A Borrajongó

Junibor Ünnep I. - "Kedvenceink"

2014. szeptember 29. 06:30 - furmintfan

A Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete – idén ismét Budapesten, a Szent István Bazilika előtt tartotta immár hagyományos nyárzáró kóstolóját. Az eseményt korábban Etyeken rendezték meg, de tavaly a fővárosba költözött át a rendezvény és egyben átalakult több napos fiesztává. Az előző évhez képest is történt néhány változás: a Junibor Ünnep már csütörtöktől vasárnapig tartott, a borászok pedig késő délutáni-kora esti „fogadóórák” keretében mutatták be az általuk választott tételeket, míg a nevükkel fémjelzett standok déltől éjfélig nyitva állnak, de immár a borászok állandó jelenléte nélkül. Szombat délután a DiVino Bazilikában egy szűkebb körű kóstolóra is sor került, ahova minden borász kedvenc tételét küldte el, és sokan személyesen is megjelentek. A Junibor elnöke, Árvay Angelika nyitotta meg a kóstolót és rövid beszédében egy szép gesztussal a nemrég elhunyt Bussay Lászlóról is megemlékezett. Kihirdették az Év Juniborásza díj idei nyertesét is: Sebestyén Csabáé lett az elismerés.

kedvenceink0.jpg

Bár a Junibor tagsága messze nem fedi le az összes magyar borvidéket, Badacsony, Balatonboglár, Balatonfüred-Csopak, Eger, Etyek-Buda, Kunság, Mór, Sopron, Szekszárd, Tokaj és Villány egyaránt képviselteti magát, tehát a kóstoló így is szép körképet adott, és azt is érdekes volt látni, hogy melyik borász milyen bort választott ki bemutatásra. A három órás kóstolón 29 bort lehetett megkóstolni, nekem végül kettő (Figula Rosé, Pendits Szamorodni) kimaradt, így 27 bor leírása következik.

 

Fehérborok

Árvay Családi Pincészet Istenhegy Furmint 2010

Egy kevés palacbuké (kukorica, propolisz) már megjelenik illatában, mellette diszkrét fűszeresség (vanília, szegfűszeg), pici punccsal, érett gyümölcsökkel és egy kis kövességgel. Jó szerkezetű, arányos bor, szép érettséget mutat, a savak nem tolakodnak előtérbe, de szépen teszik a dolgukat, a korty finoman krémes. Íze az illatnál talán kevésbé intenzív, érett gyümölcsökkel, almával, visszafogottabb fűszerességgel és minerális érzettel.  6p-

kedvenceink3.jpg

Bukolyi Családi Birtok Viognier Válogatás 2013

Olajos textúrájú, sűrű bor. Intenzív illatában hozza a fajta egzotikus fűszeres, trópusi gyümölcsös jegyeit: ananász, őszibarack, sárgadinnye, és sok fűszer, enyhén kesernyés lecsengéssel. Telt, vaskos bor, de savai is megvannak. Ahogy melegszik, az alkohol elkezd jobban fűteni, úgyhogy a fogyasztási hőmérsékletre érdemes odafigyelni. 6p-

DemeterVin Délceg 2012

70% furmint, 30% hárslevelű, tartályos erjesztés és érlelés, 6 hónapot töltött finomseprőn. Nem különösebben intenzív illat fogad, kövességgel, fehér húsú gyümölcsökkel. Jól struktúrált, tömör, szikár bor, szép savgerinccel, pici cserességgel, közepesnél hosszabb lecsengéssel, citrusos, körtés, zöldalmás, zöldfűszeres, ásványos ízvilággal. 6p

kedvenceink1.jpg

Erzsébet Pince Király Furmint 2012

Nagyon sokszor írtam róla mostanában, úgyhogy idézek: Nagyon fűszeres, köves illat, szegfűszeg, vanília, kókusz, némi édes körte és barack. Ízét is az illatot jellemző fűszeres-minerális-gyümölcsös jegyek határozzák meg, sorrendben csökkenő erősségben. Telt, tüzes, masszív bor, pici cukor is gömbölyíti, az alkohol pedig picit magas, mindazonáltal jó alapanyagból készült, jól strukturált és koncentrált. 6p

