A Borrajongó

Kis közép-európai furmint-körkép

2016. január 28. 06:00 - furmintfan

Lassan itt a február, és mint tudjuk, ebben a hónapban éppen csak a csapból nem folyik furmint. A februári furmint-cunamira készülve, mintegy ráhangolódásképpen a hétvégén megkóstoltunk néhány furmintot a 2013-as évjáratból, de hogy ezúttal jobban kimozduljon a kóstolóbrigád a - főleg Tokaj és Somló által meghatározott - komfortzónából, igyekeztem a borokat minél szélesebb körből válogatni a termőhelyet illetően. A két legismertebb furmint-termőhely ezúttal csupán egy-egy nagy pincészet két-két – különböző árkategóriát képviselő – borával képviseltette magát, mintegy viszonyítási pontként. Most inkább azon volt tehát a hangsúly, hogy más borvidékeken dolgozó borászok furmint-interpretációival is alaposabban megismerkedjünk. (A furmint népszerűsége egyébként is nő, egyre több termelő telepíti.) Tokaj, Somló és a Balatont körülölelő borvidékek mellett az országhatáron túlról is érkezett néhány palack, így lett teljes a sor.

furmint13.jpg

Többek között ungert is velem tartott "Furmintország" eme kis szeletkéinek felfedezésében, úgyhogy az ő jegyzeteit is közreadom.

Sauska Furmint 2013
A belövő bor. Tartályban erjedt és érlelődött.
(ungert) Klasszikus csavarzár-redukcióval nyit, ennek megfelelően gyorsan szellőzik. Tiszta, de a fajélesztős, technológiai összhatást tolja, karakterileg ropogós és zöld, gyümölcsileg citromtúlsúlyos. A korty persze pillanatok alatt összeomlik, kiürül, vizessé válik, ami kétéves korán túl már nem meglepő. Lehetne kevésbé nyers és fókuszáltabb, de hát vessen magára, aki nem itta meg időben. Épphogy 4 pont.
(furmintfan) Enyhe fülledtséggel nyit az illat, majd szépen tisztul, és egészen vonzóvá válik: némi palackérettség mellett érett citrusokat, pici zöldfűszert mutat. Szájban a feszes savak mögött már kissé üresedik a korty, érett citrusokat, enyhe zöldes fűszerességet mutat, enyhén kesernyés lecsengéssel. 4p (cca. 2000 Ft, kifutott)

Sauska Birtok Furmint 2013
6 dűlő termése, 60%-a magyar és francia hordókban (15% új, 85% másod- és harmadtöltésű), 40%-a tartályban fajélesztővel erjedt és érlelődött, a tartályban 2, a hordóban 7 hónapig finomseprőn tartva. A teljes tétel felében bontottak almasavat.
(ungert) Nagytestvére az előbbinek, így kötelességből hozza is a vanília alapokra építkező hordótuningot. Gyümölcsök tekintetében a trópusi-vonal, ami mondjuk többet ígér, de savlendületileg azért itt is akadnak problémák. Hamar laposodik, a vége keserű, mintha a kén is több lenne, mint kellene. Ha eltarthatósági problémák vannak, az sem jó, de ha mindig is ilyen volt, az sem. Stabil 4 pont, de ebben az árfekvésben már nyilvánvalóan több van elvárva.
(furmintfan) Fülledt, később is zárkózott illat, leginkább a hordót érezni, gyümölcs gyakorlatilag semmi; némi füst és édes fűszeresség detektálható. Az évjárathoz képest meglepően lágy - nem lapos, inkább csak tunya - sok fával, vaníliával megküldve, a háttérben körtével és citrusokkal. A hordó nagyon ráül, elnyomja a gyümölcsöket, a bor édeskés és kesernyés ízjegyeket egyaránt produkál. Beltartalomban többet ad az alap furmintnál, de amaz jobban fogyasztható. Régen kóstoltam utoljára, de szebb emlékeket őriztem erről a borról. 4p (4950 Ft - Bortársaság)

