A Borrajongó

Augusztusi borcsokor Csopakról és Paloznakról

2015. szeptember 23. 06:00 - furmintfan

Idén azzal a grandiózus tervvel vágtam neki a nyárnak, hogy egy-egy túra erejéig alaposabban elmerülök a Balaton északi partján elterülő borvidékek bugyraiban és lehetőség szerint helyi borfesztiválokra is benézek. Nem vagyok, nem is lehetnék maradéktalanul elégedett az eredménnyel, mert a többnapos túrák szinte kivétel nélkül meghiúsultak, és a borfesztiválok kínálatának tesztelése is többségében elmaradt, de augusztusban néhány villámlátogatással valamelyest kiköszörültem a csorbát. A Káli-medencében sikerült teljesíteni az ütemtervet, Badacsonyban két pincészet kínálatát szondáztam meg. Csopakon és/vagy Paloznakon pedig kétszer is megfordultam augusztusban, így az utóbbi két, egymással szomszédos település boraiból egészen tisztességes merítés jött össze a nyár végére. 

csopakpaloznak3.jpg

Augusztus elején ellátogattam a Paloznakon 2012 óta minden évben megrendezésre kerülő Jazzpiknik második napjára (a lehetőségért köszönet a Homola Pincészetnek). Az idei, sorrendben negyedik fesztivál alkalmával a kis falu megtelt élettel, zenével és fényekkel. Természetesen a borok sem maradhattak ki, ezúttal azonban nem csupán a szervezésért felelős Homola Pincészet borait lehetett megkóstolni, hanem a környékbeli borászok eredményeképpen több csopaki és paloznaki pince képviseltette magát a rendezvényen. (Ezen túlmenően is egyre szorosabb együttműködés alakul ki a környékbeli borászatok és vendéglátóhelyek között, és az ilyen kezdeményezések mindig örömre adnak okot.) Azzal a szándékkal vágtam neki a napnak, hogy végigkóstolom a kóstolható borok nagy részét, mielőtt komolyabba belevetem magam a fesztivál forgatagába. Gyorsan gellert kapott a terv, mert a Jásdi Borteraszon hosszabb ideig leragadtam, mint azt eredetileg terveztem, Paloznakra érve pedig néhány bor után eltettem a jegyzetfüzetet, és a továbbiakban maradtam néhány jól bevált kedvencnél.

csopakpaloznak4.jpg
Augusztus utolsó hétvégéje ismét Paloznakon talált, ezúttal egy baráti társaságban eltöltött nyárzáró "balatonozás" keretében. Természetesen adta magát az alkalom, hogy folytassam az ismerkedést a Homola-szortimenttel. Végül még Budapesten is kóstoltam néhány idevágó tételt más pincészetektől, ezeket a jegyzeteket is hozzácsaptam a többihez.
Igen kellemes meglepetés ért, egyenletesen jó színvonalon teljesítettek a borok. Ennyi karakteres olaszrizlinggel ilyen rövid idő alatt sosem találkoztam, mint idén augusztusban, és ezek nagy részét Csopak és Paloznak dűlőiről szüretelték (hozzátéve, hogy aki gyümölcsbombákra vágyik, itt rossz helyen keresgél).

Figula Pincészet
Sáfránykert Olaszrizling 2013
Kellemes és sokrétű illat: zöldalma, körte, zöld- és keleti fűszerek, fehér virágok. Egyszerre kelt friss és érett hatást, köszönhetően az előbbit képviselő zöldalmás, zöldfűszeres, citrusos, és az utóbbit erősítő érett sárga húsú gyümölcsös, barackos jegyeknek, amely kellemesen fanyar lecsengéssel záródik. Elég telt és gazdag, de a savak egyenesben tartják. Üdébb, elegánsabb, mint a Figula Sáfránykert korábbi kiadásai. 6p (2950 Ft - Bortársaság, DiVino)

