A Borrajongó

Magyar egyveleg 2019/4

2019. augusztus 30. 06:00 - furmintfan

A legújabb magyar egyveleg talán a szokásoshoz képest is maratonira sikerült, mivel néhány pince több borral is szerepel. A Borjour által szervezett Borjour Miksz alkalmával Orsolyák Attila, a Jackfall Bormanufaktúra és a Vértes Birtok is több tételt mutatott be. A Balaton mellett töltött hétvégéken természetesen nagyrészt helyi borok fogytak míg a Csopakon, illetve Pannonhalmán tett rövid látogatás során is sikerült néhány bort megkóstolni a Petrányi Pincészettől, illetve a Pannonhalmi Apátsági Pincészettől is.

egyvelegdugokm21.jpg


Pezsgő

gyuklikarolinagyongyozorose2018.jpg
Gyukli Pince Karolina Kékfrankos Rosé Gyöngyözőbor 2018
Enyhén tutti-fruttis, édes szamócás illat és ízvilág. Tusfürdős habzás, nagy buborékok, emyje édességérzet. 4p

Orsolyák Attila Heaven's Door Sparkling Bone Dry 2018
Furmint, hárslevelű és sárgamuskotály gyöngyözőbor. Virágok, szőlő, körte illata, meglepően tartós buborékok, a finom gyümölcsösségnek - körte, alma, szőlő - köszönhetően nem is tűnik teljesen csontszáraznak. 5p

carastelecfrizza.jpg
Carastelec Friza Gyöngyözőbor 2018
Királyleánykából készült. Citrusos, zöldalmás, egyszerű kortylefutású, élénk savú, friss gyöngyözőbor. 4p


Fehér

gizelladeakfurmint2017.jpg
Gizella Deák Furmint 2017
Illatában édes citrusok, citromhéj, körte és édesfűszerek. A közepes test mellé feszes savérzet és egy kevés maradékcukor járul, előbbi miatt van egy kis rusztikusság a borban. Körte, édes citrusok, alma, némi mandula, enyhe kesernye a korty végén. 6p-

villasandahlshopstopriesling2017_1.jpg
Villa Sandahl Shop Stop Riesling 2017
Zárt, lassan nyílik, ahogy jobban kitárulkozik, őszibarack válik a domináns jeggyé, mellette egy kevés körte és golden alma érezhető. A korty meglehetősen telt, széles, olajos, pici maradékcukorral, emelkedett alkohollal. Őszibarack, édes citrusok, zöldalma, golden alma, majd idővel sárgabarack, sárga húsú őszibarack, pici ananász és mangó, minimális mandula elegyednek ízében. 6p

Bott Pince Kulcsár Hárslevelű 2014
Érett, de nem öreg illat: körtekompót, sárgabarack, narancshéj, birsalma és fűszerek. Széles sav, enyhe krémesség, pici cukor, kis fanyarság kíséri a kortyot, amely a vártnál talán kicsivel hamarabb lecseng.  Érett gyümölcsök, sárgabarack, körtekompót, birsalma, narancshéj, levendula, gyógynövények és egy kis édesfűszer jellemzi ízét. 6p

kalibalazskbmagnum2018.jpg
Káli Balázs K.B. 2018
Olaszrizling, chardonnay, tramini és szürkebarát magnumpalackban. Fehér húsú gyümölcsök és citrusok, alma illatban és ízben egyaránt. Jó ivású, könnyű, egyenes bor, meglepően hosszú lecsengéssel. 4p

ruppertanyul2017.jpg
Ruppert A Nyúl 2017
Olaszrizling, chardonnay és ottonel muskotály. Fehér húsú gyümölcsök, alma, pici szőlő és citrus, halvány fűszeresség színezi illatát. Egyszerre lendületes és kerek, jól kitölti kereteit, kiegyensúlyozott és zamatos. Fehér húsú gyümölcsök, almafélék, szőlő, licsi, körte, némi citrus és fűszerek. 5p

