A Borrajongó

A Furmint Február hazatér - Mádi Furmint Február 2016

2016. február 23. 07:15 - furmintfan

A Furmint Február az évek során egy fajtára koncentráló budapesti kóstolóból országos programsorozattá nőtte ki magát, érdekes módon azonban éppen Tokaj-Hegyalján nem volt olyan nagyobb szabású esemény - kisebb kóstolók persze akadtak -, ami ebben a hónapban a borvidék legfontosabb fajtáját állította volna a reflektorfénybe. Eddig. A Mádi Furmint Februárral ugyanis végre a Tokaj-Hegyalja is egy rendkívül színvonalas rendezvénnyel csatlakozott a furmintot ünnepelő kóstolósorozathoz.

1915346_806828546113344_7567535126088776327_n.jpg

Sokkal több is volt ez a rendezvény, mint pusztán egy kóstoló, hiszen a frissen debütáló mádi Oktatási Központban négy borász előadását hallgathatták meg az érdeklődök, majd a szomszédos Aszúházban 18 hegyaljai pincészet borait és a Gusteau Kulináris Élményműhely séfje, Horváth Gábor által készített egy háromfogásos street food vacsorát lehetett megízlelni.

A délutáni program főszereplői Gincsai Tamás, ifj. Szepsy István, Szepsy István és Szilágyi László voltak, akik az általuk vezetett pincékhez kapcsolódó egy-egy aktuális témáról beszéltek, közben 2-2, illetve a Holdvölgy esetében 3 bort mutattak be.

Szilágyi László (Gizella Pince) - 11 év Tokajban
Szilágyi László, a Gizella Pince tulajdonosa és borásza egyedi utat járt be, több szempontból is, hiszen nem a borvidékről származik, mégis saját erőből, befektetők vagy társak nélkül küzdötte fel magát a tokaji élvonalba. A kezdetben 1 hektáros nagyszülői örökség mára 3 település 8 dűlőjében elterülő 15 hektáros birtokká duzzadt. A borász szerint az elmúlt 11 év a dűlők megismerésével, a megfelelő bogyóminőség megtalálásával, a tapasztalatok begyűjtésével telt, most viszont eljött az ideje a portfólió megreformálásának is, a szűkítés és a kiemelés elve alapján. A szűkítés jegyében - kereskedelmi és minőségi szempontok figyelembevételével - több, korábban dűlőszelektáltan lepalackozott alapanyag 2015-ben összeházasításra került és Gizella Furmint néven kerül forgalomba. A kiemelés pedig a pince által ismertté tett tarcali Szil-völgy és a közismerten kiváló területként számon tartott mádi Szent Tamás dűlő előtérbe helyezését jelenti.
A pince 2009-ből palackozta le az első Szil-völgyből származó bort, akkor még fél hektárról szüreteltek, most már - a szomszédos Bige dűlőt is ideszámítva - 4 hektárnyi egybefüggő terület áll itt Szilágyi László tulajdonában. 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben és 2017-ben is sor került/sor kerül új telepítésekre a dűlőben. A Szil-völgy felső részein helyreállították a régi teraszokat, ezeken a csak lóval művelhető részeken bakművelésű szőlőt találunk. 2012-ig a lösztakaró alatt dácittufát rejtő Szil-völgyben vegyesen ültetett furmintból és a hárslevelűből külön-külön fajtaborokat zárt palackba a pince. 2013-ban is elkészültek a fajtaborok, de végül összeházasítva, egy cuvée formájában kerültek palackba, és a dűlő karakterének komplexebb megjelenítése érdekében 2015-ben is így történt: a Szil-völgy 60% furmint és 40% hárslevelű házasításaként kerül forgalomba hamarosan.
A Furmint 2015 friss palackozás, a Medve, a Deák és a Kastély dűlők termésének házasítása, feszes, elég tömör anyag, körtés, fűszeres jegyekkel, valamelyest a sauvignon blanc-ra emlékeztető bodzás-zöldalmás-lime-os árnyalatokkal. A Szil-völgy 2013 már régi ismerős, eleganciáját, egyensúlyát továbbra is őrzi, az idő múlásával kezd egy pici érettséget is magára szedni, de lendületességéből, megnyerő aromatikájából nem veszített.

Ifj. Szepsy István (Szent Tamás Pincészet) - Integráció-fejlesztés és portfólió-bővítés
Ifjabb Szepsy István a MÁD Furmint 2015 kapcsán a Mád borokkal elindított integrációról beszélt. A 2015-ös MÁD furmint a 29 mádi dűlőből 26 alapanyagát egyesíti. A település-szintű bor elkészítése érdekében a parcellák ismeretében keresik meg az egyes termelőket, akiknek a megfelelő minőség elérése mellett, és érdekében a 70 q/ha terméskorlát felső határát kell szem előtt tartaniuk. A kezdetek óta megsokszorozódott a részvevő termelők száma, hiszen 2011-ben még csak 11, 2015-ben már összesen 67 hektárról 81 termelő biztosította a MÁD Furmint alapanyagát. 2015-ben 300.000 palack MÁD Furmint készült, a cél a nem túl távoli jövőben a milliós palackszám elérése.
Ifj. Szepsy István szerint a borvidéknek egy stabil minőséget képviselő, nagy volumenben készülő borral kell nyitnia a világ felé. A tokaji száraz furmint még egy viszonylag friss történet, nincs  mögötte egységes technológia vagy szabályozás, így rengeteg különböző karakterű bor kerül piacra. Mivel a furmintnak nincsenek olyan intenzíven érvényesülő és könnyen felismerhető egyértelmű aromajegyei, mint pl. a sauvignon blanc-nak, a MÁD Furmint esetében igyekeznek a lehető legletisztultabb technológiát alkalmazni a furmint fajtajegyeinek érvényre juttatása céljából. A MÁD furmintnak azon túl, hogy egy jól beazonosítható, a furmint karakterét közvetítő bort adjon a fogyasztónak, természetesen további célja is van: igyekszik a figyelmet a mádi termőhelyre és a dűlős borokra irányítani. A fentiek jegyében az egyes klónok karakterét és az élesztőket is kutatják: olyan élesztőt szeretnének találni, amelyik a legjobban kifejezi a furmint saját aromajegyeit. A növényvédelmet illetően jövőben szeretnének a mádi integráció keretében az ökológiai gazdálkodás irányába elmozdulni.
A száraz furmint – amelynek története mintegy 15 éve a mádi Úrágya dűlőből indult útjára – mára több oktatási intézményben is a tananyag részét képezi, amelyhez a Szent Tamás Pincészet rendszeresen biztosít borokat, és ezzel el is érkeztünk a pince szortimentjében debütáló új mádi dűlőhöz, az Úrágyához.
A MÁD Furmint 2015 fiatalos, arányos, kulturált savak vezetik, citrusos, citromhéjas, gyógyfüves, zöldfűszeres jegyek tárulkoznak fel benne. Az Úrágya Furmint 2015 hordóminta intenzíven fűszeres, szegfűborssal, szegfűszeggel, vaníliával, citrusokkal, körtével, kevés zöld banánnal, széles savakkal, megfelelő tömörséggel.

