Engedjétek meg, hogy slágwortokban beszámoljak az idei Mondovinoról. A Wein & Co immár hagyományos, ebben az évben a tizediket jubiláló szimpóziumán negyedszer vettem részt, így mondhatom, hogy folyamatában is látom a rendezvény alakulását. A helyzet viszont az, hogy ez a buli szinte semmit sem változik. Idén is a Konzerthaus fantasztikus díszletei között került rá sor, a termelők 95%-a ugyanaz, már szinte megismertük egymást pár kiállítóval. Ha ez kritikának hangzik, akkor hagyom magam félreérteni. A Mondovino ugyanis annyira brutálisan jó, akkora a felhozatal, hogy azért imádkozik az ember, maradjon minden úgy, ahogy tavaly volt. Hosszú évekig tart, amíg az ember minden érdekes termelő környékére eljut és ha ki is marad valami, a következő esztendőben talán még éppen meg lehet kóstolni…
Pezsgő vonalon mindig érdemes elmerülni, hiszen ennyi Champagne-t sehol máshol nem locsolnak. Belépőnek tetszett a Goutorbe Cuvée Tradition Brut, a Deutz felhozatalától idén sem ájultam el, a Piper-Heidsiecknél viszont mind az Essentiel, mind a Vintage Brut 2006 kiválóak. Legyen az Roederer vagy Pol Roger, bármit töltenek a poharamba az nagyon frankó. Előbbitől a Brut Premier, valamint a Brut Vintage Rosé 2009, utóbbitól pedig a Pure Extra Brut, a Brut Réserve, a Vintage 2004 és a Rosé 2006 mind kiemelkedő tételek. Akinek van pénze, vegyen belőlük sokat. Idén volt egyetlen Cava, a „Champagne-wannabe” Juvé & Camps Reserva de la Familia, ami ha nem is közelíti a vágyott francia mintát, azért említésre méltó. Az évek óta alakuló hazai Cava-divat ellenére sosem tartottam sokra ezt a borvidéket, de ha minden Cava ilyen lenne, talán még érdekelne is.
A Mondovino osztrák kínálata felmérhetetlen és beláthatatlan. Ezért csak néhány dologra fókuszálok. F.X. Pichler 2013-as szortimentje szépen alakulgat, ahogy lenyugodnak a borok. Legutóbb tavasszal kóstoltam őket a Drop Shop Ausztria jóvoltából, akkor ez túlzóan korainak bizonyult. Tulajdonképpen minden tétel tetszett, de ha kettőt ki kellene emelnem, akkor a Riesling Smaragd Kellerberg 2013 és a hűvösebb idő miatt acélosabb Grüner Veltliner Smaragd M 2013 lennének azok. Ezen túl rámentem Südsteiermarkra, mert érdekel a borvidék, de keveset kóstolok innen. A Tement ezúttal is a teljes kínálatával jött, az ember csak kapkodja a fejét mit kóstoljon tőlük, annyira jók minden fajtában. A sauvignon blanc-ok közül igen tetszett a Grassnitzberg Erste Lage STK 2013 és persze a Zieregg Grosse STK Lage 2012, de emellett azt is kiemelném, hogy elképesztő chardonnay-ket csinálnak, mind a Morillon Sulz Erste STK Lage 2012, mind a Morillon Zieregg Grosse STK Lage 2012 elképesztők. Tovább süllyedve Stájerországban szintén kiválónak találtam a Gross pincészet Sulz Erste STK Lage 2012 és Nussberg Grosse STK Lage 2012 sauvignon blanc-jait, amire már csak a Lackner Tinnacher tudott ráverni egyet. A Steinbach Erste STK Lage 2013 és a Welles 2011 egészen biztosan piramidálisak, de ha a Morillon Flamberg 2012 chardonnay-jükre is vetünk egy pillantást, akkor könnyen könnyek szökhetnek kis szemecskénkbe. De nem minden tökéletes. A Zweytick 40, illetve 120 Euróra árazott Don't Cry 2011 és Heaven's Door 2011 sauvignon-jai a műfaj tökéletes karikatúrái. Túlérettek, túlextraháltak, nagyok és lomposak. Vajon kinek üzennek ezek az elnevezések? Burgenlandot ezúttal csak távolról szemléltem. A jó öreg Umathumtól a Haideboden 2011, a Ried Hallebühl 2011 és a Blaufränkisch Kirschgarten 2009 tetszettek a leginkább. Egyik-másik boruknál felütötte a fejét ez az alacsony kénes játék, ami egyelőre nem ijesztő, de azért oda kell figyelni. Más a helyzet Weningernél, ahol a három nagy osztrák kékfrankost (Saybritz, Kalkofen, Dürrau) lehetett górcső alá venni. Weninger sajnos egyre mélyebbre merül a természetes bor mámorába, ami a Dürrau 2011 kóstolásakor napnál is világosabb. Kár érte.
