Zseniális, párját ritkító ötlet az, amit a Somló borászai másodjára összehoztak a Gellértben. Talán ez a legfontosabb kijelentése a prológusnak. Az újratöltés olyan üzeneteket volt képes hitelesen és közhelymentesen közvetíteni a sokszor önnön problémáiból kimászni képtelen hazai szeszközélet már-már visszataszító atmoszférájában, mint az összefogás és a kritika elfogadásának képessége. A szabdalt, sokféle érdek által többféleképpen irányított magyar borászszakma dacára a somlói termelők a tavalyi botrányos visszhangú mélyrepülés után másodjára is összehoztak egy húszboros, reprezentatívnak mondható borvidék-mintát, és megmutatták azt az úgynevezett hangos-véleményformáló közepes- és nagyfogyasztóknak. Akik tavaly is végigitták magukat a Cartwright Éva és Balogh Zoltán vezette rendezvényen, szinte egybehangzóan állították, hogy a mélyrepülésből még a becsapódás előtt sikerült visszahozni a gépet. Én idén estem át a tűzkeresztségen, ezért nincsen viszonyítási pontom, de talán megfelelően fogalmazok, ha azt mondom: a mezőnyt nem volt nehéz differenciálni, a sor lefedte a teljes élménypalettát a botránytól a klasszisig. Az arányokon viszont lesz még mit finomítani, ez egészen biztos.
A Borrajongót ezúttal hatkezűen képviseltük, ami a bejegyzés tekintetében négyre redukálódott, akov ugyanis az átlag feletti náthájának köszönhetően bár végiggyúrta magát a teljes soron, de érzékszervi kiszolgáltatottságának köszönhetően kénytelen volt a mi félmondatos élménybeszámolóink alapján tájékozódni. Az rszabi-val közösen összepakolt, a kóstolási idő rövidségének megfelelően rövid jegyzetek nekem azt mutatják, hogy Somló okkal keres és talál magának előkelő pozíciót a hazai borvidékek széles skáláján. Azt mondom: a jelen gyengeségei a jövő lehetőségei lehetnek, ha van széleskörű szándék a fejlődésre. És ahol a kritikára hangolt fülek nyitva vannak, ott olyan nagy baj talán nem is lehet a többivel. Sajnálatos viszont, hogy az árcédulákat író tollak már túlnyomóan a fényes jövő szellemében vastagon fognak.
Somlói Vándor Pince Olaszrizling 2014
12% V/V alkohol, 6.2 g/l cukor, 8.2 g/l sav, 4000 Ft
A vonzó és tiszta karakterű illat kezdetben adott okot némi reményre, de a korty a maga citrompótlós savasságával úgy berúgja az ajtót, hogy onnan már nehéz berendezkedni bármiféle eleganciára. Húz, mar, az egysíkú neutrális ízeken túl semmi élményszerűt nem kínál. Komoly probléma lehetett az érettséggel, súrolja a fogyaszthatóság alsó határait. Gyenge 3 pont.
Az évjárat, a termőhely és a fajta párharcából sajnos az évjárat diadalmaskodott. Kár érte arányosan elkészített bor, remek virágos illattal, de sajnos a sav mindent visz. 4 (rszabi)
Hollóvár Pincészet Olaszrizling 2013
12.5% V/V alkohol, 1 g/l cukor, 6.3 g/l sav, 4500 Ft
Precíz, hibamentes, jó arányokkal bíró olaszrizling. Nagyítóval vizsgálva sem lehet belekötni. A tanítható tisztaság mögött viszont szubjektív módon hiányzott némi karakter, abból a jól felismerhető fajtából, amit a pince régebbi borai simán hoztak. Bármikor innám, viszont a borvidéki karakter hiánya némi ürességet hagy maga után. Sima 5 pont.
Aki a régebbi Hollóvár borokért rajongott (én is klubtag vagyok), annak kicsit csalódás lesz. Aki egy tiszta savú, moderált alkoholú, fajtajelleges olaszrizlingre vágyik, annak jó választás lehet. 5- (rszabi)
Csetvei Pincészet Nagy-Somlói Juhfark Barrique 2013
12.52% V/V alkohol, 1 g/l cukor, 5 g/l sav, 2500 Ft
Múltidéző hordó-hívószó, orrban vanília, vanília és vanília. A gyümölcs háttérben, puha textúra, hiányzik belőle az élet, a lendület és a vibrálás. Stílusában persze profi munka, de nem tartozom a célközönséghez, továbbá a fajta jellemvonásait sem sikerült felfedeznem benne. Gyenge 5 pont.