 jazzfeszt_nemfigula.jpg

Homola Pincészet
Fakutya 2014
100% pinot blanc, június végén még hordóból szemléztük, augusztus elején már palackból kóstoltam újra. Aromakészlete nem túl bonyolult, leginkább citrusos és neutrális fehér húsú gyümölcsökből áll, a hordót alig érezni. Markáns, egyenes savak dominálnak végig szájban, mondhatni savhangsúlyos. Inkább fröccs formájában fogyasztanám. 4p (1650 Ft - pincétől)

jazzfeszthomola1.jpg

Chardonnay 2013
Illatában felismerhetően chardonnay, de elegáns, szofisztikált formában, túlzások nélkül: finom fűszeresség, érett fehér húsú gyümölcsök. Élénk, feszes savak vezetik a kortyot, az okosan adagolt hordó szépen játszik a kezük alá. Az édes citrusos, őszibarackos gyümölcsösség mellett a szegfűszeges, vaníliás fűszeresség csak másodhegedűs szerephez jut, kiegészítve a gyümölcsök és a savak játékát. A fa szépen besimul a kortyba, nem fojtották bele a hordóba a bort. Feszes, elegáns és kellően hosszú. 6p (2700 Ft - pincétől)

jazzfeszt_nemhomola3.jpg

Sáfránykert Olaszrizling 2013
Vonzó illat, citromfűvel, édes citrusokkal, pici virágossággal. A korty sima, kerek, széles savakkal operál, jó egyensúlyt mutat, és mivel fát nem látott, a hordó sem piszkál bele az összképbe. Friss és érett citrusok, citromfű, zöldfűszerek, pici édesfűszer, leheletnyi vaj és egy csipet só alkotják az ízprofilt. 6p (2500 Ft - pincétől)

jazzfeszt_nemhomola1.jpg

Hajnóczy Olaszrizling 2013
Éles kontraszt az előző borhoz képest: határozott hordós jegyek, kókusz, vanília, szegfűszeg, só és citrusok. Masszív, testes bor, élénkebb érzetű savakkal, hosszú lecsengéssel, határozottan jelen lévő, de minőségi hordóval. A hordó fűszeressége mellett ugyanakkor a gyümölcsös jegyek is bőven mutatkoznak: citrusok, mandarin, körte, nyári alma. Némi vanília, édes fűszerek, és egy csipetnyi só teszi teljessé az összképet. 6p (3200 Ft - pincétől)

jazzfeszt_nemhomola2.jpg

Kékfrankos 2013
Vonzó, összetett és kellemesen intenzív illat, amely szépen változik a pohárban: virágokkal, rózsával, kis violával, édesfűszerekkel, jól definiált meggyel nyit, majd fel-felütik a fejüket a különböző erdei gyümölcsök, végül mindez narancshéjjal és gyógynövényekkel egészül ki. Szájban is elég gazdag, meggyel, cseresznyével és remek fűszerességgel (koriander, római kömény, narancshéj, szerecsendió) kényeztet. Az élénk savak és a sima tannin szép keretet adnak a jól kitöltött kortynak, a hordó szépen kiegészíti a gyümölcsöket, nem tolakodó a jelenléte, éppen annyira van jelen, amennyire kell, a test éppen közepes, a lecsengés hosszú. Jár a taps. 6p+ (3200 Ft - pincétől)

jazzfeszt_nemhomola0.jpg

Jásdi Pince
Furmint 2014
Tartályban erjedt, majd három hónapig 500 literes hordóban érlelődött. Kezdetben meglehetősen zárkózott, majd egyre több fűszer és egy kis zöldalma bújik elő a pohárból. Élénk savak, finom hordósság, fanyar, zöldalmás, citrusos ízvilág kis fűszerrel. 5p (1600 Ft - pincétől)

