A Borrajongó

Öreg Tokajiak Köpcössel I. – Kései szüretek

2017. április 12. 06:00 - akov

Március elején Köpcös invitálásának köszönhetően egy öreg tokaji édeseket felvonultató kóstolón vettem részt. A fő téma az 1999-es évjárat aszúinak fejlődése, de Köpcös nem lenne Köpcös, ha ezt nem vezeti fel valami kiadóssal. Ennek hála először 1997 és 2002 közötti – zömmel – kései szüretes borokat kóstoltunk. Tévedés ne essék, senki sem szánta ezeket közel két évtizedes érlelésre, ugyanakkor jó tapasztalat megnézni, mit tudnak mégis ezek a korábban szedett, kevesebb aszúszemet tartalmazó, gyorsabban piacra hozott tételek. A kóstolónak a Kikelet Pince biztosított kiváló helyszínt, a vendégek között pedig számos ismert tokaji borászt üdvözölhettünk. Az első részben tehát a kései szüretek.

sze_cu_99.jpg

A kóstolt borok:

Királyudvar Száraz Szamorodni 1999

Soha nem volt forgalomban, pár száz palack készülhetett belőle. Érezhető fás aromák, cseresség, fűszerek. Jó savasság, enyhe aszús, édes érzet, kissé emelkedett alkohol. Nem egy klasszikus száraz szamorodni, inkább egy amolyan édesnek szánt, de szárazra kiment érzete van. Mindazonáltal szerethető és jól ki is állta az idő vasfogát. 6p

Királyudvar Lapis Late Harvest 1999

Erőteljes öregedést, ürességéget mutat. Visszafogott édes érzet, pici oxidáció, tea, narancslekvár, méz és cseresség. 4p

ku_lapis_99.jpg

Szeremley Late Harvest Olaszrizling 2000

Meglepően friss és életteli, vakon senki sem merte volna 16+ évesnek tippelni. Tiszta és olajos érzetű, sima, finom mézességgel, fűszerekkel, lédúsan édes őszibarack aromáival. Kissé lágy, a tokajiakkal ellentétben cserességet nem mutat. Jó cucc, mindenki szerette. 6p

szm_or_99.jpg

Demeter Zoltán Késői Furmint 2000

Olajos folyású, kissé lágy és üres, előretolódott cserekkel. Főtt kukorica, fehér virágok, jó beltartalom. Egészen oké és szerethető. 5p+

Chateau Megyer Late Harvest Furmint 1999

Oxidált, almás, üres, olajos magokkal és kesernyés aromákkal.

me_fu_99.jpg

Gróf Dégenfeld Noble Late Harvest Furmint 1999

Enyhén üresedő, bőven észlelhető cserességgel. Botritisz, narancslekvár, gyógyszeres felhangok. Egyenletesen öregedett meg, nincs ezzel semmi gond. A korty vezetése oké. 5p

Gróf Dégenfeld Muscat Lunel 1999

Teljességgel meglepő, de ez a sárgamuskotály bőven lenyomta furmint társát. Borsmentás aroma, szép tiszta, még megfelelő vitalitással, fehér húsú gyümölcsökkel, őszibarackkal. Jó sav, jó cser és a cukor is stimmel. A tapasztalatom szerint az öreg sárgamuskotályok virágos aromái alakulnak át öregen ilyen borsmentás-mentolos jeggyé, itt is ez történt. 6p

Pajzos Sárgamuskotály 1997

Sötét szín, erősen öreg, teás, miközben sok cukor van benne. Sűrű, nagy beltartalmú, fűszeres, de már elkéstünk vele. 9,0%

Disznókő Édes Szamorodni 1999

Világos szín. A közepesnél teltebb, tiszta, enyhe gumis redukcióval az illatban. Gomba, mentol, szép citrusosság, narancslekvárok. Szép savak, jó cser, még életteli, kifejezetten légies édes bor, jól fogyasztható. 6p

dk_szam_99.jpg

Füleky Pallas Furmint 2002

Kissé lágy, öregszik, a teás vonalon mozog. Még fehér húsú gyümölcsöket mutat, szép intenzitása van, érdekes tejkaramellás aromatika. 11,5%. 5p

fu_pa_02.jpg

Királyudvar Ilona 2001

TCA-s sajnos.

Szepsy Cuvée 1999

Sárgamuskotályos érzetű, elég sűrű és olajos állagú. Mentolos, enyhén teás, öreg mézes, karamelles, de szőlős aromákat is mutat. Jó szerkezetű, szépen érett, a sava finoman elbánik a simán 100g/l feletti cukorral. Most meg kell inni. 6p

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4612412705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.04.12. 13:33:36

Köszi! Kíváncsian várom a folytatást. :)

emoss 2017.04.12. 15:16:24

Érdekes tapasztalás lehetett.

elzee 2017.04.12. 15:27:19

Legközelebb szóljatok, van egy rakás idősebb, édes borom... ;)
süti beállítások módosítása