A Borrajongó

Domaine Tessier és társai - Chardonnay stílusgyakorlatok a Carpe Diem-ben

2019. november 13. 06:00 - furmintfan

A Chateau de St. Cosme Le Claux vertikális után mindössze két nap telt el, de november első estéje ismét a Carpe Diem-ben ért. Ezúttal chardonnay-kat kóstoltunk, mégpedig vakon. A sor gerincét a Domaine Tessier 2014-es borai képezték, köztük több Premier Cru-vel, és ez már önmagában sok izgalmat ígért. Tar Feri ezekhez a meursault-i remekművekhez keresett - korban és minőségben hasonló - méltó versenytársakat a világ több szegletéből.

Előzetesen tehát csupán azt tudtuk, hogy szerepel a sorban a meghirdetett 4 Tessier-bor, a többi versenyzőről csak annyit árult el Feri, hogy lesz még 2 francia, 1 olasz, 1 osztrák, 1 oregoni és 1 új-zélandi tétel, 2012-2016 közötti évjáratokból. A fentieken túl a plusz belövő bort is teljesen vakon kaptuk. Az egyes palackokat kóstolás és rövid megbeszélés után, egyenként lepleztük le. A papírforma végül nem borult, többnyire a Tessier Premier Cru-k végeztek a mezőny élén, akadt viszont néhány kifejezetten izgalmas és szép kihívójuk, pár csalódást keltő palack mellett.

carpediemchardonnayfeattessier01.jpg

A Domaine Tessier Arnaud Tessier 7,5 hektáros birtoka Meursault-ban, amelyet feleségével, Catherine-nel vezet. A szőlőben organikus művelés folyik, a Premier Cru tételek aprócska, 1,3-0,6 hektáros parcellákról készülnek. A borok hordóban erjednek és érlelődnek (az alap burgundi fehérnél 10%, a Premier Cru-k esetében 25% az új hordók aránya), majd palackozás előtt még tartályban is érlelődnek 6 hónapot.

carpediemchardonnayfeattessier12.jpgNeudorf Rosie's Block Chardonnay 2015 Nelson
Több dűlő és többféle klón, egész fürtös préselés, a bor francia hordókban erjedt (15% új), 10 hónapig érlelődött finomseprőn, az almasavbomlás előtt seprőfelkeveréssel.
Illatban először a hordó fűszerei tűnnek fel, majd enyhe sósság, fehér húsú gyümölcsök és citrusok csatlakoznak. A közepes testet lendületes savak támogatják, a hordó határozott, de jó minőséget képvisel, kis cserességet is okoz, a korty végén az alkohol picikét melegít. Citrusok, lime, almafélék képviselik a gyümölcsöket, melyhez fűszeres, pisztáciás, mandulás körítés járul. 6p+

Feri azt mondta, a belövő bor után már csak jobbak következnek. Nem lett igaza, ez a felvezetőnek szánt Neudorf bor végül szinte mindenkinél a dobogón vagy annak közelében végzett.

carpediemchardonnayfeattessier11.jpgAntinori Castello della Sala Cervaro della Sala 2016 Umbria
Chardonnay és egy minimális grechetto. Az erjedés tartályban kezdődik, de a lényegi része a chardonnay esetében hordóban megy végbe, az almasav lebomlásával együtt, majd további kb. 3 hónap érlelés után házasítják a grechetto-val.
Intenzív hordós jegyeke uralják, karácsonyi fűszerek, pörkölési aromák, mogyoró, kókusz, vanília, szegfűszeg, gyömbér formájában, majd visszakóstoláskor egy kis füstölt sonka is feltűnik. Kóstolva közepesnél teltebb, a szerkezet még kicsit kócos, egyelőre a hordó fája dominál, pici cseresség és alkoholos melegség is érezhető. Díszítőjegyeit tekintve is a fűszeresség és a pörkölési aromák viszik a prímet, érett citrusok és sárga húsú gyümölcsök jelentkeznek a háttérben. Ambiciózus bor, de még nagyon fiatalnak tűnik. Feri szerint a régebbi évjáratok most nagyon szépek. 6p

