A Borrajongó

Végre Portó

2014. október 17. 06:00 - akov

Lassan már úgy tűnt, az ókor óta szervezem ezt a Portói kóstolót, annyira nem akart összejönni. Keveseket érdekel ez itthon, a magyar nem iszik erősített bort (mit akarok én likőrökkel, mondják), aztán közben nyár lett, sok a szesz, meleg lesz (nem lett), mantráztuk. Már söndörödtek a falevelek, mire néhány kollégával végre körbeültük a Portóival megpakolt asztalt. A koncepcióról nem tudnék hosszú előadást tartani, fogtuk, ami a ház körül volt, illetve amit a borvidéken tett látogatásom során össze tudtam szedni. Nem kóstolunk minden áldott nap Portóit, szóval aránytévesztés lett volna valami specifikus témát szondázni.

douro_patamares.jpg

Végül sok mindenből merítettünk. Indítottunk egy lightos felvezetéssel, majd néhány LBV következett, utána pedig pár idősebb évjáratos tawny (colheita), aztán zárásnak néhány vintage.

Quinta do Noval Black

A Novalnál tett látogatásomról itt írtam részletesen, elképesztő hely. Jelen borunk egy érlelt ruby, mégpedig minőségi cucc, talán a fiatalabb korosztályra hangolva. Remek illat, virágokkal, fűszerekkel. Testes, friss és kevés aszalt állagú gyümölcsösséggel, izgalmas fűszerekkel, tartalmas lecsengéssel. Könnyen iható, nem túl sok tannin van benne, édessége és sava is jól eltalált. 19,5%. 9.730Ft. 5/6p

(BTW tudta valaki, hogy a Royal Cognac kb. már fél éve forgalmazza a Quinta do Noval termékeit? Igaz, nem valami baráti áron. Jelen bor valamivel 5.000Ft feletti áron szerezhető be külföldről.)

Calem LBV 2006

Teszkó leárazásból beszerezve, még anno. Mélyebb, fekete bogyós illat, ez is vonzó, szépen virágos. Jó beltartalom, jó állagú gyümölcsök, több tannin, érett gyümölcsök még némi frissességgel. Az alkohol egyértelműen kiemelkedik és a cukor is több, mint amennyit egy szép fortified egyensúly megkívánna. 20,0%. 2.500Ft. 6p

(Erős leárazásban, talán 5-6.000Ft lehetett az eredeti ára, forgalmazza az IFDT Kft.)

Quevedo LBV 2006

A családi kézben lévő termelőt magam is meglátogattam. Egészen elképesztő élmény volt, ahogy tartályokból, majd hordókból kóstolva egészen 1970-ig mentünk visszafelé, szépen lehetett követni miképpen alakul a tawny-karakter. Komplexebb, érettebb illat, egy kevés fával, remek fűszerességgel, rózsával. Testes, kiváló édesség-sav aránnyal, intenzív és kifejező gyümölcsösséggel, fűszerekkel, aszaltakkal. A lecsengés hosszú, kis héjas utóízzel, enyhén felrakódó poros tanninnal. 19,5%. 16,0 EUR. 6/7p (pincétől)

Andresen Colheita 1998

Még némi pír van a színében, sőt egészen élénken piros, csak egy kis gránát avázkodik a szélekre. Kellemesen tiszta illat, olajos magvakkal, dióval, mandulával, piros bogyósokkal, érlelt fás hatással. Testes, rendben lévő alkohol és sav, elég intenzív, még finom gyümölcsökkel, sok aszalvánnyal, a decens utóízben kellemes kis „bródig” hatással. Ha bele akarok kötni, akkor azt mondom picit több a cukor, mint kellene és hiányolok némi részletezettséget, komplexitást a borban. 30,0 EUR. 20,0%. 6p (Millésimes)

Quevedo Colheita 1996

Két évet ver korban az előzőre, mégis frissebb, fiatalosabb az színe. A korára illatban is rácáfol: piros bogyós gyümölcsök, kevesebb aszalt, dió nincs, csak pirított magvak. Mély és vonzó. Testesen vastag, intenzíven robban, mindene összecsiszolt, kiváló savakkal, lassan bontakozó elegáns lecsengéssel, benne sok olajos magvas aromával és alakuló kenyérhéjas karakterrel. Szép egység, igazi egyéniség. 20,0 EUR. 7p+ (pincétől)

Quinta do Noval Colheita 2000

Még piros szín, enyhe gránát szél. Lassan nyíló illat, piros bogyós gyümölcsökkel. Kóstolva sűrű vastagság, szinte olajos állag, életteli savak, robbanásszerű intenzitás, szép érett karakter, fűszerek, savanyú gyümölcsök, aszalványok. Szinte integrálja a nagy szeszt, a rettentő hosszú lecsengésben szépen jön a kenyérhéjas karakter és a diós-mogyorós jegyek, ahogy kell. Kiváló tétel. 20,5%. 21.070Ft. 7/8p (Royal Cognac)

Mas Amiel Maury Prestige 15 Ans d'Age Vin Doux Naturel

Kakukktojás Maury-ból (Roussillon), egy kiváló termelőtől. A fajta grenache (90%), valamint carignan és maccabeu. A készítési technológia részben egyezik, az érlelés viszont más elvek mentén építkezik. Az erjedést szesz hozzáadásával állítják le (mutage), majd viszonylag hosszú ideig, 30 napig állni hagyják a cuccot. A préselt bort ezt követően egy évig üvegballonban érlelik a szabad ég alatt, majd 14 évig nagyméretű fahordóba kerül.