jazzfesztjasdi3.jpg

Lőczedombi Olaszrizling 2013
Visszafogott, lassan nyíló illatában őszibarack, nyári alma, mandula, édes hordófűszerek és a szárazpróbánál enyhe virágosság. Savai jó tartást adnak a kortynak, talán középtájt éreztem, hogy kicsit szellősebbé válik. A hordó – ahogy a dűlős Jásdi-boroknál már megszokhattuk – tagadhatatlanul jelen van, ízlés dolga, hogy ki mennyire tolerálja, nekem még éppen határon belül van. Zöldalmás, barackos, enyhén citrusos, a lecsengésben mandulás ízébe a hordó csempész vaníliás, fűszeres jegyeket. 6p (3500 Ft - pincétől)

jazzfesztjasdi6.jpg

Siralomvágó Olaszrizling 2011
Határozottan sós, mandulás illat, sok fűszerrel, vaníliával, kókusszal és érett almával. Minden szempontból masszív anyag: nagy test, öblös korty, széles savak, határozott hordó, hosszú lecsengés. Ízében is markáns sós, mandulás, fűszeres jegyek uralják, amelyeket érett fehér húsú gyümölcsök kísérnek. 6p (4500 Ft - pincétől)

jazzfesztjasdi5.jpg

Nagykúti Chardonnay 2012
Nem egy közhelyes chardonnay illat, valahogy mégis sejthető, hogy milyen fajtával van dolgunk. Ismét határozott sósság, mellette a hordó fűszerei, nyári alma, sárgadinnye, érett gyümölcsösség. Közepesnél testesebb, jó állagú savak dolgoznak benne, talán a szesz tűnik kicsit soknak, de nem vészesen. Sós, érett citrusos, finoman fás, vaníliás, mogyorós ízjegyeket mutat szájban, fanyar lecsengéssel. 6p- (3500 Ft - pincétől)

jazzfesztjasdi4.jpg

Ranolder Fehér 2013
60% furmint, 40% olaszrizling, mindkettő a Siralomvágóról. Nem egy hivalkodó bor, ezt már illata is elárulja: neutrális fehér húsú gyümölcsök, visszafogott fűszeresség, pici mogyoró. Elég tömör és jó felépítésű, hosszú és az egyensúlya is rendben van. A savak nem vágnak, a hordó sem túlzó, kis krémesség béleli ki a korty mélyét. Ezek után nem csoda, hogy ízek sem robbannak, szinte puritánnak mondható a bor, mégis vannak rétegei. Érett citrusok, nyomokban körte és őszibarack, egyszerre zöld és édes fűszeresség, egy csipet só és pici vanília a korty végén, de minden nagyon visszafogottan. Nem egy kedves, behízelgő bor, inkább rétegműfaj, de kétségtelenül vannak értékei. 6p (3950 Ft - Bortársaság)

jazzfesztjasdi2.jpg

Furmint 2011
Tavaly azt írtam, hogy érdekes lenne látni, mit mutat 1-2 év múlva. Nos, 1 év eltelt, a bor viszont keveset változott. A hordó fűszerei visszafogottabban érvényesülnek az illatban, a kókuszos-vaníliás fűszeresség és a nyári almás-körtés gyümölcsösség mostanra nagyjából egyensúlyba került. Szájban viszont most is leginkább a hordó fűszeressége dominál, a gyümölcsök továbbra is a háttérbe szorulnak, pici sósság úszik még be a képbe. Jó anyag, de a fát mostanra sem sikerült teljesen integrálnia. 5p+

jazzfesztjasdi1.jpg

Petrányi Pincészet
Szitahegy Kódex Olaszrizling 2013
Szalonnás fedettséggel nyit az illat, majd szellőzéssel egyre több zöldfűszeres, bazsalikomos, citrusos jegy bukkan fel, hosszabb idő elteltével azonban érintésnyi gyógyszeresség is. A korty selymes, lágynak nem mondanám, de kifejezetten élénknek sem. A hordó pont annyi, amennyi kell, finoman fűszerez, de alig észrevehető, nem uralkodik a boron. Kissé szellős, de remek egyensúlyt mutatót, eleganciát sem nélkülöző bor. Nem egy ízbomba, de vannak rétegei és bár nem kifejezetten gyümölcsös, mégis részletgazdag, és vannak benne vonzó komponensek. Finoman citrusos, citromhéjas, citromfüves, zöldfűszeres, mandulás ízek keverednek, váltakoznak, enyhe sóssággal körítve. 6p (2590 Ft - Radovin)

