A Borrajongó

Tegnap ittam – N.A.G. Borművek Barnatanya Syrah 2013

2015. február 05. 06:00 - ungert (törölt)

Az úgynevezett interneten fellelhető múlttöredékek alapján a barnatanyai syrah sikertörténete egészen pontosan kilenc évvel ezelőtt, 2006-ban kezdődött. A Ludányi József-féle terület egy Németh Attila által vezetett folyóbor-projektként startolt, de a végeredmény a kivitelezők szerint túlmutatott az eredeti vállaláson, így az palackba kerülve indult el szerencsét próbálni. A dolog pillanatnyilag – közel sem reprezentatív véleményem szerint – ott tart, hogy a bor kis palackszámban ugyan, de évről-évre becsúszik a legjobb hazai syrahmezőnybe, teszi mindezt egyediségével, egyre biztosabban körülhatárolható stílusával és megbízhatóságával – pedig a filozófia inkább a természetességre, mintsem a koncepciózus arculatfolytonosságra fókuszál.

barnatanya.jpg

Amikor tavaly februárban Attilánál jártam, emlékeim szerint nem beszélgettünk koncepcióváltásról: a szőlő továbbra is vásárolt (ugyanakkor a borász igényei szerint gondozott), a végeredmény pedig változóan kis mennyiség mellett is kiváló, hovatovább magyar referencia. A teljesség igénye nélkül: szólt már róla Albert, Szabolcs, én is egyszer-kétszer. A ’13-as folytatás sem cáfolat, sokkal inkább megerősítés.

A személyes ismeretség okán tudom, hogy Attila rendszeres fogyasztója saját borainak, így egyáltalán nem véletlen, hogy a jól iható végeredményre történő törekvés ilyen elemi módon szűrődik át a friss Barnatanyán is. Egyébként nehéz is közhelymentesen beszélni egy ízig-vérig közhelymentes borról. A lényeg, hogy a frissességét nem nyomja agyon túlzó hordó, büntető alkohol és fullasztó tannin: a szilvás-piros gyümölcsös direktséget meghatározhatatlanul sokszínű fűszerkeret (úgynevezett fajtajelleges bors például) teszi helyre, a korty lendületes, sok, de egyáltalán nem nyers sav lendíti előre, amit egyrészt ügyesen kerekít vissza a maradékcukor, ugyanakkor az utolsó pixelig takarja a tizennégyes szeszt is. Hűvös karakterű, erőlködéstől mentes és frissítő északi vörösbor, élvezetfaktorának legjobb indikátora, hogy alig tudtam letenni, nem is beszélve a másnapi visszakóstolásról. Varratmentes anyag, fajsúlyán belül nem ismerek kiválóbbat a Kárpát-medencében. Ezért az árért 7 pontot teljesíteni ráadásul még jó vételt is jelent. (3150 Ft, Bortársaság)

[A Barnatanya-dűlő köves barna erdőtalajának fotóját Csernyikék honlapjáról emeltem ide.]

 

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr837134401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.02.05. 09:11:56

Nekem nincs még egy ilyen hazai vörös, ami sok évjáraton keresztül ennyire megbízhatóan szállítaná a minőséget, ráadásul megfizethető áron. Úgy is mondhatnám, hogy a Barnatanya a vörösborok Oremus szamorodnia. :)

silvousplait 2015.02.05. 09:47:44

@ungert: 3150 Ft-ert sem draga nyilvan, de a 2012-es megiscsak "cca. 2000 Ft" volt. Ennek mennyi az alkoholja ?

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.05. 09:51:51

@silvousplait: Közvetlenül Attilától vásárolva fizettem annyit a palackért, feltehetőleg drágább volt (lett volna?), ha kikerül a polcokra. Valószínűleg egyébként ki sem került, tekintettel a brutálisan alacsony palackszámra.

És az analitika: 6,6 g/l sav, 3,5 g/l cukor, 14% V/V alkohol.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.02.05. 09:58:07

@rszabi: Kíváncsivá tettetek. Egy évjáratot kóstoltam futólag a Várban, fejből nem tudom, talán a 2009-es volt, az tetszett.
Nekem egyébként talán a Garger-Wachter Kékfrankos Válogatás egy stabil pont relatíve olcsó vörösben.

loading 2015.02.05. 11:00:47

@ungert: Általában hasonló áron kapod meg ott, mint a BT-nél. Kivéve, ha a BT-nél nem forgalmazzák.

BTW: Csernyikhez elmentél, ha már Gyöngyöstarjánban jártál? Vagy csak a képet vetted le a weboldaláról?

