A Borrajongó

Újvilági sauvignon blanc sor ráadás pinot noir kvartettel

2015. április 30. 06:00 - furmintfan

Ennek a posztnak a története annyi, hogy az egy évvel ezelőtti sauvignon blanc-kóstolón néhány tétel végül nem került felbontásra, ezek mellé összegyűlt még sok-sok - főleg marlborough-i - bor. Végül igen tekintélyes sor állt össze, ezen "szaladtunk" végig, majd néhány pinot noirral fejeltük meg az egészet. A 2 chilei borral kezdtünk, utána Új-Zéland és azon belül is Marlborough következett 11 tételen keresztül. A bónuszként megkóstolt négy pinot noir már négy különböző országból érkezett.

 

ujvilagsb.jpg

A 2013-as évjárat Marlborough-ban kiemelkedően jó, szinte ideális volt. A tavasz hűvösen indult, a nyár meleg volt és száraz. A bogyók a borvidék legtöbb területén nagyjából egyszerre érték el az ideális érettséget, így a szüretet gyorsan és egyszerre sok helyen kellett levezényelni. Az analitikát tekintve az itt leírt marlborough-i sauvignon blancok többsége 7-8 g/l körüli savtartalommal, 2-4 g/l cukorral és 13-13,5% alkohollal rendelkezik.

Santa Carolina Reserva Sauvignon Blanc 2013
Ma a mezőgazdaság több ágában érdekelt Watt's S.A. vállalatcsoport tulajdonát képező Carolina Wine Brands része az eredetileg 1875-ben alapított Santa Carolina borászat, amely Chile több borvidékén is rendelkezik területtel. Az itt kóstolt bor a hűvösebb, a közeli óceán által erőteljesen befolyásolt klímájú Leyda Valley-ből származik.
Inkább hűvös karakterű illat, grapefruit, lime, vágott fű, érintésnyi trópusi gyümölcs és sárgadinnye. Intenzív, egyenes savak vezetik végig a kortyot. Nem túl bonyolult bor, de hiányérzetet sem okoz. A korty kellő lendülettel gurul le, aromatikában hozza a tankönyvi chilei sauvignon blanc aromákat: citrusok, vágott fű, feketeribizli levél, lime, grapefruit, zöldfűszerek és spárga. Kellemesen fanyar, jó közepes lecsengés. Igen jó vétel. 5p+ (2526 Ft - Veritas)
 
Montes Outer Limits Sauvignon Blanc 2013
1987-ben alapított, közismert és elismert chilei birtok. Az Outer Limits egy viszonylag frissebb borcsalád, amely különleges területekről származó borokat ölel fel.
A bor Aconcagua Valley partközeli, hűvös klímájú, gránitos, agyagos, meszes talajú Zapallar dűlőjének termése, amely tartályban erjedt és érlelődött. 
Az előzőnél mélyebb illattal rendelkezik: trópusi gyümölcsök, lime, citromfű, lime, zöldpaprika, zöldfűszerek. Teltebb, gazdagabb, ugyanakkor lágyabb bor, a savak kissé hamar leülnek. A zöldfűszerek dominálnak ízében is, zöldpaprikával, feketeribizli levéllel, lime-mal, grapefruittal. 6p (4750 Ft - Bortársaság)
 
Flaxbourne Sauvignon Blanc 2013
A Yealands Estate testvérbirtoka. A Flaxbourne birtok területe régen a juhtenyésztés egyik központja volt, és a tulajdonos Peter Yealands ma is foglalkozik juhokkal, innen a címke is. 
A borhoz a Seaview-dűlő több parcellájának termését külön-külön tartályban erjesztették majd összeházasították. A dűlő szeles, száraz, nagy napi hőingadozásnak kitett területen található Marlborough északnyugati csücskében.
Új-zélandi sauvignon blanc-hoz képest meglepően visszafogott illatában zöldalma, citrusok és zöldfűszerek jelennek meg. Szájban hozza a tankönyvi sauvignon blanc jegyeket (lime, vágott fű, zöldfűszerek), de meglehetősen egyszerű, kissé üres és van egyfajta furcsa nedves füves vonal is benne, ami csökkenti a vonzerejét. 4p (kb. 8 euró - albertheijn, Hollandia)
 