Szepsy István (Szepsy Pince) - Furmint kutatás
Szepsy István elsősorban a furmintklónok kutatásáról szólt előadásában, de ennek kapcsán több fontos dolgot is érintett.
A csúcsbor készítéséhez több feltétel együttállása szükséges: csúcs termőhely, idős tőkék, megfelelő művelésmód, terméskorlátozás és csúcsminőségű termés elérése. Mindehhez szigorú eredetvédelem is szükséges, csak így emelkedhet a legnagyobbak közé a tokaji furmint és az aszú.
Szepsy István elmondta, hogy minden dűlőben meg kell találni az adott területen legjobb és egyenletes teljesítményt nyújtó klóntípust. A száraz furmint készítésében a lazább, keskenyebb, nem túl erős növekedésű fürtű klónok mutatnak jobb eredményt. A birtokon évek óta zajlik a klónszelekciós munka: a legjobb tőkékről szaporítanak tovább (egyedszelekció), a többiektől nagyon eltérő tulajdonságot mutató egyedeket pedig kizárják (csoportszelekció). A bogyó különböző tulajdonságai mellett figyelik a levélszerkezetet, a levélszárakat is. A klónok és a termőhely kapcsolata még kutatás alatt áll, hiszen az egyes évjáratok nagy különbségeket eredményezhetnek.
Szepsy István véleménye szerint Mádon hegyközségi szinten meghatározott mádi eredetvédelmi rendszerre van szükség, amelynek keretében a csúcsdűlőkben csak a csúcsfajta – a furmint adna bort. A pincénél 2015-től ennek jegyében a száraz borokba csak furmint kerülhet. A tervezett új mádi eredetvédelmi szabályozásban is furmintból 4 termék készülhetne a legmagasabb minőségi kategóriában: száraz furmintok, szamorodni, aszú és eszencia.
Két különböző klónból készült, kereskedelmi forgalomba nem kerülő Úrágya furmint tartálymintát kóstoltunk. Az Úrágya P2 2015 lassan nyílik, visszafogottan fűszeres, körtés, citrusos, jó savakkal alátámasztva. Az Úrágya P26 2015 nyitottabb, fűszeres, érett fehér húsú gyümölcsös, édes citrusos, feszes savgerinccel.

Gincsai Tamás (Holdvölgy Borászat) - Világversenyek díjnyertes borai
A Holdvölgy főborásza, Gincsai Tamás 2013 nyarán vette át a borászat vezetését Berecz Stéphanie-tól, akiről nagy elismeréssel nyilatkozott, ahogy a birtoktól az idén nyugdíjba vonult szőlészről, Hornyák Lászlóról is. A fiatal borász szerint a tulajdonos által biztosított alkotói szabadság, a mádi termőhely, a mádi pincészetek együttműködése kivételes lehetőséget jelent számára. A Holdvölgynél is folytatnak klónkísérleteket, az egyik eredményét, egy 1000 palackos tételt a sétáló kóstolón mutattak be. Az előadás középpontjában azonban a borászat díjnyertes borai álltak.
A Holdvölgy három bora is komoly nemzetközi sikereket ért el 2015-ben, amely Gincsai Tamás szerint újabb megerősítés a mádi termőhely kiválósága és a mádi borászok számára.
A Vision 2013 furmint gerincre épül, hárslevelűvel és kabarral, a Decanter Asia Awards 2015 egyik aranyérmes bora lett. A Holdvölgy termékpiramisában az eddig hiányzó birtokbor szerepét tölti be. Intenzíven, de nem tolakodóan fűszeres, citrusos, feszes, egyenes és hosszú, remek formában van.
A 2012-es Exaltation Nyulászó Sárgamuskotály a 2015-ös Muscat de Mond-on a hetedik legmagasabb pontszámot kapta a 207 bor közül. Érett trópusi gyümölcsök, keleti fűszerek, kis grillázs jellemzi.
A Culture 6 Puttonyos Aszú 2011 a Decanter Wine Challenge aranyérmes bora és ugyanitt a Regional Trophy-t is elhódította. Igazi ízbomba: sárgabaracklekvár, trópusi gyümölcsök, szamóca, tejcsokoládé, kis süteményesség, édes citrusok, ananász, finom fűszeresség jellemzi és még nagyon fiatal. Mivel a Holdvölgynél az aszúk legalább 2 éves hordós és legalább 6 éves palackos érlelést kapnak, még hosszú idő, mire forgalomba kerül.

10644362_824829694313229_5349610199627372414_o.jpg

(Szilágyi László, ifj. Szepsy István, Szepsy István és Gincsai Tamás)

Szepsy 100
A délutáni programok végére maradt még egy fontos bejelentés, egy különleges bor beharangozója, amely a két Szepsy közös munkája. Szepsy István és ifjabb Szepsy István idén együtt 100 évesek. 15 éve készült el a legendás Úrágya Furmint. 2015-ben készített először a Szent Tamás Pincészet a száraz furmint bölcsőjéből, az Úrágyából bort. Most, hogy apa és fia egyaránt bort készít az ikonikus dűlőből, egy különleges tétellel állítanak emléket mindennek, amelynek felét a Szepsy Úrágya Furmint 2015, felét a Szent Tamás Pincészet Úrágya Furmint 2015 adja. A Szepsy 100-ból mindössze 100 darab magnum palack készül, ára 100.000,- Ft lesz és várhatóan az őszi Mádi Furmint Ünnepen kerül bemutatásra.