Hordós és túlérett jegyek forgataga, mazsolával és fekete teával. Sajnos kevés a sav és érthetetlen a barrik alkalmazása, mivel elnyomja az amúgy nem rossz alapanyagot. 4+ (rszabi)
Kolonics Pincészet Juhfark 2013
13% V/V alkohol, 1.5 g/l cukor, 5.7 g/l sav, 2900 Ft
A Somló klasszikus, súlyosabb, de ügyesen kivitelezett, műfajon belül hibátlan arca: van benne koncentráltság, aroma és textúra tekintetében is élvezetes, szálazható, és a lehető legjobb értelemben tipikus. Inkább termőhely-tipikus, talán a gyümölcsök kárára is. Kedvelem az ilyesmit, simán be is talált. Szép. 6 pont.
Klasszikus somlai bor, annak minden előnyével és hátrányával. Illatában pörkölt magvak, ízében szintén hordós aromák dominálnak, mellette sós ízek gyümölcsöket nem érdemes keresgélni benne. 4+ (rszabi)
Barcza Bálint Pincéje Juhfark 2013
13.06% V/V alkohol, 2.6 g/l cukor, 7.7 g/l sav, 2400 Ft
Korrekt, jó ivású, a mézes-trópusi gyümölcsös vonalról közelítő juhfark. Stílusát tekintve a könnyedebb vonalat hivatott képviselni, ennek megfelelően nem túl bonyolult, finom, de a savassága megosztó lehet. Kifejezetten szerettem, erős 5 pont.
Megosztó bor, a savak adják a szerkezet és az aromatika nagy részét, nekem a sav tolerancia szintem felső határán mozgott, néha úgy éreztem hogy talán túl is lendült rajta. Illatában zöldfűszerek és zöldalma, szájban is hasonló aromát vonultat fel verjusos hatást keltve. Lenyelve rendesen megmarad a gyomorban a sav érzet, refluxosoknak nem ajánlanám. 5- (rszabi)
Somló Kincse Kézműves Kispince "Bolyongó" (Késői Olaszrizling) 2013
13.91% V/V alkohol, 1.5 g/l cukor, 5.7 g/l sav, 4100 Ft
Egyértelmű mélypont: az orrpróbát a mindent átható pacsulis muskátliszag határozza meg, szájban kócos, zavaros, értékmentes. Büntet, ember legyen a talpán, aki megissza. 2 pont, alulról.
Muskátli parfüm. Ha van is mellett/mögötte valami azt nem sikerült felfedezni. 2 (rszabi)
Géró Péter Pincéje Juhfark 2013
13.3% V/V alkohol, 5.8 g/l cukor, 6.5 g/l sav, 2700 Ft
Kellemes meglepetés. Fűszer és gyümölcs egyaránt van, arányaiban kifogástalan, ihatóság tekintetében csillagos ötös. Klassz juhfark, egyértelműen élményszámba megy. Sima 6 pont.
A borász első palackozott bora, nagyon kedvező összképet mutat. Arányos tiszta és jól iható. A legjobbak között volt. 5+ (rszabi)
Tornai Pincészet Prémium Juhfark 2013
13.44% V/V alkohol, 5.1 g/l cukor, 7.9 g/l sav, 1900 Ft
Ár/érték-bajnok. Sűrű, gazdagon gyümölcsös, szinte áradó összképet mutat. A számszerűen merész analitika ellenére egyensúlyos, hosszú és nagyon finom. Kellemes meglepetés, remek ajánlat. Megcsípi a 6 pontot.
