A Borrajongó

Egy megbízható spanyol – Bodegas Pittacum Petit Pittacum 2017

2018. november 05. 06:00 - ungert

A Petit Pittacum az elmúlt évek során az egyik legmegbízhatóbb vörös vétellé vált, amely ezért évről-évre szerepel vásárálási listáinkon. Még akkor is, ha ritkábban írunk róla. Nem árulok el túl nagy titkot, ha előre leszögezem: az októberben polcra került kettőezer-tizenhetes kiadás ismét hozza azt, amiért szeretünk ilyen és ehhez hasonló nemzetközi vöröseket fogyasztani.

A palackot eredeileg magányban terveztem fogyasztani, végül azonban impulzusszerűen egy pénteki borozás részéve vált. Mellékszál, de jobb is, hogy így alakult: az eredeti tervben szereplő francia Lidl-riesling ugyanis a szállítási papírzacskót átszakítva az 1-es villamos sínein landolt apróbb darabokban a célállomás közvetlen közelében. Ti legyetek körültekintőbbek és semmiképpen se szállítsatok hűtött bort használt papírzacskóban, mi pedig most négykezűleg elindítjuk ezt a hetet is.

pp.jpg

Szóval az van, hogy ez egy elég király spanyol vörös. A sötét, de lilás villanásokkal is felturbózott optika és a kifejezetten sűrű, gazdag karakter kissé szokatlan lehet a hazai vöröseken edződött fogyasztónak. Érdemes pedig hozzáedződni, mert ez a bor nemcsak kategóriájában zseniális, de ügyesen mutat valamit abból is, hogyan kellene kinézni a háromezer környéki vörösszegmensnek. Az illat elsősorban a direkten gyümölcsös, és csak másodsorban bőrös-fűszeres, amelyet enyhe virágosság turbóz gazdagabbá.

A korty szerkezete kiváló, tanninja kimunkált, savai szükséges módon lendületesek, a magasabb szesz simán elveszik benne, ízre pedig elképesztően finom. Egyszerre izgalmas és sokszínű, valamint direkt módon élvezetes, egy pohár alapesetben sem elég belőle. Ilyen vörösborokat szeretnék inni, egyre többet és sűrűbben. Hat pont. (3090 Ft, Bortársaság)

100% organikusan művelt mencía Bierzo-ból, 3 hónapos hordós érleléssel. Lilás reflexekben gazdag, vidám, szinte primőrös villanásokat mutató bor. Illatában megbújik egy nagyon halvány animális és földes vonal, de egyébként csupa gyümölcs és kék virág. A vártnál kicsit még sűrűbb is, lendületes sav és kevés finomszemcsés tannin keretezi, a korty puha tapintású, gördülékeny. Meggy, cseresznye, kevés fűszer színezi. Nem túl komplex, de rendkívül élvezetes, veszettül itatja magát, ideális bisztróbor. Tipikus esete annak, amikor a pontszám nem fejezi ki hűen az élvezeti értéket. 6p- (furmintfan)

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr314329811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MádiN. 2018.11.05. 08:28:18

Az Aurea kib.szott jó, azt igyátok, brutál!

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2018.11.05. 08:49:29

@MádiN.: Az a bor már kissé más súlycsoport, de valóban érdekes lehet. Köszi a tippet!

MádiN. 2018.11.05. 09:06:07

@ungert: kissé nagyon
De ha már mencia legyen kövér.

XII.Hadosztály 2018.11.09. 20:54:21

Ha már a pincészet belépő bora után szóba került a felső polc is, akkor beszállok a közepével. A minap bontottam meg egy 2012-es Barrica-t (szintén 100% mencía). A cikkben leírtak után erős késztetést érzek, hogy összekóstoljam az alapborukkal. Megkockáztatom, hogy a nagyjából kétszeres ár nem fog visszaköszönni a pohárból. Teljesen rendben volt, hibamentes, jó volt inni, de nem hozta azt az élményt, ami miatt bekerült volna noteszbe, mint kötelező vétel.

ungert · http://borrajongo.blog.hu 2018.11.09. 21:00:18

@XII.Hadosztály: Ha megtörténik, feltételnül számolj be róla! Kíváncsi vagyok.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2018.11.11. 11:18:17

@XII.Hadosztály: @ungert: Írtam a Barrica-ról néhány hónapja. Jó bor, de nem adja könnyen magát és kötelező vételnek nem mondanám.
borrajongo.blog.hu/2018/08/04/kulfoldi_egyveleg_2018_462
"Bodegas Pittacum Pittacum Barrica 2012 Bierzo
70-100 éves tőkkről szüretelt, francia és amerikai hordókban érlelt mencia. Nagyon sötét, szinte átláthatatlan anyag fogad a pohárban. Az illat folyamatosan változik, eleinte visszafogott, pici vas és vér érezhető, majd túlérettség felé hajló erdei gyümölcsök, fekete cseresznye, majd füst, földesség és meggymag. A korty húsos, harapható beltartalmat kínál, miközben bársonyos és sima. Fekete bogyós gyümölcsök, fekete cseresznye, kávé, étcsokoládé, pici fűszer. Elsőre talán kevésbé megnyerő, érdemes neki időt adni. 6p"

XII.Hadosztály 2019.05.23. 21:08:06

@ungert: összekóstolni nem sikerült, de hétvégén bontottunk egy tizes sor elején a cikkben szereplő borból...és ez volt az egyetlen, ami nem fogyott el. Volt valami megmagyarázhatatlan büdi az illatban. Nem az a halvány animális jegy, amiről te is említést tettél, hanem valami ismeretlen szag. Ízre az első kortyok teljesen rendben voltak, de kb 10 perc elteltével ez is kezdett szétesni. Lehet, hogy egy kezdődő dugóhibára futottunk rá, mindenesetre ötből öten löttyintettük ki a poharat. Nem adom fel, adok neki még egy esélyt valamikor.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2019.05.24. 08:54:11

@XII.Hadosztály: Ugyanez a 2017-es évjárat volt? Az elmúlt hetekben én is kinyitottam az utolsó palackomat és most nekem sem igazán jött be. Mondjuk ezt a bort biztosan nem érlelésre tervezték.

XII.Hadosztály 2019.06.01. 08:56:32

@furmintfan: igen, az volt. Ahogy nézem, ezt már biztosan nem fogom visszakóstolni, bt-nál, bb-nál is kifutott. Viszont már polcon van a 18-as, most már csakazértis dobok a kosárba a következő rendelésnél. :)

XII.Hadosztály 2019.06.01. 08:58:23

@furmintfan: igen, az volt. Ahogy nézem, ezt már biztosan nem fogom visszakóstolni, bt-nál, bb-nál is kifutott. Viszont már polcon van a 18-as, most már csakazértis dobok a kosárba a következő rendelésnél. :)

(bocs a duplikálásért, az elsőt nem a válasz gombbal küldtem)