A Borrajongó

Olaszrizling Október: Olaszrizling Somlón a Kreinbacher Birtok szemével

2015. október 23. 06:00 - akov

Az Olaszrizling Október kapcsán tartott „Olaszrizling Somlón” című kiváló mesterkurzuson vettem részt, amely a Kreinbacher birtok olaszrizlinggel kapcsolatos életútját mutatta be és felidézte az idén tizenhárom éves pincészet történetének főbb állomásait. Az érett borokkal szegélyezett előadást a birtok alapításától jelen lévő Baráth Sándor, valamint a borász, Várszegi György tisztelték meg jelenlétükkel. A beszélgetést Tóth Adrienn moderálta.

kreinboo.jpg

Kezdjük talán a pince történetével. A Kreinbacher Birtokot 2002-ben alapította Kreinbacher József. Az elsődleges cél egy minőségi kisbirtok létrehozása volt. 2004-ben azonban Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, ennek köszönhetően támogatások és pályázati alapok nyíltak meg, így érdemesnek tűnt egy picit nagyobb méretben gondolkodni. A birtok végül a 40 hektáros méretnél állt meg. A kisbirtokhoz elképzelt termelési filozófia azonban maradt, a cél a borvidékhez hű hordós erjesztésű és érlelésű tételek készítése volt. Ehhez zömmel 500 literes hordókat használtak, főként francia, kisebb részben osztrák kádárműhelyek termékeit. A borászat jellegzetes épületét 2005-ben adták át, amelyet hat év alatt sikerült kinőni. 2011-ben készült el – szintén EU-s támogatások bevonásával – a hegy lábához simuló, egymillió palack kapacitású borászat és pezsgőüzem. Az új helyen megfordult a hordó-tartály arány, a borok nagy része ma már tartályban erjed és érik, amely az időközben bevezetett egészfürtös feldolgozással együtt határozott stílusváltást eredményezett. A szőlőket igen dicséretes módon 2008-tól kezdve organikusan művelik. Bár nem volt témája az előadásnak, de szúrjuk ide, hogy az első pezsgők 2014-ben készültek el a champagne-i Paul Bara szakmai támogatásával, elsősorban furmint fajtából. 2015-től a birtok látogatóközponttal, bisztróval és szálláshelyekkel várja a Somlóra érkező turistákat. Ez utóbbi azért is lényeges, mert pont ez a két dolog hiányzott a hegyről: a jó szállás és az élvezetes étkezési lehetőség.

A Kreinbacher Birtok szőlőinek egynegyede olaszrizling, kb. 10 hektáron gazdálkodnak vele. A fajta előnye a megbízhatóság, az ellenálló képessége jó és művelni is egyszerű, más fajtákkal összehasonlítva kevesebb zöldmunkát igényel. Jól igazodik a somlói klímához, amely évenként 1950-2000 óra napsütést és 650-700 mm csapadékot jelent. Mivel a birtok száraz borokat készít, a botrytisz jelenléte nem kívánatos, amennyiben mégis megjelenik a bogyókon, akkor lehetőleg már a szedéskor válogatás áldozatául esik.

A védett eredetű somlói borokra vonatkozó szabályozás szerint minimum 6 hónap hordós érlelés és 3 hónapos palackos érlelés az előírás. A birtoknál az erjesztés esetenként spontán, de többnyire saját élesztőszelekcióra támaszkodik. A Kertészeti Egyetemmel együttműködve korábban kiszelektáltak 20-30 közötti törzset, majd az erjesztési kísérletek során a legjobb 3-4 darabot különítették el. A szüret előtt ezeket az Egyetem felszaporítja, majd erjesztéskor ezzel oltják be a mustokat.

A kóstolt borok:

Olaszrizling 2013

Somlón ideális év. 2009 adta az utolsó önálló olaszrizlinget, négy évet kellett várni a következőre. A szüret szeptember közepe és október eleje közé esett. Részben fahordóban (500 és 1500 literesek), részben tartályban erjedt és érett, végül ezeket házasították.

Nehézkes és fedett illat, olajos magokkal, fura fás hatással, enyhe vajassággal, seprőn tartás jellegzetes illatával. Tartalmas-testes, de viszonylag neutrális, a zöld gyümölcsös vonalat viszi. Sava emelkedett, nyersbe fordul. A korty kissé üres, nem túl definiált, benne fa, olajos magvak, fehér húsú gyümölcsök és némi kesernye a végén. 5p-

Szent Ilona Olaszrizling 2009

Nagyméretű francia és osztrák hordókban (5-20 hektó) erjedt részben spontán, részben a szelektált élesztővel.