St. Ilona Furmint 2013
(ungert) A 2010-es társából (ami ugye jól bejárta a vonatkozó sajtót is) iszonyatos mennyiséget pusztítottam el annak idején, és ha még úgy lenne, ezt sem unnám meg egy darabig azon az áron, amennyiért kínálják/kínálták. Némi benzines fülledtség, neutrális karakter és az eddigieknél tömörebb, ugyanakkor kiegyensúlyozottabb szerkezet jellemzi. A savak sziporkáznak, és bár nem nagy mutatvány, legalább fajta- és termőhelyazonos, ami ezer forintért menő dolog. Sima 5 pont.
(furmintfan) Szép érettséget mutat: érett barack, propolisz, méz és egy pici petrol. Sima tapintású, de élénk savait kis maradékcukor ellenpontozza, bár úgy éreztem, mintha ezek ketten kicsit mintha külön utakon mozognának. Tiszta és arányos, érett citrusokkal, őszibarackkal, közepes lecsengéssel. Egy ezresért (amikor kapni lehetett) igazán remek vétel volt és még most is jól iható. 5p (999 Ft - Aldi, kifutott)

Kreinbacher Furmint 2013
Fele hordóban, fele tartályban erjedt.
(ungert) Fülledtségből kevesebb jutott neki, mint a Szent Ilonának, ugyanakkor igyekszik valamivel kifinomultabb, törékenyebb vonalat képviselni, többé-kevésbé sikeresen. Gyümölcsei a klasszikus trópusiak és citrusfélék vonalán mozognak, összességében zavarmentes, jól iható, és mindenféle előzetes félelmem ellenére még a harmadik nekifutásra sem omlik össze. Lehetne több is, mint egy átlagon felül korrekt ivófurmint, de minek. Következetes 5 pont.
(furmintfan) Egy fokkal összetettebbnek és csiszoltabbnak tűnik, mint a St. Ilona. Szép gyümölcsösség – őszibarack, citrusok, körte, zöldalma – mellett fehér szirmú virágok és szép fűszeresség is megjelenik az aromaprofilban. Kedves, tiszta, jó egyensúlya van, a korty puha tapintású, gördülékeny, egyszerűen jó inni, és nem is drága. 5p+ (1890 Ft - Bortársaság)

Skizo Furmint 2013
(ungert) Dugóhiba-gyanús illat, a pezsgésről és a savtalanságról már nem is beszélve. Hibás palack, kizárva.
(furmintfan) Hibás palack: nyitáskor pezseg, illata sem tiszta, lakkos, kartonpapíros, savai leeresztettek. (2000 Ft - pincétől)

Pálffy Káli Királyi Furmint 2013
Október végén szüretelt termés, amely hosszú ideig, spontán erjedt, majd 1 évig 225 literes használt francia hordókban érlelődött. A kóstolóra a szintén jelenlévő Pálffy Attila ajánlott fel egy palackot, ezúton is köszönöm.
(ungert) Izgalmas, komplex illattal kezd, se kedv, se idő szálazni, de első benyomásokra is szintekkel az eddigiek fölé szükséges pozicionálni. A korty sem cáfol: izmos, mindenből van benne, ráadásul pont elég is. Nagy, számszakilag magas savai simán elvesznek benne, gyümölcsök és hossz tekintetében sincsen rajta mit kifogásolni. Erős 6 pont, aranyérem, nagyon szerettem.
(furmintfan) Elegáns illat, érett gyümölcsök mellett szép fűszeresség: körte, őszibarack, narancs, marcipán, majd idővel egy kis sárgabarack. Közepes intenzitású és tömörségű anyag, a savak és a maradékcukor összjátékának eredményeképpen off-dry érzetű, jól beépült hordóval és remek arányokkal. Őszibarack, körte, nyári alma, pici sárgabarack, mandula, finom fűszeresség, fanyar lecsengés jellemzi az aromatikát. Hosszasan tartogatni már nem merném, de most jó formában van. 6p (cca. 4000 Ft - kifutott)

Káli Kövek Monoszló Furmint 2013
A Hegyestű Csádé-dűlőjének (vásárolt) furmintja 400 literes hordóban erjedt.
(ungert) Zárkózott kezdés, az enyhe hordóhatáson túl némi citrusfélét lehet belőle kicentrifugázni, ha van türelem és csukló hozzá. Tisztességes struktúrájú korty, lendületes és tiszta is, de a végén – egyébként teljesen indokolatlanul, tizenkettő és fél térfogatszázalék ugyanis – kibukik a szesz, enyhén csíp. Korrekt munka, de több kapaszkodót nem találtam. Gyengébb 5 pont.
(furmintfan) Eleinte visszafogott, édesfűszeres, őszibarackos, fehér húsú gyümölcsös, citrusos, végül enyhén virágos illat, nem sok érést mutat. Elég vastag, elegendő savval, enyhén édeskés hatást keltő, határozott hordó-jelenléttel, mandulával, marcipánnal, kókusszal, érett fehér húsú gyümölcsökkel. Jó anyag, de a nem teljesen integrált, és a gyümölcsöket háttérbe szorító hordó és a kesernyésbe hajló finis kicsit ront az összhatáson. 5p (cca. 4200 Ft - kifutott)

