A Borrajongó

Etyeki Szakcsoport: pinot noir a szeren

2014. december 18. 06:00 - akov

Történt vala, úgy a szüretet követő időszakban, hogy mehetnékem támadt Etyekre borozni. Ha már lesz egy kis saját lőre, legalább jó volna megismerkedni néhány termelővel, beszélgetni velük, mit és hogy gondolnak-csinálnak, merre megy a világ Etyeken. Lett is társam, Furmintfan és Octopus egyaránt csatlakoztak és együtt szondáztuk a pincéket. Miközben ezzel foglalatoskodtunk, megszületett egy etyeki pinot noir kóstoló ötlete. Milyen jó volna meghívni a termelőket, együtt kóstolni, és kapni egy képet arról, miképp áll a pinot szénája a vidéken. A felvetés mindenkinek tetszett, így hozzá is láttunk a szervezéshez. Imre Ádám és Hofmann Tibor (Szépvölgyön ÁT) hathatós segítségével sikerült megközelíteni a szereplőket. Mindenki érdeklődött, nyitottnak mutatkozott a közös eszmecserére, szóval örömmel néztünk a december elejére kitűzött kóstoló elébe. A pozitív visszajelzések ellenére sem számítottunk azonban arra, hogy alig férünk majd be a rendezvénynek helyt adó Etyek M lakásétterembe. Beszámoló következik az etyeki „szakcsoport” első közös kóstolójáról.

etyekpn_tssg.jpg

Az alapvetés az volt, hogy minden termelő egyetlen pinot noirt hozhat, míg mi, a kibicek kiegészítjük a sort két újvilági, etalonnak számító pince tételével. Ehhez jött még hozzá Hofmann Tibor tiszta forrásból (USA) beszerzett oregoni pinot-ja. A borokat nem vakon kóstoltuk. Zárójelben az éppen takonykór által akadályoztatott Furmintfan pontszámait is megadom.

Szépvölgyön ÁT 2013 (hordóminta)

Technológia: Spontán erjedt, nagyon lassan, emiatt 28 napig volt héjon. Az almasav lebontása szintén spontán ment, közben elkezdett emelkedni az illó, így a folyamat vége előtt le kellett kénezni. Francia hordó.

Alapvetően piros bogyósokra épülő tematika, cseresznye, piros ribizli, egy kevés virágosság. Az illó egyértelműen magas, az alacsony kén hatása érezhető. A tannin sok, viszonylag nyers érzetű, a maradék almasavval együtt rusztikusságot visz a borba. (mintát nem pontozunk)

Nádas Borműhely Ösztön 2012

Technológia: Az első évjárat a 2011-es volt. A 2012-es év – mindannyian tudjuk – rettentően meleg és száraz volt, még Etyeken sem igen kedvezett a pinot noirnak. A Korda Stúdió mögötti területről származik, nagyjából onnan, ahonnan a saját borom is lesz az idei évből. Német klón, alapvetően pezsgőkészítésre alkalmas, kevés színanyagot ad. Szeptember 10-én szüretelték, fajélesztős beoltással erjedt, kézi csömöszölés mellett. Csak színlével dolgoztak, perforált hengeren keresztül szívták le a kierjedt bort. Összesen két hordóval készült.

Kevés és bágyadt szín. Visszafogott, de tiszta illat, enyhe selyemcukros illattal. Nem túl intenzív, csak a piros bogyós vonalat adja, amit egy kevés földesség színez. Mind a sav, mind a tannin lehetne picit több, struktúrát adhatna a bornak. A testhez képest magas alkohol szintén a sav- és tanninérzetet csökkenti. A gyümölcsösség picit bágyadt, ami nyilván a meleg évnek köszönhető. 4p+ (4p). 13,0%

Rókusfalvy 2012

Technológia: Öreg-hegy, 2004-es telepítés, 3.000 tőke, 777-es klón. Szeptember 3-án szüretelték, spontán erjedt, kézi csömöszöléssel. A sav a meleg évjárat miatt 4.5g/l. Összesen 1.300 palack készült és máris elfogyott.

Kellemesen tiszta és vonzó illat, fával, virággal, finom fűszerezettséggel, rózsával. Abszolút pinot noiros. Kóstolva tulajdonképpen ugyanezt adja, egy jól elkészített, fajtajelleges pinot, jól definiált piros bogyós gyümölcsökkel, cseresznyével. Pont elegendő mennyiségű és minőségű tannin, az optimálisnál kicsit kevesebb sav és érezhető némi alkoholtöbblet. Jó intenzitás, a közepesnél hosszabb lecsengés. Kifejezetten szimpatikus. 5p+ (5p). 13,5%

Hernyák 2012

Technológia: Spontán erjedt, kézi csömöszöléssel, a részletekről lemaradtam.

