A Borrajongó

Tegnap ittuk - Gizella Pince Barát Hárslevelű 2017

2018. szeptember 05. 06:00 - furmintfan

Ha minden igaz, ez itt az idei ötvenedik "tegnap ittam" címkével ellátott poszt a blogon és összességében is a száznyolcvanegyedik. Szerencsére sikerült a mérföldkő apropójára egy alkalomhoz méltó bort választani, egy 2017-es tokaji hárslevelű képében, amely ungert társaságában nyílt ki.
Miközben szinte minden borvidékünkön már napokkal-hetekkel ezelőtt elindult a 2018-as szüret - sőt, néhány pincénél már be is fejeződött -, addig a komolyabb 2017-es száraz tokaji borok még csak ezután érkeznek meg a polcokra. Ahogy az általában lenni szokott, a Gizella Pince esetében a Barát Hárslevelű az első fecske. Mi is ezt kóstoltuk meg nemrégiben, és mitagadás, szerettük. A palack tartalma tempósan fogyott is, másnapra épp csak mutatóban maradt nekem egy pohárkára való, de az is megerősítette az első nap begyűjtött tapasztalatokat.

gizellabarat2017.jpg

Gizella Pince Barát Hárslevelű 2017
Az alapanyag lösz és dácit-tufa talajról, öreg hárslevelű tőkékről érkezett, majd hordóban erjedt és öt hónapon át érett 220-300 literes hordókban, illetve tartályban.

furmintfan: Az illat intenzív és buja, folyamatosan nyílik és hozza a Barát Hárstól általában megszokott trópusi gyümölcsös, sárga húsú gyümölcsös aromakészletet. A narancs, mandarin, mangó, sárga húsú őszibarack mögött diszkrét fűszeresség búvik meg. Vibráló savai mellett a maradékcukor éppen csak érezhető, kicsit simít az éleken és kiemeli a gyümölcsösséget, de a bor érzetre leginkább off-dry-nak mondható (a címke szerint félszáraz). Az édes citrusok, sárga húsú és trópusi gyümölcsök kavalkádja (ahogy az illatban is: narancs, mandarin, sárga húsú őszibarack, mangó) szájban is ugyanúgy meghatározó, mindezt moderált szegfűszeges, vaníliás fűszeresség egészíti ki. A bor jelenlegi formájában majd kicsattan a frissességtől, kicsit fésületlen is még és szinte szétfeszíti a palackot. Ebből kiindulva jót tehet neki néhány hónapnyi fektetés, de már most is nagyon élvezetes. A 2017-es az egyik legjobban sikerült Barát lehet a pince történetében: ötvözi a hűvösebb évjáratok feszességét, a melegebb évek boraitól megszokott, buja, gazdag gyümölcsösséggel. 7p-

ungert: A tizenhatos évjárat masszívabb savai után kíváncsian vártam, mit hoz a folytatás. A friss Barát alapján nekem úgy tűnik, hogy az aktuális Gizella-borok kifejező vastagságukkal folytatják az eddig megkezdett utat, de a savhangerő ezúttal lejjebb tekerődött. A trópusi gyümölcsös alapokat némi érett citrusosság és hordófűszer támogatja meg. A korty egyensúlyos, szesze dicséretesen moderáltnak hat, a kiváló minőségű savak pedig ügyesen játszanak össze az érzékelhető mennyiségű maradékcukorral. Feszes és szerethető, de nem kifejezetten bonyolult bor, inkább a hedonizmusról szól a jól beazonosítható pincestílus megjelenítése mellett. Erős hat pont. (4550 Ft - Bortársaság)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr6014215115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.