Szép és tiszta illat, a fát már beépítette. Fehér húsú gyümölcsök, virág, naspolya, olajos magvak, méz és viasz köszönnek benne vissza. Olajosan testes, már érettséget mutat. A meleg év miatt lomha a korty, szinte elomlik a szájban. Kissé üres a közepe, a fát ugyan magáévá tette, de egyértelmű a borra tett határozott befolyás. Szép fehér húsú gyümölcsösség, közepes lecsengés, magas alkohol. 5p+

Szent Margit Olaszrizling 2008

Évjárat: Hűvös, csapadékos év, összességében átlagos évjárat. Ebben az évben készültek dűlős olaszrizlingek, főként idősebb ültetvényekről (30-110 év). Francia hordókban erjedt és érett, főleg nagyobb méretűekben.

Mély szín, sárgás arany. Rendkívül szép és komplex illat, aszalt gyümölcsökkel, fehér virágokkal, mogyoró, mandula és kiemelkedően integrált fás-fűszeres hatással. Némi szellőzés után egy enyhe mentolosság is megjelenik, ami abszolút nem jellemző a somlói borokra. Kóstolva olajosan testes, somlaiasan gyümölcstelen, inkább olajos magvak, némi méz, egy kevés aszalt fehér húsú gyümölcs és polifenolos héjasság adják karakterét. A korty eleje itt is üres, a szerkezet szinte elomlik a nagy beltartalom közepette, a lecsengésre viszont szépen visszajön. Elég meglepő ez azért egy olaszrizlingtől így 7 évesen. 6p-

Aranydomb Olaszrizling 2008

Mély szín. Illatában itt is olajos magvakra, fás-fűszerekre, fehér virágokra és egy kevés zöldességre bukkanhatunk. Olajosan krémes, fehér virágok és fehér húsú gyümölcsök jellemzik. Elég definiálatlan, a korty eleje szintén üres (így érik a somlói olaszrizling?), a nagy beltartalomba itt is polifenolos héjasság vegyül. 5p

Szent Ilona Taposó-Kút 2006

Kiemelkedő évjárat, 80% olaszrizling. Enyhén mézes, finoman fűszeres, vaníliás-virágos illat, szinte kortalan. A korty olajos, már természetesen érést mutat, de meglepően életteli. Emelkedett sav, a tökéletesnél egy picit több fa domborítja. Tagadhatatlanul olaszrizlinges, érett citrusokkal, kesernyés-fanyar lecsengéssel. Az elég sok sav mellé érezhető cseresség is társul, a fentiekhez hasonlóan héjas, áztatott karakterű, amely rusztikus irányba tereli. Hosszú lecsengés, meglepően életben van. 5p+

Öreg Tőkék Bora 2006

Olaszrizling, hárslevelű és furmint házasítása. A pincészet keresett brandje, 25 évnél idősebb tőkékről származik az alapanyag. Mély sárga-arany szín. Idősödő illat, erősen palackbukés, olajos magvas, idősödő citrusokkal, almával, egy kevés trópikussággal, birsalmával, kellemes virágossággal. Elég komplex. Testes, kiválóan textúrált, sava enyhén emelkedett. Aromáit érett citrusok és a szépen beépített fa adják. Abszolút a csúcsán, vagy inkább már utána valamivel. Az utóíz fárad, benne egy kevés cider és jelentős kesernye. 5p

Öreg Tőkék Bora 2013

Az olaszrizling a bor felét adja. Szép illat, vonzó virágossággal, fehér húsú gyümölcsösséggel. A már említett stílusváltás kézzel fogható. A testesség bár somlaias, de visszafogottabb, citrusok, lime és zöld gyümölcsök, nyári alma képviselik az aromákat. Hordót nem nagyon érezni, jó arányok és élénk sav jellemzik. A savanyú gyümölcsös zamatokhoz kis seprősség és fanyar-kesernyés utóíz társul. Lehetne intenzívebb. 5p+

Köszönet a kiváló mesterkurzusért, ahol a közönség meggyőződhetett róla, hogy a hordóban erjesztett és érlelt somlói olaszrizling közel egy évtizedig simán elvan. Külön jó volt mindezt látni egy igen tisztán dolgozó birtok interpretációjában. Ugyanakkor számomra továbbra sem dőlt meg az a tétel, hogy az olaszrizling nem képes igazán komoly bort adni. De lehet nem is kell tőle többet várni, csak a megbízható gondtalanságot. És ezt a Kreinbacher Birtok olaszrizlingjei maradéktalanul teljesítették.