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.05. 11:03:05

@loading: Majd megkérdezem Attilát, hogy mi a helyzet. Egyébként emlékeim szerint a 2012-es Barnatanya nem került a Bortársasághoz (cca. 500 palack volt belőle).

A fotót csak a weboldalról emeltem el, tavasszal viszont tervezek egy kiscsoportos Mátra-túrát, Ludányi Balázs, Attila, Tőkések esetleg, még kialakul.

silvousplait 2015.02.05. 11:06:15

@ungert: koszonom, minden vilagos.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.02.05. 11:34:35

@ungert: a múltkori poszt óta vártam hogy felbukkanjon a '12-es valahol, számomra elérhető kereskedőnél, de nem tette :) úgyhogy majd most a '13-ast fogom megkóstolni, ha már ez legalább kapható

@furmintfan: azt a Gargert szeretem, a 2010-esből vettem néhány palackkal, miután valamilyen rendezvényen belefutottam. pont azt tudja amit a kékfrankostól várok

loading 2015.02.05. 12:51:54

@ungert: Nekem '11-esem van. Kb. annyiért vettem náluk, mint a BT-ben volt.

Mindenképpen javaslom Csernyiket is meglátogatni. Sőt Szőke Mátyást is, bár tudom ő már kiesett sokak érdeklődési köréből.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.05. 14:39:32

@Syntax Error: Hajrá. Igen sajnálatos, ugyanakkor érthető is, hogy az a bor nem került ki a polcokra. Noha ezzel megegyező, sőt, kisebb palackszám mellett is bevállalja a Bortársaság a dolgot. Már nem emlékszem pontosan a tavaly decemberi találkozásunk minden részletére Attilával, de mintha említette volna azt is, hogy miért nem került ki az a bor a piacra. Na mindegy, egyebet ehhez már nem tudok hozzátenni, tessék fogyasztani a '13-ast, méltó folytatás. : )

@loading: Igyekszünk sokfelé menni, ha már ott vagyunk. : ) A tizenegyessel meg nagy szerencséd van, ha van, én ezekből sajnos nem mentettem egyetlen palackot sem (a tizenkettes utolsóját karácsony környékén ittam meg, pazar volt szólóban is). Egyrészt szűkös az anyagi keret, másrészt nem is igen tudok hosszasan ülni a borokon. : )

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2015.02.05. 19:31:46

Nem érzem annyira erősnek a magyar syrah mezőnyt, h nehéz dolga lenne, de ár/értékben nagyszerűnek tűnik.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.11. 18:37:54

Üdv! Épp most van nyitva előttem egy ilyen NAG Barnatanya Syrah. Nekem sajnos hozzávetőleg se tetszik ennyire. Kicsit tompának érzem a gyümölcseit főleg egy 13-as borhoz mérten. Némi visszafogott szilva nyakonöntve egy kis kakaóporral. Szájban semlegesen-édeskés ízekkel indít, hiányolom a színeket, zamatokat, ha már szerkezetet tekintve egy relatíve pofonegyszerű borocska. Az ízek elég hamar lecsengenek, a finisre előbukkannak, mi több magukra maradnak a savak, ami furcsa élmény, merthogy a korty nagy része épp a tartás, frissesség hiányától szenved. Eddig inkább 4 pont nálam mint 5, de kíváncsi vagyok mit tesz majd vele némi levegő, elvégre nincs fél órája hogy kinyílt.....

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.12. 06:47:07

@drbarta: Kissé szigorú formában voltál tegnap, úgy olvasom. Nekem se a gyümölcs, se a színek-zamatok tekintetében nem volt hiányérzetem (pláne a túl komolyra hangolt, gyümölcstelen, túlhordózott magyar syrah-k kontextusában).

Szegediszomelijé 2015.02.15. 18:14:08

Hát, elég vékonka beltartalom, kevés gyümölcs, amit a hordó hamar túlnő, igaz szép minőségben. Összetettségről nemigen lehet beszélni, ez a bor semmiképp sem az- a sok fűszerből igazából a hordó adalékát érzem. A vége sav(anyússág)ba hajló. Nem rossz, de Német Attilától engem kicsit meglepett ez a bor: Korábban a Concubina Vörösök -egy árszinttel lentebb -ettől érezhetően több ízt és jobb harmóniát mutattak -de számomra bármelyik bora, amit kóstoltam, jobb ennél -legutóbb az Oldalolasz, ami sokkal jobb (összetettebb, harmonikusabb, tényleg gyümölcsös, tartalmas, kellően hosszú is) ennél.
Azért elfogyott gond nélkül.