Az Aszúházban megtartott sétáló kóstolón nem néztem meg minden bort (kihagytam szinte minden édeset, és néhány szárazat is), néhány termelő standja sajnos teljes egészében kimaradt, mindenesetre a kóstolt borok közül a kedvenceim most ezek voltak (természetesen nagy volt az átfedés a vajdahunyadvári kóstoló boraival):
Barta Pince Öreg Király Furmint 2013
Holdvölgy Borászat 75&75 2015 (M)
Lenkey Pincészet Hét Hordó 2009
Orosz Gábor Betsek 2013
Pelle Pince Betsek 2013
Szarka Pince Nyulászó 2015 (M)
Szarka Pince Juharos 2009
Szent Tamás Pincészet Dongó 2013
Szent Tamás Pincészet Szent Tamás 2012
Szepsy Pince Szent Tamás 2013
Zsirai Pincészet Teleki 2015 (M)

A fotókat az Aszúház facebook-oldaláról vettem kölcsön.

A rendezvényen saját költségemen vettem részt.

55 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr508412208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.02.23. 08:31:27

Köszi a sok infót. Akkor olcsóbb lesz megvenni a Szepsy és Szent Tamás Úr ágyát és összeönteni őket. Amúgy kellett ez a bor már, mint falat kenyér. Nem tudom, ki hogy van vele.

Szten00 2016.02.23. 09:25:19

@akov: "Amúgy kellett ez a bor már, mint falat kenyér. Nem tudom, ki hogy van vele."
Elromlott az iróniamérőm, de ugye jól sejtem, hogy erősen ki kellett volna lengenie?

nick: 2016.02.23. 10:37:43

@akov: sztem valóban kellett ez a bor már rég

spt, nem is annyira a bor, mint inkább az ára

...és ha szted a Seigneur du Vin nem teheti meg, akkor mégis, ki más tehetné meg itthonról?!

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.02.23. 10:42:59

@nick:: Kellett a fenéket. Kinek, miért? Ld. a vitákat az 1000 Eur-os aszúról.

Inkább olyan borokat kellene csinálni, amelyeket mondjuk egy fehér burgundi sorba be lehet tenni, mert sajnos ott még nem tartunk. De az ár már közelít. Míg egy aszúnál valóban tudunk világszínvonalút csinálni, szárazban egyelőre nem.

Nem tudom, mi az a Seigneur du Vin, nekem nem jelent semmit és szerintem másoknak sem (persze, persze, amúgy tudom mi ez, de nem érdekel, nem érdekelnek a gittegyletek díjai)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.23. 10:45:01

@nick:: Térjünk majd vissza erre a kérdésre ha ezt a bort, ennyiért elkapkodják az amerikai spekulánsok és egy fél év múlva árveréseken és 2-3 csillagos menő étteremben látjuk őket viszont sokszoros áron.

De ha gondolod akkor előveszem a filctollamat és "megalkotom" a 101 ezer forintos furmintot egy perc alatt. Bárcsak ezen múlna a dolog.

István Müller 2016.02.23. 12:47:59

Személyes tapasztalataim alapján néhány pontban összefoglalva:
-az "Oktatási Központban" az előadás közben meleg volt, mindenki vetkőzött,
csalódás csak egy volt, a "Szent Tamás" Mád Furmint 2015, amely a többi borhoz képest "híg" volt erjedési illattal dominálva,
-a Szepsy 100 kapcsán az előzetes beharangozásokhoz képest zavart, hogy csak egy dián jelent meg a magnum palack címkével, nem lehetett megkóstolni, és nem hangzott el, hogy melyik évjáratról van szó,
-a szakmai szempontból az egész délután-este csúcsát a Szepsy Urbán dűlő P 26 klónszelektált tétel jelentette, amelyért magában megérdemelte elmenni,
-a regisztráció alapján a résztvevők száma a felső határon volt az "Aszúházban" de nem volt tumultus,
-a termelők, tulajdonosok tényleg ott álltak a boruk, a pultjuk mögött,
-2-3 termelőnél a fahordó a borok jelenlegi állapotában még hangsúlyos volt, de ezek az idővel el fognak tűnni,
-újdonságként éltem meg a tállyai Vineum-Zsadányi dűlőszelektált borai közül a Dongó és a Görbe tételeket,
Gratulálok a szervezőknek és a borászatoknak!

oddbinsa 2016.02.23. 13:13:34

@akov: a gittegylet keresztapái:Aubert de Villaine. Angelio Gaia, Egon Müller ...

oddbinsa 2016.02.23. 13:16:46

@BZoltan: alkossátok már meg lécci!!!

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.23. 13:24:55

@oddbinsa: Hedvig, ugye te is érted, hogy ez a "megalokotás" kimerül abban, hogy az árcímkére ráírok egy bazi nagy számot? Pont ahogy ezen magnum kiszerelésű birtok házasítás esetében sincs többről szó.

A magas ár akkor mond valamit ha az érvényesül is a piacon.

Ti elhitettétek szegény Szepsy Istvánnal, hogy az ár az önmagában értékmérő. Hát nem az. Az ilyen ár az max polgárpukkasztó és mégnes a bulvármédiának.

dagadtos 2016.02.23. 13:29:14

Vision? Exaltation? Culture? Miért történik ez?

oddbinsa 2016.02.23. 14:22:04

Több tiszteletet kéne gyakorolni! Szepsy István szuverén ember. Majd ha közösséget teremtettél figyelni fognak a véleményedre. Addig is kiabálj nyugodtan.

Szten00 2016.02.23. 14:48:25

@oddbinsa: A fogyasztók már most is figyelnek. Már csak onnan is tudom, hogy én is fogyasztó vagyok.
Egyébként nem kell úgy félni a véleménynyilvánítástól, mint a tűztől, mert ezt is látják a fogyasztók és hülyén veszi ki magát.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.02.23. 15:04:27

@oddbinsa: mindannyian szuverén emberek vagyunk és szerencsére leírhatjuk a véleményünket. Még ha ez neked gondot is okoz.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.02.23. 15:08:28

@BZoltan: @oddbinsa: amúgy érdemes erre a Seigneur du Vin címre rákeresni. Csak magyar oldalakon van szó róla, sehol máshol. Miért??

loading 2016.02.23. 16:02:27

BZolival egyet kell értsek, hogy nem látható az a minőség, amellyel meg lehetne támogatni ezt az árkategóriát.
Én nem vagyok a furmint lelkes híve és nem igazán látom azt, hogy a száraz furmintból valóban folyamatosan elkészíthető a "nagy bor". Ezért még érzékenyebb vagyok a hullámzó minőségű száraz furmintok árazására. (A jelenleg dívó savas, citrompótlós, zománckoptató - művészien rizling stílusnak nagy ellensége vagyok, ezért kérek mindenkit, hogy ne próbáljon általa remek furmintokkal bombázni, a kommentem nem arra irányul, hogy ilyet keresnék.)