Villa Maria Private Bin Sauvignon Blanc 2013
A ma már Új-Zéland egyik legismertebb borászataként üzemelő Villa Maria Estate 1962-ben hozta forgalomba első borát Auckland-ből. A birtok ma már Új-Zéland két nagy szigetének négy különböző borvidékén (Auckland, Gisborne, Hawkes Bay és Marlborough) borászkodnak.
A pince alap sauvignon blanc-ja a Wairau Valley és Awatere Valley több területéről származó alapanyag házasítása.
Ez sem különösebben intenzív - legalábbis ebben a sorban nem az -, és ha jobban belegondolunk, egyszerű mint a faék, mégis nehéz belekötni. Abszolút tankönyvi példa: lendületes sav, picike, de alig érezhető maradékcukor, vágott fű, zöldpaprika, egres, spárga, citrusok. Illatában érezhető volt némi zöldségleves is, ami valamennyit levon az élvezetből. 5p (kb. 4000 Ft - Heinemann)

Matua Sauvignon Blanc 2013
A pincészet 1969-ben elsőként telepített sauvignon blanc-t Új-Zélandon. 1974-ben palackoztak először bort, ez a 40. évjáratuk a fajtából. 
Az Awatere Valleyből és Wairau Valleyből származó termésből nyert színlé acéltartályban erjedt, majd rövid ideig finomseprőn érlelődött, mielőtt palackba került.
Friss, üde és vonzó illat: citrusok, citromfű, kis trópusi gyümölcs, citromvelő, vágott fű. Nem a legkomplexebb bor a sorban, de panaszkodni nincs ok: friss, lendületes, finom, vannak rétegei és csúszik, mint a veszedelem. Tele van lédús gyümölcsökkel, pici maradékcukor teszi kerekké, ízében citrusok, citromfű, zöldalma, trópusi gyümölcsök és lime. 6p (4350 Ft - Bortársaság)
 
Nautilus Estate Sauvignon Blanc 2013
Kisebb családi birtok, csak Marlborough-ban rendelkeznek területekkel és némi vásárolt szőlővel egészítik ki a saját termést.
Az Opawa és Kaituna dűlők termése és minőségi termelőktől vásárolt szőlő adta az alapanyagot. A szőlőt az esti és hajnali órákban gépekkel szüretelték. Tartályban erjedt, majd 3 hónapig seprőn érlelődött.
Kifejezett, citrusos, vágott füves, csalános, zöldfűszeres illat. Az eddigi "kiwi" boroknál valamivel testesebb, teltebb, mégis kellően feszes és arányos marad. Valahol félúton egyensúlyoz a friss zöldes és az érettebb trópusi gyümölcsös stílus között. Zöldfűszerek, citrusok, bodza, lime, grapefruit, vágott fű, avokádó és pici sárga húsú gyümölcs díszíti a kortyot. 6p (kb. 5000 Ft - ifdt)
 
Mount Nelson Sauvignon Blanc 2013
Az Antinori borbirodalom új-zélandi bástyája. 2004-ből készült az első évjárat.
A Taylor River partján található, alacsony fekvésű, üledékes talajú területek termése és némi vásárolt szőlő szolgáltatta az alapanyagot, amely tartályban erjedt és érlelődött.
Szigorúan ebben a sorban nézve aránylag visszafogottabb, elegánsabb, kevésbé harsány illat, de persze azért még mindig egy Marlborough-i sauvignon blanc. Arányos, remek egyensúllyal, jó, de nem kiugró intenzitással, közepesnél valamivel hosszabb lecsengéssel. Ízében citrusok, egres, bodza, vágott fű, zöldtea, fehér húsú gyümölcsök. 6p (kb. 4500 Ft - Bortársaság)
 
