A Borrajongó

Badacsonyi alapok 2014-ből - Villa Tolnay Tavasz trió és Bakó Ambrus Badacsony

2015. július 16. 06:00 - furmintfan

A 2014-es évjárat nehézségeit valószínűleg teljesen felesleges az olvasóknak ecsetelni, mindenki tudja, hogy a legtöbb magyar borvidék az előző 3 évhez képest mind mennyiségben, mind minőségben gyengébb produktummal számolhat. A Badacsony és környéke sem úszta meg komolyabb esőzések nélkül az évet. Innen szép nyerni mondhatnánk, de tény, hogy nem lehetetlen.
Két jó nevű borászat 2014-es boraiból szereztem be 1-1 palackot, hogy kiderüljön, ők mire jutottak. A Villa Tolnay méltán népszerű, konstans best buy-gyanús és 2014-re fajtabor-trióvá duzzadt Tavasz-szériájának tagjait és Bakó Ambrus "Badacsony" névre hallgató házasítását kóstoltam meg a múlt héten. Bakó Ambrust és Nagy Lászlót is megkértem, járuljanak hozzá egy-két információmorzsával az íráshoz. Így is tettek (ezúton is köszönöm), kiváltképp Ambrus, aki - jó szokásához híven – most sem kímélte a klaviatúrát.

tanuhegyek2014.jpg

Villa Tolnay
Nagy László birtokigazgató és borász szerint 2014-ben nagy mennyiségű termés veszett oda, mert a rengeteg csapadék miatt a bogyók könnyen felrepedtek. Ahol viszont sikerült megmenteni a termést, ott egészen koncentrált ízek, zamatok fejlődhettek ki. Mennyiségben kevesebb, de egészséges gyümölcsöt sikerült szüretelniük, így a birtok összes bora elkészül, a portfólió-szűkítés áldozatául eső Kéknyelű és Sauvignon Blanc kivételével. A mennyiségi korlátok miatt 2014-ből nem lesz Zöldveltelini-trilógia, csak a 2013-as "Föld" utódja lesz lepalackozva.
Nagy László megfigyelései szerint a csapadékos években felgyorsul a tápanyagáramlás a talajban, ennek köszönhetően egy határozott gyógynövényes vonal jelenik meg a 2014-es borok aromaprofiljában. 2014-ben a Tavasz-borok tartályban erjedtek, ott finomseprőn érlelődtek és kivételesen 3 hónapot töltöttek 12 és 18 hektoliteres osztrák Stockinger hordóban is, így hamarabb lekerekedtek a borok.
2014-ben három tagúra bővült a Villa Tolnay Tavasz névre hallgató sorozata: a zöldveltelini és a rajnai rizling mellett olaszrizlingből is készült egy könnyedebbre hangolt tétel. Számomra újdonság volt, de mint kiderült, már 2007-ben is készítettek egy Olaszrizling Tavaszt. Mindegyik bort DIAM 5 dugóval zárták le.

vttavasz2014.jpg

Villa Tolnay Zöldveltelini Tavasz 2014
Illatán furcsa fedettség ül, eleinte valamennyi neutrális gyümölcsösséget sikerült nagy nehezen kipörgetni belőle. Kicsit zöldséges, kicsit citrusos, kicsit zöld fűszeres lesz, ahogy nyílik, de komolyabb intenzitást nem ér el. Szájban teljesen a savak uralják, hiába az a kis krémesség valahol a korty mélyén. Nem egy ízbomba, és sok fajtajelleget sem tudtam benne felfedezni: citromos, lime-os vezető ízjegyek mellett néha egy kevés grillázs vagy méz, illetve enyhe sósság ütötte fel a fejét, de ezeknek csak pillanataik voltak. A savhangsúly és a kis cseresség miatt eléggé aszketikus bor, lehet, hogy fog még kerekedni ez a savérzet, de én jelen állapotában nem tudtam őszintén megszeretni. 4p (1790 Ft - Bortársaság)

Villa Tolnay Rajnai Rizling Tavasz 2014
Egy kis kénes fülledtséggel nyit, de rövid szellőzés után felismerhetően rieslinges: édes őszibarack, citrusok, kis fűszer, egy érintésnyi méz. A vártnál testesebb bor, jó savakkal, kis krémességgel, hosszú lecsengéssel. Szépen betölti a szájat, a kortyból - különösen annak végén - ugyan kicsit kikandikál az alkohol, de bőven tolerálható mértékben. Édes citrusos, őszibarackos, némi édes fűszerességgel, egy pici vaníliával és csipetnyi sóssággal. Fajtából, termőhelyből is többet mutat, mint az előző bor, visszakóstolásnál már ez volt a kedvencem a trióból. 5p/6p (1790 Ft - Bortársaság)