jazzfeszt_nempetranyi2.jpg

Syrah 2013
Illata buja és enyhén édeskés, kék szirmú virágok, édes fűszeresség (szegfűszeg) uralják, majd szellőzéssel egyre több erdei gyümölcs és szilva bújik elő. Mindenesetre az illat alapján nem valószínű, hogy syrah lett volna az első tippem, olyan érzésem volt, mintha beleborult volna egy kevés turán is. Szerkezetét tekintve könnyed, de feszes, abszolút a savakra épít, a tannin moderált és sima, a savérzetet viszont itt-ott már sorjásnak és kissé élesnek találtam. Az illatban megismert aromák ízben is hasonló intenzitással támadnak. Érdekes, egyedi bor. 5p+ (2990 Ft - Radovin)

jazzfeszt_nempetranyi1.jpg

Szent Donát Pince
Csopak 2013
Amolyan birtok-olaszrizling több csopaki és paloznaki dűlőből (Sáfránykert, Slikker, Nagykút, Szitahegy). Illatban és ízben is citrusok, pici zöldfűszer, egyfajta gyurmás ásványosság érezhető. Feszes, egyenes, lineáris szerkezetű bor, nem túl komplex, de nem igazán lehet belekötni, első lépcsőfoknak nagyon rendben van. 5p (1900 Ft - Sidewayz)

jazzfesztsztdonat1.jpg

Márga 2013
Nagyrészt a márgás-mészköves-agyagos Nagykút furmintja, 20% olaszrizlinggel kiegészítve. Illatában visszafogott citrusosság, gyurmás ásványosság és finom fűszeresség. Lényegesen komolyabb anyag, jó arányokkal, élénk savakkal és hosszú ívű, jól kitöltött korttyal. Ízében ugyanaz a citrusos és gyurmás ásványos vonal köszön vissza, mint az illatban, a hordó fűszereivel körítve. 6p (2800 Ft - Sidewayz)

jazzfesztsztdonat2.jpg

Berekhát Olaszrizling 2013
Vörös agyagos, permi homokköves talaj. Sós-köves-agyagos árnyalatokkal nyit, a hordót is határozottan érezni: fa, kókusz, mogyoró. Idővel citrusos, virágos jegyek is megjelennek, másnapra pedig határozottan őszibarackosba fordult. Széles, legalább közepes testtel, finom krémességgel, a végén emelkedett alkoholérzettel. Köves, sós, vaníliával, kókusszal, nyári almával, őszibarackkal, sós citrommal, mandulás, fűszeres lecsengéssel. 6p (3600 Ft)

jazzfeszt_nemsztdonat1.jpg

Kishegy Olaszrizling 2013
Mészköves alapkőzet, löszös fedőtalajjal. Eleinte nagyon zárt az illat, némi sós citromot és enyhe fűszerességet mutat, majd ahogy nyílik, szépen bújnak elő a gyümölcsök: zöldalma, körte, őszibarack, és egy leheletnyi virágosság. Elegáns, szinte légies, mégis van egy tömör magja, a kortynak pedig szép vonalvezetése. Sós, zöldfűszeres, citrusos, okosan használt hordóval. Nagyon tetszett. 6p+ (3600 Ft - Radovin)

jazzfeszt_nemsztdonat2.jpg

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr527808936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szegediszomelijé 2015.09.24. 21:59:49

Akov bortársat szólítanám meg: Mit is hozott kóstolni a klubba a Szent Donáttól?
Minden esetre a dűlők kóstolása egymás után mindíg érdekes!

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.09.25. 08:10:14

@Szegediszomelijé: szia! A Kishegyet asszem. Sokáig nem volt jó a Kishegy. Rajta ült a kén. Azóta sokat javult! Egyetértek Furmintfan pontjával!