A Borrajongó

Mindszenthavi Mulatság 2015 I. - Tokaji Bormívelők Társasága kóstoló és Riedel Furmint pohár bemutatkozás

2015. október 26. 06:00 - furmintfan

Az idei Mindszenthavi Mulatság egyik legnagyobb várakozás elé tekintő programja a Tokaji Bormívelők Társaságának kóstolója volt. Nem csoda, hiszen a 2006-ban alapított, majd egy ideje tetszhalott állapotban leledző egyesület hosszú idők óta először szervezett közös kóstolót. A társaság annak idején a tokaji dűlőklasszifikáció felelevenítése, valamint a szőlőtermesztésre és a borkészítésre vonatkozó közös előírások elfogadása mentén alakult meg, ám az elmúlt években nem hallatott magáról. A jelenlegi tagok most azonban igyekeznek újra életet lehelni a "TBT"-be, és ennek jegyében közös bemutatót szerveztek a Tokaj Nobilis kóstolótermébe, amely teljesen meg is telt az erre tervezett két(-három) órára. Kilenc borászat jelent meg a szombat délutáni kóstolón, mindenki 2-2 dűlős bort hozott magával.
Ezen a délutánon egyúttal az új Riedel Furmint poharat is letesztelhette a közönség. Azt talán kevesen tudják, hogy a tokaj.hu tulajdonosai álmodták meg ezt a poharat, majd az ötlettől a finanszírozáson keresztül a tesztelésig pénzt, paripát nem kímélve, a Riedel segítségével el is jutottak a megvalósításig. Az én szerény tapasztalataim alapján édes borok kóstolásához talán kevésbé alkalmas, de a száraz boroknál kétségtelenül bevált az új pohár, bár a saccra kb. 4 decis űrtartalmú pohárban a kisebb kóstolóadagok eléggé el tudnak veszni. Igazán persze úgy lehetett volna próbára tenni a csodafegyvert, ha több bort egymás mellett többféle pohárból is megkóstolok, de erre most nem volt lehetőség. 18 válogatott bor megkóstolására viszont igen. 

tbt_logo_nbkg.png

Abc-sorrendben szaladok végig a borokon, pontokat nem írok, egyébként is csak néhány szó került be az egyes borok neve mellé a noteszbe. Arra kevés volt az idő, hogy komolyabban elmerüljek az egyes tételek elemzésében, ez most örömborozás volt, így inkább csak benyomásokat rögzítettem. Az édeseket kivétel nélkül szerettem és összességében véve a szárazak is szépen muzsikáltak. Utóbbiak közül megcsillagoztam azt az ötöt, ami számomra most kiemelkedett a sorból.

bormivelok04.jpg

Árpád-hegy Pince:
Veres Furmint 2012
Határozottan fűszeres, kókuszos, vaníliás, érett gyümölcsös, nyári almás jegyeket mutat. Testes, vastag, picit emelkedett alkohollal, határozott hordó-jelenléttel.

Hárslevelű Késői Szüretelésű 2013
A Zafír termése. Könnyed, elegáns, ugyanakkor gazdag és tartalmas: egy kosárnyi trópusi gyümölcs illatát és ízét árasztja.

bormivelok03.jpg

Bott Pince:
Határi Hárslevelű 2014
Főleg zöldalmás-zöldfűszeres jegyek alkotják most az aromaprofilt, emellett feszes, egyenes bor, de még időt kér.

Csontos Furmint 2014*
Elegáns fűszeresség, citrusok, zamatos fehér húsú gyümölcsök, jó szerkezet, száraz lecsengés.

bormivelok09.jpg

Disznókő Szőlőbirtok:
1413 Édes Szamorodni 2012
Trópusi gyümölcsös, barackos, fűszeres, finoman krémes, szép szamorodni.

5 Puttonyos Tokaji Aszú 2007
Arányos szerkezetű, remek savakkal dolgozó, elegáns aszú, barackos, édes citrusos, finoman mézes, hosszú lecsengéssel.

bormivelok06.jpg

Dorogi Testvérek Pincészete:
Előhegy Furmint 2011
A hordó édes fűszerei elég határozottan érvényesülnek, ugyanakkor az érett fehér húsú gyümölcsök is megjelennek, és a bor teste is elbírja a hordót, még ha az nem is épült be talán teljesen.

Mézesmály Furmint 2011
Alapvetően hasonló stílusú, de a két Dorogi bor közül ez tűnt elegánsabbnak, gyümölcsösebbnek, könnyedebbnek.

bormivelok07.jpg

Királyudvar:
Furmint Sec 2008*
Szép érettség, finom fűszerek, őszibarack, enyhe édesség, jól kitöltött korty. Most még jobban is tetszett, mint a múltkori vertikálison.