Szent Donát Furmint 2013
A Szitahegy, a Nagykút és a Hegyalja dűlők termése, 80%-a tartályban, 20%-a használt francia hordókban volt.
(ungert) Zárkózott fülledtséggel kezd, és bár gyorsan szellőzik, nem éppen előnyére. Van itt hordó, citusfélék, és bár más gyümölcs gyakorlatilag nem fejthető vissza, azért az első pohár hozta azt a korrekt techno-hatást, amit a Sauska szokott fiatalon, dacára az egyébként vérmérsékletfüggően nyersnek titulálható savaknak. Izgalommentes, a visszakóstoláskor meg már kócokban áll mindene, tehát nem is több, mint 4 pont.
(furmintfan) Eleinte fülledt, majd végig visszafogott is marad, mogyoró, gyurma, némi citrus pörgethető ki a pohárból. Enyhén citromosba hajló, penge savak vezetik a kortyot, citrusok uralják ízét, nagyon halványan némi fűszer, mogyoró, egy csipet só színezi. Eléggé egysíkú, aromaszegény és a savak túlságosan eluralják, mögötte kevés a tartalom. 4p (cca. 2200 Ft, kifutott)

Légli Furmint 2013
Balatonboglár, János-hegy, Szepsy Istvántól az Úrágyáról származó vesszők. 500 literes hordóban saját élesztővel erjedt, majd 7 hónapig hordóban érlelődött.
(ungert) Állítólag volt ez jobb formában, most viszont indokolatlanul széttart, illatban és kortyban egyaránt. Van itt hordó, szappanos jegyek, a kelleténél nyersebb savak, ugyanakkor se komplexitás, se hossz, se lendület. Nem szerettem, 3 pont.
(furmintfan) Kis palackbuké, őszibarack és fűszer érezhető eleinte, majd jóformán eltűnik az illata, aztán némi gyógyszeresség jelenik meg. Savai feszesek, már-már nyersen élesek. Őszibarack, némi fa, kevés fűszer és alma jellemzi ízét, de ezekre idővel egyre több mandula és gyógyszeres kesernyésség vet árnyékot. A jelenlévők közül többen szerettük ezt a bort a megjelenése idején, most kellemetlen meglepetést okozott. 4p- (2490 Ft - kifutott)

Skrabski Furmint 2013
(ungert) Kénes, parasztboros benyomás, széttart, se gyümölcs, se egyéb kapaszkodó nincs, hacsak a lecsengés ecetességét nem számítjuk annak. Értelmezhetetlen, már-már értékelhetetlen, és nem tudom, hogy a palackban, a borban vagy az én készülékemben van a hiba, úgyhogy kivastagítatlan 2 pont.
(furmintfan) Egyébként is fülledt illata alapján mintha TCA-s lenne, de a bor csavarzáras, így a dugóprobléma hiányában csak találgatni lehet az okát. Az arányaival nincs gond, de ízben sem tiszta, a citrusok mellett keserű, kellemetlen ízjegyek bukkannak fel. Nem tudom, hogy csak a mi palackunkkal volt-e baj, nem pontoznám. (1890 Ft - pinceáron)

Georg Seiler Furmint 2013
Ausztria, Burgenland, ruszti illetőségű borászat. Sajnos a honlap nem tartalmaz részletes információt az egyes borok készítéséről.
(ungert) Tiszta, de nem túl kifejező illat, a korty édes karakterű, ugyanakkor a savak nem támogatják meg kellően, ezért a kelleténél hamarabb laposodik el. A félreértések elkerülése végett: ez azért egy elég korrekt ivóbor, de éppen bármiféle rajongásfaktortól mentesen. Egyértelmű 4 pont.
(furmintfan) Érett mérsékelt égövi gyümölcsök, érett citrusok, méz jellemzi mind illatban, mind ízben. Picit édeskés és lágy, de tiszta, sima, zavarmentes és jól iható, és tulajdonképpen az a pici érettség sem áll neki rosszul. 5p- (7 EUR - pincétől)

