A Borrajongó

Magyar egyveleg 2018/5

2018. szeptember 28. 06:00 - furmintfan

A legújabb magyar egyveleg erősen fehérbor- és Balaton-hangsúlyos lesz, helyet kap benne például egy csokorra való balatonfüredi/csopaki/paloznaki olaszrizling, amelyek végül külön bejegyzést nem kaptak. Az évszaknak megfelelően több rosé is fogyott az utóbbi hónapokban, de vörösből és édesből most inkább csak mutatóban lesz néhány.
 egyvelegdugokm16.jpg

Pezsgő

torleyorfeumrosesec.jpg

Törley Orfeum Méthode Traditionnelle Rosé Sec
Édesre érett piros bogyós gyümölcsök, főleg szamóca és cseresznye díszítik. Leheletnyit krémes, picit édeskés, buborékjai kicsik, nem tartanak túl sokáig. Korrekt darab, az én ízlésemnek ugyan kicsit sok a dosage, de bizonyosan meglesz a célközönsége. 5p

 

Fehér

pantlikaagyaglikolaszrizling2015_1.jpg

Pántlika Pincészet Agyaglik Olaszrizling 2015
Érezhető már rajta egy kis érettség, kicsit megfakultak a gyümölcsei. Érett alma, zöldalma, citrusok, kevés fűszer, finom fanyarság színezi, alapvetően jó arányokkal bír. 5p-

jackfallchardonnay2015_1.jpg

Jackfall Chardonnay 2015
Részben hordós, részben tartályos érlelésű chardonnay. Illatában jól kiegyensúlyozzák egymást a fűszeres - vanília, szegfűszeg - és a gyümölcsös - őszibarack, alma, banán - jegyek, pici vajassággal. Közepes testű, enyhén krémes, a hordó szépen fűszerez, nem nyomja el a gyümölcsösséget. Fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, pici trópusi gyümölcs, vanília, szegfűszeg díszíti. 6p-

patriciusfurmintselection2017_1.jpg

Patricius Furmint Selection 2017
Őszibarack, körte, alma, határozott fűszeresség jellemzi az aromatikát orrban és szájban egyaránt. Széles, de kicsit lágy savak mozgatják a közepesnél nagyobb teste, így kicsit lomha és laza marad. 5p+

belwardcirfandli2017_1.jpg

Belward Pincészet Cirfandli 2017
Friss fehér húsú gyümölcsök, szőlő, körte, nyári alma, virágok, majd idővel egres és sárgabarack tűnik fel illatában. Élénk savak vezetik, minimális tapadása is van a kortynak, ízében is friss fehér húsú gyümölcsök dominálnak. 5p+

dominiumsargamuskotaly2017_1.jpg

Dominium Hárslevelű 2015
Érett, oxidáció jegyeit mutatja már, barnuló almával, pici fával. A korty arányos, de a frissessége már oda, a gyümölcsök megkoptak és a fahatás sem a legszebb. 3p+

Dominium Sárgamuskotály 2017
Illatában szőlő, ananász, licsi, virágok és keleti fűszerek, szájban körtével, őszibarackkal, pici almával kiegészülve. Laza, nagyon könnyed, frissítő hatású bor. 4p

hertzkasor_1.jpg

Hertzka Csicsóka 2016
Olaszrizling és szürkebarát. Fehér húsú gyümölcsök, zöldalma, nyári alma. Könnyű, laza, egyszerű bor, jó savakkal. 4p

Hertzka Olaszrizling 2017
Ez már egy fokkal tartalmasabb, jó savak vezetik és húzzák ki a kortyot. Fehér húsú gyümölcsök, alma, őszibarack, citrusok, fanyar lecsengés. 4p+

Hertzka Zeusz 2017
Fehér húsú gyümölcsök, alma- és barackfélék illatban és ízben egyaránt. Az előző bor után szélesebb és olajosabb érzetű kortyban egyszerre jelenik meg egy leheletnyi édességérzet és egy kis fanyarság. 5p

katonasemillon2017_1.jpg

Katona Borház Semillon 2017
Vonzó illat sárgadinnyével, ananásszal, körtével. Kóstolva tartalmas, zamatos, de a savai is megvannak. Az illatból visszaköszönő édes fehér húsú gyümölcsös és trópusi gyümölcsös aromákat frissítő citrusos jegyek és a korty végén beköszöntő pici grapefruit-os kesernye frissítik. 5p