(Az Olaszrizling Októberre a szervezők hívtak meg, amit nagyon köszönök! A mesterkurzusért fizettem. A képet a szervezőktől kaptam.)

A Kreinbacher Birtok honlapja: http://www.kreinbacher.hu/

Az Olaszrizling Október honlapja: http://olaszrizlingoktober.hu/

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr57987119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.10.23. 06:45:18

Jó egy somlói poszttal kezdeni a napot :) Köszi.

Nekem személy szerint a Kreinbacher 2009-ese az egyik kedvenc olaszom. Messze a legjobb ár-érték arányú olaszrizling szerte a világon.

Az olaszrizling legnagyobb kínja amúgy az amit sokan csak halkan, zárójelben mernek kimondani, de látszik a posztból is. Ha ezek a borok juhfarkból, furmintból, hárslevelűből vagy akár traminiből készültek volna, pontosan ugyanazzal technológiával, ugyanazzal a költséggel, ugyanazzal figyelemmel akkor nem 5 pontos átlag hanem 5.5-6 pontos átlag jött volna ki. Csont nélkül. Ha pedig juhfark lett volna akkor nem tudtatok volna a szemináriumon 2006-2009 évjáratokat sem kóstolni, mert régen elfogyott volna még a pince belső készlete is akár kevésbé jó ár-érték arányon.

Amúgy pedig a Kreinbacher birtok nagy frankóság a hegyen. Az éttermük jó, a bár menő, a szállást is mindenki dícséri. A csapat lelkes, szerény és nagyon elkötelezett. Tényleg csak pozitívumot tudok róluk mondani.

silvousplait 2015.10.23. 09:32:03

@BZoltan: Lehet, hogy az en izlesem tevedt el valahol, ebben a francia-magyar ketlakisagban ? 7 eve kuszkodom mar a Kreinbacher borokkal, ezidaig vajmi keves sikerrel... Nyilvan barbarsagomat teszem kozhirre azzal, ha leirom, hogy Oreg Tokek borat eppugy ontottem mar a lefolyoba, mint Syrah-t, no meg a 2009-es Olaszrizlinget is. Izlesekrol persze nem vitatkozunk, en sem teszem. A rendszeres leontesek kozt mindig eltelik 1-2 ev, mialatt titkon remenykedem abban, hogy valami megvaltozik bennem. Vagy a borokban, hiszen stilusvaltasrol beszelnek / beszeltek nalam okosabbak. A tolem telheto legnagyobb bizalommal nyitottam fel tehat egy 2011-es juhfarkot ezen a nyaron, mely az uresseg, a semmitmondas es a sterilitas mintapeldaja volt. De mondom, akinek ez kell, az vegye. Nem a - szerintem - rossz borok bantanak igazan, a franciakat sem viselte meg kulonosebben, pedig ketszer is probalkoztam naluk a Krenibacherrel.
Nekem az a megaloman betonrakas faj jobban, amiert mindenki ugy odavan. Lattam kivul, lattam belul. Felkeszen, tehat sem az etteremrol, se a teamrol, se a barrol nyilatkozni nem tisztem. De hogy az egesz epitmeny egy netto, meregdraga tajrombolas, sajnos eros gyanum. Uramatyam, hol van mindez a Fekete Bela- es Takacs Lajos-fele rusztikus, "anarchikus", de melysegesen oszinte es egyszeru patinatol ? (Es miert nem inkabb az a tema inkabb, hogy ok ketten mar nem boraszkodnak a hegyen ? Ez ti. joval nagyobb veszteseg, mint egy ujabb hipertech, szpotlampas, a felszinen kovalygo es a melybol semmit nem mutato boraszat.)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.10.23. 09:35:47

Köszi a posztot, érdekes kóstoló lehetett.
@BZoltan: Az a 2009-es Szt. Ilona Olaszrizling tényleg remek kis bor volt, én jó másfél éve tekertem ki az utolsó palackom nyakát, még írtam is róla itt.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.10.23. 09:43:36