Frittmann Borászat Frisecco Irsai Olivér-Ezerjó Gyöngyözőbor

Irsai Olivér és ezerjó házasításából készült gyöngyözőbor. Kellemes muskotályos aromatika, virágok, szőlő, pici ananász. Finom, nem túl tartós habzás, jó savak, könnyed, laza szerkezet. Jól fogyasztható, üdítő nyári itóka. 4p

kedvenceink2.jpg

Hernyák Pince Zöldveltelini 2013

Nem sokkal a kóstoló előtt lett letöltve, 50-50% hordós és tartályos tétel, 1/5-e héjon erjedt. Kifejezett és fajtajelleges illat fogad: zöldbors, zöldfűszerek, vágott fű, némi citrus. Intenzív, hosszan tartó, penge savak vezetik a kortyot a közepesnél hosszabb fanyarkás lecsengésig. Szerkezetében van erő is, lendület is, még kissé csiszolatlan, de ígéretes. Ízében is fajtajelleges és gazdag: fehérbors, citromvelő, lime, zöldalma, körte, zöldfűszerek és pici vágott fű. A nap meglepetése! 6p+

kedvenceink4.jpg

Kamocsay Jr. Lényegében Chardonnay 2011

5 hektós magyar hordóban erjedt és érlelődött, battonage technológiával. Illatában a hordó fűszerei játszanak főszerepet, grillázzsal, mogyoróval. Szájban jó savak, telt korty, enyhe édességérzet fogad. A hordó hatása ízben nem kevés, de a fa jó minőségűnek tűnik. Ízben kis vaj, fa, fűszerek, alma, őszibarack, kis citrusosság. A lecsengés közepesnél hosszabb. 5p+

Kardos és Fia Szőlőbirtok Supreme Birtokbor 2012

Erről a borról is írtam a nyár folyamán, mégpedig ezt: Illatában pici füst, fűszerek, fa, marcipán, és érdekes módon némi füves, vegetális jegy is megjelenik. A savak viszonylag lágyabb érzetűek, a test legalább közepes, egy kis cserességnek köszönhetően a bor kissé rusztikusnak hat, úgy tűnik, a hordót még nem dolgozta be teljesen (ebben az évjáratban a birtokbor kicsit több időt töltött hordóban, mint általában). Grillázs, fűszerek, kis fa, barackos sütemény és érett alma jellemzik az aromaprofilt. 5p+

kedvenceink7.jpg

Laposa Pincészet 4Hegy Olaszrizling 2013

Még mutat egy kis rendezetlenséget, almás, körtés, virágos és cukorkás jegyek mellett némi élesztősség is felfedezhető. Arányos szerkezetű, körtés, almás, citrusos, finoman zöldfűszeres, enyhén minerális aromatikával, közepes hosszúságú fanyar lecsengéssel. Egy kicsit lehetne lendületesebb. 5p

Miklóscsabi Csakazízéér Ezerjó 2012

500 literes hordóban erjedt ezerjóval van dolgunk. Illatában és ízében neutrális fehér húsú gyümölcsök és fűszerek. Feszes savak mellett is gömbölyű korty, jó arányok, citrusos, nyári alma és fehér húsú gyümölcsök ízei jellemzik. 5p

Szent Tamás Pincészet Nyulászó Hárslevelű 2012

Folyamatosan nyíló, kedves, ugyanakkor gazdag illat virágokkal, vaníliával, édesfűszerekkel, érett sárga húsú és trópusi gyümölcsökkel, citrusokkal, sárga húsú őszibarackkal. Ízében vanília, őszibarack, némi trópusi gyümölcs, citrusok, vanília, édesfűszerek. Széles sav, jól kibélelt, krémes korty, jó arányok jellemzik. 6p+

 

Vörösborok

Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok Bolyki és Bolyki Egri Bikavér Superior 2011

