest egy fiatal Ruby Port-ra is emlékeztet. Szeder-, áfonya-, meggy- és málnalikőr, kis feketeribizli és lila virágok érkeznek illatban. A korty sűrű, vastag, tüzes és határozottan édes. A likőrös, túlérett erdei gyümölcsök térnek vissza szájban is. Az alkohol érezhetően magas, kóstolva csak fűt, lenyelve egyenesen éget. Alapvetően az íze és a szerkezete talán nem lenne rossz, de a brutális alkohol (16,5%) mindent elsöpör, nehéz elképzelni, hogy ezt valaki ugyanúgy poharazgatja, mint egy normál alkoholtartalmú bort, inkább erősített borként értelmezhető, a pontozástól így inkább eltekintek.

 

borgarazsmanufaktura.jpgBorgarázs Manufaktúra
A Borgarázs Manufaktúra Tóth András borászata, a birtokközpontja Dunabogdányban található. A Borgarázs is egy hagyományos boltíves sváb pincében található, amely mellett egy modern kis erjesztő tér áll rendelkezésre a borok elkészítésére. Hosszú kitartó munkának köszönhetően a közelmúltban telepítésre került egy kevés bogdányi dinka is a család falu fölé emelkedő kutyahegyi területén. Az ültetvényeik nagyobb része egyelőre Dunabogdánytól mintegy 29 kilométerre található, a Mátrai borvidékhez tartozó Mogyoródon, összesen 2,5 hektárral rendelkeznek. A boroscímkéket Elekfy Jenő festményei díszítik.

Borgarázs Manufaktúra Sármos 2019
100% zenit. Virágok, érett gyümölcsök, trópusi érintés, banán, érett alma, idővel minimális mandula jelenik meg illatában. Kóstolva kerek, puha tapintású, trópusi hangulatot áraszt, a savak lágyak, kicsit szétterül a szájban a korty, az alkohol picikét emelkedett, de nem bántó. Érett gyümölcsök, banán, alma, pici ananász és kandírozott citrusok, leheletnyi vanília adják az aromákat, a finisben enyhe kesernye is érezhető. Összességében véve kifejezetten kellemes, szerethető, bár kicsit lustácska bor, én több savval és elevenséggel jobban kedveltem volna, bár így is bármikor eliszogatnám. 4p

Borgarázs Manufaktúra Elfogadás 2018
Cabernet franc és syrah házasítása, fele-fele arányban Először határozottan a hordó fűszerei uralják az illatot - szegfűszeg, vanília, kókusz, szerecsendió képében, mellettük folyamatosan egyre nagyobb teret nyernek az érett-túlérett erdei gyümölcsök, szeder, szilva, másnap egy kis lila virág is csatlakozik. Kóstolva puha tapintású, meleg tónusú, a közepes testet kerek savak és bársonyos tannin keretezik, az alkohol enyhén emelkedett, további melegséget kölcsönöz a bornak, de nem éreztem úgy, hogy megbontaná az egyensúlyt. Érett fekete bogyós gyümölcsök - leginkább szeder - íze keveredik az illatban megismert fűszerekkel, borsos-szegfűborsos motívumokkal, a háttérben pörkölési aromákkal. Kifejezetten tetszett. 5p+

 

Irodalom:

Bányai Gábor Botond, Ercsey Dániel, Mészáros Gabriella, Tompa Imre: Nagy magyar boratlasz

https://dunakanyarkult.blog.hu/2020/07/03/dunakanyari_szolo-_es_italkultura

https://borgarazs.hu/interju-keszitett-velunk-es-a-bogdanyi-dinkarol-a-magyar-konyha/

http://azizlelo.hu/toth-andras-garazsborasz-es-a-bogdanyi-dinka

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1116305254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

az év bortrollója 2020.12.12. 20:17:12

Heninger Nérót hol lehet kapni , és milyen árban van?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2020.12.12. 22:44:36

@az év bortrollója:
Itt lehetett kapni mindkét pincétől borokat:
www.facebook.com/pages/category/Fast-Food-Restaurant/Bor-s%C3%B3-Streetfood-361256204399285/
Itt csak a Heiningereket:
hu-hu.facebook.com/%C3%89deske-Al%C3%ADz-Cukr%C3%A1sz-M%C5%B1helye-110990965690035/?ref=page_internal
Konkrét árra már nem emlékszem, még nyár végén történt a beszerzés, de a Heininger Néró meglepően drága volt, ahhoz képest, amire számítottam. Viszont utóbbi helyen lehetett fizetni a borokért is SZÉP-kártyával, végül ezért vállaltam be. :)
süti beállítások módosítása