bardonmeszesfurmint2015.jpg
Bardon Meszes Furmint 2015
Érett illat, palackbuké, petrol, méz, sárga és fehér húsú gyümölcsök, valamit érett körte. Szájban kicsit már rövidnek, vékonynak hat és picit lelágyult, a vége üresedik, de az eleje még zamatos, körtés, barackos, kis cukorral. 4p+

tokajhetszolohetszoloharslevelu2016.jpg
Hétszőlő Hétszőlő-dűlő Hárslevelű 2016
Érett és barnuló alma, reszelt alma, enyhén oxidált illat. Nagyon feszes, penge savakra épül, de ízében is öregszik, a citrusos jegyek mellett érett almás, reszelt almás. 4p+

thetiszenit2017.jpg
Thetis Birtok Zenit 2017
Intenzív és vonzó virágos, gyümölcsös illat, körtével, szőlővel, ananásszal, cukorkás jegyekkel. Zamatos, kerek, arányos, pici maradékcukor kerekíti, nagyon itatja magát. Ízében is fehér húsú gyümölcsös, szőlős, ananászos, cukorkás vonások uralkodnak. 5p

Gyukli Pince Karolina Olaszrizling 2018
Neutrális, leginkább almafélékkel tarkított illat, és erre rímelő ízvilág. Kóstolva tiszta, egyszerű, lágy, laza szövésű, kicsit laposak a savai. 4p

petranyisargamuskotaly2017.jpg
Petrányi Sárga Muskotály 2017
Fajtajelleges, de diszkréten visszafogott, elegáns illatot mutat, szőlővel, szőlővirággal, licsivel, ananásszal, citromhéjjal. A vártnál teltebb, öblösebb, de nem lusta. Citrusok, citromhéj, szőlő, licsi, ananász jelentkezik ízében is, pici maradékcukorral. 5p+

kikeletvatiharslevelu2016.jpg
Kikelet Váti Hárslevelű 2016
Először tompa az illata, majd érett alma és körte, almás pite, kevés kókusz, vanília, édesfűszerek, grillázs, minimális almahéj érkezik. Savai feszesek, melegedve kicsit lágyulnak, a korty gömbölyded, jól kitöltött, finoman érett. Érett alma, körte, őszibarack, kis cukor, almás pite, sárga szilva, némi édesfűszer tűnik fel ízében. 6p

szaszikeknyelu2017.jpg
Szászi Badacsonyi Kéknyelű 2017
Fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, virág jelentkeznek illatban, ízben citrusokkal kiegészülve. Feszes, de nem éles savak vezetik, kevés cukor is elvesz az élükből, egy kis mandulás fanyarság zárja a kortyot. 5p+

nemethbudaizold2018.jpg
Németh Pince Budai Zöld 2018
Virágok, fehér húsú gyümölcsök, zöldalma, körte, szőlő tűnnek fel illatban és ízben egyaránt. Könnyed, lendületes, mégis tartalmas és hosszú. A stabil struktúra mellett pont kínál annyi gyümölcsöt, amennyi élvezetessé teszi, majd kellemesen fanyar lecsengéssel zárul a korty. 6p-

nemethpremiumolaszrizling2018.jpg
Németh Pince Olaszrizling Premium 2018
Illatában különböző almaféléket idéz, ízben emellett pici méz is feltűnik. Behízelgően gyümölcsös, zamatos, leheletnyit édeskés érzetű, gömbölyded olaszrizling. 6p-

verteselysium2017.jpg
Vértes Birtok Elysium Chardonnay 2017
Visszafogott illata eleinte picit húslevesre emlékeztető jegyeket mutat, szellőzéssel szegfűszeg, édesfűszerek, füstölt sonka, majd idővel virágok, kézkrém, bors, egy kevés banán és érett citrus is megjelenik. Közepesnél kicsit teltebb, széles savak, krémes textúra fogad. A fa egy kicsit ráül, füstölt sonkás, füstös, fűszeres, szegfűszeges jegyei uralják a bor ízét, némi narancs, érett citrus mellett. 5p