@silvousplait: A Kreinbacher borokon már polemizáltunk a Syrah kapcsán, erre bővebben most nem fogok kitérni. A régi borok nagyon fásak voltak, ez tény, azokat nem is szerettem annyira, de lefolyóban nálam azért egyik sem landolt.
Fekete Béla bácsi birtokát megvették, ő visszavonult, már csak tanácsokat ad, ha jól tudom. Takács Lajos pedig hazaköltözött és Tokajban borászkodik. Én is sajnálom, hogy ők már nem öregbítik a Somló hírnevét, de én ettől még nagyon örülök, hogy van a Kreinbacher.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.10.23. 11:12:54

@silvousplait: Hú, nagyon sokat tudnék erről írni és mondani. A legfontosabb azért az, hogy mi nem olyan borokat csinálunk mint a Kreinbacher és nem olyan épültetet gondozunk, építgetünk mint ők. Ennek pedig oka van. Borban nekem az ő boraik egy kitekintés, egy ellenpont egy változatosság. Somlói témában az én ízlésem irreleváns, mert én azért a stílusért rajongok amit mi csinálunk. Ha nem így lenne akkor hülye lennék :) Ezzel együtt nekem tanulságos és izgalmas azt nézni, kóstolni, követni, hogy mások mit látnak bele a Somlóba.

A Takács Lajos és Fekete Béla történetek messze nem egyszerűek. A Lajos egyszerűen nem tudott felépíteni egy konzisztens borstílust amit a megfelelő áron értékesíteni tudott volna. Nála a hiba egyértelműen a helytelen befektetési ütemezés és a többszöri radikális stílusváltás volt. A piac és a fogyasztók ezeket nem tolerálták és hamarabb elköltötte a pénzét épületekre, technológiára minthogy egy jól termő és működő szőlőültetvényt hozott volna létre. Ez nem titok, ezt én neki is elmondtam. Nagyon szeretem a Lajost és nagyon bírom a stílusát, sajnálomm, hogy nem sikerült neki. Az ő történetének atanulsága az, hogy nem elég jó borásznak lenni, tudni kell agrárvállalkozásként menedzselni egy birtokot. A Béla bácsi egy más történet. Ő a korához viszonyítva messze kifutotta azt ami benne volt. Stílust teremtett, piaca volt, rajongótábora volt... de eljött a nap amikor úgy döntött, hogy eljött a pihenés ideje. Az ő történetében sok kérdőjel nincsen. A borait szereti aki szereti és kritizálja aki nem szereti. Én büszke vagyok arra, hogy ismerem őt és soha senkinek a dícsérete annyira nem esett jól mint amikor ő (és Bori néni is, ami majdnem nagyobb szó) mondta azt a 2011-es Hárslevelűnkre, hogy az ízlik nekik.

Szerintem mindkettőjük története kerek, egész és lezárt. Beszélni szerintem azokról kell akik most is dolgoznak és mennek előre. A Kreinbacher birtok pedig ilyen, azzal együtt, hogy a boraik kinek tetszenek és kinek nem.

A Kreinbacher űrsilót én amúgy már megszoktam. Mostanában azzal nyugtatom magam, hogy ennyi pénzből, ekkora akarattal lehetett volna sokkal pöcébb pincét is csinálni. Az ő rendszerük pedig legalább fentről zöld :) Lehetne mondjuk piros is, ami nagyon gáz lenne :)

silvousplait 2015.10.23. 11:46:02

@furmintfan: Koszonom szepen a valaszt. Nagyjabol tudom en is, mi lett veluk. Ez sajnos, nem valtoztat azon, hogy mar nincsenek itt, marmint a Somlon. Ami tul kicsi hegy, hogy ket nagyszeru boraszt "csak ugy" elveszitsen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2015.10.23. 11:57:15

@silvousplait:
A 2009-es olaszrizling ezerforintos bor, annyiért maximálisan jó (mondjuk 5 pont, vagy 5,5), van karaktere, nem csak ételhez iható.
Miért öntöd ki?
Ennél nagyságrenddel jobb olaszt egyébként tán ha kettő-hármat ittam... legutóbb '12-es Losonczi volt nyitva, az nem volt jobb...

