A Borrajongó

Tegnap ittam - Koch Prémium Hajós-Bajai Kadarka 2013

2015. március 19. 07:00 - furmintfan

Amikor tavaly kihirdették az "Év Bortermelője 2014" díj döntőseinek névsorát, rájöttem, hogy az ötből négy borász (+ a jelöltségtől visszalépő Heimann Zoltán) boraival többé-kevésbé képben vagyok, de Koch Csaba borait szinte egyáltalán nem ismerem. Rémlik egy Koch fehérbor úgy 8 évvel ezelőttről, amikor még éppen csak barátkozni kezdtem a minőségi borokkal, de akkor még az ismerkedésnek abban a stádiumában tartott a dolog, hogy évente néhány alkalommal egy barátom hozott néhány üveg jobbnak számító bort (nem kell nagy dolgokra gondolni) és "borkóstolót" tartott. Ez abban merült ki, hogy a haverokkal megittunk a néhány üveg bort, kicsit beszélgettünk róluk komolyabb tapasztalat és ismeretek nélkül, ezzel egyúttal kipipálva a "bemelegítést", aztán belevetettük magunkat a budapesti éjszakába. Utólag persze ezeket az esti foglalkozásokat nehéz a kóstoló szóval illetni, de valahol el kellett kezdeni. Nos, ennyit a ködbe vesző sötét múlt megidézéséről, megpróbálok a tárgyra térni.

koch.jpg
Visszakanyarodva tehát a témához, az egyik ilyen alkalommal szerepelt a sorban egy Koch fehérbor, ami különösebben nem fogott meg (persze azért megittuk). Azóta legfeljebb a korai szüretelésű illatos fajtákkal találkoztam, azokkal is szökőévenként. Múlt hét szombaton az egyik - vasárnapokon azóta már zárva tartó - hipermarketben császkáltam, és ahogy általában, elkanyarodtam a boros polcok felé is. Rossz szokás, szakmai ártalom, akármi. Ritkán veszek hiperben bort, többnyire csak megnézem, éppen mit tartanak, milyen akció van, mit vesznek le az emberek a polcról (ez a része a legrosszabb, "a merlot, azt vegyük... a merlot általában édes..."). Most éppen a Koch Kadarka is akciós volt. Másnapra éppen olyan ebédet terveztem, amihez egy könnyű vörös elméletileg passzolt, ráadásul az alföldi boroknak megvan az a jó tulajdonsága, hogy jellemzően az áruk nem vágja földhöz az egyszeri fogyasztót, úgyhogy egy palackot szépen betettem a kosárba, és vasárnap ebéd előtt kidugóztam.

A szokatlanul hosszúra nyúlt bevezető után, de még a bor elemzése előtt essen azért néhány szó a birtokról is. Komolyabb előzetes ismeretek hiányában, ehhez a borászat honlapját hívtam segítségül.
Koch József az 1740-es években költözött Hajósra, majd Császártöltésre. Eredeti foglalkozására nézve kereskedő volt, de hamarosan szőlőtermesztésbe és bortermelésbe kezdett, amelynek hagyománya azóta is apáról fiúra száll. A birtokközpont jelenleg a kiskunsági homokhátság és a bácskai löszhátság találkozásánál elhelyezkedő Borotán található. A borászat 40 hektárnyi összefüggő szőlőültetvénnyel rendelkezik a település körül. A talaj nagyrészt homokos, de a Vajdaságból átnyúló részeken kötöttebb termőtalajok is megtalálhatóak. A napsütéses órák száma az országon belül igen magasnak számít.
Koch Borászat Prémium Hajós-Bajai Kadarka 2013
A Prémium kategória alatt a birtok legjobb borait hozza forgalomba. A címke szerint az alapanyag bácskai feketeföldön termett, fakádakban erjedt, majd hordós érlelést kapott.
Szép rubin színű bor, bíbor villanásokkal, ilyesmire mondják, hogy meggypiros. Illata lerója a kötelező piros bogyós gyümölcsös köröket, inkább a savanykásabb fajtákból merítve, meggyel, cseresznyével. A kadarkánál kötelező fűszeresség kicsit talán visszafogottabb, cserébe társul hozzá egy kis földesség. Könnyed, gördülékeny a korty, pont kellő élénkséget biztosító savakkal és kevés, éppen csak jelzésértékszerűen feltapadó tanninnal, melyek együttesen pont elég szilárd vázat biztosítanak a bornak. Az alkohol kicsit magas (13%) ekkora testhez, de kicsit behűtve fogyasztva - ami nem áll rosszul ennek a bornak -, ez sem különösebben zavaró. Az obligát piros bogyós gyümölcsösség - meggy, cseresznye, ribizli - természetesen az ízben is megjelenik, ismét finom fűszerességgel és egy leheletnyi földességgel karöltve. 
Nem olyan csiszolt és elegáns, mint Bott Frigyesé, nem is az klasszikus örömbor, mint Márkvárt Jánosé, de az elvárásokat korrektül teljesíti, és az áráért jó vétel. 4p+ (1500 Ft, most akciósan 1100 Ft március végéig - Tesco)
11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr707280343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.03.19. 07:25:33

Van nekik Szekszardi teruletuk is, onnan a '11-es merlot volt nagyon kellemes mindennapi bor. Hasonlokepp akciosan futottunk bele, aztan masnap vissza is mentunk betarazni, ar / ertekben annyira jonak talaltuk. Ha tescoban jarok veszek egy ilyen kadarkat, hatha ez is bevalik

emoss 2015.03.19. 08:54:56

Teljesen jok a Koch borok, a leirasod alapjan 5ost vartam.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.03.19. 09:00:04

@emoss: Határeset, de a Márkvárt kapott anno 5 pontot, azt meg egy fokkal jobban szerettem, így maradt a 4+.
@Syntax Error: @emoss:
Ezek szerint érdemes más borukkal is megpróbálkozni?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2015.03.19. 09:20:14

@furmintfan:
Az ár/érték arány rendben van, de kiugró élvezetekre ne számíts.
A CBA-nak csinálnak sajátmárkás tételeket ("Patrónus"), azok tán még olcsóbbak, és nagyjából a Csányi olcsó szériák szintjén produkálnak.

MádiN. 2015.03.19. 10:09:31

Nagyon sok kadarkát vásárolok, de Koch-ot már nem, nekem jellegtelen és kegyetlen savas szokott lenni (ezt a 13ast nem ittam).
Ezen az árkategórián mozogó Szekszárdiak sztem sokkal jobbak.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.03.19. 10:33:09

@furmintfan: szerintem próbálkozni mindenképp érdemes, ahogy @Hepci is mondja az ár/érték arány általában jó. Néha meg akad egy-egy ami kifejezetten tetszetős, persze azért a borrajongós skálán ilyen 5-5+ pontos magasságokig max, de cserébe fillérekért. A '11-es szekszárdi merlot amit említettem volt az egyik ilyen jól sikerült darab

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.03.19. 11:03:04

@Syntax Error: Csak néhány dolgot kóstoltam tőlük, de egyik sem tetszett.

emoss 2015.03.19. 13:15:27

@furmintfan: jó értelemben vett egyszerűen értelmezhető borokra kell gondolni, ahogy többen is említették ár/érték arányban szerintem rendben van. Nem rakod el hónapokra/évekre/alkalmakra, megveszed, bontod-iszod lecsó mellé, szerda este.

Octopus 2015.03.19. 21:44:24

Legutóbb a kékfrankosukkal próbálkoztam. Egyszerű volt nagyon, ámbár tetszetős karakterű; kár, hogy dohos volt. Minimálisan, de akkor is.