Hűvösebb tónusú, málnás, szedres, szilvás, fűszeres illat. Jó arányokkal bír, a savak hosszúak, a tannin is kezdi megtalálni a helyét. Ízében erdei gyümölcsök, málna, fekete ribizli, szeder, kis fűszer. 6p-

Dúzsi Tamás Pincészete Óvörös 2011

Kékfrankos, cabernet franc, merlot és syrah. A szeder, áfonya mellé zöldfűszeres csavart kapunk ízben és illatban, főleg oregánós jegyekkel. Savai jók, de a korty középen megbicsaklik, kissé kiüresedik, és a vártnál rövidebben búcsúzik a bor. 5p

Gál Lajos Pincészet Péter Bora 2009

Kékfrankos, pinot noir és menoire, amely 40 hónapot töltött nagy ászokhordóban, majd kishordóban. Illatában erdei gyümölcsök és sok fűszer. Savai élénkek, tanninja érett, finom, a test nagyjából közepes, a bor néha szinte fiatalosnak hat. Ízében szeder, feketecseresznye, meggy, kökény, fűszerek. 5p+

kedvenceink9.jpg

Gál Tibor Pincészet Egri Bikavér Superior 2011

Kékfrankos, kadarka, syrah, cabernet franc, cabernet sauvignon, pinot noir házasítása. Erdei gyümölcsök, meggy, szilva, áfonya, zöldfűszerekkel, édesfűszerekkel. Élénk savak, bársonyos, még picit fiatalos tannin. Erőteljes, de nem harsogó, jó szerkezettel. 6p

Gere Attila Pincészete Finesse 2011

Cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és kékfrankos. A bordeaux-i fajtákhoz a kékfrankos lenne hívatott egy kis könnyedséget, eleganciát csempészni. Mély, érett erdei gyümölcsös illat, és szintén érett, lekvárosba hajló erdei gyümölcsös, finoman fűszeres íz. Sűrű, koncentrált anyag, amelynek tanninja még kicsit húz, az alkohol (15%) pedig eléggé fűt, így a szokásosnál jobban lehűtve szebb arcát mutatja. 6p

kedvenceink5.jpg

Gere Tamás és Zsolt Pincészete Kékfrankos 2011

Szűztermés a nagyharsányi Váralja-dűlőből, amely borvidéki szempontból hűvösebb területnek számít. Illatában sok fűszer, rumos meggy, szarvasgomba, avar és túlérettbe hajló erdei gyümölcsök. Savai kissé lágyak, szétterülnek. Ízében erdei gyümölcsök, fűszerek. 5p-

kedvenceink6.jpg

Heimann Családi Birtok Birtokbor 2011

Cabernet franc, merlot, syrah és kékfrankos. Szép, ideálisan érett erdei gyümölcsöket mutató, szedres, málnás illat. Szerkezetében minden megtalálni látszik a helyét, sehol semmi túlzás. Ízében erdei gyümölcsök, fűszerek, kis csokoládé. 6p

Jandl Pince Cabernet Franc Kräftner Dűlő 2012

Mély illat: meggy, fekete bogyós gyümölcsök, kis fűszer, kevés gyanta és illó. Közepes sav, legfeljebb közepes mennyiségú, picit tapadós tannin, még kissé talán rendezetlen szerkezet. Ízében szeder, meggy, fűszerek, leheletnyi sósság, ismét  gyanta, minimális illó. 5p+

Jekl Pince Il Primo 2012

Cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot házasítása. Illatában szilva és erdei gyümölcsök lekvárja, medvecukor, fekete bogyós gyümölcsök és kis vaj. Kicsit szörpös jellegű, de mégsem lehet ráfogni, hogy újvilágian édeskés lenne. Közepesen telt, kissé lágyabb, szélesebb savval, bársonyos tanninnal, lekvárosba hajló erdei gyümölcsök ízével és közepes lecsengéssel. 5p+

Kiss Gábor Enigma Merlot 2012

Pici illóval nyit az illat, majd fekete bogyós gyümölcsök lekvárja következik, szilvabefőttel, fűszerekkel, borssal. Az ízkép is ennek megfelelő. A magas alkohol már illatban is érezhető, aztán a szájüreget is befűti. A tannin viszont sok és még fiatal. Testes, sűrű bor, krémes korttyal. Mindenképpen adnék még neki időt. 6p-

