A Borrajongó

Új kezdet - Bukolyi Marcell Pinot Noir 2018

2020. március 11. 06:00 - furmintfan

A Bukolyi borok - amelyeket jó pár éve Bukolyi Marcell készít - egy ideje eltűntek a horizontról. Ez persze nem jelenti azt, hogy Bukolyiék háza táján megállt volna az élet, épp ellenkezőleg, a családalapítás után megkezdődött az új birtok életre hívása. Marcell és párja, Lilla a Nagy Eged-hegy tövében építette fel a birtokközpontot és mivel a kezdetektől ökológiai gazdálkodásban gondolkodtak, így a borok is új telepítésű szőlőültetvényekről készülnek. A 2018-as évjáratból készültek el az első borok, köztük ez a pinot noir.

bukolyimarcellpinotnoir2018.jpg

Szamóca viszi a prímet, mellette további piros bogyós gyümölcsök - málna, csipkebogyó, cseresznye, piros ribizli - jelentkeznek illatban és ízben egyaránt. A különbség leginkább abban áll, hogy orrban érettebb, már-már kicsit főtt állagú a gyümölcsösség, míg szájban inkább a frissen leszedett érett gyümölcsök üdébb ízét érezni. A gyümölcsöket hibiszkusz, és szájban halványan zöldfűszer és édesfűszer, valamint minimális ribizliszár kíséri. A közepesnél karcsúbb bor inkább a savakra támaszkodik, a tannin mennyiségre kevés, tapintásra egészen finom. Stílusban talán Losonci Bálint alap pinot-jához tudnám hasonlítani a bort – bár az talán hűvösebb karakterű –, mindenesetre ezt is ugyanolyan jó volt inni. 5p+ (4650 Ft - Bortársaság)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3615507902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.