carpediemchardonnayfeattessier10.jpgDomaine Tessier Champ Perrier 2014 Bourgogne
Visszafogottabb illat: virágok, fehér húsú gyümölcsök, pici őszibarack és ananász, diszkrét fűszeresség, citrusok. Kóstolva elegáns, viszonylag lazább szövésű, finomak a savai, szépen adagolt a hordó, de a korty nem túl intenzív és kicsit rövidnek is tűnik. Sárga alma, citrusok, pici őszibarack, érintésnyi pisztácia és mandula, halvány fűszeresség színezi, a végén enyhe kesernye. Összességében véve korrekt bor, de kissé zárkózott és izgalommentes. Leleplezéskor meglepődünk. Ferihez két nappal a kóstoló előtt érkezett a palack, szerinte a szállítás viselhette meg egy kicsit és még nem rázódott helyre. 6p-

carpediemchardonnayfeattessier09.jpgWeingut Polz MO/TH Chardonnay 2013 Südsteiermark
Viszonylag késői szüret, acéltartályos erjesztés, majd 6 hónapos hordós érlelés. Érdekes illat: citrusok, citromhéj, citromfű, ananász, fűszerek, zöldes villanások elegye. Szájban egyenes, karcsú és feszes bort kapunk, enyhe savhangsúllyal. Ízében is egyszerre vannak jelen a zöldesebb jegyek (zöldpaprika, lime) és az érettebb, trópusi gyümölcsös aromák, halvány fűszeresség mellett. Nem kifejezetten chardonnay-s bor, amúgy nem rossz, de ebben a sorban nem rúghatott labdába. 5p+

carpediemchardonnayfeattessier08.jpgDomaine Joblot Mademoiselle Blanc Givry 1er Cru 2016 Bourgogne
Két dűlő termésének házasítása: Servoisine és Veau. Egész fürtös préselés után nagy fahordókban erjedt, majd hordóban érlelődött (50% új) kb. 1 évig.
Az illat tiszta, intenzív, akár újvilági bornak is beillene: sárga húsú és trópusi gyümölcsök - sárga húsú őszibarack, mangó, ananász -, a háttérben finom fűszerességgel, érintésnyi vaníliával. Szájban is jól definiált és intenzív gyümölcsösség jellemzi, zamatos, lédús, a hordó és a sav is jól integrált. A déligyümölcsös, barackos, narancsos ízjegyeket szépen egészíti ki a fűszeresség és egyfajta krétás érzet. 7p

carpediemchardonnayfeattessier07.jpgDomaine Tessier Le Poruzot Dessus Meursault 1er Cru 2014 Bourgogne
Moderált intenzitású, de összetett az illata, különféle citrusokkal, citromhéjjal, fehér húsú gyümölcsökkel, pici mogyoróval, egy halvány sós-köves jeggyel. Karcsú, de tartalmas, tömör maggal (a társaság egy része szerint vékony volt és híg, szerintem híg semmiképp, csak a gömbölydedebb, igazi ízbomba Joblot Mademoiselle után más stílust képviselt), szépen használt hordóval, jó savakkal. Fehér és sárga húsú gyümölcsök, citrusok, mandarin, halvány sósság és fűszeres jegyek. 7p

carpediemchardonnayfeattessier06.jpgAta Rangi Craighall Chardonnay 2014 Wairarapa (Martinborough)
Egész fürtös préselés, burgundi barrique hordókban erjedt (25% új), majd 12 hónapig érlelődött finomseprőn a hordóban, az almasavat részben bontották le.
Ismét egy áradó illatú bor, édesfűszerekkel, narancsvirággal, érett citrusokkal és citrushéjjal. Feszes savak, kissé melegítő alkohol, visszafogottabb, de jó minőségű hordó, karcsú test jellemzi a szerkezetet. Ízében édesebb citrom, lime, citromhéj, fehér húsú őszibarack, pici fűszer. Profi munka, európai stílusban elkészített újvilági chardonnay (az óvilági stílus egyébként is jellemző a pincére). 6p+

