A Borrajongó

Wine Shock kékfrankos kóstoló - Ausztria vs Magyarország

2015. november 17. 06:00 - furmintfan

A különböző budapesti helyszíneken tematikus borkóstolókat, borvacsorákat szervező Wine Shock csapat október végén a kékfrankost állította az aktuális esti program fókuszpontjába. A Sonkapultban megtartott kóstolón osztrák és magyar kékfrankosok kerültek terítékre, nagy részüket vakon szemléztük. A vak szakaszban, találgatni kellett, hogy az éppen a pohárban lévő bor a két ország közül melyikből származik. Ez a találgatás szomszédos országok esetén sokszor egyébként sem könnyű, de mint a leleplezéskor kiderült, ebből a szempontból néhány bornál extra csavar is került a történetbe.
A vakon kóstolt palackok leleplezését követően komoly meglepetések is érték közönséget. A sor végére tartogatott utolsó két osztrák csúcs-kékfrankos méltó befejezése volt az estének.

kekfrankossonkapult1.jpg

Az első hét palackot kóstoltuk vakon. Érdekes egybeesés, hogy - mint utólag kiderült - a sorban szereplő borok közül korábban egyet sem kóstoltam.

Az Onyxban szakácsként dolgozó Mede Ádám, az októberben megrendezett Chaine des Rotisseurs Ifjúsági Szakács Világbajnokság bronzérmese egy kékfrankos, mint fajta által ihletett, sült endíviás, céklakrémes sült céklás előételt készített a résztvevőknek. Rekem fogás volt, köszönet érte.

kekfrankossonkapult2.jpg

Mátyás Pince Bio Kékfrankos 2013
Eleinte kicsit fülledt az egyébként hűvös hangulatú illat, majd kék szirmú virágok, érett málna, erdei gyümölcsök, finom fűszeresség tör elő. Szerkezetét tekintve fiatalosan szertelennek hat: a finomszemcsés tannin kissé tapadós, az alkohol enyhén melegít, enyhén cseres a finis. Kedves gyümölcsösségének (málnadzsem, erdei gyümölcsök) és egy minimális maradékcukornak (3,8 g/l) köszönhetően mégis jól iható, szerethető bor. Magyar bort tippeltem erre a Felvidékről érkező tételre. 5p (4500 Ft - Mitiszol)

Claus Preisinger Blaufränkisch 2012
Az eleje nem túl vonzó: enyhe csatornaszag, istálló, föld, majd idővel kis ribizli és meggy. Szájban vonzóbb, jobban definiált ízek jelennek meg: lekváros erdei gyümölcsök, cseresznye, bors, édes fűszerek, és az egészet enyhe édességérzet lengi be. Egyenes, nem bonyolult, mégis tömörebb, simább, jobb egyensúlyú az első bornál. Osztrák bort vártam. 5p+ (4400 Ft - Drop Shop)

Wetzer Péter Blaufränkisch Leithaberg DAC 2013
Illatában balzsamecetes illó, édesfűszerek, vegyes erdei gyümölcsök, kis zöldség. A kortyot éles, citromosba hajló savak uralják, mögötte a bor meglepően vékonynak és kissé hígnak hat. A savözön mögül egy kevés ribizli és savanykás piros bogyós gyümölcs bújik meg. Biztosan a fiatalság számlájára is írható, hogy egyelőre nem tudtam vele mit kezdeni, bár meglepődnék, ha ezek a brutális savak valaha is maradéktalanul megszelídülnének. Itt is van egy csavar: magyar borász, (kiemelkedő) osztrák termőhely... én magyar borra tippeltem. Legyen 4p (a 2012-es évjárat 6899 Ft - Mitiszol)

Ráspi Kékfrankos Válogatás 2012
Jó minőségű hordóról és alapanyagról árulkodó illatjegyek: kókusz, málnadzsem, erdei gyümölcsök, édeskés fűszerek, pici illó. Az utólag megismert évjáratot meghazudtolóan élénk savak támogatják a maximum közepes testet. Enyhén édeskés ízérzetet kölcsönöz neki a sok fűszer és az érett piros bogyós gyümölcskosár. A hordó érezhetően jó minőségű, de mintha kicsit "lötyögne" a viszonylag karcsú testen; a tannin még kicsit fiatalosan húz és tapad, de nem is ezt, hanem inkább a hordós ízjegyeket találtam most enyhén túlzónak. Magyar bort vártam. 5p+

