A Borrajongó

Hegyaljai hétvégék - Mindszenthavi Mulatság 2019 II.

2019. október 08. 06:00 - furmintfan

A pénteki remek aszúkóstoló után a szombati napon kóstolt borokkal folytatom az idei Mindszenthavi Mulatságról szóló megemlékezést. Az időjárás idén nem volt olyan kegyes, mint ahogy azt a korábbi években megszokhattuk, de a jó hangulatot így sem sikerült elrontani. Talán sosem szerepelt még egy ennyi helyszín és program a Mindszenthavi Mulatságon, mint idén, szinte a bőség zavarával kellett megküzdeni, de cserébe biztosan mindenki talált magának elfoglaltságot egész napra.
Mi nem bíztuk a véletlenre a dolgot: ott kezdtünk, ahol a legtöbb borászat mutatta be borait.

mindszenthavi2019_01.jpg

A Kisfalucska Vendégház udvarán öt pince borait is meg lehetett kóstolni, ezalatt KicsiZso a reggelitől a vacsoráig minden napszakra készült valamilyen fogással. A nap folyamán fellépett több zenekar, volt bábelőadás, natúr boros kóstoló és könyvbemutató is. A legtöbb időt mi is itt töltöttük, közben sikerült végigkóstolni a borokat is.

mindszenthavi2019_07.jpg
Bodrog Borműhely
Hajdú János hozta magával a legtöbb bort, a Bodrog Borműhely szinte teljes szortimentjét végig lehetett kóstolni és még bónusz tétel is előkerült. A Tokaj Dry 2018 egy kiváló beugró bor, friss, gyümölcsös, élvezetes, van az aromatikájában egy sauvignon blanc-ra emlékeztető kis csavar is (6p-). A Lapis Furmint 2017 édesfűszeres, fehér húsú gyümölcsös, egy kicsikét még cseres és zártnak tűnt most (6p). A Lapis Furmint 2016 viszont már szépen összecsiszolódott, tömör és feszes, citrusok és őszibarack ízével (6p+). A Mád Furmint 2016 illata tompa és fedett, ízben is kicsit gyümölcstelenebb és szélesebb (5p). A késői szüretelésű Mesés 2016 mangós, maracujás, őszibarackos, könnyed, kis zöldfűszeres csavarral (6p+). A Szamorodni 2013 egy szinttel feljebb játszik, koncentráltabb, teltebb, a barackfélék, a vilmoskörte és a sárga húsú gyümölcsök mellett édesfűszerek, vaníliakrém is feltűnnek (7p). A 2011-es 5 Puttonyos Aszúval már találkoztam, ott is nagyon tetszett gyümölcsös, őszibarackos, körtés karaktere és egyensúlya (8p-).

mindszenthavi2019_08.jpg

Végül előkerült még egy meglepetés bor is, egy palack Lapis Furmint Válogatás 2017, ami eleganciájával, finom szerkezetéve, tiszta gyümölcsösségével valóban a legszebb száraz bor volt a sorban (7p-).

mindszenthavi2019_05.jpg
Bott Pince
A Bott Pince 2018-as borai most jelentek meg, néhány azonban már most szinte el is fogyott a pincénél. Például az Előhegy 2018, ami szokás szerint furmint és hárslevelű házasítása. A három száraz bor közül most ez volt a legkevésbé meggyőző, kicsit visszafogott és lágy, az alkohol kicsit melegít a végén, visszafogott ízében körte, birs, fehér húsú gyümölcsök (6p-). A Teleki 2018 - szintén furmint és hárslevelű - ellenben már most remek, tiszta és zamatos, őszibarackos, cukorkás, körtés jegyekkel, gyömbéres-vaníliás fűszerességgel, szép savakkal (7p). A Kulcsár 2018 zártabb a Teleki után, hűvösebb érzetű, elég tömör, citrusos, fehér húsú gyümölcsös, sós lecsengéssel (7p-). Az édes borokra áttérve a Bott-rytis 2016 az első a sorban, furmint és muskotály, 104 g/l maradékcukorral, kecses, könnyes szerkezet és friss őszibarackos, körtés, virágos, fehér teás jegyek mellett nagyon itatja magát (6p+). 2017-ből két szamorodni lesz a pincénél, az itt kóstolt Szamorodni Szelekció 2017 kizárólag a Csontos terméséből készült 128 g/l maradékcukorral, csupa sárga húsú gyümölcs - sárgabarack és mangó -, elegáns, enyhén krémes (7p). A 2016-os Aszú erényeit már méltattam a múltkori posztban, elegáns, zamatos, szaftosan gyümölcsös és még nagyon fiatal (8p).


mindszenthavi2019_06.jpg
Kikelet Pince
A tarcali Kikelet Pince kakukktojásként volt jelen a bodrogkeresztúri, bodrogkisfaludi borászok között, de szerintem ennek mindenki örült. A Pezsgő Brut 2015 citrusos, fehér és sárga húsú gyümölcsös, pici bubikkal (6p-). A Birtok Furmint 2017 még mindig a sor legbiztosabb pontja, pont kellően lendületes, lédús gyümölcsösség és finom fűszeresség találkozik a kortyban (6p+). A Kassai Hárslevelű 2018 virágos, púderes, fehér húsú gyümölcsös illatot hoz, szájban kerek, citrusos, zöldalmás (6p). A Late Harvest 2012 mézes, gesztenyés, édes fehér húsú gyümölcsös karakterű, szerkezetét tekintve a meleg évnek megfelelően lágyabb, lazább (5p+). Az Aszú 2013 nagyon elegáns, nem annyira krémes és telt, mint a legtöbb 2013-as aszú, filigránabb, kecsesebb, mandarin, sárgabarack, sárga húsú őszibarack, vanília ízével (8p-).


