Nagyjából semmit. Kíméletlen, de sajnos így van. Sokan sokféle reményt táplálnak, amikor megtalálják a szekrény tetején a három évtizede porcicákkal marakodó Debrői Hárslevelűt. Ez most akkor biztos sokat ér, hisz régi, tehát eladjuk. Nem is hinnénk el, mennyi ilyen story van, minket is keresnek meg időről időre ehhez hasonló ajánlatokkal. Az alábbiakban összeszedem, hogy laikus eladóként mit kell észben tartani ahhoz, hogy ne gomboljuk túl a régi borokat. A cikk tehát elsősorban nem rutinos törzsolvasóinknak szól, inkább ad mankót a vintage-rettenetek tulajdonosainak kezébe.
Kiskáté
A borok érése. Van egy olyan közhiedelem, hogy a borok az idővel jobbak lesznek és minél öregebb egy bor – nem számít milyen öreg – annál jobb. Ez az első tévedés. A borok legnagyobb része ugyanis nem érik, vagy eleve nem érlelésre, hanem fiatal fogyasztásra szánják. Ilyen a rosé, a száraz fehérborok elsöprő többsége, de még a közép-komoly vöröseknek is enyészet a sorsa. Az alacsony palackárhoz ráadásul valami gagyi zár (rossz minőségű parafa) dukál, ami néhány év alatt kivégzi a bort. Komoly érlelési potenciállal, az évtizedes kor melletti fogyaszthatóság erényével csupán a borok elenyésző része rendelkezik, ezekkel a „hétköznapi ivó” általában sosem randevúzik. Innen nagyjából 0,1% esélyed van továbbmenni.
A borok tárolása. Szinte hihetetlen, de az átlagos fogyasztó nem érti, vagy fel sem merül benne, hogy az érleléshez a bort jól kéne tárolni. Ez 12-14 fokos, viszonylag állandó hőmérsékletet jelent. A múltkor hallottam egy történetet, hogy valaki a szekrény tetején talált egy Mouton ‘85-öt és rájött, hogy eladná, mert sokat érhet. Nem, nem ér sokat, egészen pontosan nulla pénzt ér, a bor tönkrement, lehúztál a klotyón úgy 60-80 ezer Forintot, kedves barátom.
A piac. Itthon nem nagyon van erre piac. Azt hiszem, jól mutatják ezt az időről időre megszervezett borárverések, ahol finoman szólva sem tolonganak a húszezreseket lobogtató vásárlók. Eladni tehát nehéz lesz, készülj fel!
A bizalom. Ahhoz, hogy az un. másodlagos borpiacon (erről beszélünk) tudjunk értékesíteni, a kínált terméknek hitelesnek kell lennie, mi mint eladók, pedig nem árt, ha képesek vagyunk bizalmat ébreszteni a vevőben. A Vaterán és a Jófogáson való hirdetés pont ezzel ellentétes. A legfontosabb, hogy valahogy hitelt érdemlően tudjuk bizonyítani, hogy a bort jól tároltuk. Ez igen nehéz, ugyanis akik ilyen dolgot vesznek, alapvetően nem hülyék és nem fognak kétszázezret kiadni egy valószínűleg darabokban lévő borért. A rossz tárolásról hazudni pedig szimplán csalásnak minősül, kóstoláskor majd úgyis kilóg a lóláb. Arra sem árt kitérni az eladáskor, hogy milyen forrásból fértünk hozzá a portékához, hol vásároltuk, stb. Engem kerestek meg például olyan nagy értékű borral, amit állítólag külföldi munka során egy bontásra ítélt ház pincéjében találtak. Ilyen story esetén azonnal felmerül: a bor lopott. A lopott pediglen rossz. Ne vegyetek lopott cuccokat!
Érték. A legfontosabb és a legnehezebb. Mivel Magyarországon igen gyerekcipőben van a „second hand” borpiac, értékesíteni annyiért tudsz, amennyiért megveszik. Ha valami nagy francia borod van, szerencsés vagy, ha magyar bort árulsz, akkor a gombhoz kell varrni a kabátot. A lényeg, ne legyenek irreális elvárásaid!
