A Borrajongó

Négyévnyi hárslevelű a Csendes Dűlőtől

2017. október 25. 06:00 - ungert

A szélesebb közönség számára abszolút fiatalnak tűnő badacsonyörsi Csendes Dűlő Szőlőbirtokról az elmúlt hét vasárnapjáig pusztán csak annyit tudtam, hogy köszönik szépen, léteznek. Pedig furmintfan, blogunk vastollú élmunkása írt már róluk egy hosszabb bejegyzést a személyes birtoklátogatástól való meghatódottság ürügyén. Úgy tűnik, hogy a száraz tények eladhatóságának növelésére felhasznált cukimacskás kampányképe sem érte el nálam a kellő hatást, ugyanis elfelejtettem hazakattintani. Eddig. Most viszont érdemes lenne, és nem csak nekem, hiszen nem fogom megismételni a birtoksztorit, úgysem tudnám szebben-jobban leírni a tényeket, redundanciának pedig helye nincs. Szóval erre tessék. Ez a bejegyzés pedig arról szólna, hogy végigköptük-nyeltük a birtok hárslevelűit. Kronológiai sorrendben oda és vissza, kettőezer-tizenkettőtől kettőezer-tizenötig. Mindezt az őszi nyárban, szabadtéren tettük meg. Négy bor, négy kor, négy állapot és négy kéz. Ez következik most, a szokásos módon tálalva.

img_1946.jpg

A jegyzet elé szeretnék beszúrni néhány benyomásszerű tapasztalatot. Egyrészt a palackok egymás mellett vizuálisan is jól mutatják, hogy a pince arculata és koncepciója folyamatosan alakult, alakul. Másrészt acélban erjedt és érett borokról van szó – emlékeim szerint minden esetben – fajélesztővel nyomatva. Ebből többnyire az következik, hogy nem célszerű őket négy-öt évekre elpakolgatni. Már amennyiben nem a kiterjedt kíváncsiság a vezérszándék. Ebből a szempontból jött a papírforma, a frissebb borok szebbnek, a soreleji korosak pedig élethosszuknak megfelelően tompábbnak, nem kifejezetten előnyös módon érettnek tűntek. Amúgy pedig hajrá, a stílus közérthető és szerethető, a sztori alapján pedig van elszántság és akarat fejlődni és tolni előre a birtok, és vele együtt a borvidék szekerét is.

Csendes Dűlő Szőlőbirtok Hárslevelű 2012

Meleg érzetű, érett illat, sok sárga húsú gyümölcs, kis trópusi beütés, sárgabarack, körtekompót és méz. A sárga húsú gyümölcsök ízben is visszaköszönnek sárgabarack és narancs formájában, a körtekompótos, mézes jegyek is ugyanúgy megjelennek. A korty már kicsit lelágyult, kezd üresedni. Mutat még valamit régi erényeiből, de bőven túl a csúcson. 4p+ (furmintfan)

Érettsége elsősorban a tompultnak tűnő, túlkoros érettséget mutató körtés-almás jegyeiben jelentkezik. Mindez nem kifejezetten válik az előnyére. A korty ráerősít: bár teljesen tiszta és zavarmentes, érezni, hogy a gyümölcshangerő az elvárt-szükséges alá csökkent már, inkább vizes és üres, mintsem gazdag, és bár egyértelműen túl van már a csúcsán, hoz még valamit azokból a bizonyos múltbéli erényekből. Szerethető bor lehetett, de a romjai sem feltétlenül taszítóak. Négy pont.

Csendes Dűlő Szőlőbirtok Hárslevelű 2013

Hűvösebb illat: őszibarack, ananász, fehér virágok, minimális vanília, majd kis idő elteltével jönnek a tercier aromák is, petrol és gomba. Karcsú, eleganciát sem nélkülöző bor, de az idő vasfoga már ebbe is belemart. Nyitáskor még szépen hozza a frissebb gyümölcsöket, de levegővel érintkezve gyorsan megkopnak a gyümölcsök és jönnek az érett jegyek. 5p (furmintfan)

Egy lépés előre az időben, és nemcsak számszaki értelemben. Visszafogottabb érettséget mutat, cserébe tisztább és neutrálisabb is, mint elődje. A fajélesztő eltűnik, helyette inkább hordószerű vanília és sárga gyümölcsök jönnek belőle nem túl intenzíven. A korty csontszáraz, tiszta és hibátlan, bár ezen kívül nincs mibe kapaszkodni. Ügyes munka extrák nélkül, ráadásul négyévesen is fogyasztható, ami inkább számít kellemes meglepetésnek, mintsem elvárásnak. Erős 4 pont.

Csendes Dűlő Szőlőbirtok Hárslevelű 2014

Hűvös, visszafogott eleinte, majd citrusos, citromhéjas, körtés, őszibarackos, zöldfűszeres jegyeket produkál, illatban és ízben egyaránt. Laza, könnyű, kissé vizes a korty, a 4 bor közül ez a leghígabb. Idővel feltűnik benne egy szappanos-tusfürdős vonal is, ami nem válik előnyére. 4p (furmintfan)

Ígéretes orrpróba utána jelentős visszaesés a szájban. Nagyjából így, röviden és tömören. Vidám, tutti-fruttis aromákkal nyit, amely bár inkább az élesztő, mintsem a fajta karaktere lehet, mégsem bántó különösebben. A korty sajnos nélkülözi a koncentrációt, kissé vizesnek tűnik, hossza alig közepes, gyümölcsei tompábbak. Egyenes és letisztult fehérbor, kettőezer-tizennégyből és három év távlatából ez így nagyjából rendben is van. Savai moderáltnak tűntek, lecsengése rövid, hibamentes. Négy pont.

Csendes Dűlő Szőlőbirtok Hárslevelű 2015

Megint egy melegebb érzetű, finom illat: érett citrusok, édes alma, kis trópusi gyümölcs. Karcsú, elegáns, finom savakkal operál, jó az egyensúlya. Ízében barackfélék, mandarin, kis trópusi gyümölcs. Nem olyan kirobbanóan intenzív, mint nyáron volt, de most is nagyon jó inni. 5p+ (furmintfan)

Nem meglepő, hogy a friss évjárat van a legjobb, legszerethetőbb formában. Kifejező, tiszta és nem túl tolakodó gyümölcsösséggel nyit, az illat kifinomult, egyszerre vannak jelen a trópusi gyümölcsök és a citrusfélék. A korty paraméterei közepesek, sava moderált, gyümölcsei nem tolakodóak, cserébe legalább elegánsak. Egyenes bor nem túl hosszú lecsengéssel, egyensúlyos paraméterekkel. Formában van, most kell, lehet fogyasztani. Öt pont.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr2113047322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.