Orsolyák Attila
Az én világom 2018-ból 70% furmint, 30% hárslevelű, nagyon tiszta, nagyon gyümölcsös, édes citrusoktól a körtéig és őszibarackig sok ízt találunk benne, és egy kevés maradékcukor is emel az ízeken (7p-). Az Úrágya Furmint 2017 még fiatal, nem ette meg a hordót, szikár összbenyomást kelt, még picit szárít és cseres, de tartalmas, gazdag, sok fűszerrel és érett gyümölcsökkel (6p+). A Rány Furmint 2017 több gyümölcsöt hoz, körte és őszibarack formájában, kis cukor itt is rásegít az ízintenzitásra (7p-). A Szent Tamás Hárslevelű 2017 egyedi fűszerességét (részben biztosan) a francia hordóknak is köszönheti, de virágos, gyümölcsös jegyek is felbukkannak benne, ugyanakkor még ez is túl fiatal (7p-). A Syrah Gyöngyözőbor 2018 friss, gyümölcsös túrókrémes, szamócás, buborékjai nagyobbak és viszonylag gyorsan eltűnnek (4p+). Az ugyanebből a vásárolt szőlőből készült Syrah 2018 nagyon könnyed, jól iható, meggyes, erdei gyümölcsös, amolyan bisztróboros karakter (5p).


mindszenthavi2019_04.jpg
Szélkiáltó Pince
Gubicskó László, a Szélkiáltó Pince tulajdonosa és borásza most már állandó résztvevőnek mondható a fesztiválon. Az "A" Furmint 2017 a tállyai Hetény termése, van benne egy kis hárslevelű is. A bor kisebb testű, élénk savai feszesre húzzák, ízét zöldalma és citrusok határozzák meg (5p). A "B" Hárslevelű-Furmint 2017 a tállyai Sipos termése, az előző bor után intenzívebb, gazdagabb és teltebb, fehér húsú gyümölcsök, körte, barackfélék színezik (6p). A "C" Furmint 2017 alapanyagát a mádi Ősz-hegy szolgáltatta, fehér húsú gyümölcsös, körtés, almás, őszibarackos, savai szélesebbek, teste is nagyobb, mint az "A" furminté (6p-). A favorit azonban még mindig a "félszáraz szamorodni narancsbor", a Fekete Bárány 2017. Körtekompót, barackfélék, narancs, édes citrusok, édesfűszerek illata és íze párosul szép beltartalommal, enyhe cserességgel és 13 g/l maradékcukorral (7p).



mindszenthavi2019_09.jpg
Füleky Pincészet
Egy korai vacsorára beugrottunk a Füleky Pincészethez, itt ugyanis az Anyukám mondta szolgáltatta a remek fogásokat egy food truck-ból. Tettünk egy sétát a pincészet feldolgozójában, megnéztük az esti fényfestést, és közben természetesen boroztunk is.
Bodrogkeresztúr közkedvelt gólyájának, Fülöpnek állít emléket a Fülöp Tokaji Dry 2018, egy száraz házasítás, egy könnyedebbre hangolt, lendületes, körtés, nyári almás, szőlős ízvilágú bor (6p-). A Füleky Úrágya Hárslevelű 2017 már komolyabb, érett alma- és barackféléket és fűszereket idéz, testes és vastag (6p).

mindszenthavi2019_11.jpg

A Füleky Vinnai Kabar 2017 (a hordótól is) intenzíven fűszeres, másodsorban hűvösen gyógynövényes, őszibarackos, körtés, a maradékcukor miatt off-dry érzetű, szerethető bor (7p-).

mindszenthavi2019_02.jpg
Tokaj Nobilis
A Tokaj Nobilis-nál kevesebb időt töltöttünk most, de a két este folyamán persze itt is kinyitottunk néhány palackot, leginkább a pince új száraz boraiból. 

mindszenthavi2019_12.jpg

A 3 Grácia 2018 Bárdos Sarolta, Berecz Stéphanie és Bodó Judit közös munkájának gyümölcse, 2018-ban hárslevelű és furmint, gyümölcsösre, kedvesre hangolt, lazább szerkezetű bor (6p-). Birtokbor Furmint 2018 kedves, körtés, őszibarackos, virágos, kecses és puha tapintású bor, a pince első bio-bora (6p).

mindszenthavi2019_03.jpg

Az újdonság Rány Furmint 2018 még zárkózott, nagyon lassan nyílik, eleinte gyurmás, majd őszibarackos, körtés, mandarinos, citrusos jegyeket mutat, szikárabb, tömörebb, mint a Birtokbor (6p+).

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr6415183034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.