A Borrajongó

Tegnap ittam - Árpád-hegy Pince Szerencs Bora 2018

2020. május 22. 06:00 - furmintfan

Noha Szerencs városát szokás a Tokaji borvidék kapujaként emlegetni, a köztudatban sokkal kevésbé él a borvidék részeként. A legtöbb Hegyaljára érkező borkedvelő áthajt a városon és folytatja útját Tokajba, Mádra, Erdőbényére, vagy a régió más, borturisztikai szempontból jelentősebb településére. Szerencsnek sok más hegyaljai településsel ellentétben nincsenek híres dűlői sem, és Szerencshez köthető, szélesebb körben ismert borászat is alig van. Az Árpád-hegy Pince azonban pont ilyen, és ők a kezdetektől fontosnak tartják, hogy Szerencsen fogadják vendégeiket, erősítve a helyi borturizmust. Noha az ő szőlőik nagy része is Tarcal és Mád környékén található, a pincészet ifjú borásza, Varkoly Ádám néhány éve elhatározta, hogy szerencsi szőlőből is készít egy bort, amely a város nevét viseli majd, és a belépő tétel szerepét töltheti be a dűlőszelekciók alatt.
A terv végül 2017-ben vált valóra: Ádám a két nagyapja által egykor birtokolt két ültetvény terméséből készítette el a 90% furmintból, 10% hárslevelűből álló házasítást. A tétel a Szerencs Bora nevet kapta, a címkéjén Szerencs nevezetességei szerepelnek, többek között a Rákóczi-várkastély, a fürdő, a cukorgyár, egy tábla csokoládé, és rákerült az Árpád-hegy Pince épülete is, amelyben hajdan mulató működött. 2018-ban is elkészült a bor, ezt kóstoltam meg a hétvégén.

arpadhegypinceszerencsbora2018.jpg

Árpád-hegy Pince Szerencs Bora 2018
A közepes intenzitású illat hozza a tokaji furmintok tipikusnak mondható aromajegyeit: alma, körte, pici birsalma. Könnyed, laza szövésű, savai a meleg évjáratnak megfelelően inkább gömbölyűek, mint pörgősek, pici maradékcukor is kerekíti a kortyot. Az előző évjárat emlékeim szerint lendületesebb bor volt, de a 2017-es és 2018-as borok összevetése során ez általában így van. Íze is visszaidézi az illat fehér húsú gyümölcseit, édes citrusok kíséretében. Kellemes, jól iható bor, nem kell megküzdeni sem éles savakkal, sem magas alkohollal, sem a hordó fájával. Komplexnek vagy emlékezetesnek nem mondanám, de nem is annak szánták. Küldetését viszont maradéktalanul betölti: tiszta, kellemes alap száraz tokaji született a szerencsi tőkék terméséről. 5p (2950 Ft - Radovin)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr6215702654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.