vylyanherka2017_1.jpg

Vylyan Herka Chardonnay 2017
A tétel 1/3-a járt csak hordóban. Édes fehér húsú gyümölcsök, nyári alma és őszibarack, pici édesfűszer, vanília, szájban ráadásként citrusok színezik. Közepesnél könnyedebb, jó egyensúlyú, elsősorban gyümölcsökre építkező chardonnay. 5p+

erszebetpinceestate2016.jpg

Erzsébet Pince Estate Furmint-Kabar 2017
Érett fehér húsú gyümölcsök, körte, őszibarack, édesfűszerek, kevés vanília és tejszín jellemzi illatát. Széles sav, kissé emelkedett alkohol, jól adagolt hordó keretezi, kis cukor kerekíti a közepes testet. Gazdag, intenzív ízében körte, őszibarack, ananász, szegfűszeg, szegfűbors, vanília, fahéj. 6p

bakonyicsavargo2016_1.jpg

Bakonyi Csavargó 2016
Hárslevelű, zöldveltelini, királyleányka és olaszrizling. Alma, körte, pici virág, cseppnyi méz és minimális édesfűszer érkezik illatában. Kerek, de jó tartású savai egy idő után elhalkulnak, kis krémessége mellett is van egy kis rusztikusság a borban. Alma, sárgabarack, citrusok, a háttérben különféle fűszerek. 5p

Szászi Pince Ottonel Muskotály 2017
Szőlő, szőlővirág, fűszerek, tipikus muskotályos jegyek jellemzik. Szájban könnyű, laza, jól iható, pici fanyarsággal. 4p

Bott Frigyes Hárslevelű 2015
Érett sárga húsú gyümölcsök, sárgabarack, sárga húsú őszibarack, méz, édesfűszerek illata áramlik ki a pohárból. Szájban elég telt, a sav és az alkohol érzetre egyaránt enyhén emelkedett, de a bor is elég masszív, hogy elbírja. Lendületes, zamatos és hosszú. Fajtajelleges, érett sárga húsú gyümölcsökkel, sárgabarackkal, édes citrusokkal, diszkrét fűszerességgel. 6p+

Bott Frigyes Super Granum 2015
Illata eleinte inkább füstös és fűszeres vonalon mozog, majd megérkeznek a citrusok és zöldfűszerek is, de a hárslevelű után visszafogottabb és neutrálisabb. Koncentrált, komplex és testes. Ízében az érett gyümölcsök szépen elegyednek a finom fűszerességgel. Körte, őszibarack, sárgabarack, narancs, mandula, marcipán és kevés zöldfűszer. 7p

Szabó és Fia Borpince Olaszrizling 2017
Fehér húsú gyümölcsök, pici virág, zöldalma, édes citrusok illatban és ízben egyaránt. Könnyű, tiszta, van egy kis techno-jellege, de cserébe hibája nincs. 4p

szarkafurmintok2015.jpg

Szarka Pince Nyulászó Furmint 2015
Az illata meglehetősen visszafogott, érett sárga húsú gyümölcsöket mutat. Szájban intenzívebb, sárga húsú őszibarackkal, sárgabarackkal, naranccsal, érett citrusokkal, almával, leheletnyi sóssággal. A korty jól kitöltött, széles, kissé lágy savakkal. 6p-

Szarka Pince Juharos Furmint 2015
Édesfűszeres, körtés, őszibarackos illat. Feszesebb, egyenesebb, mint a Nyulászó, a több sav miatt kicsit fiatalosabb is. Őszibarack, édes citrusok, narancs, sárgabarack, kis édesfűszer, csipetnyi só a fő díszítőjegyek. 6p

Nyakas Chardonnay 2017
Illatában fehér húsú gyümölcsök, zöldalma, pici banán és sárgadinnye. Ízben is visszaadja az illatjegyeket, citrusokkal, egy kis zöld őszibarackkal és zöldfűszerekkel kiegészülve. Feszes, lendületes, könnyed, jól iható bor. 5p-

Laposa Friss Olaszrizling 2017
Pici fülledtséggel nyit az illata, majd citrusok, zöld citrom és zöldalma érződik. Könnyed, egyenes, egyszerű alap "olasz", citrusokkal és zöldalmával. 4p