Két dologról meséltek nekem barátaim, akik személyesen járnak Tokajba.
Az egyik, hogy egyre többen gondolják a termelők közül, elég időt, pénzt és energiát fektettetek a szőlőbe, most már ideje lenne ha hozna is valamit. Mert terméskorlátozással dolgozik a többségük, ezért a mennyiséggel nem, az árral tudnak bevételt növelni.
Másik, hogy azért nem annyire fényes az értékesítés. Akár az éves árbevétel 5, 8, 10-szeresű készlet is pihenhet a pincékben. Lehet nagy része édes (aszú, szamorodni). De nem tudom és baráti beszélgetésben nem leltárbizonylatokat olvasnak fel. Azaz amit az egyik helyen elveszt, azt a másikon (száraz) próbálja visszavenni.

A Szepsy 100 az én olvasatomban az, hogy még erősebbre lehet majd állítani az árazó tollakat másoknak is. A kihívás az, hogy hívek meddig maradnak hívek? Mert egyre többen teszik majd fel maguknak a kérdést, hogy megéri-e? Vagy 130EUR-ért inkább francia, német, új-zélandi, stb., amely pl. kevésbé érintett a palackvariáció betegségben, vagy vált stílust 5 évenként.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.23. 16:29:07

@oddbinsa: Hedvig kedves, engem nem kell felszólítanod több tisztelet gyakorlására. Én Szepsy Istvánt mérhetetlenük tisztelem. Sosem mondtam sem nem írtam semmit tiszteletlenséget vele kapcsolatban. De azt már láttam tőled is és másoktól is, hogy aki merészeli ezt az árpolitikát kritikával illetni azt szívesen vádoljátok meg tiszteletlenséggel.

Kiabálásnak pedig ne nevezzed kérlek amit írok. Nem kiabálok, a véleményemet mondom el, amit pedig ugyebár mindenkinek szabad. Árpolitikáról, brand építésről beszélgetni azért csak szabad, ugye?

De a kérdésemre nem válaszoltál. Érted-e, hogy az ár akkor megsüvegelendő amikor az érvényesül a piacon. Pusztán árazni és a magas árakról beszélni az miért teljesítmény?

Hogy a közösségteremtés hogyan jön ide azt nem értem. De szerintem közösség építés szempontból nem lehet okom panaszra. A méretünkhöz, kapacitásunkhoz és a 15 éves rövid múltunkhoz képest szerintem egész jó az a tábor akik ismerik, szeretik és megveszik a borainkat.

Már sokszor mondta, most is mondom. Én a sikert nem abban mérem, hogy milyen bazi nagy szám van az árcímkén hanem abban, hogy milyen fogyasztók poharában kötnek ki a boraink.

A fogyasztó az aki végső soron egy bor presztizsét meghatározza. Nem pedig az árazógép és nem is a marketinggépezet.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.23. 16:41:03

@akov: Én is rákerestem még amikor ez téma volt. Nyoma nincs az online világban. Ettől még persze lehet nagy presztizse a díjnak. De én két raklapnyi díjat sem tartok akkora fegyverténynek mint mondjuk 2-3 new yorki mislencsilaggos étterem degusztációs menüjében stabilan poharaztatott borként ott lenni.

Ha az lenne a hír, hogy a forgalombahozatalt követő héten kiseprik a pincét és a nagy piaci nyomásra, meg a másodlagos piacon látható spekulációkra reagálva elkezdik feltornászni az árakat akkor megértem.

De ha jól követem a dolgokat akkor erről még magyar viszonylatban sincsen szó. Pedig Szepsy István a legnagyobb huzatú Bortársaság egyik kiemelt arca.

Szóval mondom... majd térjünk vissza a témára akkor amikor a piac is visszaigazolja ezt az új árpolitikát. Addig ez nem hír.

MádiN. 2016.02.23. 19:07:30

@BZoltan: "Én a sikert nem abban mérem, hogy milyen bazi nagy szám van az árcímkén hanem abban, hogy milyen fogyasztók poharában kötnek ki a boraink."

Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy egy remekbe szabott, jó arc vásárolta fel az uccsó 10es rizlingjeidet, meg jó pár traminit/juhfarkat az keleti végeken található boltból. :D:P;)

MádiN. 2016.02.23. 19:40:16

@BZoltan: pedig ártalmatlan mókának szántam, utalva arra, hogy mi vettük meg az uccsó palackokat. No mindegy.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.23. 19:51:38

@MádiN.: Sok konflikusom volt velük, pedig alapvetően kedves és rendes emberek. De valahogy minden évben előjött az explicit kérésem ellenére egy-egy boroma leáraztak. Volt olyan, hogy egy 300 palackos tételt beakcióztak. Úgy, hogy közben mások majd rámtörték a pinceajtót, hogy adjak akár háromoszoros áron abból a borból. Meg kiszórták alázóan alacsony áron azokat a régebbi évjáratok pár palackos borait amiket már én is úgy vásárolok vissza régi törzsvevőinktől, hogy egy-egy vertikálist meg tudjak csinálni. Miközben amikor én kerestem meg őket, hogy visszavásárolnék 2010-es borokat, mert már nekem sincs akkor választ sem kaptam. Aztán pár hét múlva jut hozzám vissza, hogy valaki egy kamuval csőbe húzta őket és egybe megvette leárazva azokat a borokat amikért én akár a beszerzési ár dupláját is fizettem volna. Én az egészet nem értettem. Minden kereskedővel meg lehet beszélni, hogy milyen stratégiával árazunk és soha, senkinél nem volt ilyen probléma. Ott keleten, velük valamiért folyamatosan voltak ilyen gondok.
Szóval ne várd, hogy őszinte mosolyt csal a számra ez a sztori... jobb lett volna, ha nem dörgölöd a képembe ezt. Nem jó érzés az ilyen. Nekem az olyan fogyasztó a jó aki értékeli a borainkat és azzal a jó érzéssel fizeti ki a boraink árát, hogy tudja hova megy a pénze és tudja, hogy abból a pénzből csináljuk meg a következő borokat is amiket majd örömmel megihat.
Ha te voltál az akinek olcsóbban odaadták a borainkat mint amiben megegyeztünk akkor végülis magadnak köszönheted, hogy ott többet ilyen borok nem lesznek....pontosan ezért.

