A Borrajongó

Német borok a Bortársaság Borsuliban - 7 riesling és 1 pinot noir

2016. május 23. 06:00 - furmintfan

A legismertebb hazai borkereskedés, a Bortársaság a magyar borok széles (és szélesedő) palettája mellett az évek során fokozatosan bővítette nemzetközi kínálatát. Lassan le is fedi a szortiment a Föld szinte minden jelentős bortermelő országát, Németország azonban sokáig fehér folt volt ebben a felhozatalban. Tavaly már megjelentek az első fecskék, most pedig egy szélesebb válogatással foltozták be a - számomra érthetetlenül sokáig tátongó - lyukat. Ismert nevek (Dr. Von Bassermann-Jordan, Clemens Busch, Fritz Haag) és feltörekvő fiatalabb termelők (Seckinger, Winkler) egyaránt szerepelnek a kínálatban, amelyet németországi körútjuk tapasztalatai alapján válogattak össze a kereskedés képviselői. Maguk is meglepődtek, hogy riesling-fronton leginkább Pfalz nyűgözte le őket, így a német sor mintegy felét végül innen érkező borok teszik ki.

btnemetorszag.jpg

Mondanom sem kell, érdekeltek az új borok, és úgy gondoltam, a legkézenfekvőbb, ha kíváncsiságomat a Bortársaság Borsuli keretében megrendezett Németország-kóstolón elégítem ki.

Meglepő volt, hogy a kóstolón résztvevők legnagyobb részének még nem, vagy alig-alig volt szerencséje német borhoz. Mindenesetre úgy tűnik, érdeklődés van, majd kiderül idővel, hogy mennyire kapnak rá a vásárlók a riesling ízére. A német borvidékek és minőségi kategóriák áttekintése közben 8 bort kóstoltunk, a rieslingek után egy pinot noir zárta a sort.

Weingut Seckinger Deidesheimer Riesling Maushöhle 2014 (Pfalz)
Izgalmas illat: gyógynövények, só, enyhe virágosság, citrusok, érintésnyi őszibarack. Kóstolva friss, lendületes, feszesre huzalozott a korty, közepesnél könnyebb testet kapunk, jó arányokkal. Nem annyira a kedvesebb gyümölcsös vonalat viszi, a citrusokat leszámítva a gyümölcsök épp csak fel-felbukkannak a háttérből, némi őszibarack és egres formájában, inkább zsályás, zöldfűszeres, gyógynövényes, sós jegyek színezik. Egyensúlyból jeles, komplexitásban ettől elmarad. 6p (5500 Ft)

Dr. Von Bassermann-Jordan Riesling Auf der Mauer 2014 (Pfalz)
Közepes intenzitású illatában citrusok, citromvelő, virágok, kevés őszibarack és fűszer. Vibráló savai szépen fókuszban tartják, a hordó hatása éppen csak leheletnyit érezhető, a lecsengés közepesnél hosszabb. Különféle citrusok, grapefruit, citromhéj, zöldfűszerek, lime, leheletnyi édes fűszeresség alkotja az ízképet. Semmilyen szempontból nem egy lehengerlő bor, ugyanakkor belekötni sem lehet. 6p (6900 Ft)

Clemens Busch Riesling vom Grauen Schiefer 2013 (Mosel)
Édes alma, fehér virágok, fehér húsú őszibarack, akác, pici sárga húsú gyümölcs dominál vonzó illatában. Egyszerre magas és széles savak tartják egyenesben, fókuszált és nagyon hosszú a korty. Csupa almaféle, őszibarack, édes citrus és ananász, távol áll az átlag moseli riesling-képtől, kevésbé barátságos, jóval lineárisabb, kraftosabb és szárazabb. Emiatt talán nem lesz közönségkedvenc, nem is ezzel a borral kezdenék el riesling-hitre téríteni, de így is bejött. Más kérdés, hogy szigorúan fogyasztási célra ebből vennék-e egy palackot, szóval inkább érdekes, izgalmas, mint finom és vonzó. 7p- (5950 Ft)

Fritz Haag Riesling Trocken 2014 (Mosel)
Fehér virágok, barackvirág, alma, fehér húsú őszibarack árad a pohárból, idővel egy nagyon enyhe kenyérhéjas fátyol telepszik rá. Pergő savai szinte lemossák a maradékcukrot, filigrán, elegáns, könnyed jelenség, ízében édes citrusokkal, zöldalmával, körtével, nyári almával, fehér húsú őszibarackkal és ananásszal. 6p (3950 Ft)