Bott Csontos Furmint 2011
Érett illat, éppen kezdődő oxidáció gyanújával: érett fehér húsú gyümölcsök, alma, picit már barnulásnak indult alma. Testes, széles savai mellett egy kevés maradékcukor is érezhető, érett körte, alma, őszibarack, birs a fő ízjegyek. 6p-

Laposa Szürkebarát 2017
Friss, tiszta, arányos és laza felépítésű, fehér húsú gyümölcsökkel, zöldalmával, zöld őszibarackkal, citrusokkal, kellően feszes savakkal. 4p

tarcalfurmintharslevelu2016.jpg

Tarcal Bor Furmint-Hárslevelű 2016
A Majoros Birtok, a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, a Myrtus Pince, a Basilicus Szőlőbirtok, a Tokaji Kutatóintézet, a Kern Pincészet, a Kikelet Pince, a Palásthy-Emmert Pince és a Tokajicum Borház összefogásának köszönhetően született meg az első Tarcal Bor.
Elég határozottan érezhető a hordó, kókuszos, marcipános, körtével és nyári almával, egy pici virággal. Kerek, élénken kezdenek a savak, de aztán kicsit megdöccen a korty középtájon és a hordó is rányomja bélyegét. Édesfűszerek, kókusz, körte, nyári alma és zöldalma. 5p

Árvay Családi Pincészet Szabi Furmint 2015
Édes alma, érett citrusok, kezdődő palackbuké, ízében őszibarackkal kiegészítve, kis fűszerrel. Kiegyensúlyozott, kerek, barátságos bor, jó savakkal és pici maradékcukorral. 6p-

miskloscsabicsodaezerjo2017.jpg

MiklósCsabi Csoda Ezerjó 2017
Határozott hordó jelenlét, édesfűszerek, leheletnyi illó, édes fehér húsú gyümölcsök. Tömör magra épül, feszes savak és kissé közönséges, "popos" hordó keretezi, melegebben inkább utóbbi, hidegen előbbi hangsúlyosabb. Édes citrusok, alma- és barackfélék, banán, hordófűszerek uralják ízét. Idővel lehet, hogy kisimul, de most még a sav és a hordó kettőse kissé eluralja. 5p-

St. Donat Talajsztori Rizling 2017
Mérsékelt intenzitású zöldalmás, citrusos, sós-köves illat. Közepesnél könnyedebb, jó savak vezetik, elég hosszú is, ízében zöldalma, só, pici vasas kútvíz, citrusok. 6p-

Kikelet Lónyai Hárslevelű 2015
Pici édesfűszer, fehér húsú gyümölcsök, alma, körte, őszibarack, édes citrusok színezik illatát, másnapra inkább az édes citrusos, körtés, őszibarackos, frissebb vonal marad meg. Lendületes, egyenes, ízében citrusok, lime, zöldalma, fehér húsú gyümölcsök, finom fűszeresség, érintésnyi mogyoró. 6p+

Gellavilla Olaszrizling 2017
Virágok, fehér húsú gyümölcsök, zöldalma jellemzik illatát és ízét egyaránt. Arányos, pont ideális savak dolgoznak a könnyed test alá, kellemesen gyümölcsös és meglepően hosszú is. 5p

Jásdi Csopaki Olaszrizling 2017
Kissé zárt és neutrális illat és egyébként nem is egy ízbomba. Neutrális, citrusos, zöldalmás ízekkel dolgozik, a savak feszesek, de a korty meglepően híg, a savakat alig öltözteti valami. 4p

Grósz Pincészet Tramini 2017
Meglepően visszafogott és érett illat almával, kevés fűszerrel, enyhe reszelt almás fuvallattal. Szájban széles, lágy és már korosabbnak hat az indokoltnak, érett gyümölcsös, almás ízekkel. 4p-

csopakiolaszrizlingek2015.jpg

Zelna Farkó-kő Olaszrizling 2015
Fehér húsú gyümölcsök, édesfűszerek, körte, mandula színezi az illatot. A többi itt kóstolt paloznaki/csopaki dűlős olaszrizlinghez képest talán kicsit vékonyabb, leheletnyi édesség és kis krémesség is érezhető benne. Ízében alma, körte, édes citrusok, minimális fűszeresség. 5p+

Figula Lőcze Olaszrizling 2015
Visszafogott citrusos, fehér húsú gyümölcsös illat, pici sóval, füsttel. Szép egyensúlyt villant, mondhatni, elegáns, nincsenek túlzások vagy kilógó élek. Fehér húsú gyümölcsök, citrusok, pici marcipán és mandula, kevés zöldfűszer és sárga húsú gyümölcs tűnik fel. 6p