Pátzay Sauvignon Blanc 2018
Közepesen intenzív illat citrusokkal, almával, ringlóval, egressel. A savak inkább hatnak gömbölydednek, mint lendületesnek, de lágynak azérrt nem tűnnek. Ízben is citrusos, almás, ringlós, egreses ízjegyeket hoz, nem annyira a harsogó zöld vonalon mozog. 5p-

orsolyakattila.jpg
Orsolyák Attila Dry 2016
Furmint és hárslevelű. Szép fűszeres, körtés, finoman vaníliás, kókuszos, fehér virágos, hűvös illat. Az évjárat boraihoz képest kulturált savakkal bír, a hordó csak fűszerez, de cseressége nem érezhető. Ízben körte, citrusok, pici vanília és kókusz. 6p

Orsolyák Attila Rány Furmint 2017
Eleinte zárkózott, majd virágos, édesfűszeres, körtés, őszibarackos az illata. A szikár savakon kis maradékcukor szelídít, édes citrusok, körte, diszkrét fűszeresség, virágosság, halvány sósság öltözteti, a hordó ízben kevésbé érezteti hatását. 7p-

Jackfall Chardonnay 2015
Illatban pici füst és füstölt sonka, édesfűszerek, érett fehér húsú a gyümölcsökkel a háttérben. Kóstolva viszonylag lágyabb sav, határozottabb hordó, krémes korty írja le a szerkezetet, enyhe cserességgel, kerek összhatással. Édesfűszerek, pici pörkölési aroma, érett fehér húsú gyümölcs jellemzi az ízképet. 5p

vertesbirtok.jpg
Vértes Birtok Sauvignon Blanc 2018
Picikét fülledten indul, majd fehér húsú gyümölcsök, zöldalma, pici citrusosság érezhető, a fajtához képest kevésbé harsány illatban. Kóstolva is a visszafogottabb, érettebb vonalat viszi, nem túl harsogó, nem túl zöld, nem savhangsúlyos. Fehér és zöld gyümölcsök, zöldalma, tv paprika, citrusok. 5p

Vértes Birtok Sauvignon Blanc 2011
Palackbuké, kis krémes-fűszeres jegy, némi tv paprika és palackbuké jellemzi az illatot. Kóstolva még teljesen egyben van, telt, széles, savai ugyan talán hamarabb elhalkulnak a vártnál, az alkohol pedig kicsit befűti a korty második felét.  Érett citrusok, tv paprika, krémes jegyek, pici fa színezi. 5p+

Kerkaborum Kismadár Furmint 2017
Fülledt az illat, majd szellőzéssel almás, ringlós jegyeket és petrolosságot mutat. A korty kompakt, szép, kerek savak és egy kis cseresség támogatásával. Citrusok, körte, ringló, alma, enyhe petrolosság öltöztetik a bort. 5p+

Kerkaborum Furmint Reserve 2017
Fehér húsú gyümölcsök, körte, őszibarack, pici fűszer jellemzi az illatot, enyhe petrolosság itt is megjelenik. Szélesebb, elegánsabb, mint a másik Kerkaborum furmint, íze is szélesebb spektrumot fed le: körte, őszibarack, alma, citrusok, finom fűszeresség, pici petrol. 6p-

Pannonhalmi Apátsági Pincészet Sauvignon Blanc 2018
Citrusok, tv paprika, zöldalma, pici bodza színezi az illatot. Ízben intenzívebb, robbanékonyabb, citrusok, lime, zöldalma, tv paprika, halvány trópusi gyümölcsös színezet. Lendületes, gazdag, kiegyensúlyozott bor, hosszú lecsengéssel. 6p