Konyári Sessio 2012

80% merlot és 20% cabernet franc, 90%-a használt, 10%-a új hordóban érlelve. Friss palackozás. Gazdag, mély illata pici füsttel nyit, majd fekete bogyós gyümölcsök, fekete olíva és fűszerek következnek. Nagyon telt, koncentrált, sűrű bor, a tannin sok, jelenleg még fiatalosan nyers, tapadós, de érezhetően jó minőségű, az alkohol sem kevés. Az egész borból árad, hogy "nagy bornak" szánják, de úgy tűnik, meg tudja ugrani a szintet, már amilyen biztonsággal ezt ilyen fiatalon ezt meg lehet ítélni. Ízében is visszatérnek az illat gazdag fekete gyümölcsös, fekete olívás aromái, kökényes, füstös jegyekkel kiegészülve, hosszú száraz lecsengésben kicsúcsosodva. 6p/7p határa

kedvenceink10.jpg

Pfneiszl Kékfrankos Jégkorszak Ice Age 2009

Színe már gránátba hajlik. Illatában és ízében meggy, málna, érett piros bogyós gyümölcsök, bors, kávé, zöldfűszerek és egy kis zöldpaprika. Savai érettek, jó egyensúlyt tart a bor. Mostanában lehet a csúcson, nem nagyon tartogatnám tovább. 5p+

Sebestyén Pince Iván-völgyi Bikavér 2011

A fele kékfrankos, a többi merlot, kadarka, cabernet franc és cabernet sauvignon. Illatában sok piros bogyós gyümölcs, diszkrét fűszeresség és egy kevés gyógynövény. Élénk, hosszú savai vannak, a korty sima és tömör. Sűrű, gazdag, de nem nehézkes. Ízében meggy, málna, ánizs, fűszerek ízzel. Az alkohol picit melegít, de ennyi bőven belefér. 6p/7p

kedvenceink8.jpg

Takler Pince Kékfrankos Reserve 2011

A Görögszó, Strázsahegy, Szentavölgy és Alsónána dűlők termésének válogatása. Tetszetős aromaprofil meggyel, szilvával, fűszerekkel. Jó savainak köszönhetően van benne kellő élénkség, a hordó sem nyomja el a gyümölcsöket, így a közepesnél nagyobb test és 14% alkohol ellenére is jól esik inni. 6p

Vesztergombi Pincészet Turul 2012

60% cabernet franc és 40% merlot. A hordó fűszerei és érett gyümölcsök viaskodnak illatában. Grillázs, kókusz, menta, fekete bogyós gyümölcsök, pici vaj. Elég sűrű anyag, amelynek egyensúlyát a szesz rúgja kissé oldalba. Ízében ismét fekete bogyósok (feketeribizli, áfonya, szilva, szeder) és fűszerek (vanília, kókusz) vetélkednek. Nagyon fiatal még. 6p-

Weninger Pincészet Sopron 2012

Sajnos az újabb Weninger-borokban gyakran előforduló illó ebben a borban is megjelenik. Zöldfűszerek, gyanta, piros bogyós gyümölcsök. A savak jók, a tannin épp csak jelzésértékkel van jelen, a test legfeljebb közepes. 5p-

 

A kóstolóra saját költségemen látogattam el.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr846729291

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2014.09.29. 11:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

terroir 2014.09.29. 11:44:46

Gál Tibi Viognier-t kimaradt a felsoroltakból? Amit mutattál kóstoló után, az nagyon szép volt.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.09.29. 11:46:38

@terroir: Terjedelmi okokból külön poszt lesz a többi borról, itt most csak a zártkörű kóstolón bemutatott tételek szerepelnek.

Kopáncs 2014.09.29. 14:33:18

@terroir: @furmintfan: Én meg köszönöm a Bukolyi Kisfiamat meg a szakmai beszélgetést, főleg Gábornak. Remélem még összefutunk a közel jövőben más boros eseményen is!