A Borrajongó

Tegnap ittuk – Cramele Recaș Chardonnay / Fetească regală 2013

2015. január 16. 06:00 - ungert (törölt)

Hiába művelt a magyar alkoholista, azért azt nem mondhatja el magáról, hogy sűrűn fogyaszt erdélyi fehérbort, amit ráadásul részben chardonnayból, részben királyleánykából szűrtek odaát, hogy aztán ötezer palacknyi mivoltában mutasson valamit a helyi sajátosságokból egy arrafelé őshonos, valamint egy kozmopolita szőlő szűrőjén keresztül. Még csak hasonlóval sem találkoztam nem túl hosszú szeszpályafutásom során, úgyhogy a Recaș borászat kísérlete épp annyira volt érdekes, amennyire első közelítésben annak hangzik. A termelő weboldala egyébiránt megfelelően informatív, így egy kisebb utánajárással megtudtam, hogy egyrészt nem ma kezdték, másrészt áttekinthetetlenül széles borkínálattal próbálnak kihozakodni a piacra úgy, hogy az ehhez kapcsolódó magas palackszám mellett azért igyekeznek elsősorban minőségben, mintsem mennyiségben gondolkodni. Ez a bor alá is támasztja ezt az általánosítást, meg nem is. Tegnap ittam-négykezes következik.

1.jpg

Erősen disszonáns: jól indul, nagyot bukik. Orrban tiszta, vonzó és arányos: ananász, zöld alma, minimális háttérparfüm. Nem túl komplikált, és kissé lóg is a chardonnay mélységén a királyleányka direktsége, de feltétel nélkül kóstolásra csábít. A korty puha, a pacsulitól messze hoz egy kevés tájidegen parfümösséget, de a baj nem ez, hanem a menthetetlen, úgymond tankönyvi savhiány: se eleje, se közepe, hogy a végét már ne is említsem. Puha és lapos, pont az a feszes tartás hiányzik, amiért jó inni a hasonló kaliberű fehérborokat. A maga enerváltságában viszont tiszta, kellemetlen jegyei nincsenek. Az biztos, hogy a sav nem fogja eltartani, így minél hamarabb vegye és igya, aki kedveli a hasonló stílust. 4 pont. (Romániában cca. 50 lej, ami megközelítőleg 3500 Ft)

Citromsárga szín, zöld reflexekkel. Nagyon tiszta és vonzó illat, édes trópusi gyümölcsök, kis fűszeresség: ananász, sárgadinnye, zöldalma, kevés keleti fűszer, némi fehér virág. Szájban sajnos a szerkezetet illetően okoz csalódást, pedig ízgazdagságban itt sincs hiány: ananász, sárgadinnye, zöldalma, őszibarack, pici vanília, fűszerek, némi egzotikus beütés, ahogy illatban is. Ha azt mondaná valaki, hogy chardonnay-viognier házasítás, elhinném. Jól elkészített, technológiailag tökéletesen tiszta bor, de sajnos a megfelelő struktúra hiányzik a szép díszítés mögül: kevés a sav és így kissé lapos marad a korty is. 4p+ (furmintfan)

A bort Nádasi Andrástól, a Recaș magyarországi marketing-felelősétől kaptuk kóstolásra. Köszönjük szépen.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr817074467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2015.01.16. 09:40:00

Úgy látszik, Recasék nekiálltak itt nyomni a brandet.
Nagy meglepetésemre egy soroksári sztékes helyen láttam a borlapjukat, meg is kóstoltam a fekete leánykát, jó volt.
Ez itt fent nem tűnik egy besztbájnak...

Szten00 2015.01.16. 13:22:47

Nekem pár hete a 2013-as Recas - Hunyadi Cabernet Sauvignon-t volt alkalmam kóstolni. Ajándékba kaptam, gyorsan utána is néztem. Megmondom őszintén, nem nyert meg a magyar kereskedő oldalán található leírás:
"Igazi cabernet sauvignon, mely az érlelés során nem volt fahordóban, ezért a szőlő friss gyümölcsös jellegét megőrizve, erdei piros gyümölcsöket idéz. Különösen ajánljuk azoknak, akik a szép vörösborokban is a szőlő valódi jegyeit kedvelik."
Ezek után én valami jobb esetben is légies, laza szövésű, de inkább híg bort vártam, ehhez képest igencsak kellemes csalódás volt. Kifejezetten jó ivású, de nem súlytalan, főleg nem híg, a fajtajelleget megtartó, kellemes bor volt.