silvousplait 2015.10.23. 11:59:32

@BZoltan: Neked is nagyon koszonom a valaszt. Felreertes ne essek, nem estem a hamis, lefekezo nosztalgiazas bunebe, egyszeruen csak azt gondolom, hogy e ket borasz oroksege, utodlasa, a megkezdett munka tovabbepitese stb. stb., tobb szot erdemelne. Ha valakik, ok aztan igazan letettek valamit az asztalra. Kerdojel nelkuli tortenet - de hol a melto folytatas ?
Az pedig, sajnos, oriasi baj, ha valaki "csak" zsenialis borasz, de menedzser, es ezert felfalja, ledaralja a rendszer. Hogy a piac es a fogyasztok nem toleraltak a radikalis stilusvaltast, azzal lenyegeben Takacs Lajost nem toleraltak. Ez szerintem oriasi vesztesege a magyar boraszatnak.

silvousplait 2015.10.23. 12:03:53

@Hepci: Azert ontottem ki, mert rossz volt (alkoholos, nehez, egett gumis - mi kell meg ?).

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.10.23. 12:47:21

@silvousplait: Van annyi új borászat a Somlón, hogy ne érezzük problémának az utánpótlást. A Kis Tomi aka Somlói Vándor, Géró Peti, Fekete Pince, stb...Én nem érzem azt, hogy hiány lenne új nevekből. Sőt: www.somloi.hu/somloi-boraszatok/

Azt, hogy óriási veszteség lenne bármely pince bezárása én barokkos túlzásnak érzem. Egyik pince sem hagy pótolhatatlan űrt. Az emberek igen, de a borok nem. Béla bácsi és a Lajos mint emberek nagyon hiányoznak... de azért legyünk reálisak, a boraik pótolhatóak és túlszárnyalhatóak. Én tiszta szívvel mondom, hogy 2014-ig még egyetlen somlói borász sem csinálta meg a felülmúlhatatlanul csodálatos somlói bort. Jó borokat csináltak, de óriásokat még nem. Szóval amikor valaki leteszi a pincekulcsot és a metszőollót akkor én a talpon maradókra néznék és nem az elvonulók után sírnék.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2015.10.23. 13:19:11

@BZoltan:
Én 2006 körüli Hollóvár borokra emlékszem, ha jól emlékszem. Azok tüzesek és tömörek voltak, koncentráltak.
Később egyszer ittam valamit (furmint?), az meg nagyjából üres volt, koncentráció és ízek nélkül, a korábbiakhoz hasonló (vagy magasabb?) áron.
No most, ha ezt nevezzük stílusváltásnak, akkor meg tudom érteni a piacot, ha ezt nem tolerálta.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.10.23. 13:36:41

@Hepci: A Hollóvárnak négy korszaka volt. Az első az volt amikor a Lajos nekszaladt a projektnek és bevásárolt kóracél tartályokat, felújított néhány házat és még felvásárolt szőlőből akart valamit csinálni. Szerencsére nagyon hamar rájött, hogy ez nem jó út. Ezeket a borait szerintem nagyon kevesen ismerik. Ez után elkezdte egy kicsit komolyabban venni a szőlészetet, de pénze rendes ültetvényt csinálni ekkora már nem volt. Emiatt támremdszer nélküli, de kordon ritkaságú tűkehiányos gyalog ültetvénnyel dolgozott alacsony tőketerheléssel. Ez nagyon komoly alapanyagot adott neki. Ebből lettek a 2005-2009 közötti legendás borai. Test, koncentráció, tűz, egyéniség. Én itt szerettem bele a Lajos boraiba. De ekkor már nem használta a kóracél tartályait, hanem fahordózott. El is kezdte árulni a "régi" pincetechnológiáját. Aztán valaki nagyonhülyének elhitte, hogy neki váltania kell... elkezdte mondani ezt a "meg akarok inni együltő helyemben egy palack bort" butaságot. Ekkor kezdtek el higulni a borai. A fogyasztói egy része nem értette, de voltak akik ekkor kezdtek rajongani érte... vannak akiknek erre a stílusra áll a cerka. Én mondtam neki, hogy szerintem ebben a stílusban a Györgykovács Imre sokkal jobb és nagyobb is a tábora. A negyedik és utolsó korszaka a 2013 volt... az "én leszarom" korszak :( Addig is gyakran mondogatta ezt a Lajos, de 2013-ban már fejben sem volt a Somlón.