Új kategória a pincénél, az alap és a selection közé lőtték be, árban inkább az előbbi, értékekben inkább az utóbbi felé tendál. Populáris illat, sárgadinnyés, cukorkás, de elegáns kivitelben. Van tartása és azon kevés borok egyike volt, akik szájban is matattak némi gyümölcsösséget. 1900 forintos árával nagyon jó vételnek tartom. Nagyon pozitív meglepetés volt. 5-6 pont (rszabi)
Polgár-Mátyásfalvi Pincészet Olaszrizling 2013
14.31% V/V alkohol, 4 g/l cukor, 5.3 g/l sav, 3100 Ft
Zöld, kissé neutrális illat, komplexitástól mentes korty. Nem túloz, de átlagon felüli élményeket kár keresni. 4 pont.
Nagyon tömény, fülledt illat, barack konzervvel és mézzel. Szájban is sűrű, de sajnos mégsem igazán tartalmas a szó jó értelmében. 3+ (rszabi)
Somlói Apátsági Pince Juhfark 2013
13.5% V/V alkohol, 10.8 g/l cukor, 6.8 g/l sav, 3600 Ft
A délután vitán felül legjobb bora. Még úgy is, hogy épp a bezárkózós szakaszában jár. A hordó elől, a vonzó, mézes-trópusi gyümölcsök hátul, vastag, de feszes struktúra, lendület, tisztaság és finesz. Veszélyesen jó inni, de a legminimálisabb szöszölést is meghálálja. Lesz még szebb is, de a 7 pont most sem túlzás.
A Nap legjobb bora. Malibu illat, finoman kókuszos hordós hatás. Egyelőre a fa dominál benne, de van mellette egy jó adag déligyümölcs is. Pár hónapos fektetés után majdnem biztosan még jobb lesz. 6+ (rszabi)
Szent Margit Pince Juhfark 2013
11.8% V/V alkohol, 27.7 g/l cukor, 8.0 g/l sav, 4200 Ft
Könnyű, tiszta és veszélyesen jól iható. A cukor ugyan megtartja a sav, de összetettségről, rétegekről szó sincsen. Karakterét tekintve egy jól elkészített ivóbor, se több, se kevesebb. 5 pont.
Egyszerű, de korrekt félédes ivóbor. De mi kerül ezen több mint 4000 forintba? Ha egy Tokaj Nobilis kövérszőlő több mint egy ezressel olcsóbb és tisztaságban, intenzitásban legalább egy kategóriával jobb, akkor ki fogja ezt választani? 4- (rszabi)
Tóth Pince Kőfejtő Cuvée 2012
12.5% V/V alkohol, 1.2 g/l cukor, 5.8 g/l sav, 3100 Ft
Olaszrizling, juhfark és hárslevelű. Orrban túlzó hordó és tolerancián túli illó. A korty krémes, tartása alig, gyümölcs nyomokban. Gyorsan múlik, de nem különösebben vágyunk rá, hogy hosszabb legyen. Minden szempontból kevés, 3 pont.
Illatában több bizonytalan tényező is van, illó és kesernye is. Szájban a hordó dominál. 3 (rszabi)
Barnabás Pince Hárslevelű 2012
12.8% V/V alkohol, 1.1 g/l cukor, 6.7 g/l sav, 4200 Ft
Büdös,fülledt. Szájban szikár, eleganciától mentes. Nem venném, nem innám. 3 pont.
Érett sajtszag. Élesztős, vastag korty, nem tudom, hogy volt-e battonage, de érzésre volt és több is, mint amennyit én szívesen befogadnék. 3+ (rszabi)
Györgykovács Imre Hárslevelű 2012
13.39% V/V alkohol, 2.2 g/l cukor, 5.4 g/l sav, 4500 Ft
Az este második legszebb bora. Tisztaságán túl egyértelműen reprezentálja a termelő és a borvidék karakterének klasszikus együttállását. A gyógyvizes alapokon túl bővelkedik részletgazdagságban, és átlagon felüli szikársága ellenére is élvezetes, nem csak izgalmas. Sima 6 pont.
Finom kókuszos naptej illat. Ahogy Györgykovácstól már megszokhattuk, profi, tiszta, hibátlan bor, de talán túlontúl egyenes, nem sok megfejtenivaló van benne, aromatikailag kissé zárkózott. 5-6 (rszabi)
Dénes Hegybirtok Rajnai Rizling 2012
14.3% V/V alkohol, 5.8 g/l cukor, 5.9 g/l sav, 2400 Ft
Kakukktojás, ha úgy tetszik. Orrban némi gumi, ami nem, vagy csak nagyon lassan szellőzik. Rendezett és tiszta korty, némi feszességet hiányoltam. A korrektségen túl sok erényt nem mutat fel. Erős 4 pont.
