Már évek óta szerepel a nyári programtervben egy több napos badacsonyi bortúra, de az utóbbi években legjobb esetben is csak a fele valósult meg az álmoknak. Az elmúlt néhány évben 1-1 napot töltöttem a borvidéken direkt kóstolási célzattal, amibe nehéz belesűríteni sok pincét (kivéve, ha a Badacsonyi Bor7-re látogat el az ember fia/lánya). Idén is maradt egy kis hiányérzetem Badacsony-téren, de pontosan annyi napot sikerült a tanúhegyek árnyékában tölteni és pontosan annyi pincét tudtam meglátogatni, mint az előző két évben összesen, és ha így nézzük, akkor már nem is olyan rossz a mérleg.
Terjedelmi okokból két részben érkezik a beszámoló, szerencsére úgy jött ki a lépés, hogy földrajzilag is pont felezhető az útvonal: a Szent György-hegyen három, Badacsonyörsön és Badacsonyban összesen szintén három pince kínálata került terítékre.
A Szent György-hegyé az első rész, ahol a borvidék két nagy újító vagy eretnek borászánál - nézőpont kérdése, én maradnék az előbbinél - és egy "nagy öregnél" is kóstoltunk, igaz, utóbbi helyen inkább csak az ebéd kiegészítéseként. Ezen a napon társaságom is volt, egy három eleven fiúgyermekkel megáldott család csatlakozott hozzám a szűkebb baráti körből, így a vendéglátó borászoknak nem volt könnyű dolga.
Jobban meggondolva, mindhárom meglátogatott birtok úttörő a maga nemében. Szászi Endre már régi motoros a Szent György-hegyen, de amikor ő már bioművelést alkalmazott, ez még sem itt, sem más hazai borvidéken nem volt gyakori. Török Csaba a 2HA-nál formabontó módon a vörösborokra helyezte a hangsúlyt a portfólióban, és ha ez nem lenne elég, mindenki megrökönyödésére az olasz ikonborok alapjául szolgáló sangiovese-vel kezdett kísérletezni, amiből azóta (szinte) évről évre nem csupán a borvidék, de az egész ország egyik legjobb vörösborát zárja palackba. Bencze István régi magyar fajtákkal, biodinamikus gazdálkodással, amfórás borokkal egyaránt kísérletezik, egyelőre szép eredményekkel, ráadásul úgy tűnik, hogy az ország legjobb rajnai rizlingjei között is bérelt helye lesz az általa készített boroknak. 

2ha2017_1.jpg

Bencze Családi Birtok
A feszesre húzott nap a Szent György-hegyen, a Bencze Családi Birtoknál indult késő délelőtt. Bencze Istvánnal sajnos egyéb elfoglaltságai miatt nem találkoztunk, de így is gigászi kóstolósor került az asztalra. Akov 2015-ben részletesen írt a birtokról, én csak kiegészíteném a cikket néhány aktuális információval.
2017-ben is mintegy 20 hektárról készíthet bort a birtok. Kísérletek továbbra is folynak minden téren, először tekintsük át, hogy mit jelent ez szőlőfajták terén. Bakatort és chenin blanc-t kóstoltunk is, a furmint és a hárslevelű 2017-ben várhatóan már értékelhető mennyiségű termést hoz. A zervin egy ezerjó-bouvier keresztezés eredménye (tehát sok más "z" betűs fajta testvére), amely jó savai és neutrális jellege okán ideális száraz pezsgő alapanyag is lehet. A kéknyelű és a rózsakő is újabb jövevény a birtokon.
A borkészítés terén a manapság újra divatba kerülő amfórákat érdemes megemlíteni, amelyekből. a pince többfélével is dolgozik. A porózusabb anyagból készült 160 literes terrakotta amfórákba csak vörösbor, esetleg botrytises fehér bor kerül. A pincénél alkalmazott másik amfóra gömb alakú, 250 és 350 literes űrtartalmú, ún. tűzgránitból (agyag és egy gránithoz hasonló anyag keveréke) készült.
2016 nem volt egy jó évjárat, először a fagy, majd a jég is okozott komoly károkat a szőlőben, vörösbor nem is készült a pincénél ebben az évben. 2013-tól 2016-ig átívelő időszakból kóstoltunk borokat, mint említettem, jó sokat. 

bencze2017_4.jpg

Bencze Pinot Noir Pezsgő Brut 2014 (M)
3 g/l a dosage. Illatában az alma a domináns jegy, némi édes citrussal körítve. Szájban még elég agresszív a bubik fellépése, a korty szinte csontszáraz érzetű, kis krémességgel, almás, citrusos jegyekkel.

bencze2017_2.jpg

Bencze Gemini Rosé Pezsgő Brut Nature 2013
Pinot noir, viszonylag friss degorzsálás. Vonzó narancsos, piros bogyós gyümölcsös, citrusos jegyek, enyhe kalácsos, briósos aláfestéssel. Elegáns, finoman krémes, apró bubikkal, a száraz érzet a sok gyümölcs miatt szinte fel sem tűnik. Nagyon tetszetős. 6p