Komoly francia fehérbor kevés volt, Burgundia cakkom-pakk hiányzott, Chablis pedig elég limitáltnak bizonyult. Az egyetlen komoly versenyző a Loire jól ismert sauvignon blanc-mágusa, a Henri Bourgeois volt. Évről évre nem csak kiváló borokat hoznak, de a velük mesés házasságra lépő Crottin de Chavignol eredetvédett, nyerstejes grand cru kecskesajt is mindig előkerül. Én mondom, kihagyhatatlan párosítás. Ha kiemelni kellene a borok közül, akkor a Sancerre La Bourgeoise 2011 és a Sancerre d'Antan 2012 voltak a kedvenceim.
És akkor beszéljünk végre az évszázad évjáratát most már három éve szűkölő Bordeaux-ról. A 2011-es és 2012-es éveket összehasonlítva számomra egyértelmű, hogy ezekben a gyengének tartott esztendőkben a merlot képes volt jól muzsikálni. Általános megállapítás, hogy a 2011-es borok nagy része elég zárt, itt-ott keményen tanninos és apró zöldesség is kísértheti őket. A 2012-esek túl fiatalok, szintén nem adják könnyen magukat, de a gyümölcsösségük egyelőre primőrösebb, savaik talán kicsit tompábbak. Pomerol és Saint-Émilion mindkét évjáratban abszolút kiemelkednek, a többi régiónál viszont jól nézzük meg, mibe öntjük a pénzünket. Igaz, ami igaz, a sok kiváló borásznak és a rigorózus válogatásnak köszönhetően a csúcstermelők elvileg ezekben az években sem tudnak csalódást okozni. Ha valaki elengedhetetlennek tartja a vásárlást, akkor mindenképpen a fenti appellációkat érdemes keresni, a komolyabb pincészetektől a 30-40 Eurós sávban már lehet jó borokhoz jutni. Ha pedig nem szánunk ennyit jó bordeaux-ira, akkor inkább máshol keresgéljünk… A Dourthe asztalánál indítottam, a Le Boscq Saint-Estèphe 2011 volt az egyetlen komolyabb tétel. A Sociando-Mallet 2011 annyira zárt és kőkemény, hogy teljesen értelmezhetetlen, nem is próbáltam szétszálazni. A Calon-Ségur 2012 fekete ribizli szárat villant és mielőtt bármit érezhetnénk, acélkesztyűvel sújt az arcunkba. A Teyssier csoportnak hála régebbi borok is kinyíltak. A Saint-Émilion Grand Cru-k közül a Château Laforge 2008, Vieux Château Mazerat 2010 és a híres dűlőszelektált, magas cabernet franc tartalommal operáló Le Dôme 2008 vitán felül megnyerőek. A nem túl acélos 2008-as év ellenére is kilóg a potenciál. A Moueix csoport szimpatikus francia képviselőjével már régi ismerősként üdvözöljük egymást, minden évben jót időzök a hosszú jobb parti sorral szemben. „Áh, üdvözlöm, emlékszem magára! Maga honnan is jön, eh, lássuk csak? Mexikó, ugye?”. Ez picit azért erős volt... Az alapokat itt ugorjuk is át, mert harminc Euróig nincs semmi említendő, de felette is csak lassan indulnak be a dolgok. Az összes tetszetős bor Pomerolból volt. A Lafleur-Gazin 2012, a Plince 2012 és a Bourgneuf Vayron 2012 kis zöldességük ellenére már szórakoztatóak, a La Grave à Pomerol 2012 enyhe kesernyébe fordul, de vitathatatlanul komoly cucc. A sor legszebbjeként azonban a Certan de May 2012 futott be, itt már nem volt mese. A Moueix idén megint készült egy meglepetéssel. A Providence 2003 azért megmutatta, hogy forró és száraz év ide vagy oda, inkább igyunk érett, mint éretlen bordeaux-it!
