A Borrajongó

Tegnap ittuk – Szentesi József Furmint 2015

2017. március 24. 10:00 - ungert

Az egyre szélesebb körökben megbecsülésnek örvendő, folyamatosan kiszélesedő érdeklődés mellett tevékenykedő Szentesi József budaörsi pincéjében akadnak még borformát öltött műhelytitkok bőven. A minap kóstolt furmint éppen ezt a kategóriát igyekszik erősíteni, noha titoknak csak éppen annyira minősül, hogy limitált mennyisége alapján nem hever a borkereskedések polcain. És a pince vezető fajtájának, borának sem mondható. Kevés van belőle ugyanis – egy üvegballon, ráadásul a borász elmondása alapján a jövőben sem cél a furmintkapacitás növelése, száz liternél több valószínűleg sosem lesz. A ballonos erjesztés-érlelésből következik néhány dolog, aki ismeri, az tudja, aki meg véletlenül nincsen képben, az inkább kóstoljon ilyen és ehhez hasonló borokat. A gyakorlati tapasztalat nyilvánvalóan tanulságosabb, mint az én szegről-végről irodalomból összetákolt gyakran ismételt kérdéseim. Ami biztos, hogy ez a fajta furmintstílus idegennek, de éppen ezért izgalmasnak, szórakoztatónak hat a klasszikus vonal mellett. Kísérletnek indokolt, bornak minimum érdekes. És ha már úgy alakult, hogy furmintfan a legutóbbi látogatása során beszerzett egy kisebb palacknyit belőle, nem haboztunk: kinyitottuk, rácsodálkoztunk majd megittuk, jól.

szentesiszuret_nadap.jpg

Nem egy illatbomba. Szikár, zárkózott, türelmet, fegyelmet és figyelmet igényel. A bontáskor beköszönő redukció határozott kézimunkával kitakarítható, utána tisztább illat, feszesség és rendhagyó struktúra marad. A korty neutrális, rendkívül tiszta, visszafogottsága mellett is érezni, hogy kiváló szerkezettel és élvezetes arányokkal rendelkezik. Ékes példája annak, hogy a fajta alacsonyabb hangerőn is értékes, egyensúlyos és izgalmas képes lenni, ráadásul szőlőalapú tabula rasa-ként képes villantani a termőhelyből és a pincetechnológiából egyaránt. Élvezetes és szálazható fehérbor kiváló sav/cukor-aránnyal; nyilván lehet dönteni lefelé lendületből, de a többnapos fogyasztást még annál is jobban meghálálja. Már ha azt nézem, hogy a másnapra jelentős mennyiségű levegővel összezárva elpakolt maradék-minta mutatta a legszebb formáját. Hat pont.

Bontáskor fülledt, pici redukció uralja, időt kell neki adni, hogy kirúgja magát a pohárban, utána jönnek a szép fehér húsú gyümölcsös aromák. Szájban arányos, a sav és pici maradékcukor jól lebírnak egymással, szépen kiemelik a körtés, őszibarackos, zöldalmás gyümölcsös ízeket, amelyeket édes citrusos villanások egészítenek ki. Zamatos és jól iható, különösebb kanyarok nélkül, gyorsan el is fogyott. 5p/6p. (furmintfan)

A nadapi szüret fotóját innen mertem kikölcsönözni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr5912364131

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Akkor látott vizet először 2017.03.27. 13:21:57

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. Nem iszom vizet, mert abban halak basznak - mondta Jóska-Pista, ki egy fél deci kevert és egy vice mellett olvasgatta, a Heti sajtó hogy is adja. Hétszentség'17/12 2017. 03. 20. Interjú Áts Ká...

Trackback: Akkor látott vizet először 2017.03.27. 13:21:57

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. Nem iszom vizet, mert abban halak basznak - mondta Jóska-Pista, ki egy fél deci kevert és egy vice mellett olvasgatta, a Heti sajtó hogy is adja. Hétszentség'17/12 2017. 03. 20. Interjú Áts Ká...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.