A Borrajongó

Balatoni nyár 2018/3. - Petrányi és Homola

2018. augusztus 25. 06:00 - furmintfan

A balatoni nyári borozások helyszínei közül most a két szomszédos település, Csopak és Paloznak 1-1 borászata kerül sorra. A Petrányi Pincénél tavasszal is jártam már, de ezúttal nem sétáltam fel a Kishegyre, hanem a Csopakabana, azaz a csopaki strand butiksorán található Kincses Boltnál kortyolgattam el néhány bort. Szépen lassan elkezdenek majd szállingózni a 2017-es évjáratú borok, én még csak néhány előfutárt kóstoltam.
A Homola Borteraszon kétszer jártam a nyáron: júliusban egy esős napon a túrázást váltotta ki a borozás, augusztusban pedig a már hagyománnyá vált "DJ a szőlőben" rendezvényre ugrottunk be barátokkal egy kellemes borozás erejéig. Utóbbi tulajdonképpen már csak ismétlés volt borok terén, csak az aznap debütáló 2017-es Parti Szél-ről írtam fel néhány sort, de a júliusi esőnap is szolgált néhány újdonsággal.

homola201808_1.jpg

Petrányi Pince

Petrányi Rosé 2017
Kellemes, tutti-fruttitól mentes, diszkrét illatában virágok, szamóca, cseresznye. Szájban elég tartalmas, de könnyed marad, pont ideális mennyiségű sav tolja meg, az illat mértéktartó piros bogyós gyümölcsössége mellett egy kevés mandarin is feltűnik. 5p

petranyi201808_2.jpg

Petrányi Sárga Muskotály 2017
Az illat fajtajelleges, de moderált intenzitású, nem pacsuli. Szőlő, virágok, citrusok, kis ananász és keleti fűszer színezi. Elég lendületes, ízében inkább citrusos, citrushéjas jegyek viszik a prímet, a szőlős, virágos, fűszeres aromák kicsit hátrébb szorulnak. 5p

petranyi201808_1.jpg

Petrányi Furmint 2015
Minimális érettség már van rajta, közben gyógynövények, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, pisztácia, és mogyoró kergetik egymást illatban. Közepesnél testesebb, textúrája enyhén olajos textúrájú. Az illatjegyeket ízben érett citrusok egészítik ki. 5p+

Petrányi Syrah 2015
Leginkább még mindig az egzotikus fűszeres, virágos jegyek vezetik illatát és ízét, a gyümölcsöket szeder, fekete ribizli és málna képviseli. Karcsú, hűvösen északias stílusú, intenzív és arányos felépítésű. 5p+

 homola201807_1.jpg
Homola Pincészet

Homola 100% Szürke 2017
Körte és őszibarack a két fő illat- és ízjegy, szájban még citrusok tűnnek fel. Könnyű, gyümölcsös bor, a fajtához képest pörgős savakkal operál, miközben egy kevés maradékcukor is feldobja az ízeket. 4p+

Homola 100% Balaton 2017
Ez is könnyű, laza szerkezetű bor, az előzőnél talán kicsit kerekebb, lágyabb érzettel. A fehér húsú gyümölcsös, virágos aromatikába a tramini hoz egy kis szőlős, licsis csavart, a kortyot enyhe, frissítő kesernye zárja. 4p+

Homola Black Olaszrizling 2016
Illatában citrusok, nedves kő, fehér húsú gyümölcsök és egy csipet só. Jó intenzitás és hossz jellemzi, üde savak vezetik, elég hosszan is tart. Citrusok, zöldalma, zöldfűszerek és késhegynyi só színezi. 5p+

Homola Furmint 2016
Érett fehér és sárga húsú gyümölcsöket mutat, pici mézzel, birssel kiegészülve. Jó savak vezetik a közepesnél vékonyabb testet, de a gyümölcsök frissessége már megkopott. Tartogatni biztosan nem merném. 5p-

homola201807_2.jpg

Homola Kékfrankos 2016
Intenzív illatában és ízében erdei gyümölcsök, meggy, szeder, málna és finom fűszeresség. Lendületes, karcsú, elegáns és zamatos, sok gyümölccsel és fűszerrel. 5p+

Homola Syrah 2013
Hozza a megszokott hűvös, északias stílust, erdei gyümölcsökkel, szederrel, fekete ribizlivel, pici gyógynövénnyel, borssal. Testben a kékfrankoshoz képest eggyel feljebb lépünk, de ez a bor sem nehézkes, vagy kimondottan vastag. 6p-

Homola Habzó Rosé 2017
Kékfrankos rosé, szamócás, édes piros bogyós gyümölcsös illat- és ízvilággal. A buborékok gyorsan tovatűnnek ugyan, de így is frissebbé teszik az összképet, így ebből az évből nekem a habzó változat jobban bejön, mint a sima rosé. 4p

homola201808_2.jpg
Homola Parti Szél 2017
Olaszrizling, szürkebarát, tramini és chardonnay házasítása. Egyik fajta sem uralja el, a tramini is alig érezhető benne, szépen összesimult anyagnak tűnt. Fehér húsú gyümölcsök, alma, körte, őszibarack, diszkrét fűszeresség színezi. Nem túl intenzív, nem túl koncentrált, de kiegyensúlyozott bor. 5p

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr2814190975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2018.08.26. 16:01:00

Én is jártam a nyáron ezeken a helyeken. Idén valahogy nem sikerült egyiküknél se olyan bort találni, amit akár meg is vennék, tavalyról jobb emlékeim vannak róluk.
Jó, hogy említed a DJ a szőlőben-t. :) Idén egyszer pont egy ilyen alkalommal sikerült odakeverednem és az életemet megutáltam. :) Megy a dallamtalan szar tuc-tuc zene azon a helyen, amihez az adottságokat tekintve egyébként az elmerengés, meg a baráti csevely passzolna. Kb. 1000 ember tapossa egymást, nem lehet hol leülni, állni se nagyon, hosszú sorok kígyóznak egy deci borért, kóstolni, mint úgy esélytelen. Menő terepjárók tömkelege egymás hegyén-hátán, megközelíteni se nagyon lehet. Többször elméláztam hogy ki lehet akkora állat, aki szánt szándékkal ilyenkor megy oda, de még jó hogy nem tettem fel a kérdést :)) - (Természetesen ezt nem sértésnek szántam)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2018.08.26. 17:04:13

@drbarta: Peched volt. A tömeg még bőven elviselhető volt, le is tudtunk ülni (persze a földre), a borokat üveggel vettük, mert sokan voltunk, és nem nagyon kellett sorban állni, a Parti Szelet még mondhatjuk, hogy megkóstoltam, utána meg elkezdtünk inni. Így én egész jól viseltem. :)
De egyébként azt én is jobban szeretem, amikor csend van és kevés ember.

gergo16 2018.09.04. 08:07:52

@furmintfan: Szia! Akov hová lett a blogról? Lemaradtam valamiről?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2018.09.04. 09:01:30

@gergo16: Szia! Igazából semmiről. Amennyire tudom, borozik rendesen, de amikor utoljára találkoztunk, annyit mondott, hogy nem nagyon van kedve írni. Én azért bízom benne, hogy ez nem tart örökké.
süti beállítások módosítása