Pannonhalmi Apátsági Pincészet Rajnai Rizling 2018
Az illat nagyon bájos, tiszta őszibarack és barackvirág egy pici szőlővel. A korty is behízelgő, jól kibélelt, a puha tapintású savak és a kevés maradékcukor összjátékának köszönhetőn off-dry érzetű, nekem egy kicsit már lágy is volt. Ízben is az őszibarack a domináns motívum, mellette édes citrusok, körte érezhető még. 5p+

tokajnobilisbarakonyihars2017.jpg
Tokaj Nobilis Barakonyi Hárs 2017
Az édesfűszeres, fehér húsú gyümölcsös, citrusos jegyek mellett sajnos végig jelen van illatban és ízben is egy fura ecetes-acetonos jegy, ami illóra emlékeztet, de akov szerint a hordóból is jöhet és néha érzem fiatalabb tokaji borokban, de aztán az éréssel eltűnik. A szerkezet amúgy kompakt, erőteljes, arányos. Remélhetőleg ez a fura aroma idővel eltűnik, vagy csak ez a palack volt hibás. 5p-

demeterzoltantokajdry2017.jpg
Demeter Zoltán Furmint 2017
Kis édesfűszerrel, süteményes motívumokkal nyit a bor illata, majd fehér húsú gyümölcsök és diszkrét fűszeresség úszik be a képbe, leginkább körte és szegfűbors formájában. Szép egyensúlyt mutat, cizellált, elegáns bor. Ízében körte, édes citrusok, ananász, kis grapefruitos kesernye, pici gyömbér, vanília és szegfűbors. Másnapra kicsit bezárkózott az aromatika. 6p-

tornaizenit2018.jpg
Tornai Zenit 2018
Friss, virágos, körtés, nyári almás, őszibarackos illat, leheletnyi kőporral, sóval. Szájban üde, gömbölyded, pont elég savval, leheletnyi édességérzettel, fehér húsú gyümölcsök ízével, minimális banánnal és finom sós aláfestéssel. 5p

etyekikuriachardonnay2016.jpg
Etyeki Kúria Chardonnay 2016
Illatában édesfűszerek, gyömbér, citrusok. Kóstolva feszes, a hordó szépen megbújik a háttérben, a savak viszont elég hangsúlyosak. Citrusok, fehér húsú gyümölcsök, finom fűszeresség, picike vanília színezi. 5p


Rosé

Sauska Rosé 2018
Őszibarack, szamóca, cseresznye, fehér virágok illata. Elegáns, zamatos, kis cukrot is tartalmaz jó savai mellett. Szamóca, cseresznye, édes citrusok. 5p

Jásdi Rosé 2018
Merlot és kékfrankos. Érett piros bogyós gyümölcsök, szamóca és málna jellemzik az aromatikát. Húsos korty, borszerű szerkezet, stabil savak, enyhe édességérzet. 5p-

petranyirose2018.jpg
Petrányi Rosé 2018
Visszafogott szamócás, cseresznyés jegyek, semmi tutti-fruttis műboros illat. Elegáns, finoman fanyar, arányos, ízében mandarin, cseresznye, szamóca, grapefruit, citrusok. 5p

Sauska Rosé 2017
Még meglepően frissnek hat, édes piros bogyós gyümölcsös, őszibarackos, szamócás, cseresznyés. Jó felépítésű, tartalmas, borszerű, kiegyensúlyozott és egészen hosszú is, a finoman érezhető, kezdődő érettség is jót tesz neki. 5p

Orsolyák Attila Randomtrip Syrah Rosé 2018
Hordóban erjedt és érlelt syrah rosé, vásárolt termésből, kevés kénnel, szűrés és derítés nélkül palackozva. Fűszeres, krémes illat, kevés piros bogyós gyümölccsel. Szájban markáns felépítésű, élénk savval, kis cserességgel, vérnarancs, grapefruit, szamóca ízével, a háttérben a hordó fűszerességével. Érdekes, egyedi tétel. 5p

Jackfall Rózsabimbó Rosé 2018
Eleinte visszafogott illata szamócát, piros bogyós gyümölcsöket hoz. Relatív könnyedsége mellette is borszerű, tartalmas, van egy kis krémessége is a jó savak mellett. Szamóca, meggy, grapefruit, fanyar zárás, pici alkoholos fűtés. 5p

