A Borrajongó

Délvidék-kóstoló, bolgár ráadásokkal

2015. február 06. 06:00 - drbarta

Egyik kedves kóstolótársunk vetette fel ennek a kóstolónak az ötletét és vállalta magára a megvalósítás terhét. Eredeti tematika szerint elsősorban szerémségi borokat kóstoltunk volna. Az írások szerint ugye egykor ez volt a történelmi Magyarország első számú borvidéke, Tokaj csak a török hódoltság után került előtérbe. Olyan írásokat is lehet olvasni, hogy a furmint is innen került Hegyaljára.  A tokaji borkultúra szerémségi gyökereit jelzik olyan névbeli egyezések mint például a Tarcal-hegység nevének megjelenése, vagy épp a Szerelmi, avagy Szerémi dűlő elnevezése.

vinograd-belo-brdo.jpg

A képen a Belo Brdo pincészet ültetvénye látható. Forrás : www.devinos.net

Maurer Oszkár révén kezdett el visszakerülni a borvidék a tájékozottabb hazai fogyasztók köztudatába, hiszen úttőrőként kezdett telepítésekbe az egykor szebb napokat látott Szerémségben. Mára persze egyéb termelők is megvetették itt a lábukat, most közülük szándékoztunk néhányat górcső alá venni, végül pedig az eredeti tematikán túl még délebbre is elvándoroltunk képzeletben, konkrétan Bulgáriáig.

Belo Brdo

2010-ben alapított pincészet, neve Fehér Hegyet jelent. A Fruska Gora északi lejtőin 15 hektárnyi területtel rendelkeznek. A fehér borok tartályosak, áruk kb. 2 ezer Ft.-nak megfelelő összeg.

Tramini 2012:  Illatos szőlő, licsi, illetve némi szokatlanabb sütőtökös-sajtos aroma, amit szokni kell. Szájban egyáltalán nem rossz. Közepes test, intenzitás, hossz, egyszerre kínál korrekt tartalmat, elegendő ízt és tartást (ami a fajtánál sokszor vagylagos). Van benne fantázia. 5-

Riesling 2012: Semleges citrusok, palackbuké, itt is az a szokatlan sajtosság, vegetális jegyekkel. Szájban szárazanyagot tekintve kb. ott van mint az előző, olyan közepes testű bor, de íze nincs sok, ugyanakkor savban meg nem a legjobb értelemben markáns. Nem okozott örömet.

Sauvignon blanc 2012:  Jellegzetes sauvignon aromák, de valahogy nem annyira definit kiadásban, inkább úgy fel-felsejlenek egy kissé semleges, fülledt elegyből. Szájban nem rossz. Közepesen  telt, nem nagy,  de ami van az arányosan kitöltött, hossza is közepes.  Kellően élénk, ugyanakkor elég  egysíkú, bárminemű játékosságtól, vibrációtól mentes. 4+

Chardonnay 2012:  Eddigiektől definitebb édeskés almás-ananászos gyümölcsösség, öblös testű, kissé alkoholos bort ígér. Szájban meglepően jó volt, elég nagy test, ízében is korrektül telt, kellemesen famentes, tiszta gyümölcsösséget kínál.  Szerkezetre is egy lépéssel tömörebb az eddigiektől, a 14 fölötti alkohol is elfér, jó savak, némi co2-sercegés frissítik jólesően a kortyot. Közepesnél picit hosszabb. 5/6

Nagy-Sagmeister

Nagy József táncos/ szinész és Sagmeister Ernő borász közös pincészete, 2011 volt az első évjáratuk. A furmint 2009-es telepítés, részben tarcali T85-ös klón, részben pedig Szepsy István válogatása az Úrágya dűlőből, melyhez  Bussay Lászlón keresztül jutottak hozzá. 500 literes használt hordókban erjedt spontán, majd érlelődött 8 hónapig. A kóstolt boroknak Kb. 2500 Ft-nak megfelelő összeg az ára per palack.

img_3474-800x600.jpg

Furmint Kányás-dűlő 2012:  Hoppá-hoppá! Fehérhúsú gyümölcsök, sokféle fűszer, füstösség, de nem is ezek a jegyek adják a lényegét, hanem az eddigiektől nagyságrenddel komolyabb kraft ígérete. Szájban sem hazudtol meg, nagy test, vastag ízek, komoly glicerines sűrűségen túl is tömör, elég hosszan fejlődő, érett , de fajsúlyos savak adnak neki gerincet is. Határozottan meglepett, kissé rosszmájúan megjegyzem nem számítottam rá, hogy ilyen szintű bor is lehet majd ezen a kóstolón. Nem tudom, hogy csak a kontextusban tudott ekkorát villantani, de itt és ma 6.5-7 határán éreztem. Meg kéne nézni hogy a jobb tokajiak között hogy szerepelne.