Villa Tolnay Olaszrizling Tavasz 2014
Ennek is kellett egy kis idő, hogy kitisztuljon az illata, utána viszont jól definiált és kellemes fehér húsú gyümölcsös, zöld fűszeres, golden almás, őszibarackos, virágos jegyeket mutat fel. Az előző bor után kóstolva kicsit lágyabb, kicsit vékonyabb, simább, ugyanakkor közepesnél könnyedebb testéhez minden szerkezeti összetevője jól aránylik. Golden almás gyümölcsösségét kakukkfüves, oregánós fűszeresség és finom sósság teszi izgalmassá, a lecsengése pedig kellemesen fanyar. Az első körben ezt szerettem a legjobban a három Tavasz közül, de a következő kanyarnál a rajnai a fejére nőtt. 5p/5p+ (1790 Ft - Bortársaság)

Bakó Ambrus
Bakó Ambrus 2014-ben szinte az összes parcella termését összeházasította, ezt már a szüret végén így is tervezte. Komolyan küzdeni kellett a termésért, pedig az Ambrus borainak alapanyagát biztosító területeken még 2010-ben sem voltak nagy problémák a szőlővel. Ambrus elmondása szerint csak érett alapanyagot volt hajlandó átvenni, így elég sok botrytises szőlőt kapott, de a kis mennyiség mellett csak így lehetett korrekt minőséget elérni. A bor összetételét tekintve kb. 56% olaszrizling, 25,5% rajnai rizling, 11% szürkebarát és 7,5% zenit.
Az olaszrizling nagy része a Szeremley udvarház feletti részről, az egykori Állami Gazdaság makroteraszairól, kisebb része az általában a "Villa Mellett" fantázianevű tétel alapanyagát biztosító területről származik. Mindkét területről több időpontban szüretelt, különböző tulajdonságú gyümölcs érkezett: egy része egészséges, savas, másik része botrytises, harmonikusabb. Az olaszrizling nagy része használt hordóban, 50 liter üvegballonban erjedt és előbbi része kapott egy hónapos hordós érlelést is.
A rajnai rizling az Óbester fogadó fölötti nagy tábla nyugati feléből származik, két külön tétel, mindkettő használt hordóban erjedt, botrytises, illetve az egyik kifejezetten aszús volt, mindkettő kövér, testes bort adott. A hosszú erjedés után acéltartályban érlelődtek.
A szürkebarát szintén a Szeremley udvarház feletti makroteraszok egyikéről származik, nagyon botrytises. Nagyon nehézkesen ballonban erjedt, az erjedést hordóban, seprőn fejezte be, majd acélban érlelődött.
A kissé savhangsúlyos, szintén a villa mellől érkező zenit ugyancsak eléggé botrytises volt. Ez üvegballonban, majd összefejtve acélban erjedt és érlelődött.
Minden egyes tétel spontán erjedt, almasav bontására nem került sor. Az olaszrizling üdeséget, lendületet, savakat, a rajnai rizling testet és érettséget hozott magával. (A kéknyelű Ambrus szerint nem illett bele a házasításba.) A bor 10-es DIAM dugóval lett lezárva.

bako2014.jpg

Bakó Ambrus Badacsony 2014
Vonzó és összetett illat már nyitáskor is: fehér virágok, őszibarack, ananász, édes citrusok, golden alma, nagyon érett körte és méz illata, némi zöldes reflex-szel. Eleinte ezek az illatjegyek inkább külön-külön, egymást váltva mutatkoznak meg, majd idővel inkább egy komplex egységbe forrnak össze. A friss és érett gyümölcsös jegyek szájban is egymásnak adják a kilincset: őszibarack, sárgabarack, körte, citrusok, kis trópusi gyümölcs, citromhéj, bodza, lime, érintésnyi sósság. Érdekes módon ahogy telt az idő és egyre jobban összesimultak a különböző ízjegyek a bor egyre frissebbnek, feszesebbnek, ugyanakkor harmonikusabbnak  tűnt. Kellően feszes, a beltartalom mellett jó egyensúlyt mutató, gazdag bor. Másnap egy narancsos-lazacos tészta mellett is szépen domborított. 6p (3150 Ft - Bortársaság)

(szerk.: Azóta kóstoltam egy másik palackot ebből a borból, abban a fent említett érett gyümölcsös jegyek sokkal kevésbé mutatkoztak, így a savak viszont túlsúlyba kerültek.)

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr67620160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sub_ 2015.07.16. 10:46:39

Off topic:

Érdeklődnék, hogy lesz-e beszámoló az idei Terra Australisról? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek az ott kóstolt tételekről.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.07.16. 12:15:27

@Sub_: Nem tudom. Akov talán ott volt, de most meg, ha jól tudom, épp nincs itthon, így ha ír is róla, az még odébb lesz.
Engem is érdekelt volna a kóstoló. Hívtak is rá, jeleztem is hogy érdekel, végül mégse fértem be a keretbe, mert felbukkantak a semmiből "értékesebb" résztvevők. Kicsit be is rágtam.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.07.16. 12:22:10

On. A Bakó Badacsony 2014-et már két napja kóstolgatom. Nekem azért jóval kevésbé tetszik, mint a szerzőnek. Nem mondom, hogy ezek a botritiszes dolgok ne adnának némi érdekes csavart a bornak, meg aztán én nem is vagyok a botritisz üldözője száraz borokban, de mégis ellentmondásosnak éreztem itt, hogy alapvetően ezek a késeis jegyek egy relatíve vékony, éles savú borral társulnak. Felőlem jöhet a botritisz, csak akkor legyen kényeztetően gazdag, krémesen telt az összkép.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.07.17. 09:04:34

@Sub_: igen, lesz. Csak össze kell szednem magam. :)

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.07.17. 10:59:51

@drbarta: Lehet többet fizettek a belépőért, ezért voltak 'értékesebbek' :)

bazaltrajongó 2015.07.17. 11:31:04

Sziasztok!

Még az a szerencse, hogy mindenki kicsit másmilyet preferál és ezért sokféle borral lehet örömet szerezni (persze csalódást is).

Véleményrészletek ugyanarról a borról:
1. "a szerkezet, pontosabban a korty vége kevésbé jött be,
elég olajosnak találtam, olyan olaszrizlingesnek :) Elvesznek benne a savak és így kicsit tunya és fókuszálatlan a zárás, legalábbis az én elvárásaimhoz."
2. "Kellően feszes, a beltartalom mellett jó egyensúlyt mutató, gazdag bor."
3. "alapvetően ezek a késeis jegyek egy relatíve vékony, éles savú borral társulnak."

A lényeg, hogy mindenkinek tudjunk adni olyat, amilyet szeret. Nyilván nem egyetlen tételben.

Üdv:

Bakó Ambrus

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.07.17. 14:18:29

@drbarta:

"végül mégse fértem be a keretbe, mert felbukkantak a semmiből "értékesebb" résztvevők."

Ez komoly??? Eddig is tudtam, hogy a Kóstolómester nicken egykor sokat trollkodó arc egy hipergáz fazon, de ez szinte komikus. Én mindig is csodálkoztam, hogy vannak a világon olyan jó borok amelyek kedvért érdemes ezt a fazont elviselni :D

MádiN. 2015.07.17. 15:12:44

@bazaltrajongó:

Szia Ambrus, írták a srácok, hogy a kéknyelű nem passzolt a házasÍtásba, ezek szerint lesz külön '14-es kék ?

Üdv
Norbi

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.07.17. 18:26:14

@BZoltan: ilyen formában ez nem igaz szerintem...

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.07.17. 20:35:03

A Tolnayakból a veltelinit és a rajnait kóstoltam, még májusban, palackozás előtt. A velteliniből ez a tavasz totál felejthető volt, viszont a hordós változattól, hordómintaként, leesett az állam, majd kíváncsi leszek mit szóltok hozzá ha elétek kerül. A tartályos rajnai kifejezetten tetszett, tervezek is venni belőle párat. Egyébként a vele egy napon kóstolt Sabar rajnai még szebb volt, azt is ajánlom figyelmetekbe :)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.07.17. 22:37:21

@akov: Az emberek megítélése szerintem még a borokénál is összetettebb és sokkal szubjektívabb műfaj :) Szóval nem gáz, hogy nem értünk egyet.

Váltottam levelet az úrral és szerintem full gáz. De biztos jól adja elő magát. Engem zavart a sok kamuflázs és ködösítés.

De minden elismerésem mindenkinek akiknek a toleranciaszintje magasabb.

Sub_ 2015.07.18. 11:09:14

@Szten00: Köszi szépen! Már olvasom is. Ettől függetlenül persze akov írását is várom. Jó minél több oldalról körbejárni a témát.

bazaltrajongó 2015.07.18. 11:37:45

@MádiN.: Szia Norbi!

Igen, töltöttünk 2014-es Villa Mellett Kéknyelűt. Kicsit brutális bor, de szerintem egyensúlyban van...
És töltöttünk édes Kéknyelűt, de nem írhatjuk rá, hogy Badacsonyi (se Balatoni, se Balatonmelléki, se Dunántúli, stb.), csak asztali borként hozhatjuk forgalomba, vagyis a Kéknyelűt sem írhatjuk rá (nem fér bele a termékleírásokba, mert német jégborokhoz illő sava van). Valószínűleg az lesz a neve, hogy "Ahogy Termett" :))

zoli 2015.07.18. 12:02:23

@bazaltrajongó: óvatosan az elnevezéssel. A NÉBIH-jogelőd korábban egy aszútechnológiával készült borom forgalomba hozatalát engedélyezte ugyan, de a fantázianeve - Botritisz Verzió - használatát nem. Az illetékes a telefonban azzal indokolta, hogy túlzottan emlékeztet Tokajra az elnevezés!? Mondjuk felőlem aztán betilthatná az állam a botritisz illegális tevékenységét Hegyalján kívül, mennyivel több borom lenne most tavalyról...

