A Borrajongó

Tegnap ittam – Feind Cabernet Rosé 2015

2016. július 19. 06:00 - ungert

Szinte biztos, hogy mindenféle hűségvizsgáimat nem a tankönyvszerű rozékapcsolatomból fogom majd letenni, ha úgy alakul. Történt ugyanis, hogy gyakorló serdülőalkoholistaként nagyjából hat-hét évvel ezelőtt az ilyesfajta könnyű, rózsaszín árnyalatokkal dolgozó belépőborok tereltek bele azokba a zsákutcákba, amelyeket szaknyelvszerűen csak borbuzulásnak szokás hívni. Világos, hogy huszonnégy darab évemmel nem tartozok, nem tartozhatok a villányioportó-beszoptatón nevelkedettek errefelé jól ismert szekértáborába. Nem szükségszerű persze hűségesküt fogadni azoknak az ezerforintos fajélesztő-közvetítőknek, melyek annak idején úgy belevittek a sűrűjébe, hogy azóta sem tudom látni a kiutat a drágábbnál jobb vörös- és fehérklasszisokkal kipakolt macskaköves labirintusból. Az viszont, hogy a rozé, mint a bor egyik lehetséges fajtája simán feledésembe merült az elmúlt két évben (tehát gyakorlatilag egy árva kortyot sem ittam, úgy tisztán, mint beszódázva), némileg szomorú, így hát szorulna némi magyarázatra is. Magyarázat helyett viszont úgy döntöttem, hogy a hosszú és kellően lassan melegedő nap végén megtöröm a csendet és beruházok a balatonfőkajári Feindék borházának aktuális cabernet-rozéjára. Azt mondjuk perverzebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy lesz olyan jó, hogy azon nyomban rá is ragadok a billentyűzetre. Ráadásul ezúttal nem a maradékcukortól.

img_0319.JPG

Annak idején több (azóta megszűnt) csatornán keresztül tettem helyzetjelentést arról, hogy '12 nyarán egy hosszabb bortúrát toltunk le néhány közelebbi ismerőssel a Balaton északi partján. Az utazás 'Főkajárral kezdődött, ahol egy alaposabb átkóstolás, pince- és ültetvénylátogatás után elégedetten távozva helyeztem el Feindéket abba a zsebbe, ahol a nagyobb, de műfajon belül kiváló minőséget produkáló borászatok igyekeznek helyet foglalni. Tetszett akkor elég sok dolog a félédes sárgamuskotálytól a nagyobb vörösborokig, az átlagon felül széles pincekínálat mellett ugyanis igyekeztek egyfajta konstans minőséget tartani még az alap, bevételtermelő borok szegmensében is. Ezek után talán nem is számít különösebb meglepetésnek, hogy a '15-ös cabernet-rozéjuk simán túlteljesíti az alapelvárásokat.

Pedig nem történik világmegváltás, pusztán sikerült összehozni egy arányos, tiszta és csak éppen annyira techno-rozét, amely még a kisujjeltartós ultradegusztálóknak sem derogál a városi izomkánikula kellős-kelletlen közepén. Sőt, valószínűleg semmikor máskor sem. Bár a címke hallgat róla, nyilvánvalónak tűnik, hogy cabernet sauvignon és cabernet franc vegyítéséből szűrték, bár szőlőfajta legyen a tőkéjén, aki átpréseli fajtajellegeit egy cash-flow rozén. Az elején a szükségesnél intenzívebben kikönyöklő fajélesztő-pacsulit némi csuklócentrifugával ledolgozza magáról, ami marad, az pedig tömör öröm és boldogság. Friss, alapvetően epres alapokra építkezik, savai bőségesek, de a harmadik pohár után sem tömítenek, hála a visszafogott, de jótékony visszamaradt cukornak. Semmi műanyag, semmi turbózott szén-dioxid, ráadásul a tizenkettő térfogatszázaléknyi szesz sem vágja szét a kompozíciót. Ügyes, a gyengébb 5 pont sem sok neki. Ugyanitt az sem kizárt, hogy megtaláltam az augusztusi grillezések árérzékeny kísérőborát. (cca. 1400 Ft, Interspar)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr428899346

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Unger Tamás: Tegnap ittam – Feind Cabernet Rozé 2015 2016.07.19. 07:00:02

Friss, alapvetően epres alapokra építkezik, savai bőségesek, de a harmadik pohár után sem tömítenek. Az sem kizárt, hogy megtaláltam az augusztusi grillezések árérzékeny kísérőborát.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blend11 2016.07.19. 09:13:58

ugyanez a tescoban most egy ezres alatt van.
én csak az olaszrizlinget kóstoltam ugyanennyiért, az nagyon jó vétel!