Szép és vonzó illat, rózsával, cseresznyével, már a sötétebb gyümölcsök is képbe kerülnek. Aromatikailag a meleg hatású gyümölcsösségre épül, a piros bogyósok mellé van egy kevés fekete bogyós karakter is. Zamatos, kiválóan eltalált sav-tannin-alkohol aránnyal, jó minőségű és pont elegendő hordóval, szép lecsengéssel. Fajtajelleges, koncentrált, jól elkészített. Nagyon tetszik, az est legjobb etyek-budai bora, de országosan sem maradna szégyenben. 6p (6p). 13,0%

Bergström Cumberland Reserve Willamette Valley 2012

Technológia: Oregon, USA. Svéd származású család. 35 hektáros terület, 2000 óta biodinamikus művelésben. 120.000 palack pinot noir készül náluk évente, kilenc különböző tételként kerülnek forgalomba.

Vonzó illat, nem túlzottan intenzív, a fa az etyeki borokhoz képest jelentősen több, de egyben jó minőségű is. A mély és intenzív gyümölcsösséget szép savak körítik, szuperérett alapanyag, jól kifejezett, főként fekete bogyós gyümölcsök kacsintgatnak. Jól eltalált sav és tannin, imponáló koncentráció, gazdagság és hosszú lecsengés. Nem kevés fa van rajta, de összességében elegáns fűszerezettséget és vaníliát ad. Modern érzetű, de kiváló pinot. 7p+ (7p-). 50 USD. 13,5%

etyekpn_sor.jpg

Szentesi 2012

Technológia: Az alapanyag az Etyeknél melegebb Nadapról származik, déli kitettségű dűlőből. A gránitos altalajon igen magas mésztartalmú talaj található, így a savakkal még a meleg években sincs probléma. 777-es és egy magyar klón (pécsi) adja, talán utóbbi miatt nem annyira pinot-os a végeredmény, mint amennyire Szentesi József szeretné. 1kg körüli tőketerhelés. Augusztus 28-án szedték, az alapkénezést követően spontán erjedt, kézzel csömöszölték, majd kosárpréssel nyomták ki. Ezt követően tavaszig kén nélkül volt, az almasav ekkor ment le, szintén spontán. Másfél évet töltött hordóban, szűretlenül és derítetlenül palackozták. Kb. 300 palack készült.

Meleg hatású illat, szép fás jegyekkel, kék virágokkal és inkább fekete bogyós gyümölcsösséggel. Kóstolva sűrű vastagsága tűnik fel elsőként. Intenzív, tényleg kevésbé pinot-os, viszont telis teli van fekete bogyós gyümölccsel, lédús meggy és fekete cseresznye jutnak talán eszembe. A sav jó, a tannin a közepesnél több, mindkettő rendben van. Az alkohol elég sok, a savasság itt-ott meg sem tud küzdeni vele. Érezhető továbbá a hosszú kénnélküliség lenyomata is, egy enyhe bizonytalanság formájában. A lecsengésre nem lehet panasz, hosszan megmarad a bor. 6p- (5p+). 14,5%

Anonym 300 2012

Technológia: Az alapanyag Csapdi környékéről (Töki körzet) jön, szeptember 20-án szedték. Fajélesztős beoltás, kézi csömöszölés, 14 napot volt héjon. Két hordónyi készült, az egyik közülük egy használt 225 literes Seguin Moreau hordó volt, amely nagyon szép struktúrát és karakter adott a bornak, ezért külön töltötték le. A bor külön lett brandelve és egy fura fakeret formájában exkluzív ruhát kapott.

Meleg karakterű illat, fekete bogyósokkal, fűszerekkel, piros bogyósok lekvárjaival, egy kevés támogató fával. Testes, gyümölcsössége jelenleg a háttérben van, enyhén bágyadt piros gyümölcsöket mutat. A sav a közepesnél több, citrusosan fanyarba hajló, a tannin szintén több a közepesnél, porosan textúrált, hosszan felrakódik, nyersesség érzetét kelti. Az adsztringens komponensek jelenleg átütnek a gyümölcsökön, talán inkább ételhez ajánlható. 5p+ (5p).

Etyeki Kúria 2012

Technológia: Alcsútdoboz mellől jön a gyümölcs. 2001-es telepítés, összesen 6 hektár. A vörösbor 3 hektárról készül. Gondos talajvizsgálatok mutatták meg, hogy vörös készítésére a területnek csak egy része alkalmas, így a többiről rosé készül. Fajélesztős beoltással erjed, kézi csömöszöléssel, illetve körfejtéssel macerálják.

