A Borrajongó

A Gizella Pince története a tarcali Szil-völgy dűlőben

2017. március 30. 06:00 - furmintfan

Aki járt már a tokaji Gizella Pincénél, kicsit is ismeri a borász-tulajdonos, Szilágyi Lászlót, vagy akár csupán közösségi oldalakon nyomon követi a pince életét, biztosan tudja, hogy a tarcali Szil-völgy Szilágyi László legkedvesebb dűlője, a birtok "koronaékszere". Nem véletlenül. A legtöbb ismertebb hegyaljai dűlőn több termelő is tevékenykedik, az viszonylag ritkábban fordul elő, hogy egy termőhelyet egyetlen borász nevéhez köthetünk. A Szil-völgyet viszont a Gizella Pince és borásza egyedül emelte ki az ismeretlenség évszázados homályából és helyezte fel újra Tokaj-Hegyalja borászati térképére.

gizellaszilvolgydancsecs2.jpg

(Fotó: Dancsecs Ferenc - Furmint Photo)

A Gizella Pince és a Szil-völgy közös története volt a Tokaji Március egyik mesterkurzusának témája, ahol Szilágyi László és Nagy Kornél történész segítségével kaptunk betekintést a dűlő múltjába, jelenébe és jövőjébe, az eddig készült Szil-völgy borok megkóstolása mellett.

A Szil-völgy 118-172 méter magasan terül el Tarcal határában, éppen az errefelé megfigyelhető fagyhatár felett. A dűlő 6-12% lejtést mutat nyugati-délnyugati irányba, felső részén kőteraszokat alakítottak ki. A Tokaji-hegyre általában jellemző lösztakaró alatt itt dácittufa található, amely sűrű riolitos hamuval keveredik, a lejtő teteje felé haladva a löszréteg folyamatosan vékonyodik. A terület meleg, szeles (mint látjuk majd, innen ered a neve is), a borvidék sok területével összehasonlítva itt korábban érik a szőlő. A dűlő adottságait egyébként már évszázadokkal ezelőtt is elismerték: Bél Mátyás I. osztályba tette, és az 1772-es szőlőkataszteri besorolás szerint is I. osztályú terület. 

A Szil-völgy történetileg Tokaj és Tarcal között húzódó, az 1283-tól ismert, történelmi Mézesmál szőlőhegy szerves részét képezi. Ez a nagy szőlőhegy a 15−16. századtól kezdett felaprózódni, és ebben a korszakban születtek meg olyan jelenleg is ismert nevű dűlők, mint pl. a Nagyszőlő, Hétszőlő, vagy a Szerelmi. 
A ma ismert Szil-völgy is az egykori Thurzó család által 1543-ig birtokolt szőlőből vált ki. A Thurzó család vélhetően a protestantizmus térnyerésével szerezhette meg ezeket a területeket a korábbi birtokos katolikus kolostoroktól. Thurzó Elek országbíró végrendeletében két nagy szőlőterületet hagyott a borvidéken Lőcse városára. Az egyik ilyen terület Tarcal határában feküdt, és sokkalt nagyobb kiterjedésű volt, mint a ma ismert Thurzó, és az országbíró halála után gyakran gazdát cserélt. 1572-ben a Thurzó család másik ága kapta meg e területet, tőlük pedig a Rákócziak szerezték meg 1599-ben. A hithű református Rákóczi Zsigmond a Thurzón több parcellát is a tarcali református egyháznak adományozott. Ezt követően a Thurzó felaprózódásnak indult: 1572-ben vált ki belőle a Deák, mint a tarcali református egyház szőlője, majd ezt követte a Szilvölgy kiválása a 16. század végén.
A dűlő első ismert önálló említése egy birtokösszeírás alkalmával, 1610-ben történt Szélvölgye néven, a tarcali református egyház egyik szőlőterületeként. Az elnevezés feltehetően a terület széljárta tulajdonságára utal. A Szilvölgye névvel, mint helyesírási hibával, csupán a 17. század utolsó harmadából találkozunk, de ekkor felváltva használták a fenti neveket a szőlőterületre. Az 1610-es említést követően a dűlőről hallgatnak a dokumentumok. A Wesselényi-összeesküvés bukása után 1675-ben, az elkobzott hegyaljai szőlőkről készült okiratok szerint a Szil-völgyön a református egyházon kívül a több köznemesi és kisnemesi családnak voltak birtokai, amelyet az udvar tőlük, mint rebellisektől elkobzott. A református egyház szőlői a Szil-völgyön a tarcali római katolikus plébánia tulajdonába kerültek. A Rákóczi-szabadságharcot követően adásvétel, örökség és adományozás útján az Aszalay, az Iván és a Tőrös nemesi családok voltak a Szil-völgy legjelentősebb birtokosai, akiknek leszármazottai a 20. század közepéig birtokolták szőlőiket. A tarcali plébánia úgyszintén a második világháborút követő 1948. évi államosításokig birtokolta szőlőit a Szil-völgyön. 