emoss 2016.02.23. 20:01:26

Mar bocs, de pont Ti szoktatok azzal jonni, h minden annyiba kerul amennyit adnak erte. A Sauska 2 palack gyoztes bort is tartalmazo 6os pakkja nem tulzas egy 100asert? Az epp most megenekelt Attila cuvée 25ezerert v. a nemregiben doh-fovarosnak kikialtott Egerbol szarmazo St.Andrea Nagy-Egedje nem irrealis 26ezerert? Kedvenc borvideketek kedvenc borpápájának csucsborai (Magnifico, Zorro, stb) 18-25-30ezres magassagai nem irrealisak? Megmondom: nem. Neked, Neked, Neked es nekem de, az, irrealis. Ja, hogy nem mi vagyunk a celkozonseg? Higyjetek el, megveszi mas. Ahogy a Szepsy 100at is meg fogja. Legyen az itthoni v. kulfoldi fogyaszto.

MádiN. 2016.02.23. 20:02:53

@BZoltan: szerencsére ez nem én voltam, úgyhogy fölösleges volt rám támadni :)

emoss 2016.02.23. 20:06:42

Meg egy megjegyzes az arazasrol. Nekem nem a csucsborok elerhetetlensege faj, hanem hogy egy mezei, tomegtermelt portugieserert ami kobmeter-szamra all a pinceben 2400at kernek mondjuk 1500 helyett. Nyilvan megoldom, valasztok mast.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.23. 20:39:24

@MádiN.: Nem támadtam rád. Erről szó sincs, csak kimondottan rossz érzést kelt bennem az a sztori amit leírtam. Annak szívből örülök, hogy nem te voltál az az illető.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.23. 21:21:23

@emoss: Szerintem azért jön elő ez a téma minden alkalommal amikor a Szepsy brand mögött állók betolnak egy média hack-et mert hatalams különbség van a fogyasztói piac által kiprovokált árnövekedés és egy ilyen önkifejezős árképzés között.

Ha valaki a keresletet akarja szűkíteni azzal, hogy emeli az árait és ezzel a tehetősebb fogyasztókra koncentrál az egy vali üzleti stratégia. Nem az én stílusom, de teljesen legit és logikus. De itt nem erről van szó. Hiszen a Szepsy borokat nem kapkodják-e még azon az áron sem amin ott vannak a Bortársaság polcain. Nincsen arról szó, hogy a piaci kereslethez képest alul lennének árazva a Szepsy borok, mert ha így lenne akkor kialakulna egy Wendouree effektus ahol a termelői ex-cellar árak és a másdlagos piac árai között hatalmas szakadék van és maga a termék gyakorlatilag hiánycikk. De mivel az adott termelő borai nem hiánycikkek és nincsen nekik semmilyen másodlagos piacuk így szerintem midnenki aki nem pöcsöket rajzolt a közgáz tankönyveibe az tudja, hogy az adott borok a helyükön vannak árazva. Vagyis az áremelést illetve a sokkoló árképzést nem a piac, nem a fogyasztók igénye indukálja, hanem az egy marketing geg.

Ez objektív tény...ezen éppeszű ember nem nyit vitát. Na ilyenkor szokott jönni Hedvig és elmondja, hogy én tiszteletlen vagyok :) vagy valaki más aki egy jó magas lóról közli, hogy én nyunyi fütyesz vagyok a mesterhez képest. És valóban, az vagyok.. emberileg, szőlészetileg, borászatilag, szellemileg egészen biztos fényévekkel felettem áll Szepsy István. De hogy az árképzéshez és a brand építéshez nem ért a mester azt még innen a poros alvégről is ki merem jelenteni.

Erről pedig már itt is elmondtam a véleményem.... mert van: borbrand.hu/balogh-zoltan-mi-nem-fogjuk-meglatni-az-igeret-foldjet/

Legyen másnak is. De néha az az érzésem, hogy a vélemény olyan mint a seggluk. Mindenkinek van sajátja, de a másokéra igazán nem igazán kiváncsiak a legtöbben.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.02.24. 07:48:19

@emoss: nézd, azt a Gere bort bármilyen borok közé be lehet tenni. Ezért írtam ilyen minőség mellett nem vitatkoznék az áron.

kegyetlenkirály 2016.02.24. 08:53:53

@BZoltan: "És valóban, az vagyok.. emberileg, szőlészetileg, borászatilag, szellemileg egészen biztos fényévekkel felettem áll Szepsy István." Ez értékmérő tény, az értéket pedig pénzé lehet váltani.Kétségem sincs afelől,hogy mind egy szálig el fog kelni a 100 palack....és majd azt is megmagyarázhatod.
@akov: előbb kellene létrehozni egy épkézláb bort utánna írni. Miért utálod ennyire Tokajt?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.02.24. 09:27:53

@kegyetlenkirály: miről beszélsz amúgy? Nem utálom Tokajt. Mit írtam, ami erre utalna? Miért kellene épkézláb bort összehozni???? (van amúgy épkézláb borom, 2 évből is)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.24. 12:40:32

@kegyetlenkirály: Az én világnézetem, hitem és meggyőződésem szerint a pénz nem értékmérő, hanem egy árkifejező eszköz. Elismerem és tiszteletben tartom bárki jogát és így a tiédet is, hogy ezzel ellentétben a pénzt mint értékmérő eszközt használjátok. Nem vagyunk egyformák.

Én már sokszor mondtam, neked is elmondom. Annak, hogy valaki egy árcímkére felír egy jó nagy számot semmi, de az égvilágon semmi köze nincsen semmilyen teljesítményhez, nagysághoz, értékhez. Az árazógép megtolása nem egy tapsolni való teljesítmény. Egy magasugró versenyen sem a léc felrakását tapsoljuk meg, ugyebár. Az, hogy egy bor baromi drágán elkel az megsüvegelendő, de igazándiból még ez sem jelent sokat. Rengeteg baromi drága és középszerű bor van a világon. Ameddig mit sem sejtő újgazdagok az árcímke alapján vásárolnak addig mindig is lesznek drága de középkategóriás minőségek.