Vértes Birtok Pinot Noir Rosé 2018
Nehezen szálazható illatában érett piros bogyós gyümölcsök kavarognak. Roséhoz képest testes, jól kitölti széles kereteit, finoman krémes, a magas alkohol (14,5%!) tüzessé teszi, de nem borítja meg. Érett piros bogyós gyümölcsös, szamócás ízét egy kis grapefruithéjas fanyarság bolondítja meg. 5p

hilltopmerlotrose2018.jpg
Hilltop Merlot Rosé 2018
Kissé közhelyes, édes piros bogyós gyümölcsös, enyhén tutti-fruttis illat és ízvilág jellemezi. Kóstolva egészen tartalmas, a maradékcukor okán enyhén édeskés, már-már félszáraz érzetű. 4p


Vörös
Taschner Kékfrankos 2016
Savanykás piros bogyós gyümölcsök, meggy, ribizli uralja illatban és ízben egyaránt, szájban egy kevés zöldfűszer is érezhető. Könnyű, kicsit savhangsúlyos bor, kevés tanninnal, vékony testtel. 4p

ballagezakadarka2016.jpg
Balla Géza Kadarka 2016
Enyhe animalitással nyit, majd némi füst, érett piros bogyós gyümölcsök, fűszerek, minimális virág is feltűnik illatában. Kecses, közepesnél könnyedebb testű, leheletnyit édeskés. Ízében szamóca, csipkebogyó, édesre érett piros bogyós gyümölcsök, pici fűszer. 5p

standreaaldas2016.jpg
St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2016
Illatában földes jegyek, meggy, erdei gyümölcsök, halványan édesfűszerek. Közepes testéhez kellően élénk savak, érett tannin és finoman melegítő alkohol társul. Meggy, zöldfűszerek, földes, avaros, gombás jegyek jellemzik szájban. 5p+

linzeroroszscriptumkekfrankos2015.jpg
Linzer-Orosz Post Scriptum Kékfrankos 2015
Érett piros bogyós gyümölcsök, málna, erdei gyümölcsök, szamóca, meggy, kis fűszer, ízben némi savanykás piros bogyós gyümölcs is megjelenik. Savai gördülékennyé teszik, de szájban élmentesnek, simának hat, jó egyensúllyal. 6p-

Szentesi Merlot 2013
Eleinte földes, meggyes, erdei gyümölcsök tűnnek ki illatában, majd egy pici animalitást is érezni. A test közepes, megfelelően koncentrált, de arányos, élmentes, remek savak és sima tannin keretezik, szépen támogató hordóval. Meggy, erdei gyümölcsök, finom fűszeresség. 6p+

petranyisyrah2017.jpg
Petrányi Syrah 2017
Érett fekete bogyós és erdei gyümölcsös illat: áfonya, szeder, szilva, mellettük földes jegyek, enyhe oxidáció. Teste közepesnél keskenyebb, kevés tanninra, finom savakra épül, nem nélkülözi az eleganciát. Fűszeres, szilvás, áfonyás, szedres jegyei mellett sajnos ízben is kicsit oxidáltnak tűnik. 4p

fischercabernetfranc2015.jpg
Fischer Borház Cabernet Franc 2015
Érett meggy, piros bogyós gyümölcsök, kellemes fűszeresség járja át az illatot. Délies, mediterrán karakterű, de nem lekváros vagy nehézkes. Meggy, szamóca, szárított zöldfűszerek, jó sav és érett tannin szájban. 5p+

jackfallbormanufaktura.jpg
Jackfall Gesztenyés Portugieser 2013
Édesre érett meggy, piros bogyós gyümölcsök szövik át a meglepően mély és egyáltalán nem öregedő bort sugalló illatot. Átlag portugieser-hez képest sokkal strukturáltabb, komolyabb bort kapunk, amely elegáns és tartalmas egyszerre. Érett piros bogyós gyümölcsök, meggy, szamóca, pici édesfűszer és érintésnyi avar. Nagyon kellemes meglepetés. 6p