Bencze Chenin Blanc 2016
2014-es telepítésű szőlő szűztermése. Fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, körte illata. A korty viszonylag lágyan kezd, a második felében húznak bele jobban a savak, miközben picike cukor igyekszik kedvesebbé tenni a bort, sikerrel. Körte, őszibarack, sárgadinnye, mandarin színezi. 5p+

Bencze Rajnai Rizling 2016
Egész fürtös préselés után tartályban erjedt, majd amfórában érlelődött. Vonzó, különféle fehér húsú gyümölcsöket, almát, körtét, őszibarackot vonultat fel az illata. Karcsú, feszesre huzalozott, picit szikár bor, némi maradékcukorral, fehér húsú gyümölcsökkel. A 2015-ösöket nem éri be kifinomultságban. 6p-

bencze2017_1.jpg

Bencze Rajnai Rizling Aries 2015
Szeptember eleji szüret, csak egészséges szemek kerültek tűzgránit amfórába. Nagyon tiszta, elbűvölő illat: virágok, rózsa, őszibarack, édes fehér húsú gyümölcsök, élmény szagolgatni. Cizellált, finom savak, elegáns összhatás, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, nyári alma, csipetnyi só. 6p+

Bencze Rajnai Rizling Venus 2015
Az alapanyag kb. 1/3-a botrytises volt, bogyózást követően egy éjszakás áztatás után hordóban erjedt, majd terrakotta amfórában érlelődött. Akácvirág, méz, őszibarack, pici sárgabarack és méhviasz dominál illatában. Masszívabb felépítésű, mint az előző bor, az alkohol picit melegít a végén, a korty finoman krémes, barackos, narancsos, citrusos ízekkel, leheletnyi cserességgel. 6p+

Bencze Rajnai Rizling 2013
2/3-a tartályban, 1/3-a új hordóban erjedt, rövid hordós érlelést kapott. A petrolos nyitány után feltűnnek a hordó édeskés fűszerei is, mellette őszibarack és kamilla. Nagyon feszes, lendületes bor, érett citrusos, lime-os, édesfűszeres, enyhe vaníliás ízjegyekkel. 6p

bencze2017_3.jpg

Bencze Kék 2015
Kék bakator, ami egészfürtösen tartályban erjedt, majd tűzgránit amfórában érlelődött 1 évig. Enyhe rózsás pír vehető észre színében. Illatában virágok, fehér húsú gyümölcsök, édesfűszerek, rózsa, édes alma. Tartalmas, finoman krémes, de nem lusta, édes almás, citrusos, édesfűszeres ízzel. 6p

Bencze Olaszrizling 2013
Almás, virágos, őszibarackos illatába pici keserűmandula vegyül, és ízben is kb. ezt hozza. Tiszta, zamatos, közepesnél könnyedebb, de kicsit röviden tart a korty. 5p

Bencze Virgo Blanc de Noirs 2014
Pinot noir, amelynek egy része bogyózva hordóban, másik része egészfürtösen tartályban erjedt, majd finomseprőn töltött 3 hónapot. Aranyba hajló színű bor, krémes, édes gyümölcsös illatvilágot képvisel. Markáns felépítés, feszes sav jellemzi, a hordó és a seprő is érezhető egy kicsit. Édes fehér húsú gyümölcsök, mandula, kis édesfűszer. 5p

Bencze Éros Rosé 2015
Pezsgő alapbornak szánták, de a magasabb alkohol miatt rosébor lett, ami tartályos erjedés után vegyesen többféle amfórában érlelődött. Virágok, cseresznye, szamóca, pici fűszer színezi. Egészen borszerű struktúrát és szép beltartalmat villant, feszes, de elég jó teste is van. Kifejezetten tetszett. 6p-

Bencze Atlas Pinot Noir 2015
Több szüreti időpontban szedett alapanyag, amelynek csak kis része látott fát. Nagyon gyümölcsös: cseresznye, szamóca, csipkebogyó, meggy díszíti. Könnyed, játékos savak, leheletnyi tapadás a kortyban, sok-sok gyümölcs. 6p

Bencze Pinot Noir Amfóra 2015
Szeptember 4-én szüretelt szőlő, tartályban erjedt, majd amfórában érlelődött. Inkább a fűszerek uralják, de piros bogyós gyümölcsök és egy kis földesség is megjelenik. Talán egy kicsivel előrébb is tart az előző bornál. 5p+

Bencze Cabernet Sauvignon 2015
Feketeribizli, feketecseresznye, meggy, erdei gyümölcsök, leheletnyi fűszerpaprika színezi. Jó sav, közepesnél kevesebb, bársonyos tannin és moderált alkohol keretezi. 6p