Fritz Haag Brauneberger Riesling Juffen Grosses Gewächs 2014 (Mosel)
Fülledt, termálvizes nyitány, időt kell neki adni a pohárban, de megéri, mert szépen nyílik: citrusok, fehér virágok, kakukkfű, rozmaring, zsálya, fehér tea, fehér húsú gyümölcsök illata érezhető. Az előző bornál érezhetően komolyabb szerkezetet és több komplexitást mutat. Rétegzett és gazdag, citrusok, lime, fehér húsú őszibarack, alma, zsályás-kakukkfüves-rozmaringos fűszeresség, cseppnyi méz és fenyőgyanta érkezik több hullámban a hosszan tartó lecsengés végéig, ugyanakkor egy kis kesernye is szorult belé. Simán megvan 7p (8250 Ft)

Balthasar Ress Rüdesheimer Riesling Berg Rottland Grosses Gewächs 2014 (Rheingau)
Különféle almák, őszibarack, édes citrusok, virág határozza meg az illatot, enyhe vaníliakrémes, mézes aláfestéssel. Tömör, koncentrált anyag, masszív, egyenes savakkal, leheletnyi rusztikussággal. Nem egy gyümölcsbomba, inkább szól a terroir-ról és a szerkezetről. A szinte rágható beltartalom elképesztő hosszal párosul, citrusok, almafélék, köves-sós jegyek, zöldfűszerek, érintésnyi vanília érezhető ízében. Erős 7p (15000 Ft)

Dr. Bürklin-Wolf Gaisböhl Riesling Grosses Gewächs 2014 (Pfalz)
Kedves, behízelgő illat: virág, méz, édes fehér húsú gyümölcsök, őszibarack. Finom, puha tapintású savai szépen simulnak a bor szövetébe, a leheletnyi édességgel együtt kedves, behízelgő összhatást eredményezve. Ízében édes alma, őszibarack, édes citrusos villanások, pici méz. Szép, de ezért az árért több izgalomra számítottam. 7p- (13500 Ft)

Kreuzberg Pinot Noir 2014 (Ahr)
Halvány szín, vonzó illat: édes piros bogyósok, szamóca, cseresznye, majd édes fűszeresség. Szájban egyenes és vékony, feszes savgerinc és jelzésértékű tannin keretezi. Málna, ribizli, savanykás piros bogyós gyümölcsök mellett éppen csak kevés fűszer díszíti. A túlhordózás csapdáját ugyan kikerüli, de olyan mértékben savhangsúlyos (7 riesling után), hogy az ekkor(k)a test és beltartalom mellett már az élvezhetőség rovására megy. 4p+ (3390 Ft)

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr908737628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MádiN. 2016.05.24. 08:23:09

Azt a Bassermann Mauert 2x is kóstoltam, mind2x túl lett hűtve, bontás után masszív nyers hús+prézli íz a korty végén, mint a fasírtmassza bekóstolása, iszonyat beteg.
Többen is megjegyezték a társaságban mind2 alkalommal.

Te nem éreztél benne ilyet? Melegedve fokozatosan eltűnik belőle.
7ezer ft-ért sztem rá lehet hajítani egy worst buy plecsnit, megérdemli, kegyetlen barátságtalan bor...

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.05.24. 08:44:10

@Hepci: Ugye-ugye...
@MádiN.: Egyáltalán nem éreztem semmilyen zavaró illatjegyet benne, teljesen tiszta volt (túlhűtve sem volt).
Drbarta is kóstolta, ő sem említi az általad említett problémát.
borrajongo.blog.hu/2016/04/23/mit_ittam_a_heten

MádiN. 2016.05.24. 08:56:09

@furmintfan: nem mondtam, hogy hiba, csak, hogy volt benne egy ilyen ízjegy, tokajiakban is elő-előfordul főtt hús, leveshús ízjegy.
Mind1.:)

emoss 2016.05.25. 08:27:45

Nagyon erdekel(né)nek de megfizethetetlenek, es ha eppen ugy van akkor sem hiszem, hogy jo otlet 5-8-13ezres kategoriaban 1-1 palack erejeig lovoldozni.