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.07.18. 14:50:17

@akov: Milyen formában? Az nem igaz, hogy ennek a rendezvénynek a szervezője használta a "Kóstolómester" nevet, vagy az nem, hogy ezen a nicknéven írták a legnagyobb trollkodásokat a magyar borblogtérben? :)

bazaltrajongó 2015.07.18. 18:32:35

@zoli: @rszabi: Köszönöm, akkor kicsit megváltoztatjuk, pl.:

Maga Termett
Maga Született, stb.

A samo különben sem azt jelenti: ahogy, hanem azt, hogy: maga, önmaga....

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.07.18. 23:33:09

@zoli: @bazaltrajongó: Sosem értettem ezt a névadási fétist. Egy bornak fantázianevet akkor érdemes adni ha fel akarsz építeni egy márkát. Ez egy 6-8 éves kemény és következetes munka. Kitalálsz egy borstílust amit következetesen viszel éveken át. Ekkor éred el azt, hogy a termőhelynél, termelőnél és a fajtánál erősebb márkaneved lesz aminek van húzóereje. Minden más csak költői önkifejezés ami szép dolog, de ha nem az élelmiszerboltok polcaira tolod a bort akkor ez teljesen öncélú.

Ha kis tételes eseti borról van szó, akkor pedig bőven elég magyarázni a hátcímkén vagy a weboldalon és a jól kiképzett kereskedésben.

Mondom ez úgy, hogy egy aszú technológiával készült főbort én simán a fajta nevével hozok forgalomba. Mert az erősebb és nincs kedvem lefutni a teljesen felesleges és idióta köröket a hegyközséggel meg a hatóságokkal.

Szerintem az egyszerűség és a következetesség sokkal nagyobb érték mint egy verbálkreatív szóvirág.

zoli 2015.07.18. 23:53:59

@BZoltan: a végső cél egy borvidéknek szerintem is az, hogy maga a termőhely legyen a legerősebb hívószó, ennek a fajtát/fajtákat is idővel be kell áldozni, de ebbe szerintem nem piszkít bele egy egyszeri borkülönlegesség (nomeg az is szükséges lenne, hogy letisztuló stílusa, arculata legyen az adott borvidéknek, ilyenről én egyelőre nem tudok idehaza). Plusz még ha annyira frankóra sikeredett is volna az az édes kéknyelű, akkor se hinném, hogy gyakorta megismételhető mutatvány egy hasonló stílusú bor.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.07.19. 06:42:52

@zoli: A bor maga semmiképpen nem piszkít be a borvidékbe. Főleg akkor nem ha jó. De ahogy írod azért sem mert még nagyon nincsenek meg a borvidékeink kialakult arculatai.

Én a bornevekkel való zsomglőrködést tartom teljesen értelmetlennek.

bazaltrajongó 2015.07.19. 09:42:54

@BZoltan: Szia Zoli!

Teljesen egyetértek. DE: ha visszaolvasod a hozzászólásom, látni fogod,hogy kényszerpályán vagyok, nemhogy eredetmegjelölést, de még fajtanevet sem írhatok a borra. A túl magas savtartalom miatt egyik szóbajöhető termékleírásnak sem felel meg, FN bornál pedig nem engedélyezett a Kéknyelű fajtamegjelölés.

Ezért nincs más választás, mint a névvel zsonglőrködni, ahogy Te magad is ezt javasoltad egy korábbi, nekem írt leveledben ("Kétnyelvű, Kéknyelvű, Hétnyelű ...", à la Karner Gábor Tavasszal a föld).

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.07.19. 18:59:33

@bazaltrajongó: Igen, ha mindenképpen üzenni szeretnél a címkén a fogyasztónak akkor trükközni kell. De ha kellően jó kommunikációval támogatod meg a bort és minden kóstólón és minden kereskedődnek elmondod alaposan, hogy miről van szó akkor sok jelentősége nincs a dolognak. Mondjuk neked a BT polcain eggyel nehezebb a dolod.

A kéknyelű egyébként mókásan és praktikusan vizualizálható egy lapáttal/ecsettel/kapával aminek kék a nyele :D

kunci · http://www.borfoldrajz.blogspot.hu/ 2015.10.30. 02:30:28

A rajnai nekem is ízlett. A 14-es évjáratból nem is rossz amit összehoztak :)