A Sebestyén Csilla és Csaba által irányított szekszárdi pince viszonylag ritkán szerepel bloghasábjainkon. Nincsen szó semmiféle elkerülési koncepcióról, a dolgok csupán az érdeklődésünk szétszórtsága miatt alakultak így. Bár a pince kínálatának felső szegmenséhez ritkábban van szerencsém, azt azért probléma és gondolkodás nélkül merem állítani, hogy az alapok nem csak ár/érték-, hanem minőségi szempontból is rendben vannak. Tegnap pedig az történt, hogy részben a megbízhatóság miatt, részben pedig a hallgatás megtörése érdekében ránéztem, sőt, rá is kóstoltam a hónapok óta nálam hánykolódó kettőezer-tizenötös kékfrankosukra, hogy egy érdekesebb, de mégsem felsőpolcos magyar vörössel indítsam el a hosszabb hétvégét. Nem árulok el komolyabb titkot, ha előre leírom: kifejezetten jó ötlet volt.
Ha minden igaz, akkor a bor alapanyaga Sebestyénék által kettőezer-négyben telepített, háromtized hektárnyi nánai ültetvényről származik. És bár a címke állítása alapján válogatásról van szó, a rendelkezésre álló információim alapján jelenleg nincsen polcon egyéb fajtaboruk. Ez a bor viszont minden egyéb háttérkérdéstől eltekintve is kifejezetten kellemesre sikerült. Hozza a fajtára jellemző lendületes, tiszta és frissítő savasságot, az epres-málnás, friss, a túlérettségtől messze elhelyezkedő erdei gyümölcsös karaktert, amelyet intenzívebb hordóhasználat tol meg, egészít ki.
A korty a friss gyümölcsökről és az intenzív savakról szól, mellette kellemesen fűszeres, és bár nem kifejezetten bonyolult, cserébe rendkívül jól fogyasztható. Tanninja inkább kevesebb, szesze moderált, tökéletesen passzol a nagyjából közepesnek definiálható méreteihez. Bár a használt hordó minősége nehezen vitatható, megkockáztatom, hogy kevesebb fával talán még szebb lenne.
Mindent összevetve ez egy kifejezetten jó ár/érték-arányú kékfrankos. Ügyesen elkerüli a túlérettségi buktatókat, és nem is akar többnek látszani, mint ami. Szerettem, ajánlott, stabil 5 pont. (2490 Ft, Bortársaság)