Franciaország déli fertálya szűken, de böcsülettel képviseltette magát. A Miraval Rosé 2013 jött elsőnek. Maradjunk annyiban, hogy senki, még a Jolie-Pitt álompár sem tökéletes, hiszen van egy roséjuk. Hála a jó égnek Perrinék hoztak mást is. A Coudoulet de Beaucastel Côtes du Rhone 2011 a műfaj legerősebbjei közé tartozik, a Châteauneuf-du-Pape Les Sinards 2012 igen kellemes, innám, amíg van. Viszont a Beaucastel Châteauneuf-du-Pape 2011 nagy dobás. Chapoutier asztala mögött a tavalyi pincelátogatásról már ismerős Odile Misery töltögetett. A Bila-Haut 2012 az egyik legkiválóbb "olcsóbor", amihez valaha szerencsém volt. Belleruche Côtes-du-Rhône 2013 jóval keményebb, de tartalmasabb is, szintén a műfaj császára. A La Bernadine Châteauneuf-du-Pape 2011 pedig hozza, amit kell. Nagy meglepetésemre a Domaine La Barroche is megtisztelte a kiállítást, a szintén ismerős Laetitia Barrot állt a Signature 2011 palackja mögött. A termelőt bemutató hosszú beszámolómban erről a borról már mindent leírtam, nem is fecsérelném rá tovább a szót. Laetitia magyar forgalmazót keresett, így hát szó szót, tett tettet követett. Ennek köszönhetően a La Barroche borok hamarosan a finewines.hu (Tar Ferenc) kínálatában itthon is hozzáférhetőek lesznek. Végül zárjuk a délieket egy igazi bombázóval, évről-évre nagy kedvencem, a 100% tannat csodafegyver, a Château Montus 2011 Madiranból. Sűrű, kemény, enyhén állatos, de kiemelkedő fajta-interpretáció. Ha valaki komoly bort akar relatíve olcsón, akkor itt van ez, mindössze huszonöt Euró.
Végül pedig adjuk meg Toszkánának is, ami jár. Antinoriéknél a Campo di Sasso Insoglio di Cinghiale 2013 immár klasszikus és jó is, a Biserno 2010 pedig egy igazán nagy bor, szofisztikált, cizellált és nagyon hosszú. A Tua Rita minden évben meglep, a Giusto di Notri 2012 irigylésre méltóan megkomponált bordeaux-i házasítás. Tovább csapongva mindenképpen megemlíteném a Brancaia Chianti Classico Riserva 2011 és a fifty-fifty sangiovese-merlot házasítás Fonterutoli Siepi 2010 borokat. Utóbbi nagyon kemény, de értékei elvitathatatlanok. A Casanova di Neri Rosso di Montalcino 2012 nem túl drága, de annál jobb, igazi sokarcú gasztrobor. A pince két Brunelloja viszont ennél jóval többet villant. A sima 2009-es sem semmi, de a Tenuta Nova 2009 lecsapta nálam a biztosítékot. Nem írnám le a Frescobaldi Castelgiocondo 2009-et sem, fantasztikusan szép Brunello. Végül az Ornellaia került terítékre. A Le Volte 2012 a szokásos könnyed vonzalmával kedveltette meg magát, a tisztán Bordeaux fajtáira építő Le Serre Nuove 2012 pedig szimplán piszkosul jó.
És akkor legyen most ennyi elegendő. Az igazi fine wine vonalon kóstolt dolgokat külön posztban fogom szemlézni. Mindenkinek köszönöm a figyelmet! Legközelebb ne hagyjátok ki a Mondovinót!
(A két szép képet innen vettem el, köszönöm!)
Kapcsolódó cikkek:
Mondovino 2013 I. rész és II. rész
Fine wine tintázás I. rész és II. rész