Pinot Noir Kányás dűlő 2012:  Nagyon kíváncsian vártam az előzőek tükrében, de sajnos illatra már nem igazán oké. Állott sötét bogyós gyümölcsök, negrós-pemetefüves, kissé oxidáltnak tűnő jegyek, némi állatosság. Szájban eggyel jobb. Elég koncentrált anyag, aszalt gyümölcsös-szurkos ízek. Van szerkezet, tartás, hossz is, a tanninok elég szemcsések. Akik korábban kóstolták, azt mondták nem ilyen volt, szerintük ez valami pechesebb palack lehetett. Egyébként hibái ellenére, villantott azért olyan értékeket, melyek arra engednek következtetni, hogy tehetséges termőhellyel van dolgunk.

Bolgár ráadások.

Katarzyna Estate:  „Mezzek” Cabernet Sauvignon „White soil” 2012Bulgária déli részén, a török határ közelében járunk. 550 hektáros nagybirtok, modern, jól felszerelt borászat, külföldi gyakorlattal rendelkező szakemberek.  A borok francia hordókban érnek, melyek 40%-a új. 2900 Ft. Érett, tiszta gyümölcsösség, áfonya, feketeribizli, édeskés fűszerek, kerti zöldfűszerek.  Elég nagy test, ízben is viszonylag telt. Letisztult világú, újvilágiasan modern bor, kicsit talán lágy, de talán ezért is könnyen fogyasztható. Nem túl hosszú, de kerek történet, nehéz lenne bármibe is belekötni. 5/6

Zagreus: Mavrud 2011-  4200 Ft.  Lokál fajta, engem némiképp dél-afrikai pinotage-ra emlékeztetett.  Illatos kékszőlő, aszalt szilva, sajátos, buja fűszeresség. Szájban nagy testű, az előző bortól  intenzívebb ízű bor, tanninban viszont jóval markánsabb. Van benne fantázia, gazdagság, de nem könnyen itatja magát. Nehezebben pontozható, legyen 5/6, de mutat ezen túli értékeket.

Katarzyna Estate: „Contemplations” Merlot&Malbec  2012- A már említett nagybirtok egy másik , némiképp drágább brand-je. 3400 Ft.  Vastag, feketére érett bogyós gyümölcsösség, hordó is van rendesen.  Nagy testű, telt ízű, sűrű matéria. Sok –sok érett tannin, bársonyos tapintat. Közepesnél hosszabb. 6

A bolgár borok a www.bolgarborok.hu oldalon vásárolhatóak meg. 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr497136429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loading 2015.02.06. 11:54:27

Nagy-Sagmeistert dicsérték, de éppen nem volt készlet (vagy erősen ározott volt), amikor Szabadkán jártunk. Maurer klasszikusan jó.
Ami még jó volt az Zvonko Bogdan 8 Tamburaša. Kellemes fehér, kicsit erősebb szint, mint a Nyakas SB vagy Aligvárom. (a bolt a Boss caféval szemben van) Mást nem vettem, mert ez is 750 RSD volt, a többi pedig 1100-2000 RSD között.
Az árazás egyébként nagyjából egyforma termelőtől függetlenül a borboltokban (kb. 550 RSD-től indul, de általában 700-750 RSD-től az ismertebbek).

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.02.06. 15:40:42

Kedvelem a bolgár borokat és gyakran is járok arrafelé szerencsére :) A fentieket is kóstoltam, nagyjából egyetértek a leírásokkal, bár nálam az a Mavrud is megvan 6 pont (amúgy is kedvelem a fajtát, érdekes, tüzes, tipikus délvidéki hangulatú borokat ad). Tudom még ajánlani a Todoroff borokat az ő mavrudjuk is nagyon finom, illetve a bolgarborok webshopból a Terra Tangra egyik-másika is kellemes, meg a Castra Rubra Pendar volt nagyon jó.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.06. 15:59:02

Köszi a hozzászólásokat!
@loading: Nem jól adtam volna meg a Nagy-Sagmeister borok árát? Ez a 2500 Ft-nak megfelelő összeg nem hogy nem erősen árazott, hanem ajándék azért a borért...
@Syntax Error: Első körben én is 6 pontra adtam a Mavrudot, de a másodikban már rendesen összetapasztotta a számat a tannin, így kicsit viszakoztam :) Lehet persze, hogy nem voltam formában :)

loading 2015.02.06. 17:18:44

@drbarta: Nem tudom. Lehet azért nem vettünk, mert nem volt - mint írtam. Nem emlékszem. De ha 750 -800 RSD volt, az belefér a 2500Ft-ba.
Zvonko Bogdantól nem vettem mást, egyébként vagy 6-7 üveg borral távoztunk Szabadkáról.

kunzoo 2015.02.07. 22:26:42

@drbarta:
Nem kapcsolódik a témához, de.....A blog ajánlóban miért vannak olyan olyan oldalak melyek régen megdöglöttek? Frissítsétek légyszi!