Árulkodó jelek
A rossz tárolás sokszor kívülről is látható a boron, szóval könnyen le lehet bukni. A dugón keresztül kifolyt bor pl. repülőgépes szállításra (nyomáskülönbség) vagy irdatlan hősokkra utal. Tekerjük meg kézzel a kapszulát, ha forog, nincs alatta bor, ha tapad, esély lehet, hogy átázott a parafa. A címke állapota szintén igen fontos, hasonlóan a régi bankjegyekhez és értékes bélyegekhez, hibás, koszos címkével már nem ér annyit egy bor, mint ha makulátlan. A kiszáradt, összeaszott, UV-szívott vagy felsöndörödött címke ugyancsak rossz tárolásra utal. A bor korhoz képesti alacsony szintje dettó lebuktatja a tökéletesnek beállított portékát. Azt se gondoljuk azonban, hogy a túl nedves pince nem okozhat kárt. Berothadt címkéjű, tetőtől talpig penészes palack megvásárláshoz is egy balekra lesz szükség. Száraz fehérbor és aszú esetén igen fontos lehet a bor színe. Minél mélyebb, annál kevesebb az esély az eladásra, a palack tartalma ugyanis túlöregedett, eloxidálódott.
Mi mennyit ér?
Az alábbiakban megpróbálom összeszedni, hogy milyen típusú borok mennyit érnek. Természetesen mindig lehetnek kivételek, de az alábbiakat használhatod ökölszabálynak:
Rendszerváltás előtti száraz fehér és vörösborok (beleértve az Egri Bikavéreket, Soproni Kékfrankosokat, a Debrői Hárslevelűket és további kedves barátaikat): 0 Ft (eleve minden bort iparilag termeltek, gyenge volt a minőség, jó minőségű parafa dugó nem került a palackokba)
Kilencvenes évek magyar vörösei (tipikusan Villányi). A legtöbb ezek közül már feladta, szóval, akinek van esze, kerüli őket. A kilencvenes évek második felének villányi vörösei közül rendben lehet egyik-másik (pl. Kopár). Csak kiváló tárolás igazolása esetén reméljünk értük pénzt. Bombasztikus borokra azonban ezek között sem kell számítani.
Rendszerváltás előtti Tokaji borok. Képviselhetnek akár komoly értéket is. A 19-ik századi, illetve háború előtt tételek – bár kevesen vannak – igen sokat érhetnek, de ilyenek ritkán vannak egyszerű háztartásban. A komcsi-címeres bolti aszúkat és száraz szamorodnit felejtsük el, mehetnek a lefolyóba. Válogatott, külön kezelt borkombinátos aszúk (ezek ma is forgalomban vannak) bírhatnak értékkel. Kistermelők sokra taksált háztáji aszújaitól kíméljetek mindenkit!
Mikor örülj?
Szerencséd akkor van, ha a világ valamelyik pedigrés borvidékről van valami komoly borod. Ez a nyolcvanas-kilencvenes éveket megelőző korú boroknál majdnem kizárólag francia borvidékeket jelent. Bordeaux és Sauternes minősített birtokai, Burgundia (esetleg Chablis) és Champagne klasszifikált termőhelyei kiváló értéket képviselhetnek, legyen szó bármely korszakról egészen vissza a 19. századig. Észak-Rhône, valamint Châteauneuf-du-Pape szintén keresettek. Az olasz borok esetében már nem árt vigyázni, de Piemont (Barolo) és Toszkána (Brunello, Szupertoszkánok) szép értékkel bírhatnak, de ezek már inkább csak a nyolcvanas évektől érdemesek. A spanyol bor kérdése jóval nehezebb, a kilencvenes évek előtti korszakból csak kevés dolognak van igazi értéke (pl. Vega Sicilia Unico). A Portói is persze szóba jöhet, egy jó vintage vagy akár egy igen öreg Tawny-ért szép summákat lehet elkérni. Biztosan lehetne folytatni, de minek, hiszen ilyen borok fehér hollóként fordulhatnak csak elő átlagos magyar háztartásban.
Régi bort tehát „gyüttmentként”, nagy pénzért eladni igazi kihívás. Próbálkozni persze lehet, hátha meglesz a balek vásárló.
