A Borrajongó

Zétától Zétáig - Holdvölgy újdonságok kóstolója az ETAP Borbárban

2016. július 28. 06:00 - furmintfan

Szinte alig pihentem ki a "Jó éjszakát Mád!" kellemes fáradalmait, amikor a postaládámban landolt a Holdvölgy meghívása az ETAP Borbárba szervezett kóstolóra. A pincészet jelenleg vagy hamarosan forgalomba kerülő új tételeit mutatta be először a szakmai meghívottaknak, este pedig a nagyközönségnek. Néhány újdonsággal együtt az adott bor aktuális évjáratot is elhozták összehasonlításképpen. Az utóbbi években a pincészet portfóliója változásokon ment keresztül és az eddigi eredmények az újító elképzelések sikerét igazolják.

holdvolgyzetatolzetaig1.jpg

A szakmai kóstoló második felére sikerült beesnem, így a Gincsai Tamás főborász által elmondottak egy részéről lemaradtam, a borokat viszont oda-vissza jól megkóstoltam.

Hold and Holló Uppp 2015
A múltkori pincelátogatás során már volt szerencsém hozzá. A pince szerette volna a jellemzően édes borokban megjelenő zéta fajta egy új oldalát is megmutatni ezzel a gyöngyözőborral. Az alapanyag a Holdvölgy dűlőből származik és félszárazra erjesztették. A sav jól ellensúlyozza a maradékcukrot, közben kedves, florális, zöldalmás, citromhéjas aromákkal találkozunk, a lecsengés pedig frissítően fanyar. Nyárra tökéletes védőital, itatja magát és az eddigi sikerek alapján biztos a folytatás is. 5p

Hold and Holló Dry 2013
70% furmint, 20% hárslevelű, 10% sárgamuskotály. Aránylag visszafogott karakterű, érett fehér húsú gyümölcsöket és citrusokat, különféle almákat, körtét, szőlőhéjat, ezek mellett illatban egy kis viaszosságot, ízben pici édesfűszert és sós citromot mutat. Az érettebb karakterű gyümölcsösség melegebb évjáratot sugall, a savak azonban hamisítatlanul "tizenhármas" feszességet mutatnak. 6p-

Holdvölgy Vision Dry 2013
A pince birtokborának első évjárata mostanában fut ki. 65% furmint, 25% hárslevelű, 10% kabar. Először citrusok, zöldalma, fehér húsú gyümölcsök villannak meg, majd ahogy szellőzik, egyre gazdagabb fűszeresség és virágos jegyek ütik fel a fejüket a pohárban. Vibráló savai szépen fókuszálják és megnyújtják a kortyot, a hordó remekül dolgozik a gyümölcsös ízek alá, a zöldalmás, fehér húsú gyümölcsös, citrusos jegyek keleti fűszerekkel egészülnek ki. Kisportolt test, elegáns kivitelben. 6p+

Holdvölgy Vision Dry 2014
65% furmint, 20% hárslevelű, 15% kabar. Néhány héten belül leváltja a 2013-ast. Ebben az évjáratban a dűlős borokba szánt tételek is a Vision-t gazdagítják, és ezt beltartalmával a bor híven tükrözi. Illata markánsan fűszeres, fehér húsú gyümölcsökkel, citrusokkal és köves jegyekkel. Penge savai még kicsit kialakulatlan érzetet kölcsönöznek a kortynak, de érezhető, hogy komoly koncentráció és tartalom rejtőzik a borban. Citrusos, őszibarackos, körtés, fűszeres, köves aromák ölelik körbe a masszív felépítményt. Fiatal még, időt kér. Meggyőződésem, hogy megy ez még feljebb is, most 6p.

Hold and Holló Sweet 2008
Botritiszes szemeket bőven tartalmazó fürtök adták az alapanyagot, ehhez a borhoz, amely 67 g/l maradékcukor mellett 7 g/l savat tartalmaz. Stílusában továbbviszi a 2007-es előd örökségét, de talán egy fokkal feszesebb kiadásban. Aszalt és befőttes állagú sárgabarack és őszibarack mellett gyógynövények, kamillatea, zöldfűszerek, vanília és egy csipet só mutatkoznak meg aromaprofiljában. Egy kis érettség is érezhető már, de nem áll rosszul a bornak, a korty sima, élei legömbölyödtek, a lecsengés jóformán száraz érzetű. Most lehet a csúcsán, és a 2007-es előddel kapcsolatos tapasztalataim alapján meg lehet kockáztatni, hogy egy darabig még elidőzik ott. 6p+

holdvolgyzetatolzetaig2.jpg

Holdvölgy Signature 2007
A Signature a borász "névjegye", egy 5 puttonyos aszúnak megfelelő beltartalmú bor, amelynek elkészítéséhez szabad kezet kap, késői szüret, fordítás, máslás, szamorodni, aszú, eszencia, mind felhasználható a házasítás során. Aszalt sárgabarack, vaníliakrém, kandírozott trópusi gyümölcsök, finom fűszer, pici dohány tűnnek fel illatban és ízben egyaránt. Az egyensúly talán leheletnyit a cukor felé hajlik, a korty bársonyosan krémes, gazdag és hosszan kényeztet. Erős 7p

Holdvölgy Signature 2011
Még nem forgalmi tétel, de az idei londoni Decanter World Wine Awards-on besöpört 95 pontot és egy aranyérmet, így ennek örömére ezt a bort is megkóstolhattuk. Természetesen jóval frissebb, mint a 2007-es és érezhető az is, hogy inkább töppedt, mintsem botritiszes szemek adták az alapanyag nagy részét. Elegáns, légies jelenség, finoman textúrált savakkal, remek egyensúllyal, igazi friss gyümölcsözönnel (ananász, mandarin, körte, mangó, őszibarack, szamóca). 7p+

Holdvölgy Intuition No. 1 Zéta Szamorodni 2008
Illatában és ízében édes vilmoskörte vezet, trópusi gyümölcsök, mandarin, sárgabarack, keleti fűszerek, friss narancslekvár és vaníliakrém mellett. Kémes, olajos textúráját élénk savak ellensúlyozzák, a sav-cukor egyensúly szép, a lecsengés hosszú, fűszeres. 7p+

A kóstolón a Holdvölgy és az ETAP Borbár meghívásából vettem részt, köszönet érte.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr528910908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.