Bencze Cabernet Sauvignon 2014
A botrytis bele-belekapott a szőlőbe, és ez érezhető a boron is, amely egyébként csak tartályt látott. Szilva, feketeribizli, megy, rózsa, zöldfűszerek, földes jegyek egyvelege. Kissé disszonáns hatást keltett. 4p+

 szaszi2017_1.jpg

Szászi Pince
A Szászi Pincét valószínűleg nem kell bemutatni, Szászi Endre hosszú évek óta a hegy egyik legismertebb bortermelője. Ide most igazából csak ebédelni ugrottunk be, de azért két olaszrizling megkóstolására jutott idő. A pazar kilátással bíró étteremnél nagyon tisztességes ételeket adnak, mind a mennyiséggel, mind a minőséggel elégedettek voltunk, és nem utolsósorban a borokkal is.

szaszi2017_2.jpg

Szászi Szent György-hegyi Olaszrizling 2016
Illatában pici méz, érett fehér húsú gyümölcsök, egy kis gyógynövény és hársfavirág. A savak érett hatásúak, de van tartásuk, miközben kis krémesség is fokozza a korty kerek érzetét. Barackfélék, só, mandula, leheletnyi méz és egy kis herbatea díszíti. 2016-os fehérborokban eddig ritkán találtam ilyen kellemesen masszírozó savakat. 6p

Szászi Kabócás Szigligeti Olaszrizling 2015
Visszafogott illatában egy kis virág, méz, alma, fehér húsú gyümölcsök. Az előzőnél testesebb, egy picit koncentráltabb is. Széles, kerek, de jó egyensúlyt mutat. Érett őszibarack, alma, gyógynövények, kamilla, pici só színezi. 6p

2ha2017_2.jpg 

2HA
A Szent György-hegyi program Török Csabánál zárult, ahol a tavaly május végi borvidéki túra során is megfordultam. Az impresszív látogatásról szóló beszámoló és a birtok rövid története itt olvasható. Sokat nem is tudok hozzátenni a korábban leírtakhoz, a 2HA-nál mind a birtokméret, mind a fajtaválaszték jól beállt, jelentős területi növekedés nem várható, legfeljebb a fajták arányai változhatnak. A 2015-ös Shiraz-ra Csaba szerint még ráfér egy kis palackérlelés, a 2013-as Courage pedig a birtokon augusztus 20-án tartott bulin debütált, így ezeket a borokat még nem kóstoltam, a többi forgalmi tételt igen.

2HA Olaszrizling 2015
Kis édesfűszerrel nyit, majd édes alma illata zárkózik fel orrban. Erős közepes testéhez idomultan jó arányokkal a bír, a hordót még feltehetően tovább fogja integrálni. Édes citrusok, alma, mandula, pici vanília egy kis fa, a végén csipetnyi só. 6p-

2ha2017_3.jpg

2HA Pinot Gris 2015
Édesfűszerek, gyógynövények, nyári alma, őszibarack határozzák meg illatát és ízét. Széles, finoman krémes, de van elég sava, hogy ne bomoljon meg az egyensúly. 6p-

2HA Monedula 2015
Csókaszőlő. Meggy, piros bogyós gyümölcsök, pici virág, rózsa és egy hintésnyi édesfűszer. Kellően lendületes sav és finomszemcsés tannin keretezi. 6p

2ha2017_4.jpg

2HA Cabernet Franc 2015
Több szüreti időpontban szedett termésből áll össze a tétel. Feketeribizli, áfonya, erdei gyümölcsök dominálnak illatban és ízben. Pici zöldfűszer, ánizs és menta, a hordó fűszerei teszik teljessé az összképet. Egyenes, kicsit már szinte szikár érzetű, jó tartása van a kortynak. 6p+

2ha2017_5.jpg

2HA Tabunello 2015
Piros bogyós gyümölcsökkel - cseresznye, meggy - nyit az illata, majd virágok és pici édesfűszer is feltűnik. Kiegyensúlyozott, jó szövésű, intenzív, jól definiált ízekkel, sok piros bogyós gyümölccsel, édesfűszerekkel. 7p

2HA Courage 2012
Már csak néhány karton maradt a borból, örülök, hogy még kóstolhattam, mert mindig nagy élményt adott. Még mindig meglepően frissnek hat, az érés szinte meg sem legyintette, legfeljebb jobban belakta a palackot. Nagyon gazdag és intenzív, folyamatosan változik a pohárban, erdei gyümölcsök, fekete és piros bogyósok, pici gyógynövény, izgalmas fűszeresség nagy találkozása. Remek egyensúly, összetett aromatika, eddig az idő múlásával csak egyre jobb lett ez a bor. 8p

2HA Rizling Pezsgő Extra Brut 2014
Olaszrizling, rajnai rizling és szürkebarát, 5 hónapos hordós érlelést kapott az alapbor, 5 g/l a dosage. Alma és gyógynövények kettőse uralja az aromaprofilt, némi citrussal. 6p-


Friedrich Dórának és Török Csabának köszönet a kóstolóért és a vendéglátásért!