gizellaszilvolgydancsecs1.jpg

(Fotó: Dancsecs Ferenc - Furmint Photo)

A Szil-völgy és a Gizella Pince közös története 2009-ben az első, 0,6 hektáros parcellával és az ebből készült 2009-es évjáratú Szil-völgy Furminttal indult, amire már akkor sokan felkapták a fejüket és a pincének is elismerést hozott. 
Az első parcella után a területek fokozatosan bővültek, de az új telepítések helyéért meg kellett küzdeni: az erdőt és a cserjéket ki kellett irtani, a kőfalakat meg kellett javítani, új támrendszert kellett kiépíteni, majd a vadkár minimalizálása érdekében a területet vadhálóval körbe kellett keríteni. Ma a birtok 4,27 hektárral és kb. 13000 tőkével rendelkezik a dűlőben. Ezek kb. 40%-a nagyjából 40 éves furmint és hárslevelű tőke, a kezdetek óta több lépcsőben (2013,2014,2015,2017) mintegy 5350 tőke furmint, 1750 tőke hárslevelű és 700 tőke sárgamuskotály került eltelepítésre a Szil-völgy lejtőin. Távlati terv, hogy a magasabban fekvő teraszok furmint-termése külön válogatva is lepalackozásra kerüljön.
Az alsó részeken kordonos, a felettük elhelyezkedő teraszokon bakművelés folyik, utóbbi részeken természetesen gépek nélkül, lovas szántással, fűkasza és háti permetező használatával. A terméskorlátozás tőkénként 0,5 kg-1 kg között van, a szőlőben az utóbbi években fokozatosan egyre környezettudatosabb művelés folyik.
Többszöri válogatást és bogyózást követően a kipréselt must tartályban ülepszik, majd 200-300 literes hordókban indul meg az erjedés szelektált élesztőkkel. A borász szerint a Szil-völgy karakteréhez nem illik sem a batonnage, sem a 100% új hordó, így a seprőt nem keverik fel, és bár régen a Szil-völgy borai kizárólag használt hordókban készültek, a 2015-ös évjáratban 20% volt az (slow toast, azaz hosszan, alacsonyabb hőfokon kiégetett dongákból készült) új hordó aránya. A harmonikus savkészlet kialakulása érdekében Laci tapasztalatai szerint az almasavat bizonyos évjáratokban részlegesen le kell bontani. A borok viszonylag korán, tavasszal már palackba kerülnek, a Gizella Pince a friss karakterű borokban hisz, és jelenleg a piac nagy része is ezeket keresi.

gizellaszilvolgyvertikalis.jpg

2009-ben még csak furmint alkotta a Szil-völgy borát, majd a területek bővülésével 2011-ben és 2012-ben a furmint és a hárslevelű külön borként készült, 2013 óta viszont - Szilágyi Laci szerint egy komplexebb bort adva - a kér fajtát összeházasítva, egy cuvée formájában mutatja be a dűlő karakterét. 

A kóstolt borok sorrendben:

Szil-völgy 2016 (M)
50% furmint, 50% hárslevelű. Friss körtét, őszibarackot, ananászt dobál ki a pohár, a háttérből halvány fűszerességgel színezve. Savai szépen muzsikálnak, de nem tolakodnak előre, nagyon zamatos és hosszú a korty, remek egyensúllyal. Igazi ízbomba: lédús gyümölcsök, körte, őszibarack, ananász, édes citrusok, ízléses fűszerességgel keretbe foglalva. Nagyon ígéretes.