Viszont a borok világában vagy egy mindeki által elfogadott presztizs mérce. Ez pedig az, hogy hol mérik és kiknek az adott bort. Ha egy bort a világ legünnepeltem, háromcsillagos éttermeinek borlapján tartják fix helyen akkor az többet elmond mint az, hogy egy orosz (magyar) oligarcha kicsengetett akárhány millát akár az összes bor felvásárlásáért.

nick: 2016.02.25. 12:58:06

@akov: @BZoltan:
azért az jól látszik, hogy Magyarországon luxusmárka felépítésről még nem sok tapasztalat van - vélemény persze annál több (alappal vagy anélkül) :-)

higgyétek el, ez jó irány - ha egyszer lesz időm, ki is fejtem részletesen, miért

de addig is, gondoljátok el: mely összetevők miatt fog többezer euróba kerülni mondjuk egy bőrpénztárca úgy, hogy sokan meg is veszik?!

(ld. richkidsofinstagram.tumblr.com/)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.02.25. 13:33:47

@nick:: Engem érdekel a részletes kifejtés.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2016.02.25. 14:28:43

@nick:: @furmintfan: engem is. Főleg hogy mitől jó ha lesz egy luxusmárka Tokajban

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.25. 16:25:58

@nick:: Én kimondottan a téma miatt megkerestem pár olyan ismerősömet akik Európában luxusmárkák marketingjében utaznak. A közhiedelemmel ellentétben nem egy agysebészet kaliberű mágia ez. Dióhéjban az a lényeg, hogy 5-10 millió eurós költségvetés alatt még álmodni sem érdemes arról, hogy egy globális luxus brandet felépítsen valaki. Szóval pusztán a jó bor és az erősen megtolt árazógép az édeskevés.

nick: 2016.02.25. 19:18:15

@BZoltan: sztem sem agysebészet, és nem is mágia - ha alaposan megnézed a sikeres luxusmárkákat, le lehet szűrni, mik azok az alap szükségletek, amelyek mindben közösek
...és szerencsénkre ezek közül egyik sem az 5-10 M EUR marketingköltés

ha nem hiszed, nézz szét mondjuk St. Tropez butikjaiban - ott is látni bőven olyan pici, de valódi luxusmárkákat, amelyekről idehaza nem is hallani (...mondjuk érthető módon :-P)
és egyik sem költ töredék ennyit sem marketingre

(nem a LV-ra kell gondolni luxus pénztárcánál - különösen, hogy az - elsősorban az ázsiaiak miatt - egyre kétségbeesettebben vergődik, hogy megtartsa a luxusmárka presztízsét)

nick: 2016.02.25. 19:24:23

@nick:: másik ellenpélda meg mondjuk a Moët&Chandon (szintén LVMH) - csilliárdos marketing büdzsé, aztán mégis mennyire luxusmárka?!

...bár idehaza sokan annak hiszik :-P

és valóban, elég jól adják is hozzá az imidzset - még ha nem is az :-)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.25. 19:39:57

@nick:: Nem ok nélkül írtam globális luxus brand-ről. St. Tropez butikjainak a kulcsa abban van, hogy St. Tropezbe jár csapatni a világ kőgazdag elitjének felső százezre.

Nem akarom magam ismételni, ha nem fáradság akkor az utolsó előtti kérdésre itt választ adok erre: borbrand.hu/balogh-zoltan-mi-nem-fogjuk-meglatni-az-igeret-foldjet/

Szóval akkor szerinted Rakamaz vagy Felsőzsolca az a St. Tropez ami úgy Hegyaljára rántja a milliárdosokat, hogy a helyi borászok alig bírják majd raklapszám kiszórni az ezer eurós száraz furmintokat.

Szóval érted... igen, ha a hely luxushely akkor az vonzza a zsengát és ott minden szart el lehet adni csillámporral beszórva. De esetünkben nem egy lokális brand építéséről van szó, hanem egy nagyon is globális brand építéséről. Az pedig nagyságrendileg annyiba kerül mint amit írtam.

Mondok egy példát. A fogyasztási cikkeknél a luxusmárka építést nem lehet elképzelni sem celebek nélkül. Ha te 1000 eurós italt akarsz tolni a világ kőgazdagjainak akkor neked olyan celebek kezébe kell adnod a termékedet akikre ezek a kpgazdagok odafigyelnek. Brad Pittről, Robert Downeyról, Bardley Cooperről, Katy Perryről, meg hasonlókról beszélünk. Ezek a reklámhordózók kiadók mint a 8-as melletti billboardok. Évente 1-5 M$ szerződésről beszélünk. Ezen túl product placement a szórakozóipar elitjében. Ha James Bond nem Tokajit iszik akkor nincs is miről beszélnünk. Milliókba kerülnek ezek is. A globális piacon a suttogó marketing és a majd jól belájkolják fészbúkon olcsójánosozás nem megy.

Szóval kinek festjük magunkat? Minek beszélnek a Szepsy István mögött álló állítólagos marketing nagymenők (a francokat azok) amikor ilyen alapvető dolgokkal sincsenek tisztában. Jó lenne ha nem nettó kamillázás és a laikusok hülyére vevése lenne a lényeg, hanem komoly és érdemi konkrétumok is elhangzanának. Mert már bocs, de ebből a nagy luxusmárka építésből eddig csak két a magyar szaksajtón is pár hét alatt lefutó média hack volt meg... meg a nagy duma, hogy majd gecccccidrága lesz vazeeee. Aztán ha valaki felhúzza a szemöldökét akkor jön a Hedvig és lefikázza ezerrel, hogy biztos irigy. Vagy jön valaki más aki bejelenti, hogy biztos utálod Tokajt. Így nem lehet értelmesen beszélgetni erről.

Röviden... azt mondom mint az elejétől fogva: a luxusmárka építés az nem merül ki az árazásban. Nagyon nem.