Meleg tónusú, modern illat, elsősorban fekete bogyós karakterrel, még primőrös-fiatalos villanásokkal, elég sok fás-fűszeres aromával. Testes, édesre érett fekete bogyós gyümölcsökkel, nyomokban egy kevés piros gyümölcs is mutatkozik. Még elég friss érzetű, amely a sok hordóval együtt meglehetősen modern érzetet kölcsönöz a bornak. A sav sok, a tannin poros, hosszan feltapad, talán nyers érzetű. Mindkét alkotó kicsit külön mozog a bor többi elemétől. 5p+ (5p+)

Felton Road Cornish Point Central Otago 2012

Technológia: Új-Zéland. Demeter tanúsított biodinamikus birtok, összesen 32 hektár. Boraikról már sokszor írtunk, abszolút referenciának számítanak és széles körben elismertek és keresettek. A bor vadon erjedt, 25% egész fürt került bele, 13 hónapot töltött el burgundi kádárok válogatott hordóiban. Szűretlenül és derítetlenül töltötték le.

Meleg érzet lengi át a bort, amely nagyon tiszta és egyértelműen nem óvilági, de az Újvilág kliséit sem teszi magáévá. Intenzív, mindent átható feketecseresznyés aromáit remekül egészíti ki a komoly minőségű hordó. A sav rendben van, bár lendületesnek nem mondanám, a tannin valahol közepes-magas, részben az érlelésnek is szól, érettsége és textúráltsága nem hagy kivetni valót. Lehetne lendületesebb, fókuszáltabb, de ezt az élt a viszonylag magas alkohol édessége elveszi. Nagyon intenzív, nagyon hosszú, kiváló bor, de azért nem klasszikus. 7p+ (7p). 14,5%. 45 EUR körül. (JR17, WS92) (Forrás: Drop Shop)

etyekpn_trio.jpg

Haraszthy 2011

Technológia: Öreg-hegy, a pincéhez közeli területről. 1.5-2kg terhelés. Kádon erjedt, kézi csömöszöléssel, majd 225 literes francia fában érett. Összesen 1.000 palack készült.

Édeskés piros gyümölcsös és dzsemes hangulatú illat. Könnyed, közepes testű, ribizlis-cseresznyés világ, de nem a friss, hanem inkább a lekváros-dzsemes vonalat viszi. Kellemes hordóhatás, a fa csak éppen támogat, a szerkezetet a közepes mennyiségű sav és tannin építgeti. Az alkohol ugyan nem magas, de kicsit édeskésbe viszi a bort, talán jó lenne valamivel több sav kísérőnek. Amúgy jó vezetésű a korty, szerethető és könnyed bor. 5p (4p). 13,5%

Maysara Jamsheed McMinnville 2008

Technológia: Oregon, USA. Jól ismert termelő, Iránból elmenekült perzsa család, Demeter tanúsított biodinamikus birtok. 100 hektárnál is nagyobb területen gazdálkodnak, a föld minden szeglete biodinamikus művelés alatt áll. Saját komposztot alkalmaznak, a sorok között kamillát, pitypangot, egérfarkfüvet, macskagyökeret és más növényeket termelnek. A növényvédelem különböző főzetekkel történik. A pincében sem fajélesztőt, sem enzimes beoltást nem alkalmaznak, de savpótlásra vagy cukrozásra sem kerül sor.

Visszafogott illat, talán szellőznie kellene. Kóstolásra viszont nagyon is intenzív, az erőteljes savasság kiválóan támogatja a jól definiált savanyú gyümölcsösséget, a hordó jó minőségű, szép fűszerekkel járul a borhoz. A sav magas, de éppen megáll egy szintnél, a tannin a közepesnél több, poros állagú. Fajtajelleges, lendületes, meggyőző. A hosszú lecsengés magáért beszél. Többen állították, hogy öregedés jeleit mutatja, magam ezt nem érzékeltem. 7p (6p+). 25,0 USD körül. (RP90, Stephen Tanzer 90) (Forrás: Finewines.hu)

(Nagyon szépen köszönjük a részvételt mindenkinek, az Etyek M lakásétteremnek pedig a kiváló helyszínt és a borsort gazdagító ételeket. Külön köszönet a szarvasgomba bemutatóért Farkas Szilviának, a kiadós előadásért és az összejövetel fényét emelő gombakereső kutyákért!)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr826991861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása