A Borrajongó

Tegnap ittam - Hangyál Pincészet PH-Érték 2018

2020. április 01. 06:00 - furmintfan

A borvidéki összefogás valamilyen formájára egyre több példát látni itthon az elmúlt években és bár a pannonhalmi kezdeményezésnek nincs akkora visszhangja, mint mondjuk a BalatonBor-nak, azért természetesen érdemes róla megemlékezni. A Pannonhalmi borvidék 6 pincészete vesz részt jelenleg a 2017-ben életre hívott, PH-Érték névre keresztelt együttműködésben (Cseri Pincészet, Hangyál Pincészet, Herold Pince, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pécsinger Szőlőbirtok, Tar Pincészet), amelynek keretein belül a tagok igyekeznek megfogalmazni a borvidék identitását, szakmai és marketingkommunikációs tevékenységük összehangolásával. A társulásnak már van saját honlapja és facebook-oldala, valamint létrehoztak egy új, közös borkategóriát is, amely szintén PH-Érték névre hallgat és a 2017-es évjáratból készültek el az első tételek, majd 2018-ban következett a folytatás.
A definíció szerint a PH-Érték olyan tartályban erjesztett és érlelt fehér házasítás, amelynek legalább 50%-a rajnai rizling, legfeljebb összesen 30%-a lehet illatos/aromatikus fajta, azaz tramini vagy sauvignon blanc, a fennmaradó rész pedig olaszrizling, chardonnay, pinot blanc vagy királyleányka fajtákból állhat. A borok rajnai palackban, csavarzárral, egységes PH-Érték arculattal kerülnek forgalomba. A szőlőtermesztésre, analitikára, előzetes bírálatra és a forgalomba hozatalra további szabályok is vonatkoznak. Mind a hat pincészet készített PH-Értéket 2018-ból, én most a Hangyál Pincészetét kóstoltam meg.

hangyalpinceszetphertek2018.jpg

A Hangyál Pincészet 2010-ben új szereplőként jelent meg a Pannonhalmi Borvidéken, a pince Nyúlon található, a borokat Hangyál Balázs készíti. Több dűlőben 12 hektár szőlőt művel a család, amelynek 70%-a fehér-, 30%-a pedig kékszőlő. Sokféle szőlőfajtából sokféle bort készítenek, fajtaborokat és házasításokat egyaránt.

Hangyál Pincészet PH-Érték 2018
55% rajnai rizling, 40% chardonnay, 5% tramini, tartályban erjesztve és érlelve.
Először a rajnai rizlingre jellemző fehér őszibarackos, fehér virágos jegyek határozzák meg az illatot, majd körte, alma, pici kamilla csatlakozik, végül még egy kevés érett egrest véltem felfedezni benne. Kóstolva könnyű, friss, gördülékeny, a kerek savak mellé némi maradékcukor is járul. Ízben visszaidézi az illat őszibarackos, almás, körtés jegyeit, egy kevés citrusos, citrushéjas csavarral, fanyar lecsengéssel. Nem bonyolult, de kellemes, jól iható bor, melegebb napokra pont ideális lehet.
Egy fárasztó nap végén bontottam ki, akkor különösen jól csúszott, lelkesedésemben simán adtam rá 5 pontot, másnap azért szigorúbb voltam, így legyen a vége: 5p- (A bort a Pannon Bortbolt-tól rendeltem akciósan 1590 Ft-ért, de tőlük azóta kifutott, a pince honlapján 1900 Ft.)


A PH-Érték honlapja: https://ph-ertek.hu/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr2115561274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása