A Borrajongó

Tegnap ittam - Sacha Lichine Le Poussin Rosé 2018

2019. július 30. 06:00 - furmintfan

Már július vége van, ennek ellenére alig rosé-ztunk itt a Borrajongón. Pedig a nyár aligha telhet rosé nélkül, úgyhogy a nyár hátralevő néhány héten a "tegnap ittam"-ok keretében igyekszem pár kellemes rosé-élményt megosztani. Kezdem is mindjárt egy, a műfaj alfájának és omegájának számító Dél-Franciaországból származó borral, ami ugyan nem provence-i, de egy életképes kistestvér Languedoc-ból.

sachalichinelepoussinrose2018.jpg
Sacha Lichine a Chateau d'Esclans legendássá vált, Whispering Angel névre hallgató borával szerzett magának hírnevet a prémium rosé kategóriában és tette a provence-i rosé-t nemzetközileg ismertté és vágyott (luxus)termékké. Az első évjárat 130000 palackjához képest az utóbbi évjáratokból már csak a Whispering Angel-ből kb. 6 millió palackot töltöttek meg, és 90%-uk az USA-ban talál gazdára, ami a birtok több más bort is készít, a többféle rosé (Rock Angel, Garrus, stb.) mellett fehéret és vöröset is. A Sacha Lichine saját nevével fémjelzett és a csibe-tyúk-kakas hármasára felépített borcsaládot inkább a mindennapok asztalára tervezték és az árat is ennek megfelelően lőtték be. A borok alapanyaga a dél-franciaországi Languedoc-Roussillon régióban, Hérault megyében terem. Ahogy a palackokon is szerepel: ezeket a borokat élvezni kell, nem bálványozni. A hétvégén a "csibét", azaz a rosé-t vettem közelebbről szemügyre.

Tovább
Szólj hozzá!

Nem csak fröccsnek – Matyšák Irsai Oliver 2018

2019. július 29. 06:00 - ungert

Az aktuális felmelegedési helyzet szülte igények mentén szégyenérzet nélkül ismerem el, hogy az elmúlt hetekben inkább nyúltam ilyen-olyan fröccshöz, mint sörhöz vagy szódamentes borhoz. Ez van, az időjárás diktál, én pedig próbálok a lehetőségekhez képest nemcsak ár-értékben, hanem minőségben is az átlagnál megfelelőbb fröccsalapanyagot találni, hogy alkalmazkodni tudjak.

Ezt a szlovák fehéret például úgy három héttel ezelőtt emeltem le egy kereskedő-polcról. Aztán pár nappal ezelőtt mintegy lendületből fogyott el: hol nagyfröccsként, hol viceházmesterként végezte egy hosszabbra nyúlt munkanap zárásaként. Jólesett így is, úgy is.

75e30dca-de8b-487f-ad21-73dd91fc25bd.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Istria - Vina Laguna

2019. július 26. 06:00 - furmintfan

Isztria, a közkedvelt üdülőterület természetesen a hangulatos tengerparti nyaralóhelyek és okán a legismertebb, de a korábban Olaszországhoz tartozó félsziget ma Horvátországon belül a bor és gasztronómia iránt érdeklődőknek is az első számú célpontja. A bor mellett a szarvasgomba, a sonka és az olíva is a legfontosabb mezőgazdasági termékek közé tartozik, én most természetesen az elsőre fogok koncentrálni, mégpedig két helyi fajtából készült bor tükrében, amelyek itthon is elérhetőek.

vinalaguna1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

ChardonnÉJ 2019 az Etyeki Kúriánál

2019. július 24. 06:00 - furmintfan

Az Etyeki Kúria által megrendezett ChardonnÉJ immár biztos ponttá vált az éves boros programok között, bár nekem tavaly pont úgy alakult a programom, hogy nem tudtam részt venni a júniusi chardonnay-mustrán. Idén viszont ismét ott voltam, mesterkurzuson, sétáló kóstolón, az utána következő koncert és buli elején egyaránt, úgyhogy most megpróbálom átadni a tapasztalatokat.

chardonnej2019_00.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A kénmentes, a "narancs" és a világ legjobb irsaija