Yealands Estate Single Vineyard Sauvignon Blanc 2013
A mezőgazdaság több ágában és a halászat terén egyaránt érdekelt Peter Yealands birtoka.
Az Awatere Valley Seaview-dűlőjéből származó, bogyózáson átesett termésből érkező színlé parcellánként válogatva acéltartályokban erjedt, majd két hónap seprőn érlelést - időnkénti felkeveréssel - követően került házasításra, és végül palackba.
Klasszikus csalános, vágott füves, egreses illat, ízben szintén a vágott fű és zöldfűszeres vonal dománál, mellette egres, citrusok, lime, menta. Összességében véve jó egyensúlya van, sima felületű, de ebben a sorban mégis inkább lágynak és - valószínűleg a seprőfelkeverésnek köszönhetően - krémesnek tűnt. 6p- (4605 Ft - Veritas)
 
Two Rivers Convergence Sauvignon Blanc 2013
David Clauston a Wairau és Awatere folyók után keresztelte 2004-ben alapított birtokát Two Rivers of Marlborough-ra
A Wairau Valley és Awatere Valley változatos - agyagos, kavicsos, meszes - talajú területeinek termése acéltartályban erjedt, majd a bor bizonyos hányada finomseprőn érlelődött.
Citrusos, lime-os, citromvelős, zöld gyümölcsökkel, virágokkal, egressel, kevesebb zöldes jeggyel. Ügyesen megtalálja a túl sok zöldesség és az érettebb trópusi gyülmöcsös vonal közötti határterületet. Lendületes és fókuszált, jól kitöltött korty, közepesnél hosszabb lecsengés. 6p+ (6590 Ft - DropShop)
 
Cloudy Bay Sauvignon Blanc 2013
1985-ben ausztrál tulajdonos által alapított birtok, amelyet 2003-ban a Louis Vuitton Möet Henessy érdekeltségébe tartozó Veuve Clicqout Champagne-ház vásárolt meg. A Wairau Valley-ben található saját területek mellett helyi termelőkkel kötött hosszú távú szerződések alapján vásárolnak is szőlőt.
A Wairau Valleyben található Rapaura, Fairhall, Renwick és Brancott alrégiókból, különböző - kavicsostól az agyagos, üledékesig terjedő - talajú területekről származó termésből származó színlé nagy része  alacsony hőmérsékleten acéltartályban, nagyon kis hányada pedig magasabb hőmérsékleten öreg francia hordókban és tölgyfa kádakban erjedt. Végül az 55 legszebb tételből készült a házasítás. 
Az újvilági sauvignon blanc érettebb, teltebb, gazdagabb megfogalmazása. Ebben a sorban egészen testesnek hat, mégis tökéletesen arányos és végig lendületes marad. Szinte vibráló savak vezetik a kortyot, sima felszín, hihetetlen intenzitás, hosszú lecsengés. Igazi tűzijáték illatban és ízben egyaránt: bodza, vágott fű, citrusok, ananász, mangó, maracuja, őszibarack, citromfű, zöldfűszerek. Etalon Marlborough sauvignon blanc. 7p (kb. 7500 Ft - Bortársaság)
 
Villa Maria Wairau Valley Reserve Sauvignon Blanc 2013
A Wairau Valley déli, változatos talajú területeiről származó alapanyag mustja acéltartályban erjedt majd 3-4 hónapos érlelést követően került palackba.
Aromaprofiljában inkább az érettebb, gyümölcsösebb vonal képviselője: lime, trópusi gyümölcsök, maracuja, guava, zöldfűszerek, zöldpaprika, bodza, vágott fű és virágok. Remek egyensúlya van, savai kicsit puhábbak, finomabbak, kevésbé sodróak, mint a sor legtöbb boráé, de nagyon egyben van az egész struktúra, a korty is szépen kitart. 7p- (kb. 22 euró)
 
