Joggal nyílnak ki a bicskák a prolizsebekben, amikor arról esik szó, hogy az aszút, mint a jelen cukorgazdag Tokaj-csúcsát közelebb kellene pakolni a hétköznapok asztalaira. Bár az alapötlet zseniális, az tényszerű, hogy a belföld anyagi keretei és igényszándékai egyaránt képtelenek odáig nyújtózkodni, hogy az asztalok borai – a lehető legszélesebb mintát vizsgálva – egyáltalán megüssék az elfogadható minőség száraz határlécét. Az édesboros szegmens még annál is kritikusabb, lévén arányait tekintve nagyjából tucatnyi természetes palack igyekszik felvenni a piacharcot milliónyi édesített ellenfelével. Egy olyan terepen, ahol az árazás mennyiségi szemlélete könnyen kerekedik felül a minőségi elvárásokon. Mindezt csak azért szögezem ide, mert az általánosságok mellett azért néha lehet, sőt, talán szükséges is elegendő indokként elkönyvelni egy hétfő estét a beaszúsodásra. És ha már furmintfan gondoskodott arról, hogy egy hosszabb Tokaj Nobilis Birtokbor-vertikális után kitegyük a töppedt-pontot a mondat végére, amit ráadásul egy tizenegy éves aszú-mementóval tettünk meg, szükségszerű, hogy méltó módon emlékezzek meg róla. Még ha ad litteram nem is tegnap ittam.
A tolcsvai székhelyű Oremus nem az a hegyaljai borműhely, amely különösebb bemutatásra szorul, a százhektáros birtok borait rendszeresen kedveljük és még annál is rendszeresebben fogyasztjuk. Legutóbb például ez a Mandolás okozott dicséretes örömöket a tízeurós szárazligában. Édesek tekintetében nekem úgy tűnik, hogy az ötös puttonyszámú aszú hivatott betölteni azt a kínálatcsúcsot, amibe még a szökőéves hatputtonyosok és kiskanalas eszenciák még nem számítódnak bele. Amennyiben jól látom, akkor minden kétséget kizárva tudom állítani, hogy tizenegy évvel ezelőtt sikerült beteljesíteni a felvázolt küldetést, noha az évjárat belföld-globálisan és Medve-nézőpontból sem volt több háromcsillagosnál. Utóbbi még talán indok is lehet arra az elképesztően intenzív savasságra, amit ilyen időtávlatban is zökkenőmentesen képes felmutatni a bor, dacára az állítólagosan hosszabb, igénytelen paneltárolásra. Röviden: finom, gazdag, lendületes és élénk. Tudja, amit tudnia kell. Gyümölcsei összecsiszolódtak, fűszerei kerekek, a korty végtelenül hosszú, az átlagokon felül elhelyezkedő cukrot pedig szinte körülírhatatlanul hosszú, de csiszolt savak egyensúlyozzák ki rezzenéstelenül. Utóíze másnapig, emléke még annál is tovább marad a helyén. Szép. Bár mutat némi öregedést, sőt, nem esik nehezemre elképzelni komplexebb aszúkat sem, a 8 pontos szegmensben így is vitán felül megáll. Ideális körülmények között még sokáig húzhatja cövekszerűen, de aki panelszekrényben érleli, az fogyassza el mihamarabb. (kifutott, annak idején cca. 10 000 Ft lehetett a Bortársaság környékén)
A bor ad-hoc prezentálásáért köszönet furmintfannak.