2019. július 22. 06:00 - rszabi

img_1527.JPGA legnagyobb nyári kánikulában nem érzem azt, hogy ellenállhatatlanul kültéri sétálós kóstolóra vágynék, a beharangozott extra kénmentesség sem bír semmiféle vonzerővel a szememben, ennek ellenére egy Losonci-Karner-Major névsor csak behúzott a nyár egyik legperzselőbb napján a Vinopiano kerthelységébe. Szerencsére a kóstoló sor nem volt hosszú, cserébe viszont érdekes és sokszínű volt. Ambivalens érzésekkel viseltetek mind a narancsborok, de még inkább a kénmentes borokkal szemben. A második kockázatait és a borok sokszor befogadhatatlan jellemzőit erős fenntartásokkal kezelem, a narancsborokból, pedig sokkal több egykaptafát ittam, mint emlékezeteset. Volt itt is példa mindenre, Karneréknál a Szőlőskert fantázianevű olaszrizling olyat vert az orromba, hogy még 1 hét magasságából is gond nélkül felidézem: masszív tornacipő szag, kéksajt és erdei gombák. Szájban is hasonló "finomságokat" tartogatott, úgyhogy a hosszú és elmélyült analízis helyett a köpőedény vette át a főszerepet. Tudom, hogy nem mondunk olyat, hogy "de viszont", de ezek után mégis azt mondom, hogy de viszont ezek után a kékfrankosok olyan ívet húztak, hogy gyorsan felülírták a kénmentesség iránti fundamentális bizalmatlanságomat. A friss 17-es Tavaszföld és Vitézföld is elementáris erejű fűszeres gyümölcsösséggel támadt, remélem bírni fogja ezt és az idő vasfoga nem fogja túl hamar letörni ezt a tisztaságot és intenzitást. Losonci Bálintnál kiegyenlítettebb volt a felhozatal, a '17-es Gereg Kékfrankos már most is klasszis, a 18-as Turán minden izében hozta a fajta jellegzetességeit a Magyarfrankos pedig jól csúszott. A legérdekesebb rész a sornak, a teljes narancsboros technológiával készült Királyleánykája, és a jóval lightosabb Rajnai párhuzamba állítása volt. Míg a Rajnai az érezhető "elhajlása" mellett is tökéletes reprezentánsa volt a fajtájának, addig a Királyleányka teljesen elment a szokásos, cseres, vastag, intenzív, de számomra kicsit egysíkú ízvilágba. A Rajnai számomra pannon  klasszis  (7 pont környéke)  szintig futott. A nap legjobb bora végül  mégis a Levente Pince Irsai Olivérje lett. Igen, nem elírás, egy telivér irsai. Nem volt semmilyen extra szőlészeti/borászati fogással turbózva, egy kutyaközönséges irsai, hibátlanul megcsinálva. Nem hiszem, hogy a fajtába ennél több perspektíva szorult volna, a lehetőséget viszont maximálisan kimaxolta ez a próbálkozás. Szőlőcukros, virágos, krétaporos illat, az ember alig várja, hogy a szája is a pohárba érjen végre és ott, ha lehet, még nagyobb a tűzijáték. Sárgadinnye, csemegeszőlő, pici virágméz. Zéró pacsuli. Könnyen lehet, hogy a világ legjobb irsaiját ittam.

 

Köszönöm a meghívást a rendezőknek.

Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Baden - Alde Gott

2019. július 19. 06:00 - furmintfan

Igazából ezt a posztot most nem nekem kellene írnom, hiszen ungert járt Baden-ben és ő szerezte be a borokat is, de nagylelkűen rám testálta ezt a feladatot, ha már én kezdtem el ezt a sorozatot. Szóval, ungert egy (nem bor)szakmai kirándulás során vetődött el Németországba, ahol fakultatív programként egy gyönyörű helyen, a Fekete-erdő vidékén található pincészetet is meg lehetett látogatni. A gyors kóstoló után néhány palack a csomagtartóban is landolt, ebből kettőt pedig itthon, Szabival kiegészülve hármasban el is fogyasztottunk. Ez pedig remek apropót adott, hogy Németország egyik itthon kevésbé ismert borvidéke is bekerüljön a sorozatba. Következzék tehát Baden és az Alde Gott.
 aldegott1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Osztrák kitekintés - SALON 2019

2019. július 18. 07:10 - furmintfan

A SALON Ausztria egyik legfontosabb borversenye, ahol - kicsit leegyszerűsítve a folyamatot - a több kategóriában kiválasztott összesen a közel 7000 nevezett bor közül a 270 legjobb több lépcsős bírálat során kerülhet a SALON-borok közé. Akit bővebben is érdekel a verseny lebonyolítása, az itt tájékozódhat, én most nem szaporítanám tovább a szót, mert így is hosszúra nyúlik ez az írás.
A KisBécs képviselői, mint az osztrák borok hazai nagykövetei, több alkalommal is részt vettek már a kiválasztott SALON borok kóstolóján, most azonban az Osztrák Bormarketing Szövetség nagyvonalú felajánlásának köszönhetően egy kis csapat szakembert - sommelier-t, borszakértőt, borszakírót, magamfajta bloggert - is magukkal vihettek a bécsi kóstolóra, így a KisBécs meghívására én is részesülhettem ebben az élményben.