Azóta pedig a Kreinbacher már kigyalulta azt a furmintot amit még a Lajos telepítettett el :( A Kis Tomi szerencsére viszi a többi Hollóvár ültetvényt. De bakművelésben kordon ritkaságban az dupla költség fele hozam... szóval ki tudja meddig éri meg. Pedig talán a Somló legjobb területe az a környék. Kár, nagy kár az egészért...

silvousplait 2015.10.23. 17:48:15

@BZoltan: Ezt hivjak pozitiv hozzaallasnak :) Hat akkor, hajra, remelem, az "ifju titanok" nehany palackja meg hozzam is eljut.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.10.23. 19:57:50

@silvousplait: A Somlói Borok Boltjának webshopjából (borarum.hu/) DPD-vel semmi idő alatt olcsón megkapsz bármit. Egy karton válogatással olyan nagyot nem is kockáztatsz.

Somlói Vándor, Géró Péter, Csetvei Kriszta, Barcza Bálint csak néhány a fiatalok közül.

silvousplait 2015.10.28. 15:40:59

@BZoltan: Koszonom, se Francia-, se Magyarorszagon nem rendelek interneten bort, de jarok en meg arra ! :))

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.10.28. 15:43:36

@silvousplait: Miért nem? Én a borvásárlásaim 95%-át neten intézem. De csak olyan bort amit ismerek vagy amit barátok referálnak.

silvousplait 2015.10.28. 15:50:26

@BZoltan: No, ez gyors valasz volt ! Csupancsak azert, mert szerintem ugy igazan jo a bor, ha tortenete is van: idaig mentem ertem, ezt lattam, ez tortent velem stb. Ha aztan kinyitom 1-2, akarhany ev (vagy csak honap) mulva, es nem az ugrik be rola, hogy ultem egy rohadt szamitogep elott, hanem a Juraig vagy Nemetorszagig (vagy a Somloig) mentem erte, es sutott a nap, es milyen jot kajaltunk aznap stb., az mindjart mas ! De ha nem is utazom - itt olyan jo borokat kapni a boruzletben, hogy teljesen mindegy, eppen mi van, legalabb harmincfele tetszik egyszerre. Szoval a boseg zavara, eloszoval, emberi kommunikacioval, miegyeb. En ezt szeretem.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.10.28. 16:37:39

@silvousplait: Én úgy vagyok ezzel, hogy a kedvenc bortermelőim borait én a legkényelmesebben és a legegyszerűbben szeretem megvenni. Ha egy borvidéket járok akkor én nem 10kg-os kartonokkal akarok bűvészkedni :)

Cirfandlia 2015.10.29. 16:35:12

A 2008as évjáratjellemzést (Hűvös, csapadékos év) gondolom nem az emlékeidből írtad, hanem a bemutatón vezették elő; ami egyébként _nagyon_ nem fedi a valóságot. Az év jóval melegebb és átlagos csapadékú volt.
(Hõmérsékleti szempontból a 2008. év az 1901 óta rendelkezésre álló homogenizált, interpolált adatsor alapján az igen elõkelõ 3. helyet szerezte meg. 2008. éves középhõmérséklete országos átlagban 1,5 fokkal volt magasabb az 1971-2000-es éghajlati átlagnál. Csapadékviszonyok tekintetében ugyanakkor a tavalyi év nem volt rendkívüli, az év csapadékhozama országos átlagban a szokásos érték 102%-ának felelt meg. innen: www.met.hu/eghajlat/magyarorszag_eghajlata/eghajlati_visszatekinto/elmult_evek_idojarasa/) Persze ha vki az előző -2007es- extrém forró és messze nem a mi klímánkra jellemző nyárral hasonlítja össze akkor lehet iyen kényszerképzete, de ez az év melegebb volt a 09, 10, 06 ,05, 04től is. De hogy személyes tapasztalat is legyen, 2008 adta nálam az utóbbi 18 év egyik legjobb évjáratát, tipikus fehérboros év volt, elegendő esővel, nagy forróság nélkül éréskor. A vörösöknek kicsit sok volt az eső, és az ősz sem volt ideális, de fehérben igen. legalábbis szerintem. De hűvös semmiképp :).

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.10.29. 16:52:19

@Cirfandlia: Természetesen az előadáson így hangzott el. Az őszre gondoltak szerintem. De helye is válogathatja talán és fajtája is, ahogy írod.