Szil-völgy 2015
50% furmint, 50% hárslevelű. A meleg évjárathoz képest aránylag hűvös és visszafogott az illata. Belekortyolva viszont szépen sorban tárja fel rétegeit: citrusok, körte, őszibarack, finom fűszerek, a háttérben trópusi gyümölcsös villanások. Jó arányok, elegáns, zamatos korty, tiszta és száraz lecsengés. 7p

Szil-völgy 2013
60% furmint, 40% hárslevelű. Üvegdugóval került lezárásra. Picikét zárt, virágot, körtét, nyári almát, pici vaníliát villant. Koncentrált, egyenes szerkezete feszes savakra építkezik. Citrusok dominálnak ízében, fehér húsú gyümölcsökkel - körte, őszibarack -, diszkrét fűszerességgel, vaníliával kiegészítve. Tömörebb, szikárabb, komolyabb struktúrát mutat, mint a 2015-ös ugyanakkor amaz simább és barátságosabb. 7p

Szil-völgy Hárslevelű 2012
Érett illat, amelyben már tetten érhető a fajta és a meleg évjárat is: grillázs, méz, érett fehér húsú és trópusi gyümölcsök, pici avar és gomba. Meleg érzetű, picikét lágyak a savak is, a végén az alkohol is melegít, de azért van tartása. Érett fehér húsú gyümölcsök, kis trópusi színezettel, édes fűszerekkel, mézzel, csipetnyi sóval. 5p/6p

Szil-völgy Furmint 2012
Illata nagyon hasonló a hárshoz, de visszafogottabb és talán egy fokkal fiatalosabb, grillázzsal, érett fehér húsú gyümölcsökkel operál. Szájban a hárslevelűnél egyértelműen fiatalosabb, feszesebb, szikárabb szerkezetű. Édes citrusok, érett körte és őszibarack, pici só, szép fűszeresség öltözteti a stabil vázat. 6p

Szil-völgy Hárslevelű 2011
Eleinte kissé furcsán zárt, picit fülledt az illata, majd ahogy nyílik, főleg tercier jegyeket mutat: grillázs, méz, gomba, tea, érett-aszalt gyümölcsök. Kerek, telt, koncentrált korty, szép fűszeresség, markáns sósság, gomba, tea, neutrális érett-aszalt gyümölcsök, pici kesernye a végén. 6p-

Szil-völgy Furmint 2011
Moderáltan indul, lassan nyílik az illata: édesfűszereket, mézet, körtekompótot, pici teát mutat. Szájban gazdagabb és frissebb, gazdagon fűszerezett: édes fehér húsú gyümölcsök, sokféle édesfűszer, gyömbér, szegfűszeg, vanília, grillázs, méz. A szerkezet stabilan áll, pont jó sav, pici fa és enyhén melegítő alkohol keretezi. 6p

Szil-völgy Furmint 2009
Az elsőként megvásárolt, bakművelésű parcella terméséből készült. Érett, de nem öreg: finom tercier aromák, pici mézes tea, aszalt, kompótos állagúba hajló fehér húsú gyümölcsök, ízben ráadásként finom fűszeresség, csipetnyi só jellemzi az aromatikát. A korty már kicsit üresedik, az alkohol picikét fűt a végén, és a fát is érezni egy valamelyest, mindazonáltal máig élvezhető formában van. 5p+

A mesterkurzusra Szilágyi László hívott meg, köszönet érte! Dancsecs Ferencnek (Furmint Photo) köszönet a dűlőről készült fotókért, Nagy Kornélnak pedig a történelmi háttérért!

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr712383303

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dolgozik benne az ital 2017.04.03. 15:46:00

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. A munka akkor is nemesít, ha távolról nézed, és tapasztalati úton közelítesz a jövőbeli problémák végeláthatatlan sorára. A Heti sajtó hasonlóan működik. Távolról közelít és mutatja, hogy dolgozik az...

Trackback: Dolgozik benne az ital 2017.04.03. 15:46:00

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. A munka akkor is nemesít, ha távolról nézed, és tapasztalati úton közelítesz a jövőbeli problémák végeláthatatlan sorára. A Heti sajtó hasonlóan működik. Távolról közelít és mutatja, hogy dolgozik az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása