A Borrajongó

Tegnap ittam - Barcza Bálint Kő, Fa, Virág 2017

2020. március 18. 06:00 - furmintfan

A Furmint Februárról szóló beszámoló poszt alatt facebook-on Balogh Zoltán finoman meglegyintett (illetve rajtunk keresztül tulajdonképpen az egész magyar borsajtót), hogy a tokaji száraz furmint mellett a somlói furmintról meglehetősen kevés szó esik, pedig ott sem ma kezdődött ez a sztori. Nos, annyiban biztosan igaza van a Somlói Apátsági Pincészet frontemberének, hogy Somló (nem csak a furmint) méltatlanul keveset szerepel nálunk (is). Pedig a már visszavonult vagy visszavonulóban lévő, illetve más borvidékre költözött nagy öregek (Fekete Béla, Györgykovács Imre, Takács Lajos) után bőven maradt még tartalék a somlói borász-szcénában, ráadásul az utóbbi néhány évben feltűnt egy fiatalabb generáció, akik szintén izgalmas borokat mutattak már "A Hegy"-ről. Az egyikük Barcza Bálint, akitől sajnos viszonylag kevés bort kóstoltam eddig, azokat kedveltem is, éppen ezért vettem le a polcról kb. 1 hónapja ezt a palackot is, aminek tartalma azután újfent megerősített abban, hogy érdemes lesz Barcza Bálintra odafigyelni.

barczabalintkofaviragtramini2017.jpg

Barcza Bálint Kő, Fa, Virág 2017
Tramini (alapvetően nem éppen a kedvenc fajtám, de Somlón egészen más hullámhosszon mozog) három különböző dűlőből, három különböző időpontban szüretelve, erjedés után részben fahordóban érlelve.
Az illat visszafogott és csak lassan nyílik meg, nyoma sincs benne a tramini szokásos bujaságának. Pici virágpor, méz, némi hordófűszer kandikál elő. Kóstolva egy széles, telt bort kapunk, a savak nem dübörögnek, nem is különösebben tömör a bor, inkább puhán ölelő a textúra, összességében véve szépen egyben van. Találó a névválasztás, szépen körülírja, mire is számíthatunk a borba kortyolva. Végig határozott sósság érezhető, a háttérben méz, érett barack és gyümölcsös - első nap halvány trópusi, második nap érett fehér húsú - aromák, virágpor és diszkréten a hordó fűszerei, majd keleti fűszeres-sós lecsengés. Másnap a fűszerek, virágok helyét inkább vasas, kútvizes, zöldfűszeres jegyek váltják fel, talán a hordó fája is jobban kitűnik, de a bor még a bontás utáni negyedik-ötödik nap is áll, mint a cövek, ráadásul kedvesebb arcát is mutatja: előretörnek a mézes, érett sárga húsú gyümölcsös motívumok, a sós, kútvizes, fás jegyek hátrébb húzódnak. Tipikus "a Somló felülírja a fajtát" című történet újabb epizódja, izgalmas, szerethető bor. 6p (3250 Ft - Radovin)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7515527446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.