Lapis Furmint 2008
Barackos, grillázsos, édesfűszeres, érett trópusi gyümölcsös, szép szerkezettel, jó sav-cukor egyensúllyal.

bormivelok08.jpg

Patricius Szőlőbirtok:
Szárhegy Furmint 2007
Szép érettséget mutat grillázzsal, pici petrollal és avarral, még most is jól muzsikáló savakkal.

Szárhegy Aszúeszencia 2002
Ezt bizony elbaltáztam, de mire észbe kaptam, elfogyott. :(

bormivelok01.jpg

Tokaj Kikelet:
Lónyai Hárslevelű 2014
Viszonylag visszafogott illat, citrusokkal, pici virággal. Feszes, egyenes szerkezet, citrusok, zöldalma, zöldfűszerek.

Váti Furmint-Hárs 2014*
Őszibarackos, körtés, fűszeres aromatika, nagyobb test, jó egyensúly.

bormivelok02.jpg

Tokaj Nobilis:
Barakonyi Hárs 2014*
Őszibarackos, sárgabarackos, érett sárga húsú gyümölcsös illat- és ízjegyek, zöldfűszerekkel, minerális felhangokkal. Hűvös hangulatú, lendületes, de van elegendő tartalom is a savak mellett.

Barakonyi Furmint 2013*
Nagyon egyben van most, szépen összesimult a szerkezete, a savak jó tartást adnak, de selymesek, nem túlzóak, a hordó is szépen integrált. Fehér húsú gyümölcsök, pici vanília és zöldfűszerek íze mutatkozik meg a jól kitöltött kortyban.

bormivelok05.jpg

Tokaj Pendits:
Krakó Furmint 2011
Érdekes aromákat lehetett benne felfedezni: paradicsom a szárával együtt, reszelt alma, zöldségek. Egyensúlyát tekintve rendben van, de egyértelműen oxidált és a zöldséges ízjegyekkel se nagyon tudtam mit kezdeni.

Felső-Bea Furmint 2014 (M)
Illatában emelkedett illó, szájban citromos savak uralkodnak. Nem tudom, hogy alakul majd, de jelen állapotában nem igazán tudtam megkedvelni.

 

A Tokaji Bormívelők Társaságának honlapja és facebook oldala (a logot előbbiről vettem kölcsön):

http://www.tokajibormivelok.hu/

https://www.facebook.com/Tokaji-Borm%C3%ADvel%C5%91k-T%C3%A1rsas%C3%A1ga-124269170955406/timeline/

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr908009567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szegediszomelijé 2015.10.26. 21:44:50

A borospohár tesztet megtették az érdekeltek, légy nyugodt!
Azért a 2014-es brutális évből a Csontos furmint még legalább 3-4 leütést megérdemelt volna -évjárattól függetlenül is egy egészen kiemelkedő szárat furmint, már most!

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.10.27. 06:02:34

@Szegediszomelijé: Nyugodt vagyok, tudok róla, azt hiszem, 4-5 kört is futottak, mire kiválasztották a nyerő poharat, de itt csak a saját tapasztalatokról tudok beszámolni. :)
A Csontosról lesz még leütés, csak egy másik posztban, egyébként egyetértek. :)

István Müller 2015.10.28. 12:37:50

A pohár alkalmatosnak tűnt ott. Persze összehasonlítani egy másik pohárral nem is ilyen alkalommal kell, és ezt megtették már mások.
Akkor és ott az Árpád Pince Veresek 2012 Furmint és a Nobilis Barakonyi Furmint 2013 tetszett a legjobban, de csak szárazakat kóstoltam.
Kiváncsian várom a Tokaji Bormívelők Társasága következő rendezvényét.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.10.28. 15:17:01

@Szegediszomelijé: @István Müller:
A két komment alapján már biztos vagyok benne, hogy félreérhetően fogalmaztam a cikkben. :)
Természetesen nem az volt, nem is lehetett a kóstoló célja, hogy össze lehessen hasonlítani az új pohárból kóstolás élményét más poharakkal, nem is vártam el ilyet. Nagyon sok tokaji borászt bevontak a tesztelésbe, akivel beszélgettem, elégedett az eredménnyel.
Csak arra akartam utalni, hogy ilyen jellegű összehasonlításról nincs saját élményem (Budapesten egyébként volt egy ilyen kóstoló a Wine Shock szervezésében). De ahogy írtam is, száraz boroknál szerintem is beválik.