Vylyan Kékfrankos 2013
Nagyon gazdag fűszeresség árad a pohárból, szegfűszeg, vanília, karácsonyi fűszerek képében, mellettük azonban szépen érvényesülnek az érett erdei gyümölcsök, cseresznye, meggy jegyei is. Szájban sem okoz csalódást: a közepes test arányosan épül fel, a korty jól kitöltött, tisztességes koncentráció és hossz jellemzi. Ízében is a rengeteg fűszer tűnik fel először, majd ismét jönnek az érett gyümölcsök: málna, cseresznye, meggy, erdei vegyes gyümölcsök. Osztrák borra számítottam, ahogy a társaság nagyobb része is, érthető volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy egy villányi bort rejt a palack. 6p+
 

Moric Blaufränkisch 2013
Kis bizonytalanság fedezhető fel illatában, némi tempera formájában, mellette meleg hangulatot árasztó enyhe fűszeresség jelenik meg. Az évjárathoz és az osztrák kékfrankos-átlaghoz képest relatíve lágyabb, puhább savakkal operál, teste könnyed, kecses. Ízben több gyümölcsösséget mutat, mint illatban, enyhe fűszerességgel (meggy, cseresznye, érintésnyi vanília, némi édesfűszer), de az illó és a tempera itt is feltűnik. Az aromabeli elhajlások mellett példás egyensúlyt mutat. Osztrák borra tippeltem. 5p+ (5250 Ft - Bortársaság)

Weninger Saybritz 2011
A pohárban szokatlanul sötétnek mutatkozik, szinte átláthatatlan maggal. Nem különösebben intenzív, de mély illat fogad: markáns földes jegyek, érett erdei gyümölcsök, málna, szeder, és egy picike illó. Masszív, tömör anyag, ehhez illő savakkal, melyekhez nem különösebben sok, de enyhén szárító tannin társul. Nem egy gyümölcsbomba (régebben sem volt az), de jó felépítésű, karakteres bor. Magyar borra számítottam, de ez itt Eisenberg osztrák részéről származik. 5p+ (kb. 5000 Ft volt - Bortársaság)

Moric Blaufränkisch Lutzmannsburg Alte Reben 2011
Sokféle erdei gyümölcs, meggy, gazdag fűszeresség és pici csokoládé adja az illatképet, de a kevéske illó itt sem marad el. Koncentrált és tömör, élénk, jó állagú savakkal, remek hordóhasználattal megtámogatva. Gazdag, rétegzett és hosszú, szép gyümölcsösséggel (meggylé, egy kis meggymag, erdei gyümölcsök, málna) és fűszerekkel, leheletnyi sóssággal. 7p (24500 Ft - Bortársaság)

Krutzler Blaufränkisch Perwolff 2012
Szép, összetett illatában masszív hordós fűszeresség dominál, elsősorban kókusz és vanília formájában, ehhez társulnak még az érett erdei gyümölcsök és egy árnyalatnyi füst. Tipikus "mindene sok" bor: jutott bele savból, tanninból és alkoholból is, de az izmos, nagy test mindegyiket elbírja. Masszív felépítésű, koncentrált bor benyomását kelti, de a tapadós, kissé érdes tannin is jelzi, hogy idővel mehet még feljebb is. Marcipán, édesfűszerek, vanília, kissé likőrös, édes erdei gyümölcsök és feketeribizli, pici füst és fa tölti ki a telt kortyot, amely nagyon hosszan tart. Már most igen komoly bor, ugyanakkor még fiatalosan zabolátlan, egy kis érlelés még biztosan jót tesz neki. 7p+ (14000 Ft - finewines.hu)

Angerman Öcsinek köszönet a kóstolóért, a Sonkapultnak pedig a helyszínért.
A kóstolón saját költségemen vettem részt.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr578056422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pinotnoir13 2016.07.17. 23:50:22

gargar-wachter nador kékfrankos és az esterházy...???
süti beállítások módosítása