Gross Furmint Stajerska Slovenija 2013
Osztrák pincészet, de az alapanyag ennél a bornál Stájerország szlovéniai részéről származik, nagy fahordóban erjedt és finomseprőn érlelődött 8 hónapig.
(ungert) Citrusfélék irányából közelítő, kissé neutrális, de szerethetően tiszta illat. A korty letisztult, lendületes és feszes, nem lóg rajta semmi sem, hosszra sem akad panasz. Ez már önmagában is nagy teljesítmény, de úgy üt nagyot, ha tisztában vagyunk az árával is. Élmény, bronzérem, 6 pont.
(furmintfan) Érett citrusos, diszkréten fűszeres illat, pici palackérettséggel. Meglehetősen koncentrált és tömör, a korty jó vonalvezetésű, lüktető savakkal, picike cukorral. Intenzitásban, beltartalomban is a sor egyik legjobbja, jó egyensúllyal, közepesnél hosszabb, szép lecsengéssel. Tiszta és zamatos, ízében citrusok, citromhéj, savanykás és édes fehér húsú gyümölcsök (almák, körte), kevés trópusi gyümölcs (mangó, narancs), finom fűszeresség és egy pici méz. 6p+ (13 EUR - Wein & Co)

Bott Frigyes Furmint 2013
Bott Frigyes első furmintja, Szepsy Istvántól érkezett klónok, spontán, hordóban erjedt és 10 hónapig érlelődött.
(ungert) A pincétől megszokottan jól definiált, éteri tisztaságú, citrusokra építkező illat. A háttérben némi ügyesen kalibrált fahatás, fűszerek. A korty úthengerszerű: szétfeszül az erőtől és a lendületről, tűéles, de nem zavaróan sok sav húzza feszessé. Elképesztő hossz, ami simán kárpótlás a gyümölcsök szempontjából értelmezett szikárságért. Felismerhető és élményszerű, ezüstérem és a 6 pont legteteje.
(furmintfan) Nagyon szép és összetett aromatika: őszibarack, pici sárgabarack, érett citrusok, finom fűszeresség. Az illat érdekes módon egy időre szinte eltűnik, majd elegánsan érett, fűszeres formában tér vissza. Koncentrált, intenzív és feszes, penge savak nyújtják hosszúra a kortyot, a hordó csak támogat, fűszerez a háttérből. 7p- (5200 Ft - mitiszol)

Nagy-Sagmeister Furmint Szigeti 2013
Szerémség, Dévás és Kányás dűlők, változatos alapkőzetek. Spontán nagy fahordóban erjedt és érlelődött.
(ungert) Az illat egyedi, nagyjából minden eddigitől távol próbálja meg definiálni magát, ugyanakkor ez inkább bizonytalanságban, mintsem izgalomban igyekszik megnyilvánulni. A korty vékony, rendezettségről és testről gyakorlatilag nincsen szó, ennek megfelelően gyorsan múlik. Se borként, se furmintként nem tudtam vele mit kezdeni, A 4 pontot azért eléri.
(furmintfan) Határozottan édes, marcipánnal, túléretten édes gyümölcsökkel, pici trópusi jeggyel, enyhe aldehides beütéssel. Van benne tartalom, de kicsit lágy, a marcipános édesség is valamelyest túlzónak tűnik. Érdekes darab, sokan nagyon nem szerették, talán a legmegosztóbb bor volt a sorban. 5p- (3650 Ft - Bortársaság)

Mit mondjak, nem volt felhőtlenül boldog és elégedettek a társaság a kóstoló végeztével. Az általában kiválónak mondott 2013-as évjáratból válogatott 14 borból mindössze három érte el a 6 pontot és e három borból kettő az országhatáron kívülről érkezett (Bott Frigyes, Gross, Pálffy volt az összesített sorrend), a sor több, mint egyharmada megmaradt az 5 pontos szint alatt. Közel 3000 Ft/palack átlagárért ennél azért többet vártunk, ráadásul több olyan bor is akadt a sorban, amely az utóbbi 1-1,5 évben óriási formahanyatlást produkált.