A fajtajelleg mellett is somlóias stílusú, attól függetlenül, hogy a Sághegyről származik nem tagadhatná le a somlóis-sós jegyeket. A pincétől már szinte elvárt tercier jegyeket ezúttal nem kaptam meg, ez amiatt is lehet, hogy olaszrizlingből jellemezően idősebb darabokkal találkoztam eddig. 4-5 (rszabi)
Kreinbacher Birtok Öreg Tőkék 2012
14.13% V/V alkohol, 5.5 g/l cukor, 5.7 g/l sav, 3200 Ft
Hárslevelű, olaszrizling és furmint. Tiszta, trópusi gyümölcsös-ananászos alapokra építkezik. A korty kissé lapos, puhának hat. Az érdekességhez némi súly még hiányzik belőle, így nem több, mint korrekt. 5 pont.
A Kreinbacher pince egyik védjegye volt (vagy még ma is az?) a jelentős hordó használat. Szerencsére ez a bor, nem szenvedte meg a túlzott tölgy behatást. Korrekt bor, viszonylag nagyobb palackszámban, de a másik somlói mammut a Tornai ezúttal sokkal jobb áron hozott legalább ilyen jó bort. 4-5 (rszabi)
Szabó Pincészet Juhfark 2011
12.5% V/V alkohol, 0.5 g/l cukor, 6.5 g/l sav, 2500 Ft
Az első minta dugógyanús volt. A második töltés egyszerűen csak brutálisan kénes. Durva, nyers, zöld, szaggat, kellemetlen. Gyenge 2 pont.
Kén és gyógyvíz. Csupán ez a két szó került be jegyzetembe. 2 (rszabi)
Zsirai Pincészet Somlai 2011
13.28% V/V alkohol, 1.1 g/l cukor, 5.6 g/l sav, 2500 Ft
Olaszrizling, juhfark és hárslevelű. Ordas hibája nincsen. Kár, hogy ezen kívül semmi más emléket nem hagy. 4 pont.
Azt hiszem erre lehet mondani, hogy tisztes középszer. Nincs komolyabb hibája, sem eget rengető erénye, ára is ésszerűnek tűnik. 5- (rszabi)
Fekete Pince Juhark 2009
13.1% V/V alkohol, 0.3 g/l cukor, 5.7 g/l sav, 3800 Ft
Csalódás. Rusztikus, karcos, durva és kócos. A sav sok, gyümölcs alig, a hordó kilóg. Nem szívesen fogyasztanám. Alulról karcolja a 3 pontot.
Szokás szerint már a színéből számítani lehet rá kinek a bora van a pohárban, de sajnos a pazar ‘07-es évjárat után, sem a ebből, sem ‘08-as évjáratból nem kóstoltam eddig emlékezetes Fekete bort. 4+ (rszabi)
Pápa Családi Pince Juhfark Késői Szüret 2013
14.4% V/V alkohol, 67.2 g/l cukor, 7.9 g/l sav, 8300 Ft
Veszélyesen büntet. Túlérettsége mellett határozottan illósnak tűnt, a korty kénes, kócos, élvezeti értéket alig találni benne, dacára a magas cukornak. A polci ár érthetetlen, így nem is látom a célközönséget. 2 pont.
Tartalmas illat, igaz kis illó is kikandikál belőle. Igazából ennek a bornak az ára az egyetlen amiről igazán lehet beszélni. Egy semmilyen szempontból nem kiemelkedő édesborért ( és ez még igen finom megfogalmazás) olyan árat elkérni, amiért teszem azt akár egy Oremus 5 puttonyost is lehet venni, több mint optimista hozzáállás. 3 (rszabi)
Köszönet a meghívásért a szervezőknek. A fotót innen emeltem át. Ha valaki múltidézni akar, akkor a tavalyi beszámolót itt és itt találja. Elegendő kedv és idő birtokában menjetek a hegyre június 20-án éjszaka pincetúrázni.
Az utolsó 100 komment: