A Borrajongó

SKIZO villámlátogatás

2019. július 15. 06:00 - furmintfan

Sike Balázs és Velényi Réka borászata, a Skizo Borház feltűnő címkéivel, jó ár-érték arányú reduktív boraival tett szert szélesebb ismertségre, de korábban is és most is készülnek a pincénél komolyabb, termőhelyi borok is, amelyek most a "Hegyeink" fantázianév alatt kerülnek palackba. Több éve jártam utoljára a hangulatos kis badacsonytördemici borbárban, de most minden összeállt egy újabb látogatáshoz. A múlt hétvége egy részét éppen Badacsonytördemicen töltöttem, és ha már így esett, természetesen igyekeztem útba ejteni egy pincészetet is. Amíg a baráti társaság többi tagjára vártam, pont volt annyi időm, hogy a "Hegyeink" sorozatot végigkóstoljam, azután persze néhány "alap" Skizo-bor is a szomjas torkok áldozatául esett.

skizo01.jpg

A Skizo Primőr válogatásban szereplő gyümölcsös, jól iható borok saját és vásárolt szőlőből, kontrollált körülmények között, alacsony hőmérsékleten, élesztővel beoltva, reduktív technológiával készülnek. A Hegyeink válogatás a vidéken elterülő hegyek mellett az azokon található dűlők fontosságát igyekszik kiemelni úgy, hogy a borcsalád tagjain a származás helye, olykor maga a tényleges dűlő neve is feltüntetésre került. Ezekben a borokban a hangsúly a termőterületekre és a szüretelt szőlő minőségére helyeződik, cél a hegyek egyedi karakterének megmutatása, a természeti adottságok és a szőlőfajták kombinációján keresztül. Természetesen a sorozatban a helyi fajták bírnak a legnagyobb jelentőséggel, bár nemzetközi fajtákat is találunk. A borok erjedése saját élesztővel indul, majd az erjedést több élesztőtörzs viszi végig. A borok egy része tartályban, másik része 5 hektós hordókban érlelődik finomseprőn.

skizo03.jpg

Skizo Muscat Ottonel Gyöngyözőbor 2018
Fajtajelleges, szőlős, körtés, almás jegyekkel, viszonylag nagyobb bubikkal, kis édességérzettel. 4p

Skizo Sauvignon Blanc 2018
Nem túlzottan harsogó, de intenzív és fajtajelleges bor, zöldalmával, citrusokkal, lime-mal, hűs zöldfűszerekkel és mentával, hosszúra nyúló ízekkel. 5p

Skizo Rosé 2018
Kékfrankos, cabernet franc és zweigelt. Könnyű, de a műfajon belül kellően tartalmas, enyhén édeskés, tutti-frutti, piros gyümölcsös, szamócás, aránylag lágyabb savakkal. 4p

Skizo Vörös 2018
Cabernet sauvignon és kékfrankos. Meggyszörpös, meggyes illat és ízvilág, karcsú test, gördülékeny, gyümölcsös korty. 4p+

skizo02.jpg

Skizo Hegyeink Lesencefalu Chardonnay 2016
30%-a új hordóban érlelődött, finomseprőn, az almasavat nem bontották le. Eleinte kissé neutrális, majd érett alma, sárga szilva, virágok és egy kis kútvíz tűnik fel illatában, érdekes elegyet alkotva. Közepes testű, enyhén krémes textúrájú, de savainak köszönhetően kellően lendületes is. Chardonnay-közhelyként leírható vajas, popcornos jellegnek semmi nyoma, inkább egyféle olajos textúrája van, mint sok komolyabb badacsonyi olaszrizlingnek. Sárga alma, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, halvány sósság fedezhető fel ízében. Érdekes chardonnay-interpretáció. 5p

Skizo Hegyeink Fekete-hegy Kéknyelű 2017
A köveskáli Fekete-hegy termése tartályban erjedt, 20%-a hordóban érlelődött. Egyedi virágos jegyek, jázmin, fehér húsú gyümölcsök színezik illatát. A fajtára gyakran jellemző keményebb savak itt egészen szelídek, de elég élénkséget adnak a bornak. Fehér húsú gyümölcsök, alma, körte, a háttérben citrusok és sós mandula. 6p-

Skizo Hegyeink Badacsony Furmint 2017
Visszafogott őszibarackos, körtés jelleg, a háttérben kis nedves kő és só, moderáltabb intenzitású, mint egy tokaji. Savaiban megvan egyféle kis furmintos rusztikusság, de kevésbé markánsak, mint a tokaji fajtatársaik nagy részénél. Fehér húsú gyümölcsök, körte, kis citrusosság, halványan fűszerek színezik. 5p+

Skizo Hegyeink Csobánc Olaszrizling 2017
A Csobánc keleti részén található Hajagos-dűlő termése, 30%-a hordóban érlelődött. Balatonbor Hegybor. Illatában az átlagnál talán kicsit behízelgőbben mutatja a fajta jegyeit, fehér húsú gyümölcsök és mandulavirág formájában. Kellően feszes savakra építkezik, karcsú, friss, kedves. Alma, körte, citrusok, fehér és zöld gyümölcsök, a végén pici mandula jellemzi az ízvilágát, amelyet talán egy minimális maradékcukor is kikerekít. 5p

Skizo Hegyeink Csobánc Cabernet Franc 2017
2014-es ültetvény második termése a Hajagos-dűlő bazaltos talajáról, 12 hónapig hordóban érlelve. Vonzó, gyümölcsös illat: érett piros bogyósok, szamóca, málna, épp csak egy hintésnyi fűszerpaprika és egyéb fűszer. A korty lédús, zamatos, gömbölyű, csupa gyümölcs, málna, szamóca, meggy, pici édes paradicsomszószos, bazsalikomos aláfestéssel. Paradicsomos olasz ételek mellé remek párosítás lehet. Nagyon kellemes meglepetés. 6p-

Skizo Hegyeink Badacsony Botrytis Furmint 2017
Töppedt és botrytises szemek vegyesen, kb. 100 g/l maradékcukorral. Szőlőzselét és kandírozott citrusokat írtam fel domináns motívumként illatban és ízben is, emellett sárgabarack, körte, ananász, bors, és citrusok mindenféle formája tűnik még fel. Savait tekintve aránylag lágyabb, puhább érzetű, nem különösebben koncentrált, de kellemes késői szüretelésű bor. 6p-

skizo04.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr2614936722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.