Szegediszomelijé 2016.02.25. 19:41:20

Huh, ez parázs!
Érteni vélem a 100e borral a célt, de számomra a francia példa is rendkívül visszatetsző, még úgy is, hogy a világ legjobb borai (így persze ez is). Így azt gondolom, hogy a csúcsárú borok -gondolva itt a 200(?) Eur-tól fölfelé -és ugye jópár 1000-ig mehetünk -egyik sem éri meg az árát, ilyen nincs. Számomra ez a gazdagság gusztustalan keresése -illetve mutogatása, ennyi, és nem több.

nick: 2016.02.25. 20:14:31

@BZoltan: egyetértek, a luxusmárka építés nem csak annyi, hogy drága vmi, és még csak nem is annyi, hogy még legalább jó is hozzá

de ez már 2 fontos alkotóelem

és abban is egyetértek, hogy valószínűleg Szepsy-ék mögött (sem) állnak marketing nagymenők - márcsak azért sem, mert olyan kis hazánkban azért nem sok van :-P

részben az interjúdban foglaltakkal is egyetértek - de sztem pl. celeb nem mindig szükséges (sőt, esetenként kimondottan gátló tényező, ha pl. szegény Győzike is luxusbort iszik - ld. rapper-champagne "vita")

de azzal nem értek egyet, hogy ha mondok egy olyan példát, hogy pl. St. Tropez-ban vannak butikjai olyan luxusmárkáknak, akik közel sem költenek M EUR-kat marketingre, akkor azt úgy érted, mintha ezzel azt mondanám, hogy bármelyik hegyaljai falu St. Tropez-szerű lehetne
semmi ilyesmit nem mondtam, és nem is utaltam semmi ilyen kapcsolatra

ez már szalmabáb-érvelés lenne ;-)

mint az is, ha azon vitatkoznál velem, hogy _globális_ luxusmárkáról beszéltünk-e
mert eddig nem :-)
(ld. "pici, de valódi luxusmárkákat")

azt csak Te vetetted fel közben - amelyben megint igazat tudok adni: ha valóban globális méretekben akarna vki gondolkodni, akkor persze, könnyen lehetnek olyan, sőt még olyanabb számok is
de arra itt egyelőre semmi szükség sztem

ahogy a st.tropez-i luxuspénztárca készítőt sem zavarja, ha mondjuk Japánban nem hogy nem kapható, de nem is tudnak róla :-)

...na, tényleg érdekes egy téma ez, lenne is kedvem még folytatni, de időt sajnos nem ád még az Ég eleget :-)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.25. 20:45:20

@nick:: A celeb szó valóban hordoz itthon negatív felhangot. De azért írtam pár nevet példának, hogy világos legyen, mennyire nem a reality show-k mű celebjeiről és Győzikékről van szó. Direkt írtam, hogy példaképek kezébe kell a terméket adni.

A luxusmárkát illetőleg én következetesen globális márkáról beszélek. Az olyan lokális márkák mint a st tropezi butikok a lokális környezet, kontextus és vevők nélkül nem léteznének. Ezek a pici luxumárkák nagyon kötődnek a helyhez és a helyi kontextusból kiemelve el is veszítik a varázsukat. Pont azért amit te is írsz... ugyanis ha elviszel egy Ilyen st tropezi pénztárcát Japánba akkor ott a kutya sem fogja tudni, hogy mi az és nem esik le senkinek az álla :)

Egyébként szerintem Tokajnak és a többi borvidékünknek is ez lenne a reális cél. Az nem kérdés, hogy ameddig senkinek nincsen 10 millió euró készpénzze és egy 5-10 fős world class marketing guruja addig kár is beszélni globális luxusmárkákról. Lokális luxusmárkákról viszon van. De ez pedig nem vonatkoztatható el a környezettől. Ami pedig Toszkánában, Burgundiában, Bordeauxban, Napa völgyében mint környezet adott az egy lapon nem említhető egyetlen magyar borvidékkel sem.

Hiába öntötték a milliárdokat mixerkocsiból Mádba és hiába tolja bele az állam a milliárdjainkat a Kerházba... BAZ megye akkor is BAZ megye marad. A putriaival, a vacak utakkal, a gyalázatos ellátórendszerrel, a szociotrip élelmiszerboltjaival, az időutazós vendéglátással és a PET plackos fossal együtt... és akkor nem is beszélek arról, hogy végigmész bármelyik menő borvidékünk városának az utcáin és sugárzik mindenhól a leszakadtság, csóróság, nyomor, kilátástalanság. Romlott fogak, ápolatlan haj, szakadt ruhák, fáradt tekintetek... munkanélküliség, kilátástalanság, alkoholizmus, konfliktusok... porladó házsorok, bedeszkázott ablakok, dudvás, poros porták. Ilyen kontextusban akar valaki ezer eurós borról beszélni???

Szóval valakinek nagyon elromlott a realitás érzéke, vagy valaki nagyon rózsaszín burokban él.

Én örülnék ha te is kifejtenéd, hogy mit gondolsz, mert legalább a luxustokaj együgyü flufferei látják, hogy van más is aki átlátja ezt az ellentmondást... és nem csak én járatok a pofámat. Jó lenne ha mindenki látná, hogy mennyire fordítva ülnek néhányan a lovon

nick: 2016.02.26. 13:32:49

@BZoltan: bocs, most csak nagyon röviden: az általad felvázolt problémák valósak lehetnek ugyan, de nem sokat befolyásolnak azon, hogy ilyen környezetből is lehet-e és kell-e luxusmárkát építeni

sztem nem kétséges, hogy lehet is és kell is

...ha másért nem, már csak azért is, mert - ha nem is közvetlenül, de áttételesen, mintegy ütlezi katalizátorként - egy picit talán az is fog segíteni a környezetnek is a fejlődésben

és ehhez Szepsynél nem találni alkalmasabbat ma a magyar borvilágban

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.26. 15:03:54

@nick:: Ha jól értem akkor abban egyetértünk, hogy a globális márkák építséhez annyi pénz kell amennyije nemcsak Szepsy Istvánnak nincsen, de még az egész borvidék összes termelőjének együtt sincsen. A lokális márkák építésénél pedig én továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy szemétdombok mellett, lepukkant környezetben, nyomortelepek között nem lehet hitelesen helyi luxusmárkát építeni.

Ezek olyan dolgok amiken nem lehet átlépni és folytatni azzal, hogy "de akkor is" :)

Nem Szepsy alkalmassága itt a kérdés. Szerintem ez teljesen irreleváns is. Sőt az sem releváns kérdés, hogy szükség van-e arra, hogy a Tokaji luxusmárka legyen. Ez egy külön téma.

A kérdés az az, hogy 1) van-e elég pénz arra, hogy egy ilyen márkaépítésbe bárki belekezdjen 2) van-e a borvidék környezete olyan állapotban, hogy hitelesen lehessen luxusmárkát építeni.