carpediemchardonnayfeattessier05.jpgDomaine Nathalie & Gilles Févre Vaulorent Chablis 1er Cru 2014 Bourgogne
80%-ban acéltartályban, 20%-ban új francia hordókban erjedt és érlelődött 12 hónapig finomseprőn.
Fülledt illat, szellőzés után érettebbnek tűnik a sor eddig tagjainál, a gyümölcsök érett-főtt állagúak, frissességük megkopott. Narancs, sárga húsú gyümölcsök, halvány fűszeresség, és a kezdődő oxidáció is felüti a fejét. Szájban is érett citrusok és sárga húsú gyümölcsök érkeznek, a háttérben süteményes, grillázsos, marcipános jegyekkel. A savakon túllépve fellazul a szerkezet, a korty második felében pedig már csak a savérzet és enyhén tapadós cseresség marad, az ízek elfogynak. 5p+

carpediemchardonnayfeattessier04.jpgDomaine Tessier Les Charmes Dessus Meursault 1er Cru 2014 Bourgogne
Gyönyörű, intelligens illat, nem hivalkodó, de behízelgő és komplex. Fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, citrusok és szép fűszeresség, leheletnyi mogyoró. A cizellált savak nagyon szépen dolgoznak a bor alá, vibrálást és hosszt is biztosítanak a kortynak. A hordó remekül adagolt, meghúzódik a háttérben, finom fűszerességet ad az érett gyümölcsök mellé, mögé. Tökéletes egyensúly, selymes textúra, jó intenzitás, elegancia, behízelgő, délies, meleg hangulat. Már most élmény, jelenlegi állapotában a sor legszebb bora. 8p-

carpediemchardonnayfeattessier03.jpgSoter Vineyards North Valley Reserve Chardonnay 2012 Oregon
Eola-Amity Hills a szűkebb termőterület, a teljes tétel felében bontották le az almasavat, 6%-ban új, 49%-ban használt hordóban, míg 55%-ban acéltartályban érlelték.
Szépen érett, tiszta illat, almafélék, almás pite, kevés édesfűszer, zöldalma. Savai határozottan kezdenek, azután kicsit lassúbb ritmusba váltanak, a lecsengés talán a vártnál kicsit rövidebb. A korty egyenes, nem túl intenzív vagy komplex, de kiegyensúlyozott, jól kitöltött. Érett gyümölcsök, alma- és citrusfélék, diszkrét fűszeresség jellemzi az aromatikát. Kellemes bor, belekötni nem nagyon tudnék, de komolyabb tartalékokat már nem éreztem benne. 6p

carpediemchardonnayfeattessier02.jpgDomaine Tessier Les Genevriéres Meursault 1er Cru 2014 Bourgogne
Érezhetően fiatal és zárkózott még, citrusok, sárga alma, sárga szilva fedezhető fel illatában. Kóstolva azért intenzívebb, itt citromfüves, citromhéjas, citromkrémes, fűszeres, pisztáciás, mandulás motívumok is megjelennek, de feltehetően nem bontakozott még ki teljességében a bor. Tömörebb, koncentráltabb, feszesebb, masszívabb felépítésű, mint a többi Meursault a sorban, a korty is hosszú, monolitikus, megbonthatatlan. Szép bor, de valószínűleg még pályája elején tart. Hosszútávfutó, komoly potenciállal. 7p+

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr115281508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2019.11.13. 18:10:38

Ez a - khmmm - szimpatikus Tar Feri szorgosan munkálkodik.