Tohu Single Vineyard Sauvignon Blanc 2013
Új-Zéland őslakosai, azaz maorik tulajdonában álló, 1998-ban alapított birtok, amely fontosnak tartja a maori kultúra megőrzését a természettel ápolt közeli kapcsolat és környezet védelme révén.
Az Awatere Valley-ben elhelyezkedő területek terméséből bogyózás és préselés után a külön-külön kezelt színlé és a préslé tartályban erjedt, majd két hónapos érlelést követően a legszebb tételeket házasították össze.
Szintén a teltebb, érettebb vonalat viszi, különösen kezdetben uralják a trópusi gyümölcsök: mangó, maracuja, ananász, citrusok, majd idővel felzárkóznak a zöldes, vágott füves, zöldpaprikás jegyek is. Hosszú, gazdag, közepesnél valamivel testesebb, intenzív, élénk savakkal. 7p (5790 Ft - ifdt)
 
Tohu Mugwi Reserve Sauvignon Blanc 2013
Az Awatere Valley magasabb részén elhelyezkedő Puetapu, Arapoto és Kouka dűlők parcelláiról származó, különválogatott alapanyag használt francia hordókban saját élesztőkkel erjedt ki teljesen szárazra, külön hűtés nélkül. A téli hónapokban a bor seprőn tartva érlelődött, kéthetente a seprőt felkeverték, majd a tavasszal a természetes almasavbomlást követően került sor a legszebb hordók összeházasítására.
Gyümölcsös, zöldes és hordófűszeres jegyek gazdag elegye: zöldpaprika, csalán, lime, érett citrusok, édesfűszerek, vanília, mogyoró. Testes, gazdag és hosszú, egyedi aromatikával, jó arányokkal, minőségi hordóval. Amikor először kóstoltam, nagyobbat szólt, talán a meglepetés ereje miatt, persze azért most is tetszett. 7p (9590 Ft - ifdt)
 

pinotnoirdereszla.jpg

A 4 pinot noir a Föld négy különböző szegletéből érkezett: Burgundia, Svájc, Kalifornia és Új-Zéland képviseltette magát 1-1 tétellel. A társaság pontosan ennyit is tudott a borokról, azután vakon kapták az egyes tételeket, de beazonosításuk nem okozott különösebb gondot.
 

Jean-René Germanier Balavaud Pinot Noir Grand Cru 2011
A Germanier család harmadik és negyedik generációja viszi most a Svájc délkeleti részén, Valais kantonban található borászatot. A birtokközpont a Rhône-menti Vétroz városkában található
Ez a pinot noir üledékes és kavicsos talajon álló tőkék termése a Lizerne és Balavaud dűlőkből. 
Enyhén gránátba hajló karima. Érett piros bogyósok, cseresznye, pici avar, fűszerek. Szájban jó egyensúlyt mutat, bár a mennyiségre egyébként nem túl sok tannin nem tökéletesen sima. A bor frissessége kicsit mintha már halványulna, a gyümölcsök is fáradnak. Érett-aszaltba hajló meggy és cseresznye mellett fűszerek és kis avarosság jelenik meg ízében. 5p+ (kb. 16 euró)

Tohu Single Vineyard Pinot Noir 2011
Kézi szüret, bogyózás, 7 napos hidegáztatást követően parcellánként nagyrészt fajélesztővel, kisebb részben saját élesztővel erjedt. Hordóban, viszonylag alacsony hőmérsékeleten érlelődött.
Szép illat: sok édesfűszer, potpourri, piros bogyós és édes erdei gyümölcsök. Pont kellően teszik feszessé, a tannin közepesnél kevesebb, sima korty, az alkohol a többi szerkezeti elemhez képest valamelyest emelkedett. Ízében érett piros bogyósok és erdei gyümölcsök, szép édeskés fűszeresség valamint kis kék virág jelenik meg. Tetszett. 6p+ (kb. 9500 Ft - ifdt)

Robert Mondavi Private Selection Pinot Noir 2010
Kalifornia és az Egyesült Államok egyik legismertebbike a Robert Mondavi által Napa Valley-ben 1966-ben alapított borászat, amely ma már mintegy 400 hektáron gazdálkodik.
A társaság nagy része nem találta kimondottan "pinot-snak", és nem véletlenül: 90% pinot noir mellett 6% petite syrah, 3% syrah és 1% merlot is került bele.
Érettebb, már-már lekváros gyümölcsös karakterű illat, amely kicsit már a fekete bogyós felé hajlik. Érett meggy és édes fűszerek. Szájban sima, lágy és kicsit alkoholos, jó közepes testtel, érett gyümölcsökkel, toast-os aromákkal, medvecukorral, kis kesernyével. Korrekt, de nem éppen egy eszményi pinot noir. 5p+ (kb. 5000 Ft - selection.hu)

Domaine des Croix Cent Vignes 1er Cru 2010
Amerikai tulajdonú, de David Croix francia borász által irányított birtok Beaune-ban. A szőlőt 2008 óra organikus szemléletben művelik, a borászatban a minimális beavatkozásra törekednek.
Összetett, vonzó illat, piros bogyós gyümölcsökkel, hecsedlivel, szárított virágokkal, finom fűszerekkel. Belekortyolva elegáns, rétegzett, arányos szerkezetű bor, finom savakkal, selymes tanninnal, hosszú lecsengéssel. Gazdag, de nem túlságosan eltelítő ízvilág, érett piros bogyós gyümölcsökkel, szép fűszerességgel, hecsedlivel. 7p (9500 Ft - Bortársaság)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr17395730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nick: 2015.05.04. 01:03:46

nagyon érdekes sor lehetett
de azt hadd kérdezzem, meg, ár-érték arányból nézve nincsenek ezek kissé túlárazva szerintetek?
én mondjuk elég szomorú lennék, ha egy majd tízezres bor "csak" 6-7p-ig jutna
...vagy csak el vagyok kapatva kissé? :-)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.05.05. 06:53:20

@nick:: Valóban nem olcsó mulatság itthon Marlborough-i borokat nyakalni, de tegyük hozzá, hogy drágulnak is ezek a borok, mire ideérnek.
Érdekes, hogy pl. az itthon több, mint 4000 Ft-ot kóstáló Matua, vagy Villa Maria Private Bin Hollandiában a szinte minden második sarkon megtalálható supermarketekben 7-8 euróért kapható, de előbbit láttam már 5 eurós akciós áron, az pedig már elég baráti.

nick: 2015.05.06. 13:11:52

@furmintfan: igen, mondjuk ez igaz...
ha a bolygó túlfeléről kell ideszállítani vmit, akkor az egyelőre elég drága tud lenni
...bár ha Hollandiában ennyivel olcsóbb, akkor azért jelentősen megemelkedik az ára vhogy, mire csak onnan ideér :-o
(7-8 EUR-ért viszont már elég jó teljesítmény a 7pont is)

p_sz_nl 2015.05.06. 15:57:45

@furmintfan: A Matua melyik második sarkos hálózatban található? Lustaság fél egészség alapon a közeli Jumbóba járok, ott még nem láttam ( igaz onnan meg a Petit Villebois sauvignon blanc az állandó jószág a kosárban cirka 1700 Ft-os áron, míg Bortársaságban most 2800), de gyorsan kerítek AH-t Emtéét brámit a környéken :)...

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.05.06. 16:19:57

@p_sz_nl: A Matua (és a Flaxbourne is) is Albert Heijn, persze lehet, hogy nem minden boltban ugyanaz a kínálat. A Villa Maria-t meg talán Hoogvliet-ben láttam, de utóbbira nem esküdnék meg.
A Petit Villebois is elég jó vétel annyiért. :)