Jásdi Lőczedombi Olaszrizling 2015
Az illat nem különösebben intenzív, leginkább neutrális fehér húsú gyümölcsöket mutat, a háttérben halványan a hordóval és némi sós érzettel. Közepes testéhez jól idomulnak a szerkezeti elemek, szépen összeért. Szájban rétegzettebb, mint illatban: fehér húsú gyümölcsök, citrusok, zöldfűszerek, halvány sósság, pici marcipán és mandula. 6p

St. Donat Slikker Olaszrizling 2015
Visszafogott, neutrális illat, gyümölcs alig, inkább mandula, pici marcipán és só üti fel a fejét. Szép savak vezetik, a hordó csak diszkréten van jelen van. Talán a legfrissebb ízű olaszrizling az ad hoc 2015-ös sorban: citrusok, citromhéj, zöldalma, zöldfűszerek. 6p

St. Donat Kishegy Olaszrizling 2015
Fehér húsú gyümölcsök, só és pici mandula fedezhető fel illatában. Feszes savak viszik előre, arányos felépítésű, a Slikker után kicsit lazább szövésűnek, szélesebbnek hat. Fehér húsú gyümölcsök, citrusok, kis fűszer és só díszíti. 6p

Homola Paloznak Olaszrizling 2015
Éett fehér húsú gyümölcsös, édes almás illat. Éppen közepes testű, a 3 Homola olaszrizling közül a legkarcsúbb, és talán a leggyümölcsösebb is. Érett fehér húsú gyümölcsök, körte, alma és pici fűszer színezi. 6p-

Homola Sáfránykert Olaszrizling 2015
Moderált intenzitású illatában érett gyümölcsök uralkodnak, a hordót talán itt kicsit jobban lehet érezni az előző bor után. Őszibarack, alma, kis édesfűszer, egy picikét talán nagyobb test jellemzi. 6p-

Homola Hajnóczy Olaszrizling 2015
Édesfűszerek, fehér húsú gyümölcsök, barackfélék színezik az illatot. Szájban kerek, jó koncentrációt mutat, a hordó jelenléte is határozottabb, ez a legtestesebb a három 2015-ös Homola olaszrizling közül. Édesfűszerek, fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, édes alma érkeznek itt is. 6p

grofdegenfeldzomborkafurmint2015.jpg

Gróf Degenfeld Zomborka Furmint 2015
Édesfűszerek, körte, őszibarack, neves kő és vatta, leheletnyi illó érezhető illatában. Szájban viszonylag laza szerkezetű, könnyed, selymes tapintású, pici édességérzettel, édes citrusokkal, körtével, őszibarackkal, pici édesfűszerrel. 6p-

ikonchardonnay2017.jpg

Ikon Chardonnay 2017
Tiszta, kellemes illattal fogad, almával, őszibarackkal, szőlővel, sárgabarackkal. Ízben is erre rímel, némi citrusossággal, halvány fanyarsággal kiegészülve. Karcsú, könnyed, gyümölcsös, jól iható bor. 4p+

 

Rosé

Hertzka Kékfrankos Rosé 2017
Édeskés illat, szamóca, barackvirág és őszibarack. Laza, könnyű és arányos, ízében is felbukkannak az obligát szamóca mellett az őszibarackos jegyek. 4p+

Katona Borház Nálad vagy Nálam Cabernet Sauvignon-Merlot Rosé 2017
Érett piros bogyós gyümölcsök, málna, meggy. Aránylag teltebb, de lágyabb érzetű, testesebb kiadású rosé. 4p

 boszadrianclassicrose2017.jpg

Bősz Adrián Adriano Classic Kékfrankos Rosé 2017
Aránylag sötétebb színű rosé, apró buborékokkal. Érett piros bogyós gyümölcsök, illatban épp csak egy minimális tutti-fruttis fuvallattal. Szájban a gyümölcsösség diszkréten visszafogott, az érett szamócás, cseresznyés vonalon mozog, leheletnyi édességgel és krémes korttyal kísérve, a végén frissítp kesernyével. 4p+

Kalina Kékfrankos-Merlot Rosé 2017
Sötétebb árnyalatú rosé, szájban elég tartalmas, arányos, de nem túl bonyolult, jó savakkal, meggyel, szamócával. 4p

