A Borrajongó

Tegnap ittam - Bogyólé és Beaujolais

2018. november 24. 06:00 - furmintfan

Idén a magam részéről nem terveztem újbor-posztot (tavaly ugye egy komplett hetet szántunk a témának), de úgy alakult, hogy egy baráti borozás alkalmával elénk került egy-egy palack 2018-as francia és magyar újbor és így már túlságosan is adta magát a téma.

ujbor2018.jpg

Tovább
3 komment

Real Companhia Velha: mit csináltál 1867-ben???

2018. november 23. 06:00 - akov

A Real Companhia Velha (RCV) – bár jártam a Douroban, írtam is borvidékről szépen s hosszan – viszonylag ritkán tűnik fel a jegyzetfüzetemben. Csak annyit tudtam róla, hogy nagy. Nem kicsit. Néhány alap borukat, ha kóstoltam is, mindig kb. az volt a sommázat, hogy korrekt, jó ár-érték arányú, de lépjünk tovább. Mindenki ismeri a Teszkóban-Metróban is kapható Royal Oporto borokat. Na itt kezdődik a pince, nincs is a termékkel gond, de ha valaki valami átlényegültet szeretne inni, inkább keressen mást. Most viszont Ercsey Dániel és a borokat forgalmazó Heinemann Testvérek, valamint persze az RCV szíves jóvoltából kénytelen voltam gyökeresen megváltoztatni korábbi (elnagyolt) véleményemet. November elején Pedro O. Silva Reis az RCV tulajdonosának fia, egyben a cég export-vezetője látogatott el Budapestre és tartott egy tényleg felejthetetlen kóstolót. Ennek hatására nagy szünet után újra írásba kellett kezdenem. Képzelhetitek!

2_rcv.jpg

Tovább
2 komment

Évjáratkezdés – Pannonhalmi A. P. St. Martinus Cuvée 2018

2018. november 22. 06:00 - ungert

Egészen pontosan egyetlen olyan újbor van a piacon, amely stabil minőségével és szórakoztató karakterével képes kérdés nélkül évről-évre a kötelező vásárlólistám oszlopos tagja maradni. A pannonhalmi St. Martinus ugyanis emlékeim szerint ott volt az első borok között úgy hat-hét évvel ezelőtt, amikor szeszfogyasztásomat bizonytalan lépésekkel igyekeztem nemcsak mennyiségi, hanem minőségi keretek közé is terelni.

És hát itt van most is, mert még ennyi év után is szórakoztató olyan ideit inni, amely bár közel sem mutat túl önmagán, mégis újra és újra őszinte, tiszta és finom tud lenni. Éppen annyira mélységmentesen élményszerű, amennyire ebben a műfajban az ideális körülmények mellett megalapozottan elvárható, és hát mégis az a helyzet, hogy ezzel a tehetséggel máris visszakézből teljesíti túl hazai stílustársait.

37218b92-deb7-42c3-90f4-1cd274544cac.JPEG

Tovább
1 komment

Nyugati expanzió - Az Etyeki Kúria Sopronban

2018. november 21. 06:00 - furmintfan

Valószínűleg ismert tény szakavatottabb borissza körökben, hogy az Etyeki Kúria egy ideje már több lábon áll borvidékileg, ugyanis Sopronban is komolyabb területű ültetvényekkel rendelkeznek. Az első fecske a pincészettől, amely már soproni alapanyagot is tartalmazott, még "Magyar Vándor" fantázianéven került forgalomba, ennek utódja ma "Red" néven fut. A Red-et követte a Kékfrankos, a Zweigelt és a Merlot, és ezek a borok egyre komolyabb sikereket aratnak és egyre nagyobb palackszámban kerülnek forgalomba.
A borok egyelőre Etyeken kerülnek feldolgozásra, ebből az okból kifolyólag a soproni eredetmegjelölést sem viselhetik, és a dűlők nevét sem használhatják (helyettük számozott "Block" megjelölést kaptak). A pince részéről folytatott kommunikációt az sem könnyíti meg, hogy ezek a soproni alapanyagból készült borok eddig végig Etyeki Kúria név alatt kerültek forgalomba, az átlag-fogyasztónak pedig ez zavaró lehet, legalábbis némi magyarázatot igényel. A Kúria csapata mindkét "anomáliára" megoldást talált: egyrészt az alapanyag első körös feldolgozása, erjesztése a borvidéken belül történik meg, másrészt a borok a következő évjárattól Kúria Sopron név alatt kerülnek forgalomba, ezzel elválasztva az etyeki és a soproni termékcsaládot.

etyekikuriasopron1.jpg

November elején egy sajtótúra keretében ismerkedtem meg a Kúria soproni területeivel és az onnan készült borokkal.

Tovább
Szólj hozzá!

Tokaji (1/2) évjáratkörkép a Bortársaságnál - 2017

2018. november 19. 06:00 - furmintfan

Itt a november, itt a már hagyományossá vált Tokaji évjáratkörkép a Bortársaságnál. Szerencsére elég sok pincészet bora elérhető a kereskedés kínálatában, így szokás szerint két részletben került sor a frissen polcra kerülő száraz borok bemutatkozására, a borászok prezentálásában. Sajnos - a tavalyi év után megint - idén is úgy alakult, hogy egyéb elfoglaltság miatt csak az első kóstolóra tudtam elmenni, így csak az ott kínált borokról tudok beszámolni. A telt házas kóstolón a hangulat szokás szerint remek volt, csupa ismerős arccal mind a borászok, mind a közönség soraiban.
 bttokaj2017.jpg

Tovább
2 komment