A Borrajongó

Őexczellencziája - Bott Pince Exczellencziás 2013

2019. szeptember 23. 06:00 - furmintfan

A dűlő- és parcellaszelekciók korában nem mindennapos jelenség, hogy egy tokaji borászat az úgynevezett birtokborát teszi a száraz boros szortiment csúcsára. Mégis van ilyen, még ha a birtokbort kicsit formabontó módon is értelmezik a szóban forgó pincénél. Bodó Judit ugyanis úgy gondolja, hogy egy birtokbornak a pincészet legfontosabb, egyben legjobb borának kell lenni, a Bott Pincénél ez a kivételes évjáratokban, változó összetételben készülő Excellencziás.
A korábbi évjáratokban az Exczellencziás alapanyagát - már amikor készítettek ilyen néven bort - a Csontos egy öreg tőkés, bakműveléses külön parcellája adta. 2013-ban viszont változott a recept: a Csontos furmintjának és Kulcsár hárslevelűjének 1-1 legszebb hordója került összeházasításra. Ebből bontottunk egy palackot közösen.

bottexczellenczias2013.jpg

A 2013-as év nehezen indult, februárban még "aludt" a szőlő, majd tavasszal hirtelen megindult a fakadás. A talajban maradt nedvességtartaléknak és a meleg időjárásnak köszönhetően gyors volt a növekedés, a tenyészidőszakban az ősz kezdetéig egyenletesen fejlődött a szőlő. Szeptemberben a cukorgyűjtés azonban 18 mustfok környékén megállt és csak októberben indult be újra, a töppedéssel egyidejűleg. Végül az évjárat jó savakkal rendelkező, szép borokat adott.
Ami az elnevezést illeti, korábban ezt írták róla Bodóék:
"Az úr: Zsedényi Ede, az 1860-as évek országgyűlési képviselője. Magyarország egyik leggazdagabb földesura, a közélet jeles alakja.
A név: Nem mi találtuk ki! A sors fintora, hogy épp nekrológjában találtuk a volt udvari tanácsosról a legaprólékosabb leírást. Kora nevezte őt ”kopott exczellencziásnak”. Részletek a címkén!
Közünk egymáshoz: Semmi. De hálásak vagyunk neki, hogy egykor betelepítette a Csontos-dűlőt. Borunk születési helye."

Bott Pince Exczellencziás 2013
Illata kortalan, friss és szépen érett jegyeket egyaránt tartogat, gazdag és mély: citromkrém és citrusok, őszibarack és körte, mandarin és gyömbér, fűszerek és csipet dohány. Kóstolva jó koncentrációt és egységes szerkezetet mutat, széles savai kellően megtámogatják a komoly testet, amelyre némi cseresség is rásegít, miközben az alkohol finoman melegít, de nem lóg ki. Íze is komplex, hosszan tartó: ismét citrusok, citromkrém, narancs, narancshéj, körte, süteményes jegyek, gyömbér, édesfűszerek, leheletnyi kávé.
furmintfan: 7p+
rszabi: 8p-
ungert: 7p

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1215110948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.