A Lumen Kávézónak köszönjük a helyszín biztosítását.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr798318540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kunci · http://www.borfoldrajz.blogspot.hu/ 2016.01.28. 11:09:28

Rust és környékén ismét elkezdtek foglalkozni a Furminttal. Minőségben azért van még mit fejlődniük. Remélem 30 év múlva ez a zseniális fajta világszinten is a elismertséget szerez.

shiraz2 2016.01.28. 11:25:30

Grossék, ismerten jó termelő, sauvignonjai is remekek. A Bott Frigyes Furmint 2013 pedig a piacon ma is elérhető tétel.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.01.28. 12:38:21

@shiraz2: "A Bott Frigyes Furmint 2013 pedig a piacon ma is elérhető tétel."
Jogos, nem figyeltem eléggé. :)
Grosséktól ezelőtt én is pont csak egy sauvignon blanc-t kóstoltam, az eddigiek alapján érdemes lesz követni a tevékenységüket.

zoli 2016.01.28. 14:44:22

@kunci: már hat termelő foglalkozik vele, egyelőre összevissza 8 hektáron. Az úttörő Wenzel családnál pl. mindig elsőként kopik el a fajta bora, ők épp most bővítik a meglévő ültetvényeiket, ezúttal összetettebb, gazdagabb génállománnyal.
A szlovén (alsó-stájer) siponok viszont ennél jóval nagyobb felületen teremnek, a vidék legkeresettebb árucikke. Általánosságban tekintve egy viszonylag jó stílust kaptak el, az általunk megszokottnál gyümölcsösebb, simább, zamatosabb az ő furmintjuk. Nálunk - elsősorban Tokajban - épp ez a műfaj hiánycikk: a tiszta, modern, könnyebben értelmezhető, de nem unalmas, elérhető árfekvésű változatok, ami szélesebb körben is népszerűséget szerezhetne a tokaji furmintnak.

kunci · http://www.borfoldrajz.blogspot.hu/ 2016.01.28. 15:08:21

@zoli: Wenzel bácsinál már én is jártam. Gyönyörű borai ellenére pont a Furmint az ami kevésbé nyűgözött le. Szürkebarátja, és Pinot-ja volt kiemelkedő tétel.
A szlovén Siponokról én is szépeket olvastam. Valahogy még nem volt hozzájuk szerencsém. Sajna a Furmint februárra sem jön tőlük senki. :(

zoli 2016.01.28. 15:52:05

@kunci: ettől függetlenül az fogy legjobban a kuriózum jellege miatt. Hasonlóan jártam én is, gondolom ez elsősorban az általunk megszokott ízvilág és az eltérő iskolázása végett, nomeg idejük se nagyon volt még megtalálni a receptúrát (nekünk se nagyon). Ugyanez nálam a helyzet a legtöbb külhoni édesbor kapcsán is. Nagyon máson szocializálódtunk.

Akár Balcsiról is érdemes kiruccanni Szlovéniába, sztrádán kb. egy óra, Lendvánál letérve még fél és akár rapidban is meg lehet ismerni Jeruzsálemben egy központi vinotékában egy valag helyi tételt, rögtön lesz egy benyomásod. Amúgy ja, vmivel jobban erőltetni kellene az Alpok-adriás kapcsolatainkat (is)...

kunci · http://www.borfoldrajz.blogspot.hu/ 2016.01.28. 16:15:22

Én is hasonló véleményen vagyok. Addig örüljünk annak, hogy a legnagyobb londoni iskolákban a Furmint már tananyagként szerepel.
Nyáron a terveim szerint Wachau-tól Sopronig úgy 10-12 nap alatt biciklivel és sátorral szeretném felfedezni az utamba kerülő borászatokat.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.01.29. 06:40:47

@kunci: " Addig örüljünk annak, hogy a legnagyobb londoni iskolákban a Furmint már tananyagként szerepel."

Egy kicsit magyar betegségnek érzem, hogy annyira a külföldi eredményeket és sikereket hajhássza majd mindenki. Ott lenni a londoni iskolákban nagyon hosszú viszacsatolással tudm nagyon kis mértékben valódi borfogyasztássá manifesztálódni.

Aminek örülni lehetne az az lenne, ha minden magára adó magyar étteremben poharaztatnának legalább egy olaszt, egy furmintot és egy kékfrankost. Az lenne az öröm ha minden magyra élelmiszerboltban a sorok feletti "Kenyér", "Tejtermékek", stb táblák között lenne olyan, hogy "Furmint", "Olaszrizling" és "Kékfrankos". Az lenne az öröm, ha hétfő reggel a várisi irodisták első kérdése egymáshoz az lenne, hogy kitől és milyen furmintot ittak a hétvégén.

Olyan nincs, hogy úgy csinálunk globális presztizst a borunknak, hogy nincsen komolyan vehető itthoni fogyasztás. A belföldi piacra pedig az kellene amit a zoli is mond...gyümölcsös, jól iható, zamatos, finom, tiszta és megfizethető furmint (meg olasz és kékfrankos).

Ebből a szempontból szerintem a Kreinbacher birtok végzi el a kötelező gyakorlatot a legszebben.