wiensalon2019_3.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Házibajnokság – Egy pár Sabar-rizling

2019. július 16. 09:00 - ungert

A július-közepi hőségben szinte keresve sem találhatnék helyénvalóbb boralanyokat a visszatérésre, mint ezt a két Sabar-rajnait. Az elvárások szerint ugyanis éppen annyira mutatnak túl a mondanivalót érdemben nem hordozó fröccsalapanyagoktól, mint amennyire műfajszintű komolyságuk ellenére is tartózkodnak a súlyosságtól és nehézkességtől.

A minap – konkrétabban az elmúlt héten – sikerült blogszinten több palack aljára nézni, és hát ebbe a bizonyos csoportos fogyasztásba ékelődött be ez a két Sabar-bor is. Páros házibajnokság következik négykezes kiadásban.

xhyk7806.JPEG

Tovább
1 komment

SKIZO villámlátogatás

2019. július 15. 06:00 - furmintfan

Sike Balázs és Velényi Réka borászata, a Skizo Borház feltűnő címkéivel, jó ár-érték arányú reduktív boraival tett szert szélesebb ismertségre, de korábban is és most is készülnek a pincénél komolyabb, termőhelyi borok is, amelyek most a "Hegyeink" fantázianév alatt kerülnek palackba. Több éve jártam utoljára a hangulatos kis badacsonytördemici borbárban, de most minden összeállt egy újabb látogatáshoz. A múlt hétvége egy részét éppen Badacsonytördemicen töltöttem, és ha már így esett, természetesen igyekeztem útba ejteni egy pincészetet is. Amíg a baráti társaság többi tagjára vártam, pont volt annyi időm, hogy a "Hegyeink" sorozatot végigkóstoljam, azután persze néhány "alap" Skizo-bor is a szomjas torkok áldozatául esett.

skizo01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Külföldi egyveleg 2019/3

2019. július 13. 06:00 - furmintfan

A magyar egyveleg külföldi párja is megérkezett, ebben is vannak borok a Gourmet Fesztiválról (a Bortársaság standjának külföldi sauvignon blanc-jai), a szokásos borbár-portyákon és baráti társaságban nyílt palackok.

egyvelegdugokk23.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2019/3

2019. július 12. 06:00 - furmintfan

Itt az újabb magyar egyveleg, kevés vörössel, annál több fehérrel. Többek között sok bor a Gourmet Fesztiválról (a Bortársaság standjának köszönhetően sok sauvignon blanc-nal), a Gourmet-n és máshol kóstolt sok tokaji (szokás szerint), és az Egytőről júniusi rendezvényének nem "Egytőről" címkét viselő borai és persze 1-1 borbár-látogatás termése.

egyvelegdugokm20.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hetedhét dűlős szamorodni és Mézes-Mály Furmint vertikális - Balassa István a Carpe Diem-ben

2019. július 04. 06:00 - furmintfan

A Gizella-kóstoló után egy héttel Balassa István hozta el a borait a Carpe Diem-be. Az este már csak azért is különleges alkalomnak ígérkezett, mert a borász itt mutatta be először teljes egészében a 2017-es évjáratból készített 7(!) dűlőszelektált szamorodniját. Ezek mellett, illetve előtt kóstoltunk friss 2018-as borokat és egy Mézes-Mály Furmint mini vertikálisban is részünk lehetett.

balassacarpediem1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Gizella Pince körkép térben és időben - Szilágyi László a Carpe Diem-ben

2019. július 02. 06:00 - furmintfan

A hét az Ikrek jegyében telik majd, hiszen május végén-június elején Szilágyi László és Balassa István is a Carpe Diem vendége volt, a borászportrék sorozat keretében. :) Mivel ezek az esték mind a borsort, mind az időtartamot tekintve meglehetősen hosszúra szoktak nyúlni, a két elválaszthatatlan barát, akik gyakran tartanak közös kóstolókat és borvacsorákat is, most külön-külön mutatta be borait, életútját, birtoka múltját, jelenét, jövőjét.
Először tehát Szilágyi Laci és a Gizella Pince volt a vendég a korábbi, május végi időponton. Időben és térben is széles sort kóstoltunk, 2018-tól 2013-ig mentünk vissza a száraz borokkal, 2006-ig az édesekkel, közben pedig több dűlő boraival is ismerkedtünk, köztük természetesen Szil-völgyekkel és Szent Tamásokkal. A végén pedig még söröztünk is egyet.

gizellacarpediem1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!