Heimann Mammaróza Rosé 2017
Moderált intenzitás minden téren, piros bogyós gyümölcsök, eper, cseresznye, kissé híg korty, élénk savakkal. 4p

 

Vörös

jackfallheumannkollabredy2017_1.jpg

Jackfall-Heumann Redy 2017
A két pincészet koprodukciójában készült az új villányi borcsalád legújabb tagja, a Jackfall a portugieser-t, Heumann-ék a kadarkát és a kékfrankost hozták a házasságba. Könnyű, lendületes, jó ivású bor, meggyes, kék szőlős, savanykás piros bogyós gyümölcs jegyekkel, pici fűszerességgel. 5p

Dominium Authentica Syrah 2015
Fekete bogyós gyümölcsök, szeder, áfonya, fekete ribizli, csipetnyi borssal és gyógynövényekkel illatban és ízben egyaránt. Hűvös hangulatú, északias stílusban elkészített, karcsú bor, amely szerkezetben inkább a savakra épít. 6p-

Dominium Tempranillo 2015
Gyógynövények, ánizs, fekete bogyós gyümölcsök érkeznek illatban, ízben szilva, földieper, faeper, szeder, gyógynövényes jegyek jellemzik. Közepesnél könnyedebb, élénk savak vezetik, a tannin nem sok, picikét tapad. Felfedezhetőek benne a fajta jegyei, de vékonyabb, hűvösebb kiadásban. 5p+

Dominium Pretium 2014
60% cabernet sauvignon és 40% merlot. Az illat elég nehezen szálazható, erdei gyümölcsök és zöldfűszerek keverednek benne. Kóstolva sem tagadhatja le a hűvösebb évjáratot: savhangsúlyos és vannak benne zöldes jegyek. Fanyar erdei gyümölcsök, josta, zöldfűszerek, kis paprika tűnik fel ízében. 5p

Vylyan Cabernet Franc 2015
Érett erdei gyümölcsök, meggy, szilva, pici édesfűszer és étcsoki jelenik meg illatában és ízében egyaránt. A korty még kicsit tapadós, a tannin nem teljesen integrált, a sav viszont kicsit kevésnek tűnik, középtájon kicsit megdöccen a korty. 5p+

Hertzka HertzKadarka 2017
Elég fura az illata, gyümölcsjoghurt keveredik benne törkölyös jegyekkel, pici illóval, oxidáció jeleivel. Szájban jó savak és kevés tannin keretezi, érett piros bogyós gyümölcsök, meggy, málna, de itt is van egy felbukkan egy kis oxidáció, akár barna alma képében is. 3p

lajverl62015.jpg

Lajvér L6 Cuvée 2015
Pinot noir, kékfrankos és kadarka tartályban erjesztve, majd 6 hónapig új hordókban érlelve. Piros bogyós gyümölcsök, meggy, cseresznye, földieper, minimális fűszer érkezik illatban. Inkább savra épül, a tannin kevés, a test szinte légiesen könnyed, cseresznye, földieper, pici édesfűszer és vanília ízével. 5p-

Thummerer Siheder 2016
Turán és blauburger házasítása. Kék szőlős, muskotályos, erdei gyümölcsök, meggy, fekete cseresznye keverednek benne. Könnyű és kicsit savhangsúlyos. 4p+

Vylyan Syrah-Cabernet Franc 2016
Sok fűszer, szárított virág, bors, szeder, fekete cseresznye és meggy tűnik fel illatában. Karcsú teste jó savakra és kevés tanninra támaszkodik. Sok fűszer, fanyar erdei gyümölcsök, áfonya fekete ribizli, szeder és bors. 5p

 

Édes

disznoko5paszu2010.jpg

Disznókő 5 Puttonyos Aszú 2010
Pici illó tűnik fel illatában, sárgabarack és narancs lekvárjával, narancshéjjal. Aránylag könnyedebb, kevésbé koncentrált aszú, jó savakkal, narancslekvárral, narancshéjjal, sárgabarackkal. 7p-

TR Művek Édes 2016
Őszibarackos, trópusi gyümölcsös, körtés illat, trópusi gyümölcsös, őszibarackos, ananászos, édes citrusos ízvilág. Könnyed, remekül iható, gyümölcsös édes tokaji. 5p+

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr5614242625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.