Szerintem mindkét kérdésre _NEM_ a válasz. Vagyis értelmetlen az egész kérdés... ezért érzemén ezta luxusmárkázást pótcselekvésnek. Utakat kéne építeni, falvakat élhetővé tenni, közösségeket újraépíteni. Helyi borfogyasztási kultúrát építeni.... stb, stb

koccintos (törölt) 2016.02.26. 17:36:57

@BZoltan: Szerintem tök feleslegesen magyarázod, már az 1000 eurós aszúnál se érkezett egyetlen épkézláb értelmes érv se... Pedig tök logikusan felépítetted ott is az érveidet, de a "jó lesz majd az, csak ki kell várni" meg "miért is ne sikerülhetne?" típusú nagyon alapos és összeszedett válaszokon kívül akkor se kaptál érdemi választ a kérdéseidre.

Valószínűleg azért, mert: nincsenek.

Én tökre elhiszem pl. @nick:-ről, hogy OKJ-s luxusbrand-szakértő, csak nincs ideje (manapság már a szabadidő is luxusszámba megy - én ezt megértem és elfogadom!), de azért pár példát kéne csak bedobnia, kiemelnie a lényegét vagy a történet kulcsmomentumát, és mindenki keressen utána, hogy is alakult az adott termék sorsa - ez azért nem órák kérdése, maradjunk ennyiben.

Egyébként meg minden soroddal egyetértek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.02.27. 00:49:38

Uff, jó kis vita. Mingyá' kedvet kapok és kisorsolom a hozzászólók között, hogy ki kap jogot arra, hogy megvásárolhasson egy tizenötezer forintos metszőollót kétmilláért. :D
Egyébként meg szerintem el fog kelni a 100 palack 100 rugós Szepsy 100.
100 hüle csak van ebben az országban, vagy valahol.

nick: 2016.02.27. 02:11:38

@koccintos:
Zoli elég messze elkanyarodott környezetelemzésében az eredeti hírtől, sok érdekes témát felvetve, de konkrét kérdések megfogalmazása - legalábbis elkerülte a figyelmem :-)
pontosan milyen kérdésekre várnál választ?

ill. milyen példákat szeretnél?
olyasmit mint pl. a 2000 fontos Watenshi Gin?
...esetleg a Tres Comas tequila? :-)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.27. 05:26:22

@nick:: Watenshi? Nos... nézzük csak: www.cambridgedistillery.co.uk/watenshi/

"Having already been commissioned to distil gins for the world’s best restaurants, and institutions such as the House of Lords"

De nézzük a részleteket:

1. A főzőmester eddigi munkái is menő helyeken futnak és a neve ismerősen cseng a csúcsgasztróban világszerte.
2. Az üveg kézi fújású és világhírű dizájnerek tervezték
3. Hat palack készült belőle
4. Egyértelműen le van írva a desztillálás különlegs technológiája ami a különleges eredményt adja

Na, akkor emellé tegyü oda a másik sztorik. Hkhm... ennyi.

nick: 2016.02.27. 11:40:10

@BZoltan: ha szted ez a 2 sztori alapvetően különbözik, akkor mi tényleg máshogy látjuk a lényeget

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.02.27. 16:50:04

@nick::
Hát hogy is mondjam, kell(ene) lennie valami hozzáadott értéknek (az árcédula plusz egy nulláján kívül). BZoli nyilván ezt nem látja, és nincs vele egyedül.
Egyébként meg van egy másik olvasata a történetnek - biztos akad akkora marketinggéniusz, aki a seggleheletemet eladná "A Modern Idők Ibolyája" néven mikrokapszulánként 34000 forintért. Ha ezzel a vállalkozással összevetjük, a fenti végképp nem egy reménytelen ügy, csak a megfelelő ügyfélkört (mondjuk a Gere Kopárok egykori előjegyzői és a W-bortrezor bérlői, valamint családtagjaik) kell hozzá megtalálni. :)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.02.27. 17:58:33

@nick:: Én nem azt mondom, hogy különbözik. Csak azt mondom, hogy ameddig erről a Watenshi sztoriról két másodperces googlizással látom azt a négy pontot addig a luxusbrandként építendő Szepsy borokról én a magyar boros szegmens elég jó ismeretével sem látok egyetlen pontot sem.

Szóval továbbra is érdekelne, hogy az árazógépen és a kizáróla a magyar boros köröknek szóló alkalmanként elsütött röhelyes médiablasteren túl pontosan mire is épül a luxusbrand építés. Mármint konkrétan. Mert az, hogy Szepsy István egy nagy tudású és nagy tapasztalatú mester akinek tényleg nagyon jó minőségű édesborai vannak én még kevésnek tartom a luxuskategóriába. Főleg, mert aki egy kicsit is képben van a tokaji felső házat illetőleg az csuklóból tud több olyan borászatot mondani akik gond nélkül hozzák ugyanezt a minőségi szintet (Királyudvar, Bott-Bodó, Demeter Zoltán, Oremus... és izlés szerint még további 2-3 másik)

koccintos (törölt) 2016.02.27. 18:11:59

@nick:: No, akkor fussunk neki az elejétől...

Jelenlegi állapot:

1. Szepsy István (de főként a borai) nem luxusbrand. Se globális, se lokális.
2. Szeretne az lenni - ezt eddig úgy tűnik, kövér nullák árcédulára írásával képzeli el elérni.
3. BZoltan és szerintem se járható út - te ennek az ellenkezőjét, pontosabban azt állítod, hogy nem zárható ki a siker.

Na, hát nagyjából ezt kéne elmondanod, hogy mégis hogyan?

Egy példát hozok neked:

1. Ismeretlen borvidéket felfedezi a világ borsajtója. Az ott készült borokat elkezdik berendelni a legnagyobb áruházláncok.
2. Ismeretlen borvidék tehetségesebb borászai a legjobb dűlőkből a legjobb borokat készítik, amik felveszik a legnagyobbakkal is a versenyt - a kereslet csak nő, a kínálat nem képes tartani a lépést.
3. A legjobb, legértékesebb dűlők borai egyre drágábbak és drágábbak.

És máris megérkeztünk. Ez egy alternatíva, van rá példa is.

A folyamatot szeretnénk, ha bemutatnád: nulla ismeretség homályából és az ünnepeltség reflektorfényébe, kövér árcédulákig vezető utat nem látjuk.

Mert szerintünk az nem út, hogy állok egy helyben... aztán a következő lépés az, hogy két nulla a végére. És kész, ennyi volt, tapsvihar.
süti beállítások módosítása