Jackfall Syrah 2009
Egy kevés pörkölési aromával nyit az illat, majd feltárulnak további rétegei: érett fekete bogyós gyümölcsök, pici bors. Közepesnél testesebb, érett tannin és kellően lendületes sav támogatja meg, az alkohol picikét melegít, a textúra bársonyos. Érett fekete bogyós és erdei gyümölcsök, áfonya, szeder, csipetnyi bors, a háttérben pici füst, füstölt sonka színezi. 6p+

Jackfall Pillangó 2009
Cabernet sauvignon. Gomba, avar, étcsoki, aszalt meggy vezeti illatát. A korty élmentesre csiszolódott, selymes tapintású, arányos. Érett erdei gyümölcsök, fekete ribizli, meggy, fűszerek, csipetnyi fűszerpaprika, pici füstölt sonka és halvány avarosság díszíti. 6p

Vértes Birtok Syrah 2018
Érett piros bogyós gyümölcsös, málnás, meggyes illat fogad. A közepesnél éppen könnyedebb jó savakra és kevés tanninra támaszkodik (a bor csak rövid időt töltött hordóban), ízében is málna és meggy dominál, finom fűszerességgel, csipet borssal. 5p

Vértes Birtok Pinot Noir Reserve 2015
Érett, telt pinot noir, illatban sok fűszerrel, szegfűszeggel, szegfűborssal, érett piros bogyós gyümölcsökkel, szilvával. Közepes teste, bársonyos tanninnal párosul, a hordó határozottan jelen van, de a gyümölcsöket sem fojtja el. Érett piros bogyósok, szilva, édesfűszerek fedezhetőek fel ízében is. 6p

Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pinot Noir 2017
Szép, vonzó illat: karácsonyi fűszerek, málna, szeder, vörös szilva, erdei gyümölcsök, szárított virágok. Jó felépítésű, kevésbé törékeny korty, sok fűszerrel, gazdag gyümölcsösséggel, máélnával, szederrel, várnaranccsal, szárított virágokkal, bársonyos tanninnal. Elegánsabb jelenség, mint a Válogatás. 6p+

pannonhalmiapatsagipinceszetpinotnoirvalogatas2017.jpg
Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pinot Noir Válogatás 2017
Egészen más jellegű, mint az "alap", töményebb, a gyümölcsök sötétebbek, a hordó lényegesen hangsúlyosabb. Érett erdei gyümölcsök, fekete bogyósok, szilva, sok édesfűszer, étcsoki és kávé. Ízben konyakmeggy és kis likőrösség is csatlakozik. Testesebb, vaskosabb, tanninosabb is, mint a "kistestvér", amely viszont elegánsabb. 6p


Édes

hajdurolandzengo2017.jpg
Hajdu Roland Zengő 2017
51 g/l maradékcukor. Édes gyümölcsök - alma, őszibarack, ananász, körte - uralják illatát és ízét egyaránt. A cukornak élénk savak tartanak ellen, a végeredmény egy jól iható, gördülékeny (és nem túl édes) édes bor. 5p

szenttamassweetbytokaj2016.jpg
Szent Tamás Pincészet Mad Wine Sweet by Tokaj Late Harvest 2016
Kedves, vonzó illat, csupa sárga húsú és trópusi gyümölcs: mangó, sárgadinnye, sárgabarack, mandarin. Kóstolva arányos, könnyed, jól fogyasztható késői szüretelésű bort kapunk, jó sav-cukor egyensúllyal. Ízben is vonzóan gyümölcsös, hozza az illatban megismert motívumokat, édes citrusokkal kiegészülve. 6p-

Oremus Late Harvest 2016
Furmint, hárslevelű, zéta és muskotály, 115 gramm cukor. Leheletnyi kezdeti fülledtség után először egy kis zöldfűszer, majd trópusi gyümülcsök, mangó, passion fruit, mandarin, kajszibarack. Ízben is hozza a mangós, passion fruit-os, mandarinos, kajszis, édes citrusos vonalat, lendületes savakkal, szép fűszerességgel. 6p+

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7415021196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.