Gombás, picit gumis illat, kevesebb gyümölccsel, maximum aszaltak vannak benne, mazsola, érett méz, édeskés világ. Könnyedebb, jóval kevesebb cukorral, mint Portói társai, a karaktere érleltebb, viszonylag visszafogott a gyümölcsössége. Utóíze nem kirobbanóan hosszú, de azért rendben van, bródig aromák és aszalt közel-keleti gyümölcsök alakítják. Az volt az érzésem, jó lett volna ezt meghagyni a saját kontextusában. 16,0%. 25,0 EUR. 6p

Alves de Sousa Porto Vintage Port 2011

Egy versenyző a szenzációsnak minősített 2011-es évjáratból. A kiemelkedő minőségi borokat készítő pincészetről itt írtam. Az Abandonado nagyságát nehéz volna elfelejteni. Mély szín, tulajdonképpen fekete. Intenzív, friss illat, szuperérett fekete bogyósok tobzódásával, violával, szörppel, nagyon gazdag, elképesztően mély és szerelembe lehet vele esni. Vastag, fiatalos és primőrös, szinte integrálja a magas szeszt, a gyümölcsök atombombaként robbannak, hozzájuk fekete csokis körítés és a végtelen lecsengésben porrá aszalt gyümölcsök miriádjai. Elképesztő élmény, megáll benne a kanál és mégis valahogy vedelni tudnám. 19,5%. 45,0 EUR. 8p (pincétől)

alves11.jpg

Alves de Sousa Quinta da Gaivosa Vintage Port 2003

Mély rubin szín, gránátnak még nyoma sincs. Virágos, szép rózsakertes illatokkal, kellemes. Testes, piros és fekete bogyósok egyaránt vannak benne, talán az előbbi dominál már. Fűszeres, elég intenzív és fűszeres, a tannin már koránt sem markáns. Hosszú, tagadhatatlan érlelt karakterrel, de még meglepően a kor innenső oldalán van. Nehéz állva maradni az előző bor után, de szerettük. 19,5%. 45,0 EUR. 7p (pincétől)

Wine & Soul Pintas Vintage Port 2009

Az egyik legmenőbbnek tartott portugál butik-pince borával úgy kezdtem, hogy jó egy decinyit beleborítottam a laptopomba. Ezt a posztot már egy másik gépen írom. Jegyzeteim emiatt nem készültek róla, de nem is kell, hiszen erre a borra, míg élek emlékezni fogok.

pintas09.jpg

Egy dűlőszelektált vintage port van most a poharunkban. A Pinhão mellékfolyóra néző meredek Pintas dűlőt 80 éves tőkék díszítik, összesen 35 különböző, keverve ültetett fajtát találunk itt. Szédületesen vonzó illat, csokival, friss gyümölcsökkel, tökig fűszerekkel. Már nem annyira testes mint például a 2011-es, kidobta magából a sűrűséget és bimbózó érettséget mutat. Rendkívüli intenzitás, hihetetlen, ahogy fekete bogyós gyümölcsei és egyedi fűszeressége betöltik a szájat. Kiemelkedő egyensúly, finoman rétegzett savak, érett tannin, szinte végtelen lecsengés. Megőrültünk érte. 50,0 EUR. 9p (pincétől)

(Köszönet Lesti Zoltánnak (Disznókő) a kóstoló szervezésében és a borok beszerzésében nyújtott segítségéért.)

Kapcsolódó cikkek: Borrajongó Douro oldal

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr416800677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aquarius71 · www.finewines.hu 2014.10.17. 09:54:19

cool..! sajnálom h nem tudtam ott lenni! mindenesetre kedvet csináltál jópár tételhez... :)

kunci · http://www.borfoldrajz.blogspot.hu/ 2014.10.17. 11:09:29

Biztos nagy élmény lehetett! Én is szívesen kóstolom ezt fajtát. Karácsonyra majd én is meglepem egy üveggel a családot. Merre lehet hasonló tételeket beszerezni?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.10.17. 13:16:26

@kunci: ld. beszerzési források zárójelben. Itthon BT és IFDT játszhat. Egyébként meg külföld.

kunci · http://www.borfoldrajz.blogspot.hu/ 2014.10.18. 16:30:26

Köszönöm szépen. Remélem találok valami jót, és jövőre egy szüretet tudok majd ott eltölteni. Idén sajna nem jött össze. De nem adom fel.

videosign 2014.10.21. 15:56:53

First of all... I would like to leave a special thank you for the great article featuring the wines from my region : Porto!
We have:
- the oldest borders in Europe;
- the oldest demarcated wine region in the world;
- a stunning viticultural landscape;
- a superb cuisine;
- hospitable people;
In case of interest there's a recent wine shop featuring superb wine from this part of the world:

www.dvine.pt

Check it out!